Fényfújta ablakról a színes szél leomlik.
A híd fölött friss légtömb, sűrű aszpik.
A prizmafényen ketten mennek át
a tűhidegben egymáshoz sem érve.
Áttetsző februárvég, szétfolyik.

Minden tárulkozik, mert ők ketten, ott.
A kávéházban ültek és kinéztek.
Csak most ilyen szép Szt. Rupprecht, a fák,
a Diglas és a hídhideg folyó.
A házak tömör díszlete csak nékik,
kedvükért béleli az egek alját.
Egy macska elhever, bársonyrugó, előttük.

A város lassan átpirul és halló-
távolon túl minden suhog, magába
gömbölyül és kirúg.
De ketten, ők,
egymásba oltott kettősség kapujában,
készek. Az ismeretlent ünnepelni.
Körben a reggel zárványa, akár a kő.