Vers, próza / ádám

Szántó T. Gábor
ádám

[Látó, 2010. január]



s a hatodik napon isten parancsára
a föld megszülte ádámot.
ádám neve por, vér és epe, mert sorsa
a múlandóság, sebezhetőség és keserűség.
ádám neve: föld, mely a hebroni
makpela barlang mellől való.
vagy talán a föld kapta volna ádámról a nevét?
mások úgy vélik: a vörös szóból származik,
mert lénye ama vörös agyagból gyúratott,
köddel megáztatott maréknyi tiszta porból,
melyet isten, akár az asszonyok,
kik a kalácsot gyúrják,
leválasztott challa áldozatnak.
mindazonáltal nem valószínű,
hogy isten hebroni földet használt volna,
mivel az nem annyira szent táj,
mint a mórija hegy csúcsa,
a föld köldöke, hol később a szentély állt,
mivel ott áldatott meg ábrahám,
amiért izsákot feláldozni késznek mutatkozott.
ádám révén az egész emberiséget kötötte a hegyhez,
melyen ábrahám kiengesztelte
bálványimádó ősei bűneit.
némelyek szerint azonban
kétféle porból alkotta meg az embert.
az egyik a mórija hegyéből származott,
a másikat a világ négy sarkából hozatta,
s minden létező folyó és tenger vizével gyúrta össze
(ezért vörös a hús, fehér a csont, feketék a zsigerek,
s bőre, mely elrejti mindezeket,
ezért olajzöld, akár a nyári ligetek).
a világ négy sarkából, s minden vizekkel elkeverve,
hogy ne érezze sehol számkivetettnek magát,
s hogy bárhol éri őt utol a vég,
testét mindenütt ismerősként fogadja be a föld.
az öntőforma már korábban rendelkezésre állt,
egyesek szerint az ember el is készült az első napon,
ám ismervén lelkét, csak a sabbat előestéjén lehelte belé,
ne mondhassa az ember, hogy társa volt a teremtésben







Kinyomtat
        
E-mailben tovább küldi


A szerzőről:

Szántó T. Gábor


A szerzőtől még

   az édenkert kapuja


Copyrights 2014 Látó Szépirodalmi Folyóirat.