Vers, próza / A csonkolás lassúsága

Lázár Bence András
A csonkolás lassúsága

[Látó, 2010. február]



(1)
A halgerincek közt otthon érzem magam.
Érdekelnek ezek az apró csigolyák.
A hajlatról meg te jutsz eszembe, a hátad.
Meg az ősz, ahogy a fák belehajlanak a télbe,
mint hajad a hátizmaidra. Ahogy a sárga szálak
belelógnak a barnába, és az egész megtörik a gerincen,
úgy fénylik, mint ezek a pikkelyek itt.


Egy lassú csonkolás, ahogy törik az egész.
Olyan, mint a csigolyák darabolása, aprólékos,
célszerű. Mint egy pocsolya fénye.


(2)
Emlékszem, hívtalak, nem is tudom, hányszor.
Hányszor mondtam ki a neved. Meg azt, hogy
ez a kéz vagy háromszáz éves, ez a tenyér,
ami az enyém, igen, ez háromszáz éves.


Akkor született, amikor te még gondolatban
sem. Olyan, mint egy öreg háló, a horgász nappalijában.
És ez a kéz téged akar, meg akarja számolni,
hány darabból áll, hol vannak a hibák a gerinceden.
Aztán a hajszálakat, a sárgát meg a barnát is,
hogy az ősz veled legyen teljes.


(3)
Mert most újra itt van, eltelt vagy három,
nem háromszáz, csak három év.
És ez a kéz a halas standnál tapogatózik,
hogy találjon egy olyan meghajlást, mint a hátad.
De hiába, eltűntél, belefolytál egy nagyobb tengerbe,
aztán az óceánba, és ki tudja, melyik partoknál
csapdos az uszonyod.



(4)
Nagybátyám havi kétszer kint ül a folyónál.
Horgászik. Ma megkért, segítsek neki preparálni.
Azt mondta, ez a ponty a legnagyobb, és vagy
háromszáz éves. Megszámoltam az apró csigolyáit,
végighúztam rajta a tenyerem. Tényleg az.


Most ott lóg a falon, a nappaliban. Semmi trükk,
semmi csonkolás. Színtiszta fény. Mint egy pocsolya.
Sárga, meg barna is. Belefér a horgász hálójába.







Kinyomtat
        
E-mailben tovább küldi


A szerzőről:

Lázár Bence András




Copyrights 2014 Látó Szépirodalmi Folyóirat.