Vers, próza / 2014, nyár

Toroczkay András
2014, nyár[Látó, 2019. február]



1
Nincs a pszichiátriánál nagyobb költő:
minden mondatodnak jelentőséget, mélységet ad.
Merre van a kijárat? – kérdezed a nőtől,
a recepciós pult túloldalán ülőtől. Aztán
hozzáteszed rögtön, már ha egyáltalán itt van.
Már úgy érted, kijárat, nyilván van, miért ne volna,
mindenhol kell lennie, nem igaz?
Éveket húztál le egy labirintusban. Habár
az inkább olyan volt, mint elaludni egy tornádóban.
...és ez már egy vers a pult túloldalán, gyanítod.

2
Ön diétázik? Nem, csak lefogytam a szégyentől.



3
Minden helyet a falfirkái írnak le a leginkább.
A dohányos lépcsőházban több az írás,
mint a nem dohányosban, néhányat lemeszeltek.
A fehér négyzetek alatt mi lehet, ha a látható kiírások is
vértől és sóvárgástól iszaposak. Megbaszom a doktornőt.
Kussoljatok, mert megölöm! Beleállítom a kaszát a pinájába,
ilyenek talán, vagy kevésbé finomkodók. Az emlékezet
csalóka. Vagy hogy valaki szeret valakit, de talán csak annyi:
segítség. Jámboran. Lemeszelt, túl gyors szavak, kicsúsztak
valahogy. Talán anyának volt mégiscsak igaza,
erre gondolok. Az ember egész gyorsan megszokja
a tünetnaplója eseményeit. Minek kiírni bármit a falra akkor?

4
Nyitva kell hagyni a kérdéseket.
Eltávolítani a végtelent.
Koncentrálni a mostra.
Vagy épp elengedni.
Inkább csak érzésből élni.
Mint ahogy biciklit teker az ember.
Páncélt növeszteni, mint rákok.
De mit kezdjek a vérrel?
A folyosókon ömlik, mint szünetre
zúduló gyereksereg.
Még versben sem bírom.
A kések élével mit kezdjek,
és a beismeréssel. A szégyen
fojtogató jelenlétével mit.
Mint mikor angyalt érzel
a konyhában, és inkább ruhában
visszafekszel az ágyba, csak hogy
ne kelljen szembenézni vele.
A tekintete szúrós növény.
Túlságosan kék a tekintete.













Kinyomtat
        
E-mailben tovább küldi


A szerzőről:

Toroczkay András


A szerzőtől még

   Egy fa kidőlése
   Győző


Copyrights 2014 Látó Szépirodalmi Folyóirat.