Különös, sajátos világot tár fel tíz novellájában a szerző. A vasgyár körül épült város „boszorkánygyűrűjében”, az alig-srácok indulatai, ösztönei szabadulnak fel. A romlás szükségszerű virágai ezek a „hősök”, akik halálos játéknak fogják fel az életet. A társadalom peremére szorultak mindennapi élete, a bányavárosok lassú, de feltartóztathatatlan ernyedése, a remények feladása, a rombolás (az önmegsemmisítés) ördögi ösztöne hiteles társadalmi-politikai keretben elevenedik meg. Aki nem ismeri ezt a világot, döbbenten veszi tudomásul, hogy ilyen is volt, ilyen is van közelünkben, tájainkon.
Stílusa szinte ösztönösen sodró, képei eredetiek. Kirobbanó düh, szertelen viháncolás, bosszú, vagy éppen a temetés utáni részeg focizás, agresszivitás, a félkegyelműek, a sorstól megbolydultak „csapásai” viszik előre a cselekményt, mely végső soron egy novella-láncot, összefüggő egészet alkot.