Vers, próza / Áradat

Áfra János
Áradat[2016. október]



A reggel ismét a folyóparton ér el,
csupasz lábaidon végignézel, és döntesz,
keresztülfolysz ezen az újabb napon,
történjen bármi is a távoli halottakkal,
te kattogsz tovább a láthatóságtól ropogva.
Ahogy fény kúszik végig az út kövein,
követi a horizont ébredését egy toronyóra,
a csontok meg csak alszanak tovább
a nyugati falak árnyékában, nem hamvadva.
A színek hazatérnek az ébredők egébe,
és te a vízhez borulsz, rátalálsz egy kígyóra.
Viszontlátod magad a tenyereid között.
A megtagadott arcot emberarcodba mártod,
átszűrve ujjaid hálóján előző napi emlékeid,
és elengeded a reggelre holt galambot
a megfejtetlen üzenettel együtt, amit lábaira
kötözve több ezer kilométerről hozott,
hogy aztán végkimerültségében harangnak
repülve kongassa el fölötted az előző alkonyt.
Persze nem forraszthattad össze ezt
a törött koponyát, amely rángó szárnyakon
lábaid elé esett, ám könnyebbé tetted
a halált. Egymást érik a hajszálrepedések,
az izmok már nem mozdítják a végtagokat,
pedig a galamb egy idegen, szürke isten volt,
és te vörösre színezed vele a hajnali folyót.





Kinyomtat
        
E-mailben tovább küldi


A szerzőről:

Áfra János


A szerzőtől még

   Aminek súlya van


Copyrights 2014 Látó Szépirodalmi Folyóirat.