Vers, próza / Átültetések

Szőcs Géza
Átültetések



Kedves Zoltán, kérésed, hogy borokról vessek papírra néhány sort számodra, azért érkezett szerencsés pillanatban, mert éppen mostanában foglalkoztam azzal, hogy kertembe szőlőt telepítsek. Miféle szőlőt, kérded, milyen fajtát, milyen ízűt, borszőlőt-e vagy csemegeszőlőt, fogalmam sincs. Ezra Pound szőlőjéből szeretnék átplántálni Erdélybe – merthogy Poundnak, nem tudom, hallottál-e erről, Észak-Olaszországban, vagy ha úgy tetszik, Dél-Tirolban volt egy ültetvénye, amit saját maga gondozott, ültetett, metszett – persze csak élete végén, miután kiengedték a ketrecből, ahova a költőt néhány senki által nem hallgatott rádiós előadása miatt zárták amerikai katonák, vagyis a sajátjai, a háborút követően. Láttam a ketrecéről készült képet is, jó masszív ketrec volt, egy orrszarvú sem tudott volna kitörni belőle, nemhogy egy költő. Egyszóval, ebben a szőlőtelepítési ügyben tárgyalok mostanában, remélem, még idén meglesz az átültetés.



Minderről persze nem címszavakban, nem miniatűr méretre tömörítve kellene írni. Maradjunk abban, hogy minderre – egyszer, majd – visszatérünk és hosszabban, szebben és bölcsebben megírunk mindent.



Kedves Zoltán, egyébként is nehéz Hamvas és Márai után a borról értekezni. Másfelől meg, persze, végtelenül sokat, ami azt jelenti: túlságosan is sokat lehetne írni borokról és borivásról, bezárólag a Beau Rivage-ig, ahogyan a zürichi tópart egyik szakaszát nevezik. Egyszer Vermesy Péterrel töprengtünk azon, hogy „ha csak egyféle ételt volna lehetséges választanod, amelyet életed végéig ehetsz majd”, illetve enned kell majd, és ez bármilyen, de bármilyen étel lehet, ám soha egyebet, mindig csak azt az egyfélét, akkor vajon melyik lenne ez az étel. Amit soha nem unnál meg. Végül abban egyeztünk meg, hogy nem tudjuk, de ha kettőt lehetne választani, az egyik biztosan a szőlő lenne. A szőlő, az tökéletes – bólogatott Péter, majd elvigyorodott: az se nagy baj, ha megerjed –, igen, a szőlő.



Igen, a szőlő, mindig csodáltam benne, hogy mivé képes változni, hogy milyen erők lapulnak benne, milyen ízek és színek, amelyek úgy szabadulnak el – vagy fel? –, mintha selymes, nedves, csillogó kendőket rántana elő egy bűvész a szőlőszemekből. Hát hogy is képesek akkora és olyan gyönyörűséges ízek ott megbújni bennük, mint a békában a királykisasszony – főleg, hogy a borszőlő távolról sem olyan zamatos, szép és izgalmas, mint a csemegeszőlő, leszámítva mondjuk a homburgi muskotályt és néhány társát. Muskotályban viszont a szőlőt szeretem jobban, nem a bort, ideértve a nevezetes száraz muskotályokat is. Valahogy azzal rokon érzés ez, hogy sokkal finomabbnak tartom a kávé illatát, mint az ízét, mint ahogy a még meg nem gyújtott dohány illatát is jobban esik beszippantanom, mint a füstjét. Egyszóval, egy időben az volt a szokásom, hogy a bor mellé beszereztem, ha tehettem, a szőlőfajtát is, és felváltva kóstolgattam – és kóstoltattam őket a barátaimmal –, látjátok, miből mi lesz, mit szóltok hozzá, vagyis, hogy miben mi van. És akkor még nem is beszéltünk átlényegülésről, transzszubsztanciákról és szákrámentumokról. Meg arról sem, hogy a szőlőben sem az van, ami „benne” van, hanem az van benne, amit a földből felszív magába, persze hozzáadva a Nap fényét meg melegét is. Az emberiség végnapjainak kezdete, a visszaszámlálás abban a pillanatban indult meg, amikor arra vetemedett, hogy kémiai bort állítson elő. Műbőr kulacsában műboraival az ember elindult kifele a történelemből.



De vissza a talajhoz, amelyből a szőlő és a bor együttes zsenialitása előhívja a legnemesebb ízeket, illatokat, színeket és szinesztéziákat, egyesek szerint a szellemeket is, legalábbis a hely szellemét. Komoly borász az ilyesmit persze mélyen elítéli – mármint, hogy bármi másra figyeljen oda, mint ami a poharában van –, de mi hadd játsszunk el a gondolattal: ha lehetőségünk lenne kedvünk szerint bárhol szőlőt ültetni, vajon melyik talaj szellemeivel kívánnánk találkozni saját termésű borunkban?



Rövid leszek. Ha választanom lehetne, a Hold talajában gyökerező, az ottani üvegházakba átültetett szőlőtőkék borát, a róluk a Holdbéli Dávid hegedűjének szavánál szüretelt bort szeretném megkóstolni. Valamilyen aranysárga fajtára gondolok, amilyen a Küküllő mentén Szászbogácsfalva környékén, vagy Marosdécsénél termett, vagy Neuburger néven a nagyenyedi dombokon. Innen jut eszembe: 1991-ben mint az Európa Tanács parlamenti közgyűlésén résztvevő küldött, szerveztem volt Strasbourgban egy borkóstolót, néhány akkori politikai potentátot látva vendégül. A borokat e szent diplomáciai célra, az RMDSz ottani bemutatkozására Csávossy Gyurkától szereztem be, és a formatervezett címkéken mindegyik palackon szép nagy betűkkel olvasható volt Nagyenyednek nemcsak a román és nemcsak a magyar neve, hanem a német elnevezése is: Strassburg. Apróbb betűkkel pedig németül és franciául a leglényegesebb tudnivalók rólunk, meg hogy miféle Strassburgról, milyen névátültetésről van is szó itten. Úgy forgatták a butéliákat, olyan döbbenettel, mintha a Holdon palackozták volna őket, talán akkor sem lettek volna jobban meglepve. És igencsak értékelték is, merthát igazán jó bor volt ezekben a palackokban – de ez, azt hiszem, tipikusan az az eset volt, amikor a bor minősége mellett még egyéb is fokozta az élményt és az emóciókat.



Ha holdbeli bort egyhamar nem is, de elzászit vagy enyedit vagy lekenceit ihatnánk. Ezekkel az emlékekkel, amiket itt megosztottam veled, gazdálkodj belátásod szerint, de azért vigyázz, hol közlöd őket, ha közlöd. Nem tudom, emlékszel-e Jóthám meséjére az Ószövetségből, a Bírák könyvéből. „Egyszer elmenvén elmentek a fák, hogy királyt válasszanak maguknak.” De sem az olajfa, sem a fügefa nem áll kötélnek, és visszautasítja őket a szőlőtőke is. A galagonya viszont nem mond nemet, hanem valamiféle példázattal válaszol. Ezt csak azért említem, hogy ha legközelebb a galagonyáról kérdeznél, talán arról is lenne mondanivalóm.


Barátsággal üdvözöllek, Sz.G.







Kinyomtat
        
E-mailben tovább küldi


A szerzőről:

Szőcs Géza


Az adatbázis nem tartalmaz hasonló bejegyzéseket.

Copyrights 2014 Látó Szépirodalmi Folyóirat.