Vers, próza / Álmatlanul

Jánosházy György
Álmatlanul

[2010. június]




Égő szemmel fekszik fejed a párnán,
súlyos kötésként nyomja a homály,
csak forgolódsz reménytelenül, árván,
forró és nyirkos tested szinte fáj;


a rémeket rejtő sötétbe nézel,
melyben holt emlékek kísértenek:
sok balgaság, amit éretlen ésszel
műveltél – s szíved újra megremeg.


Fekszel izzadtan, magadat gyötörve,
várod, hogy végre lepjen meg az álom,
s a rémeket agyadból elsöpörje,


vagy már döcögjön ez az éj tova,
és jöjjön halvány, hűvös fénysugáron
a mentő hajnal – s nem jön tán soha.






Kinyomtat
        
E-mailben tovább küldi


A szerzőről:

Jánosházy György


A szerzőtől még

   Boeing 747
   Szürrealista alkonyat
   Csupa zene
   Szürke ősz
   Csupán a szél...


Copyrights 2014 Látó Szépirodalmi Folyóirat.