Vers, próza / Öltözőhideg, tornaszag

Borsodi L. László
Öltözőhideg, tornaszag[2020. október]


(Reginának)

„Zúgott és forgott körülötte a tornaterem,
állt szédelegve a kötélnél,
szorongatta tüzes tenyérrel,
verítékcsöppek indultak a homlokán.”
(Ottlik Géza)


Minden héten kétszer az egyenruhát az öltözőben levetni,
fehér póló, fekete nadrág, fehér tornacipő,
sorba, vigyázz, egyenes testtel, a lábfejed, a tenyered,
egymástól karnyújtásnyi távolságra, terpeszállás,
nyakkörözés, körözés – jobb kar, körözés – bal kar, most egyszerre,
törzsmozgatás, nyújtás, guggolás, mellső fekvőtámasz, és nincs megállj,
feszül a hasamon a póló, feszül a lábizmom, nem bírom,
de nem pillant, kék szeme vizenyős, csak a szája mozog alig láthatón,
szűk szájából hangorkán, tornádó, üvölt, parancsokat osztogat,
hátizom húsz, hasizom húsz, mellső fekvőtámasz harminc,
mert egyik osztálytársam hülyéskedett, mindenki harmincat,
most pofozza, a fiú állja, jobb arc, bal arc, megindul az orra vére,
tizenötnél megállok, folyik rólam a víz, rosszul vagyok,
menj ki, igyál vizet, és kezdheted elölről, megtanultok ti viselkedni,
megtudjátok, kivel van dolgotok, huszonegy, huszonkettő, huszonhárom,
hol vagyok még a harminctól, az osztálytársaim mind megcsinálják,
ők ügyesek, ők soványak, könnyen hajlanak, izmosak, fürgék,
rövid pihenj, és jobbra át, szalad, egy, kettő, szalad, egy, kettő,
egy, kettő, most merevített térddel, egy, kettő, egy, kettő,
most visszafelé, egy, kettő, egy, kettő, megbotlok, majdnem hátraesek,
figyelj, ne szerencsétlenkedj, és balra át, és szalad, szalad,
vajon van-e gyermeke, velük is ilyen, velük hogyan beszélhet,
most bordásfal, a bordásfalon csak öt fokot merek, alig várom,
megérintsem talpammal a padlót, és akkor jön a kötélmászás,
de a karom nem bírja, a tenyerem visszacsúszik, felhorzsolódik a bőr,
mit csinálsz, nem jó, ennyit sem tudsz, állj félre, a többiek röhögnek,
röhögök majd én is, amikor nyökögtök irodalomból, biológiából,
fogadkozom-fuldoklok magamban, és várom a végét, még tizenöt,
még tíz perc, labdázás ma sem lesz, mert ha legalább fociznánk,
lehetnék hátvéd, szélső, legalábbis pótjátékos, de nem, ma sem lesz játék,
következik a bakugrás, jaj, a bakugrás, nekifutamodsz, dobbantasz,
kezedet le, átlendülsz, nekifutok, dobbantok, kezemet le, átlendülök,
csontos keze megmozdul, de nem szól, most neki-, most nekifutamodok,
mindenki lélegzetvisszafojtva figyeli, mi lesz velem, csak a
rugós dobbantót,
csak azt látom, s a bakot, most, most, most a bakra fel, de visszadob,
a dobbantó és a bak közé esem, már csak a pofacsontját és
kék szemét látom,
mit csinálsz, mit csináltál, üvölti, kelj fel azonnal, kelj fel,
szedd össze magad,
jobbra át, szalad, balra át, szalad, megáll, pihen, szünet,
menjetek átöltözni,
irány az öltöző, senki nem kérdezi meg, megütöttem-e magam,
fehér póló, fekete nadrág, fehér tornacipő le, minden héten kétszer,
a sötétkék egyenruhát vissza, és menni, szaladni ki az udvarra, vissza
az iskolaépületbe, és elfelejteni a kocsonyás, az üveges kéket,
elfelejteni az egészet,
csak szaladni, szaladni, szaladni egyre, ne hallani harsogva
parancsoló hangját,
legalább következő óráig ne gondolni arra, van-e neki lelke, sírt-e valaha,
mert elég, épp elég a teremvisszhang, az öltözőhideg, a tornaszag,
ha meglátom az utcán bottal sétálni, felesége karjaiba kapaszkodva,
de nem vesz észre, legalább most nem néz rám, nem szólít meg,

csak néz előre mereven, mint indulás előtt a hosszútávfutó.











Kinyomtat
        
E-mailben tovább küldi


A szerzőről:

Borsodi L. László


A szerzőtől még

   Trombitás
   A fiús leány


Copyrights 2014 Látó Szépirodalmi Folyóirat.