Vers, próza / Új

Balási András
Új



Ki hitte volna, egyszer véget ér,
leolvad a kényelmes, fondor álca,


sikátorrá szűkül a régi tér,
s nem lesz más álmokat varázsló pálca,


valahogy fogyni s fagyni kezd a minden,
különvilágom árnyalatai,
jég, por s hamu, mit magaménak hittem,
mindaz, mit nem tudtam kimondani.


Új, hosszú tél jön, végtelen havak,
s a vonagló, vándor ködök alatt
sebzetten veszteglő, süket remény,


dúdolgatva vagy ordítva, ki hallja,
hogy lesz még az élet habos torta,
ropogós meggyszemmel a tetején.




Kinyomtat
        
E-mailben tovább küldi


A szerzőről:

Balási András


A szerzőtől még

   Ó!
   Szonett
   Tapír
   Vers (Versek)


Copyrights 2014 Látó Szépirodalmi Folyóirat.