Vers, próza / Őszi erdő

Tamás Tímea
Őszi erdő


Már csak a kényszer ölel át
őszi fák alatt ő szeret
miközben pereg a nap
s hullanak szüntelen levelek


a mindennapok akár egy bő ruha
lötyögnek rajtam,
nyoszolyám takaróját gyönggyel
lelkem égi malaszttal
rég kivarrtam


fekszem halkan a csöndben
köröttem rőt mókus netez,
s őrült szerelmek emlékével
szállnak tova a levelek


egyedül vagyok, de nem elhagyott
messze tőlem a sivatag


szívemet belepi a pára
szemem körül az ősz matat


meleg és sima a keze
sokat tudó és eres
pergamen neki az arcom
látja rajta a jelet


mit én a balga
meg nem fejthetek
s tovább fekszem a csöndben
s hullanak szüntelen levelek







Kinyomtat
        
E-mailben tovább küldi


A szerzőről:

Tamás Tímea


A szerzőtől még

   Kisvonat
   Szélben
   A könnycsepp
   Töredékek (Versek)


Copyrights 2014 Látó Szépirodalmi Folyóirat.