vers, próza / Élő

László Noémi
Élő[2017. január]



Kirajzolódnak a levegőben
tenyerek, ujjak, törzsek és lábak.
Egyik gyönyörű, másik erőtlen,
élő oszlopok emléke, állnak.

Emlékezetem kőcsarnokában
a napfény mindig másra vetül,
de mindet láttam, mindet megláttam,
és megtartottam, végezetül.

A levegőben kirajzolódnak,
általuk mindenhol otthon vagyok.
Vacogó testek, tegnap és holnap,
összehajolnak a múló napok.

Ha végül minden csak az, ami,
ez a kép, ez fog megtartani.





Kinyomtat
        
E-mailben tovább küldi


A szerzőről:

László Noémi


A szerzőtől még

   Legendák
   Mérnök
   Változatok


Támogatóink

Copyrights 2014 Látó Szépirodalmi Folyóirat.