Vers, próza / A belső ruhatár

Papp Attila Zsolt
A belső ruhatár

[Látó, 2011. október]




Azok, akik rendszeresen járnak
át azon a titkos ruhatáron,
szóljanak, ha megpillantják egyszer
valahol a régi nagykabátom –


már nem emlékszem, mely fogasra tettem,
jövőben vagy elmenőben éppen,
két nagyjelenet közti nagyszünetben.


Elhasználódott, öreg kabát volt,
azóta a por biztos belepte;
senki nem veheti hasznát, ámde
jó lehet huzatosabb telekre.


Aki emlékszik még rám és tudja,
hogy valamikor én is odajártam,
jussak eszébe, ha észrevenné
a legtitkosabb, belső ruhatárban.


Amióta nem lelek nyomára,
nehezen viselem ezt a klímát –
de ha egyszer kivonult az ember,
nem marad, csak amit odakint lát,
nem lesz más, csak ami odakint van;
a szerzett ruhát nem válthatja vissza:


az arcok, ajtók végképp összezárnak
– hát eldobja, ha egyszer majd kihízta.


És meglehet, hogy rosszul értesültem,
mert épp most jön valaki, híreket hoz;
de nem tegeződünk véletlenül sem.







Kinyomtat
        
E-mailben tovább küldi


A szerzőről:

Papp Attila Zsolt


A szerzőtől még

   A Solaris-emlékház
   Noir


Copyrights 2014 Látó Szépirodalmi Folyóirat.