Téka / A kívülállás melankóliája (Nagy Ildikó Noémi: Eggyétörve c. könyvéről)

Csutak Gabriella
A kívülállás melankóliája (Nagy Ildikó Noémi: Eggyétörve c. könyvéről)

[2010. december]




NAGY ILDIKÓ NOÉMI: EGGYÉTÖRVE, PALATINUS KIADÓ, BUDAPEST, 2010.


Van, aki kívülállónak születik: kívülállása egzisztenciális meghatározottság. A fokozott önreflexió, a jelenségek fegyelmezett megfigyelése, valamint a sztereotípiákra, szerepekre való rákérdezés a kívülállás olyan jellemzői, amelyek akkor is működnek, ha valaki egész életében nem hagyta el a helyet, ahol született. Nagy Ildikó Noémi magyarként élt Amerikában, jelenleg pedig amerikaiként Magyarorszá­gon, de kívülállása nem ilyen esetleges körülményeken múlik, hogy éppen hol él, hanem elsősorban írói attitűdöt jelent, amely következetesen végigvonul első kötete minden szövegén.
A novellák többsége primér szinten mindennapi szituációkat jelenít meg, amelyek hátterében mindig ott lapul egy kimondatlan, felkavaró esemény, amire csak elejtett mondatok utalnak. Nem egy mindentudó narrátor beszél, hanem egy tanú, aki látszólag csak bizonyos jelenségek megfigyelésére és rögzítésére vállalkozik. A többnyire valamilyen veszteséghez kapcsolódó drámai történések (kivándorlás, sza­kítás, válás, abortusz, halál) az elbeszélés idején kívül zajlanak, ugyanakkor folyamatosan beszivárognak a szövegekbe. Precíz, visszafogott hangvételük egy feszültségeket, titkokat rejtő világot teremt.
Jó példa erre a Táskám mélyén című írás, amelyben a felszínen csak annyi történik, hogy egy lány sétál az utcán, táskájában nincs semmi más, csak egy tégely ajakír. Három generáció nőtagjainak életébe pillanthatunk be ennek kapcsán: milyen nélkülözhetetlen tárgyakat szoktak hordani a táskájukban, milyen tapasztalatok határozzák meg a fontossági sorrendet. A tárgyak megjelenítése rendkívül érzékletes: szinte tapintható a lány szép piros, síkos szaténtáskája a kemény gyöngyökkel, az ajakír vanília- és cseresznyeízű, a magas sarkú cipő szorít, azt viszont, hogy miért zökkent ki hirtelen minden a szokásos kerékvágásból, egyetlen mondat közli: „A szerelme elment, lejárt az ösztöndíja, hazautazott.”
A tárgyak színének, tapintásának, illatának részletezése nem öncélú, hanem fontos üzenetet hordoz. Az a benyomásunk támad, mintha csak az ő jelenlétük lenne megkérdőjelezhetetlen szemben az emberi jelenlét bizonytalanságával. Ugyan­akkor mintha a tárgyakhoz fűződő viszony is mindig világosabb és biztonságosabb lenne, mint az emberi kapcsolatok. Máskor bizonyos nagyon is specifikus tárgyak jelenléte (vagy éppen a hiánya) a szereplők életének egy-egy fontos aspektusára világít rá: Szerepiéknél, a New England-i ismerősöknél Szász Endre-képek lógnak a falon. Az ötvenhatban kivándorolt szülők lakásában még mindig ott kallódik egy üdvhadseregtől kapott pokróc.
A magány „üres idejében” a legbanálisabb tárgyak jelenléte válik hangsúlyossá: egy kávéfőző világító gombja, egy műszerfal algaszínű kijelzője, egy hernyóra emlékeztető zokni a frissen felmosott padlón. A tétlen szemlélődés vagy a rutinszerű tevés-vevés állapotának leírása a magány idejét jeleníti meg, a puszta jelenlét intenzitását, amelyről leválik minden mesterségesen konstruált szerep. Az egyedüllét egy, a fizikai időn kívüli dimenziót nyit meg, amelyben megtörténhet, hogy a galambok kuruttyolnak, vagy hogy két lakótárs „… évekkel ezelőtt lefeküdt aludni a ház másik felében, ott, ahol az összes óra el van rejtve.”
Amint azt már a kötet címe is jelzi, több szöveg is az identitás problematikájának valamely aspektusát tematizálja: nem csupán a nyelvi identitás, de a kamaszkori és a felnőttkori identitáskeresés kérdését is. A különböző szerepekhez fűző­dő ambivalens viszony humoros, gyakran önironikus színezettel jelenik meg, jól érvényesítve a kívülálló perspektíváját, bizonyos lakonikus tényközlések váratlan összekapcsolása révén. „Sosem láttam, csak egy osztályképen. Megkért telefonon, hogy járjunk. Beleegyeztem. Nem találkoztunk, többet nem is hívott. Úgy vettem, hogy járunk. Tulajdonképpen azóta is járunk, mert soha nem szakítottunk.” – hangzik el a Noelle című novellában, amely a kamaszok gondolkodásmódját, olykor kegyetlen világát felelevenítő szövegek vonulatába tartozik. A kötet másik fontos témája, hogy hogyan változnak a szülő-gyerek szerepek a „gyerek” felnőtté válásával. Lehetünk-e valaha is felnőttek szüleink viszonylatában? Vagy ha mégis felnőttek leszünk, szükségképpen ők válnak gyerekké? Létezik-e optimális közelség, illetve távolság a szülő-gyerek viszonyban? A Bumeránggenerációban egy lányához költöző kissé kamaszos apa jelenik meg, az Orális higiénia című novellában pedig egy kétségbeesett anya, aki elkíséri lányát és vejét a nászútjukra. Ez utóbbi írás is remekül ötvözi a humort és a súlyos kérdések felvetését, miközben a „beszédes tárgyak” egyre feszesebb motívumhálót szőnek az események köré. A kívülállás megélésének legkonkrétabb megfogalmazásával is ebben a szövegben találkozhatunk: „Leguggolok a bokorhoz, és sírva fakadok. A sírásom sem az enyém. Abbahagyom, meglátom, hogy a kezemben maradt a képeslap. Hallom, hogy anyám lélegzik bennem.” Jellemző, hogy az önmagával szembeni distanciát szinte mindig fenntartó elbeszélőpont akkor tárulkozik ki, mutatja meg magát kiszolgáltatott helyzetben, amikor az önazonossága radikálisan megkérdőjeleződik.
Ez a momentum élesen rávilágít a kötet egészén végighúzódó identitás-problematikára, és segít az első hallásra kissé erőltetettnek tűnő cím megértésében is. Nem „kettétörve”, hanem „eggyétörve”: az identitás belső igénye, és a külső, sztereotípiákon alapuló identitásképzés között gyakran törésvonal húzódik. A törés éppen abban áll, hogy a novellákban megjelenő szereplő-elbeszélők mintegy arra vannak kényszerítve, hogy önazonosak maradjanak: Amerikában magyarként, Magyarországon amerikaiként, felnőttet játszó gyerekként, gyereket játszó felnőttként, gyereket játszó szülőként, vagy – mint a Lánycsók című szövegben – akár férfiként és nőként egyaránt. A szövegek mégis képesek felülemelkedni ezeken a kényszereken, egy olyan attitűdnek köszönhetően, amelyet empátia és humor jellemez.







Kinyomtat
        
E-mailben tovább küldi


A szerzőről:

Csutak Gabriella


Az adatbázis nem tartalmaz hasonló bejegyzéseket.

Copyrights 2014 Látó Szépirodalmi Folyóirat.