vers, próza / Álom

Cseh Katalin
Álom[2017. október]



Álmomban otthon jártam,
de van-e otthonom?
Ülünk anyámmal
egymással szemben,
türkizkék váza az asztalon,
benne mezei csokor:
margaréta, nefelejcs...
a nyári délután árnya,
s lenge kis szellő meglegyez.
Nem szólunk egymáshoz,
csak elmerülünk a közös
nagy, puha csendben,
apám belép az ajtón,
látja, hogy minden rendben,
vizet enged a csapból
egy öblös, nagy pohárba,
szomját oltja jóízűen,
majd átmegy az irodába.
A bátyáim a tornácon
sakkoznak... még békesség van,
Botond így szól öccséhez:
„Úgy verlek, mint saját fiamat.”
Öcsiben mozdul az önérzet,
a sakktáblát felborítja,
s mérgében majd kipukkad.
Sokáig ez sem tart, elül a harag.
Aztán az est is leszáll,
szárnya terül a kertre,
mi meg tovatűnünk
egyszerre vagy tán rendre...
Nem más ez, mint az
elmúlás örökkévalósága,
könnyűség támad,
s ellebeg lelkünk parókiája...






Kinyomtat
        
E-mailben tovább küldi


A szerzőről:

Cseh Katalin


A szerzőtől még

   Papleány
   Törés
   Próbababa


Támogatóink

Copyrights 2014 Látó Szépirodalmi Folyóirat.