Vers, próza / Üveghatár

Benő Attila
Üveghatár



(csendélet?)


Mezei virág
műanyag vázában.


Életfogytiglan.


A falon tűnő árnyéka
meg-megvillan.


Füvek esti illata
motoszkál
a háttér-repedésekben.


Egyszervolt klorofill-ország tája
testközeli sárgulásba
süllyedt mára.


Álarcos idő,
nehézléptű senki,
adj könnyű színeváltozást neki!


Függőleges álom,
ne fordulj oly gyorsan
vízszintes sorsba!


Száradó
virág
szára.
Hulló
lélegzet
szárnya.


Műanyag váza
műanyag virága.



(hüllők földje)


Miután beláttam, hogy a hüllők hatalma
már kiterjedt a lelkekre és a házakra,
megalkudtam velük, csak hagyjanak magamra:


adok a véremből nekik olykor egy-egy kortyot;
gondoltam, így fenevad indulatokat oltok,
vicsorgásukat szelídítem alázatra.


(Hisz a test csak külső ruha volna,
és szakadozni a ruha dolga.)


*


Vélt szabadságomban magamra hagyottan
a mindennapos marásokat megszoktam,
meg a folyton ismétlődő hideglázam.


Ám ahogy szaporodtak a marások és a sebhelyek,
egyre erőtlenebb lettem, és beláttam:
nem adhatom nekik ál-magam mint áldozati kelyhet.


A hang erősödik, tovább vádol:
velük minden új alku, szövetség
még jobban kifoszt a szabadságból...


Íme valódi magam: belülről megtépetten.
Mégis, mégiscsak birtokba vették,
miről azt hittem, vadaknak hozzáférhetetlen.


*


(Látásom élesedik, nő a karmom éjszaka.
Orromat kísérti egy másik áldozat szaga.)




(a másik kéz)


A tükörben a kéz
és a te kezed
egymásra néz.


Közelednek, összeérnek.
Üveghatár hidege,
talmi, csaló képzete
a másik kéz melegének.


Az érintés szomja,
és testközelben
a másság iszonya.


A kezed visszarándul,
tárgyak körébe zárul.


Matat, és tesz-vesz limlomokat,
kihűlt, régvolt kacatokat.
Érdes asztallapon tapogat.


Feldőlt poharak, szilánkok.
Az üveglapon érintésed nyoma
és a törékeny, hideg lángok.




(lángfalak)



Lángfalak, ingó füstablak: ez a szobád.
Itt állongsz, mint aki sorsából már rég kihullt.
Kint a szem hűlt hamut és kormos napot lát.
Befele, a mélybe vinne most is a kiút.


Idegen álomban vagy valahol ébren
– szemed föl-fölizzó gond-parázson réved –,
topogsz egyre önmagad unott körében.
Túlhevült napok bekerítik a léted.






Kinyomtat
        
E-mailben tovább küldi


A szerzőről:

Benő Attila


Az adatbázis nem tartalmaz hasonló bejegyzéseket.

Copyrights 2014 Látó Szépirodalmi Folyóirat.