Vers, próza / A bojlerjavítás zsoltára

Lackfi János
A bojlerjavítás zsoltára[2019. november]



Uram, nem én leszek az,
aki elárullak?
Hiszen együtt nyúltunk a tálba,
pedig mindent gondosan
előkészítettem,
nagycsütörtökön még a
bojlert is megjavíttattam,
le kellett ereszteni,
vödörszám hordtam fel
a vért, lavórban a
csontszilánkokat,
öntöztem vele a kertet
különösebb lelkifurdalás nélkül,
mert meg kell lennie.
Uram, minden háztartásban
folyamatosan forrón
tartanak százhúsz liter
vért, van, akinél százötvenet,
kétszázat is, minden házban
a sarokban lóg a te forró,
eleven tested, nem nagyon
törődünk vele,
csak megfiatalodhassunk
a fürdő által.
Akkor van baj, Uram,
ha nem ömlik automatikusan,
ha koszosak maradunk,
és az edényeink is szennyesek,
kívülről mint a fehérre meszelt
sírok, belül meg csupa rohadás.
Mondd, nem én leszek az?
Csupa jószándékommal,

a nemsokára megérkező
rokonokkal, akikkel körbeüljük
asztalodat, és felfalunk téged,
akiknek Húsvétra szétosztjuk
a piacon vett datolyát, pisztáciát,
lehet, hogy éppen tojást festünk,
az új élet jelképét,
és akkor árullak el,
éppen ezzel a jól olajozott
szervezéssel árullak el,
de hát hogyan csinálnám
másképp, Uram?
Közben egy titkos számláról
aktiválja magát a banki művelet,
SMS-t kapok, harminc
ezüstpénz érkezett,
rendszeren belüli
utalás, pedig munkanap sincs.
Vegyek belőle telket, Uram?
Építsek rá házat, függesszek
fel az egyik sarokban egy
forró hengertestet, telis-tele
a te véreddel, és abban fürödjek,
Uram, fürödjek éjjel és nappal,
hogy izsópnál fehérebbre
moshass engem, Uram?











Kinyomtat
        
E-mailben tovább küldi


A szerzőről:

Lackfi János


Az adatbázis nem tartalmaz hasonló bejegyzéseket.

Copyrights 2014 Látó Szépirodalmi Folyóirat.