Vers, próza / Ő, vagyis én, vagyis ő

Láng Orsolya
Ő, vagyis én, vagyis ő[2020. november]


Egyre erősebben tart.
Csak súrolom a földet,
de nehezebb vagyok a levegőnél,
mint a keresztre feszített újságpapír.

Az erdőben futok, a lomb fölött
álom-hártyám suhan.
Megcsap az illata, pedig körös-körül
csak repedt kérgű törzsek
és bordapáfrányok élnek.
Sehol egy emberi test.

Megnyugszom: a szaglásvesztés
a hordozás egyik tünete lehet.
De aki ott érez, ahol nem lehet –
egy bizonyos illatot a bizonyos
hordozó hiányában. Éppenséggel
nem valaminek a hordozója-e ő is?

Egyre messzebb megyek a közeledésben.

Tudnék-e igazán örülni annak, ha a zsineg
elszakadtával a sárkány végre
szabad lenne, szabad?

Miközben ő – a szabad akaratra és a
szabadság érzésére egyaránt képtelen –
szépen eltűnik.










Kinyomtat
        
E-mailben tovább küldi


A szerzőről:

Láng Orsolya


A szerzőtől még

   H. C. beszámol orvosának
   H. C. megmenekül


Copyrights 2014 Látó Szépirodalmi Folyóirat.