[Látó, 2009. február]

A pohár már színültig van, betelt teljesen.

Az első kortynyi – de tulajdonképpen az egész –
a fájdalom ellen való, amit sohasem bírtam elviselni.

A második egység pedig arra, hogy testileg is megbénítson,
megakadályozza azt, hogy ha megbánnám
(márpedig ismerve magam, ez megeshet könnyen),
ne tehessek ellene már semmit.

Amennyi hely marad, cukrozott méreggel töltöm meg,
hogy legalább az ízében ne kelljen csalódnom.

A koktél kész, közben pedig gondolkodtam,
hogy valójában kit is kellene megkínálnom.