színház / A kapu (Filmforgatókönyv vagy színpadi szöveg)

Hatházi András
A kapu (Filmforgatókönyv vagy színpadi szöveg)

Látó, 2010. augusztus-szeptember





Az alábbi szöveg csak egy javaslat. Esetleges felhasználása során akár lényegi változásokon is átmehet, és az ekként nyert változat is csak az adott előadás/film szövege lesz, nem pedig a végleges forma. Azt sohasem fogja elérni, mert minden (gyakorlati) értelmezése megteremti a maga szövegváltozatát.



SZEREPLŐK (a megjelenés sorrendjében)


Férfi
Csitri
Lány
Ügyvezető
Bakfis
Feleség
Diák
Nyomozó




ELSŐ JELENET: A REPÜLŐTÉREN, AZ INDULÁSI KAPUNÁL



A képernyő sötét, nem hallani mást, csak egy óra ketyegését.
Kb. 15-20 másodperc múlva a kép kezd lassan kivilágosodni, azzal egy időben egy repülőtér belső zaja kezdi elnyomni az óra ketyegését.
Nem teljesen, a ketyegés mindvégig hallható.
Egy kisebb repülőtér várójában vagyunk, a kamera az indulási kapura néz.
Nagytotál.
Különböző várakozó utasok, zajlik az indulás előtti megszokott élet.
A kép közepén, messze két mozdulatlan alak: a Csitri meg a Férfi.
A Férfi magához szorítja a Csitrit, aki az indulási kapu fölötti falon lévő, zajosan ketyegő órát bámulja.
De a nagytotál miatt mindez még nem pontosan vehető ki.
Csak annyi látszik, hogy a folyamatosan vagy csak néha megmozduló emberek között vannak ketten, akik nem moccannak.
A kamera nagyon lassan közelít.
A párbeszédet mindvégig közelről halljuk.
A kamera közeledtével a reptéri zaj egyre halkabb, az óraketyegés egyre erősebb.
A párbeszéd nagyon szaggatott, vontatott, valójában a Férfi igyekszik fenntartani.
A Csitri mintha nem is lenne jelen, csak a gondolataiban köröz.
FÉRFI Talán több, mint tízezer kilométer.
CSITRI Megint ugrott egyet a mánus.
FÉRFI Tíz-tizenkét óra.
CSITRI Vajon pontosan jár?
FÉRFI Azt hiszem, ennyi az eltolódás is.
CSITRI Az uszodában van egy óra, a másodpercmutatója szünet nélkül köröz.
FÉRFI Nem tudom.
CSITRI És csak köröz, csak köröz...
FÉRFI Nem földrajztanár vagyok.
CSITRI A tegnap döbbentem rá, úszás közben. Kis híján megfulladtam.
FÉRFI (mint egy nagy sóhaj, szakad ki belőle) Csak négy hónap!
CSITRI Istenem, ez soha nem áll meg!
Szünet.
A kamera nagyon lassan, de megállíthatatlanul közelít.
Kistotál.
Hallatszik az óra ketyegése, de olykor-olykor hallatszik a percmutató kattanása is, amint ugrik egyet.
FÉRFI Nem figyelsz rám.
CSITRI De.
FÉRFI Nem baj.
CSITRI És utána még öt.
FÉRFI Tessék?
CSITRI A négy után. Még öt.
FÉRFI Öt micsoda?
CSITRI Hónap.
FÉRFI Nem.
CSITRI Nem fogsz hazajönni.
FÉRFI De.
CSITRI Pákk. Megint ugrott.
A kamera közelít, kettős: a Férfi meg a Csitri, fölöttük az óra.
A reptéri hangosbemondón valami érthetetlen szöveg hallatszik.
Végigvárják, és csak utána folytatják a párbeszédet.
FÉRFI Soha nem lehet megérteni.
CSITRI Minek? Van kijelző.
FÉRFI Vigyázz magadra!
CSITRI Vigyázok.
FÉRFI (kényszeredetten nevet) És meg ne csalj! Kissé korai lenne.
CSITRI (megsimogatja a Férfi hátát. Meg is paskolja) Egy vénember nekem bőven elég, professzor úr!
A kamera közelít, most már érezni, hogy az órát célozza.
Szűk kettős, fölöttük az óra.
A hangosbemondón ugyanolyan érthetetlenül megismétlik a szöveget.
CSITRI Menj! Ez neked szól.
FÉRFI Igen.
Nem mozdulnak.
A Férfi szorosan öleli a Csitrit.
A kamera elsiklik fölöttük, folytatja az órára való közeledést.
A percmutató hangos kattanással előreugrik.
CSITRI (csak a hangja hallatszik) Pákk. És megint ugrott.
Nem hallani mást, csak az óra egyre gyorsuló ketyegését.
A kamera beleközelít az órába.
Sötét, marad a ketyegés.




MÁSODIK JELENET: AZ ÜGYVEZETŐ IRODÁJÁBAN



Sötét.
Csak hangok hallatszanak.
A Lány és az Ügyvezető az utóbbi irodájában beszélgetnek.
LÁNY Tényleg nem lehet megállítani?
ÜGYVEZETŐ Nem. Elromlott. Egyfolytában jár.
LÁNY És ha földhöz csapom?
ÜGYVEZETŐ Nem ajánlom. Emlék.
LÁNY Én neked nem vettem órát.
ÜGYVEZETŐ Nem kell mindig magadra gondolni... Én vettem. Hogy mérjem az időt. Tedd vissza szépen...
A kép hirtelen kivilágosodik, amint a kamera elől kimozdul a Lány.
Derékmagasságban vagyunk, csak a Lány csípője látszik, meg az alkarja, amint az íróasztalra teszi az órát.
Az asztalon különféle papírok.
Esti világítás, csak az asztali lámpa fényénél látunk mindent.
ÜGYVEZETŐ Köszönöm. Inkább folytassuk, oké?
A Lány visszafordul, és jobboldalt leül háttal a kamerának.
Ahogy a kamera elmozdul, láthatóvá válik az Ügyvezető, aki különféle iratokat, fényképeket ad át a Lánynak, közben magyaráz.
A beszéd szüneteiben hallani, amint az asztali óra megállíthatatlanul ketyeg.
ÜGYVEZETŐ (fényképet ad át) Ő az. Negyvenöt éves.
A Lány a fényképet nézi.
A kamera lassan megindul a kép jobb oldalában, a nekünk háttal ülő Lány felé.
Mögötte végez egy körmozgást, szemből látszik az Ügyvezető, az asztalán lévő tárgyak, és azok a képek, iratok, amelyeket a Lánynak nyújt át az íróasztal fölött.
A lány kezében lévő képen az előző, reptéri jelenetbeli Férfi látható.
ÜGYVEZETŐ (újabb fényképet ad át) Nemrég költözött el a családjától.
A Lány a fényképet nézi.
A képen a Feleség látható.
ÜGYVEZETŐ (újabb fényképet ad át) Van egy lánya. Hamarosan tölti a tizennyolcat.
Még mindig a Lány bal válla fölött látjuk a Bakfis képét.
LÁNY (a fényképeket nézegetve) Szép a szeme.
ÜGYVEZETŐ (újabb fényképet ad át) Most ezzel a diáklánnyal hetyeg.
A Lány a fényképet nézi.
Mi már nem látjuk azt, a kamera ekkor ért a Lány mögé.
Látni, hogy a szék támlájára van akasztva egy női táska.
Kis ideig csak a hangokat halljuk.
ÜGYVEZETŐ A tanítványa. Huszonkettő.
LÁNY (még mindig a fényképeket nézegetve) Mióta élnek együtt?
ÜGYVEZETŐ Nem élnek együtt.
LÁNY Akkor még friss.
ÜGYVEZETŐ Ugyan. A férfiaknál mindegy.
A kamera meghaladja a Lányt, tovább mozog, most a Lány jobb válla fölött látjuk a kezében lévő képeket, legfelül a Csitri képét, és az asztal túlsó felén ülő Ügyvezetőt.
LÁNY (az Ügyvezetőt nézi) Neked mindegy.
ÜGYVEZETŐ Azért neked is van még némi esélyed. Harmincnégy...
A Lány kis szünet után kinyújtja a kezét az Ügyvezető felé.
Újabb papírokat vár.
ÜGYVEZETŐ (papírokat nyújt át) Depresszióra hajlamos. Az a mániája, hogy nyomtalanul szeretne eltűnni. Gátlásos. Olykor impulzív. Infantilis. Tipikus senki. És valóban mindegy, mert én férfi vagyok.
A Lány előtti papír mintha orvosi látlelet lenne, nem vehetni ki tisztán az írást.
A Lány a papírt a kezében lévő paksaméta alá teszi, legfelül helyezi a Férfi képét, azt nézi merőn.
LÁNY (a továbbiakban kapott papírokat a csomag alá helyezi, mindvégig legfelül tartva a Férfi fényképét) Feltétlenül szükségetek van rá?
ÜGYVEZETŐ Kitűnő szakember. Azt hiszem, a legjobb, akit valaha is alkalmam volt látni. Csakhogy ő ezt nem tudja. Nem is kell. (Mindent átadott a Lánynak, kis ideig némán, mozdulatlanul vár) Ennyi.
A kamera továbbhalad, profilból látni a Lányt, aki feláll és elsétál az asztaltól a kép bal oldala felé.
Az asztal túlsó felén látni az órát, amelyik egész jelenet alatt megállíthatatlanul ketyeg.
A kamera nem áll meg, körsvenk tovább, az Ügyvezető háta mögött haladva.
LÁNY (csak csípőmagasságban látni. Még mindig a képeket és a papírokat nézegeti) Iszik?
ÜGYVEZETŐ Már nem. És nem is dohányzik.
LÁNY Mióta?
ÜGYVEZETŐ Ezt nem tudom.
LÁNY Valami extra?
ÜGYVEZETŐ Most épp vegetáriánus. Egyéb patologikus aberrációjáról nem tudunk.
A kamera az Ügyvezető háta mögött halad el, amikor ismét látható a Lány, az éppen a kezében lévő képeket és papírokat dobja az asztalon ketyegő órára.
ÜGYVEZETŐ Jó. Hülye vicc.
A Lány szembeáll az Ügyvezetővel.
Nem hallani mást, csak az óra ketyegését.
Az Ügyvezető előrehajol, felveszi az asztalról az órát, megrázza.
ÜGYVEZETŐ Mondtam, hogy nem lehet.
Az Ügyvezető beteszi az íróasztal fiókjába.
Az óra tovább ketyeg.
A kamera közben az asztal oldalára került, immár a bal oldalon látni az Ügyveze­tőt, jobb oldalon a vele szemben álló Lányt.
A lány csak deréktól lefele látható.
ÜGYVEZETŐ Bocs.
LÁNY (elveszi a szék támláján lógó táskáját) Rendben.
ÜGYVEZETŐ Az elszámolás is?
LÁNY (a papírokat és a képeket összeszedve) Négy hónap.
ÜGYVEZETŐ Egy perccel sem több.
LÁNY (az egész iratpaksamétát a táskájába gyömöszöli) És soha többé.
ÜGYVEZETŐ Soha többé.
A Lány kisétál a képből, a kamera tovább mozog, amíg meg nem áll szembe az Ügyvezetővel. A Lány az ajtóból beszél, őt nem látni.
LÁNY (offból.) És pontra teszed a barátunkat.
ÜGYVEZETŐ Megint mit csinált?
LÁNY (offból.) Túl sokat szimatol.
ÜGYVEZETŐ Csak ennyi?
LÁNY (offból.) Nekem ez épp elég.
ÜGYVEZETŐ Rendben. Más?
A kamera lassan emelkedik, de továbbra is az Ügyvezető van a kép fókuszában.
LÁNY (offból.) És ne vigyorogj nekem.
ÜGYVEZETŐ Én azért még remélek.
LÁNY (offból.) Magánügy. (Lépteket hallani, majd egy határozott ajtócsukást.)
ÜGYVEZETŐ (kis ideig hülyén vigyorog, majd kirobbanó zokogó dühvel) Baszd meg! A francba! Hogy baszd meg!
Kiveszi a fiókból az órát, és a kamera irányába vágja.
Sötét.
Ugyanabban a pillanatban megszólal a zene: Dire Straits – When It Comes To You.




HARMADIK JELENET: A PLÁZÁN



A Csitri és a Bakfis a szökőkútnál lévő pad mellett állnak.
A háttérben hallatszik a Dire Straits-szám.
A Bakfis kezében különféle bevásárlószatyrok, reklámzacskók.
A Bakfis látványosan dühös.
A Csitri egy nagyobb borítékot szorongat.
Láthatóan terhére van ez az egész.
Tágabb kettős.
BAKFIS Szóval akkor én most teljesen potyára jöttem?
CSITRI Megesketett, hogy csakis az anyád kezébe adom.
BAKFIS Hát ez csúcs!
Kivágtat a képből.
De szinte azonnal vissza is jön.
CSITRI Találkoznom kell az anyáddal.
BAKFIS Becs’szó agyilag zoknik. Mind a ketten. (Látványosan türelmetlen, fújtat, szenved.)
CSITRI Nekem mindegy. Akkor is át kell adnom ezt a borítékot!
BAKFIS (ripacs teatralitással) S mi közöm van nekem mindehhez?
CSITRI Segíts, hogy odaadhassam az anyádnak!
BAKFIS Hagyjál, mert egy fél éve egyebet sem hallok, csak hogy segíts, segíts, segíts! (Ismét kirohan a képből. A következő egy mondat offból hallatszik) És nekem ki segít?
A kamera a Bakfisra igazít.
BAKFIS (dühösen előveszi telefonját, tárcsáz. Közben folyamatosan dohog) De ne félj, mert nem lesz nekem se kölköm, se családom, se kutyám, se macskám! Még egy kaktuszom se! Nem fogjátok ti az én életemet megnyomorítani! Meg­sza­badulok én mindentől! Egyszer és mindenkorra! (Beleszól a telefonba) Szia! Nem adhatja ide. Mit, mit! Hát a csomagot. Egy boríték vagy mi a szar... Nem tudom, mert nem adja ide! (Átnyújtja a telefont a Csitrinek.)
A kamera követi a telefont.
A Csitrit látni, és a képbe nyúló Bakfis kezét.
BAKFIS Anyám! Beszélj vele!
CSITRI (elveszi a mobilt) Csókolom. (Hallgat) Nem tehetem. Megesküdtem, hogy csakis... (Hallgat) Nem lehet. Muszáj személyesen... (Hallgat) Szeretném átadni... (Hallgat, majd visszaadja a telefont a Bakfisnak. A kamera követi a telefont.)
BAKFIS (a telefonba) Halló! Állj le, mert én vagyok. Nem én vettem el, visszaadta. Igen, magától! (Kis ideig hallgat) Na, nem, ezt mondd meg neki te. (Nyújtja a telefont a Csitrinek, a kamera ismét követi a mobilt. Látni, hogy a Csitri inti a fejével, hogy nem. A Bakfis visszahúzza a kezét, kezében a telefont, a kamera követi a mozgást, ismét csak a Bakfist látni) Nem veszi el. Hó! Hé! Hó! Megint én vagyok. Mondom, hogy nem veszi el! És nem adja ide. (Kis ideig hallgat, aztán kifakad) Hát mért nem mondod, hogy itt vagy? A fenébe, hogy mindig engem hagytok a szarban! Itt várunk a szökőkútnál. Siess. Na, csók. (Elteszi a telefont) Mindjárt itt lesz.
CSITRI (kis szünet után. Offból) Köszönöm.
BAKFIS Mindegy. Idegbaj. De legalább hazavisz kocsival.
A Bakfis leül a szökökút szélére, a képben látni a Csitrit is, aki továbbra is áll.
Szünet.
Mintha mi sem történt volna.
Hallgatják a zenét, lassan kezdik a fejüket rázni a zene ritmusára.
BAKFIS Hívott?
CSITRI Még nem.
BAKFIS Nem is fog.
CSITRI Még csak két napja ment el.
BAKFIS Három.
Hallgatják a zenét, egyre látványosabban mozognak a zene ütemére.
BAKFIS Hiányzik?
CSITRI Még nem.
BAKFIS Meg lehet szokni.
CSITRI Há’ lötyögök.
Szól a zene, a Csitri és a Bakfis már majdhogynem táncolnak.
BAKFIS Akkor jössz ma este. Beülünk valahová.
CSITRI Ma töltöd?
BAKFIS Nem. De holnap nincs suli.
CSITRI Nincs?
BAKFIS Nincs. Nyomozol?
CSITRI. Nekem nyolc. Hánykor?
BAKFIS Fogalmam sincs. Majd felhívlak.
CSITRI Jó.
BAKFIS (felnevet) Azért barátot ne hozzál. Elég ciki lenne, ha az apám szeretője az én szülinapi bulimon csalná meg az apámat.
CSITRI Hülye picsa. (Vihog, aztán hirtelen, minden átmenet nélkül abbahagyja. Némán gondolkodva rázza magát a zenére. Majd leül, de a teste így is táncol.)
BAKFIS Mi az? Ideges vagy?
CSITRI Nem.
BAKFIS Anyám miatt?
CSITRI Na, hallod!
BAKFIS Csak jár a szája.
CSITRI Nekem szar.
BAKFIS Nekem sem király.
Belép a képbe a Feleség.
CSITRI (egyből feláll) Csókolom. (Nyújtja a borítékot) Még indulás előtt megkért, hogy ezt adjam át.
FELESÉG (meg se érinti a borítékot) Mi ez?
CSITRI Nem mondta.
FELESÉG Akkor bassza meg. (Indulni akar.)
CSITRI (elállja az útját, továbbra is nyújtva a borítékot) Muszáj. A lelkemre kötötte.
FELESÉG (kis szünet után durván elveszi a borítékot, és az egyik reklámszatyorba dobja) Egyéb?
CSITRI Nem. Csak ez a boríték...
FELESÉG Akkor viszlát. (Miközben kilép a képből, a Bakfishoz szól, de azért úgy, hogy a Csitri is hallja) És ez volt ennyire halaszthatatlan. (Kilép a képből.)
BAKFIS Na, szia. (Indul. Lassan ő is kilép a képből.)
CSITRI (egyedül, a távozók után kiált) Naponta messzendzserezünk, megírhatom, hogy...
FELESÉG (visszaviharzik a képbe, fojtottan sziszegi) Naponta! Hát mondja meg neki, kedves, hogy az én címem még ugyanaz. Attól még nem váltam el. Úgyhogy ne üzengessem nekem magácskával. (Elrobog.)
A Csitri leforrázottan áll.
A zene erősödik, a szökőkút az egekig spriccel.
A kamera beleközelít.
A vízcseppek lassan egy tűzijátékba tűnnek át.
A zene marad.




NEGYEDIK JELENET: A FOGADÁSON



A tűzijátékról a kamera leigazít.
A Férfi, az Ügyvezető és a Lány a tanévnyitó fogadáson állnak.
Mellettük egy asztal tele poharakkal, ennivalóval.
A háttérben, szinte észrevétlenül húzódik meg a Diák.
A Férfit kivéve mindenki kezében pohár.
A hangos zene miatt kiabálniuk kell.
Közben nézik a tűzijátékot, arcukon villognak a fények.
ÜGYVEZETŐ (kissé spicces. Mindvégig nagyon provokatív) Hát ilyen nálunk a tanévnyitó!
FÉRFI (az idegen emberek udvarias feszélyezettségével. Gondolatai valahol nagyon messze járnak) Igen...
LÁNY Nem mindig.
FÉRFI Persze.
ÜGYVEZETŐ Csak a maga tiszteletére.
FÉRFI Igen.
LÁNY Valóban kivételes esemény az Ön jelenléte...
FÉRFI Köszönöm.
ÜGYVEZETŐ Nincs mit. Komolyan mondja.
FÉRFI Persze.
ÜGYVEZETŐ Sőt, várjuk a folytatást is.
FÉRFI Hogyne.
ÜGYVEZETŐ Mert az igazán termékeny együttműködés a rendszerességben rejlik.
FÉRFI Igen...
ÜGYVEZETŐ Csak meg kell találni a megfelelő kaput, nem?
FÉRFI (összerezzen, mint akit rajtakaptak. Önkéntelenül is az Ügyvezetőre pillant) Kaput?
ÜGYVEZETŐ És aztán bátran szét kell tárni, és attól kezdve mindig is szabad a sű­rű ki-bejárás. (Mutatja és röhög. A Férfi hátát veregeti.)
Véget ér a szám.
A tűzijáték is.
Kis szünet a következő zeneszámig.
Ezalatt az Ügyvezető továbbra is hangosan beszél, mintha szólna a zene.
A Lány és a Férfi normális hangerővel.
A Férfi láthatóan nincs elemében.
LÁNY (finoman megérintve a Férfit) Nem óhajtana lepihenni?
FÉRFI (mint akit mély gondolataiból riasztottak fel) Hogy én?
ÜGYVEZETŐ (újabb poharat vesz el az asztalról) Mert nem könnyű ám ilyen hosszú ideig.
LÁNY (úgy folytatja a párbeszédet, mintha csak ketten lennének a Férfival) Csak az átállás végett.
ÜGYVEZETŐ (mit sem törődve gyalogol bele a Lány és a Férfi intimitásába) Elvégre négy hónapról van szó...
LÁNY (mint fent) Nem sürgetem.
ÜGYVEZETŐ (ténylegesen kettejük közé áll) És ez pedig már majdnem egy kisebb börtönbüntetés.
FÉRFI (a Lánynak) Köszönöm. (Gondolataiba zártan elindul a kamera felé.)
ÜGYVEZETŐ (a háttérben maradva) Ó, csak nyugodtan! (A Lányhoz, túlzott udvariassággal) Kérem, kisasszony... (Ebben a pillanatban ismét felharsan a zene: Dire Straits – Setting Me Up. Az Ügyvezető még szól valamit a közeledő kettős után, aztán látva, hogy nem hallják, amit mond, legyint, és túlzott lelkesedéssel a kezével integet.)
LÁNY (közeledőben csak a Férfinak) Épp csak az ajtóig...
FÉRFI (hirtelen magához tér) Köszönöm. (Visszatér és kezet fog az Ügyvezetővel. Hangosan kiáltja) Köszönöm, és jó éjszakát!
ÜGYVEZETŐ (nyála szinte fröcsög, úgy kiáltja) Hasonlókat. Igazán. Hasonlókat!
A Lány és a Férfi a kamera felé távozva kimennek a képből.
ÜGYVEZETŐ (a Férfi után integet mosolyogva) Hogy baszd meg! Érted? Hogy baszd meg! (Újabb poharat vesz el.)
DIÁK (odalép az Ügyvezető mögé. Ő is a távozók után néz) Máris?
ÜGYVEZETŐ (összerezzen) Mit máris?
DIÁK (továbbra is a távozók után nézve) Kettesben.
ÜGYVEZETŐ Te egy hatalmas idióta marha vagy.
DIÁK Akkor meg miért?
ÜGYVEZETŐ Mi közöd hozzá?
DIÁK Mit érdekli magát?
ÜGYVEZETŐ Megmondta, hogy tegyelek pontra.
DIÁK (az Ügyvezetőre néz) Engem...
ÜGYVEZETŐ (továbbra is a távozók után nézve) Merthogy túl sokat szimatolsz.
DIÁK (visszanéz a távozók után. A kamera gyorsan ráközelít) Én...
ÜGYVEZETŐ Te egy nagy barom vagy, fiacskám! Egy égedelem nagy barom. (Még látni, hogy egy újabb poharat vesz el, és azt egy hajtásra kiissza. A következő mondatát már offban halljuk. Csak a Diákot látni, amint élesen összpontosít a valahol nagyon messze járó Férfire és Nőre) Nem értesz te semmit!
Üvölt a zene.
Dire Straits.
A kép elsötétül.




ÖTÖDIK JELENET: A TÉREN



A zene egyre „kisebb" lesz, mintha egy fülhallgatóból szólna.
Amikor a kép kivilágosodik, a Csitrit látjuk a téren.
A Csitri a mobiltelefonján beszélget.
A másik fülében fülhallgató, kihallatszik a Dire Straits.
A beszélgetés során valamikor a háttérben megjelenik a Bakfis, aki egyenesen a Csitri felé tart.
CSITRI (nagyon nehezen hallja a bezélgetőtársát. A párbeszéd szaggatott) Átadtam. Még a múlt héten. Nem. Minden rendben. A szokásos. Igen, de igaza van. A helyében én kikapartam volna a szemem. Neked meg levágnám. Mondom: semmi. Számolom a napokat. Mi? Mondom, hogy a napokat. Mindegy. Nagyon rosszul hallak. Inkább írjál. Te is nekem. Mondom, hogy mindegy!
Közben megérkezik a Bakfis.
A Csitri mellé megy.
A Csitri szájáról leolvasni, amint a Bakfisnak mondja, hogy „Apád!"
A Bakfis inti, hogy „Ne!"
A Csitri folytatja a beszélgetést.
CSITRI Egyedül. Igen. Hát itt kinn. A labor előtt. Hát sokan vannak. Sokan járnak a laborra. (A Bakfis pukkad meg a néma nevetéstől) Azért zajosak. Őt? Nem. Nem láttam. Csak a múlt héten. Amikor a szülinapja volt. Igen. Azt is átadtam. Ittunk egy teát. Itt a pubban. Ott a pubban. Tényleg tea volt! Mi van?
Vénülsz? Nem tudom, mikor fogok találkozni vele. Majd megbeszéljük. Én is téged. Te is nekem. Ma este még belépek. Te is vigyázz. Puszi.
Nagy fújással befejezi a beszélgetést.
BAKFIS Kapcsold ki! Én az enyémet már rég kinyomtam.
CSITRI Tudom, mondta, hogy nem tud téged elkapni.
A Csitri a mobiljával foglalatoskodik.
BAKFIS Még él?
CSITRI Látod.
A Csiri elteszi a telefont.
Elindulnak.
Tőlünk távolodnak, a kamerától el.
Közben csevegnek.
BAKFIS A hülye anyám. Most azt vette a fejébe, hogy biztos öngyilkos lesz. Rá akarja küldeni az efbíájt. Hülye.
CSITRI Az efbíájt...
BAKFIS Azt.
CSITRI Neki se könnyű.
BAKFIS Hagyjá’ má’. Tiszta ideg. (Hirtelen vidámsággal) Na, hol láttad?
CSITRI (mutatja) Ott a sarkon.
BAKFIS És tényleg az a kék, amit szeretek?
CSITRI Szerintem.
A Bakfis szaladni kezd a Csitri által mutatott irányba.
A Csitri is utánaered.
A zenét elnyomja az utca zaja.
Mentőautó szirénázik, talán látni is a tér végében, amint elszáguld a kép leg­tá­volabbi pontján.
A kamera emelkedik, egyre feljebb és feljebb, mintha a Google Maps távolodna a Földtől.




HATODIK JELENET: A MENZÁN



A kamera továbbra is távolodik, csakhogy most már azt is látni, hogy egy menzai asztal vinilinterítőjéből megy ki.
A menzai asztalnál a Diák és a Lány ülnek.
Esznek.
A kamera függőlegesen emelkedik.
A távolban hallatszik, amint elmegy egy szirénázó autó.
Egy adott ponton a kamera megáll, majd hirtelen a vízszintes látószögbe zuhan.
Ebben a pillanatban indul a párbeszéd, amely alatt a Diák ingerült, a Lány pedig közömbös nyugalmat erőltet magára.
DIÁK Igaz, hogy le is fekszel velük?
LÁNY Kikkel?
DIÁK A vendégtanárokkal!
LÁNY Közöd?
DIÁK A diáktanács nevében kérdem.
LÁNY A diáktanács szopja le a faszomat.
DIÁK Mert kényszerítenek.
LÁNY Ők?
DIÁK Nem. A vezetőség. Az ügyvezető. A rektor tudtával.
LÁNY Ekkora lettél, és még mindig hiszel a mesékben?
DIÁK Ha ez kiderül, feltárhatjuk az egész rendszer romlottságát.
LÁNY Miattam ne aggódj. Szabad ember vagyok.
DIÁK Én is szabad ember vagyok. Pénzért teszed?
LÁNY Mit szimatolsz utánam? Meg akarsz dugni? Nem fogsz megdugni. Kis taknyos! (Feláll az asztaltól, viszi magával a tálcát. Elmegy néhány lépést, majd hirtelen visszafordul. Teli torokkal kiáltja, hogy mindenki hallja) Nyáladzó pubi! (Kezében a tálcával fenségesen kisétál.)
Mély csönd.
A Diák ül a többiek tekintetének tüzében.
A kamera végigsvenkel az arcokon, miközben hallani a következő jelenet első mondatait.
FÉRFI (offban) A kapu? Inkább a küszöb. Semmi különös. Egy egyszerű gyakorlat. Megáll az ember, nyitott szemmel, nyitott fülekkel, éles érzékenységgel, nagyon erősen összpontosít, figyel magába, be, a legmélyére, és amikor úgy érzi, hogy bármire képes, lép egyet előre. Nem nagyot, de határozottat. Maga mögött hagyja azt, ami volt, és elébe megy az újnak, a „lesz"-nek. Kiürül, hogy majd megteljen. Tulajdonképp belép önmagába.
Az arcok, mintha a Férfit figyelnék.
A szemek telve vannak rajongással.
Kis szünet után a férfi folytatja, továbbra is csak halljuk a hangját.
FÉRFI Át a küszöbön. (Kis szünet után szeretettel teli hangon. A világgal megbékélten) Vagy a kapun, ha úgy tetszik. (Csönd.)
Hirtelen vágás.




HETEDIK JELENET: AZ OSZTÁLYTEREMBEN



A Férfi kinn áll a diákokkal szemben. Kis ideig vár a csöndben, majd egyszerűen válaszol.
FÉRFI Ennyi. Nincs ezen mit ragozni. Meg kell tenni, és kész.
Mosolyog.
Mély csönd, majd hatalmas robajjal tör ki a diákok tapsa.
Lelkes arcok, véresre csapódó tenyerek.
A Férfi zavartan mosolyog.
Valahol megszólal egy telefon.
A Férfi továbbra is megállíthatatlanul mosolyog.
Csak a telefon hallatszik.
A kép lassan elsötétül.




NYOLCADIK JELENET: OTTHON



Sötét.
Cseng a telefon.
Sietős lépések hallatszanak.
Éjjelilámpa kapcsolója kattan.
A Feleséget látjuk, aki hálóingben van.
Rémülten kapja fel a telefonkagylót.
Izgatottan, fojtottan beszél.
FELESÉG Igen! (Hirtelen felcsattan a hangja. Mintha egy teljesen más ember beszélne) Az istenért, megőrültél? Kit érdekel az időzóna? Teljesen elment az eszed? Miféle végrendeletet küldtél? Hogyhogy csak úgy? Mi a bajod? Beteg vagy? Nem hiszem. Egészséges ember nem küldi el a végrendeletét. (Fel-alá járkál, a kamera követi) Megfontolás? Te beszélsz nekem megfontolásról? (A háttérben belép a Bakfis, a Feleség nem veszi észre) Van fogalmad, mit csináltál? A lányod bontotta fel a borítékot, te, idióta! Nem, most alszik, holnap dolgozata van. Ha ugyan magához tud térni a sokktól. Nem költöm fel! Persze hogy én is olvastam. És kedves, hogy a macáddal végezteted a dolgaid. Egyébként nem lep meg. (Hirtelen megfordul, és csak most veszi észre a lányát) Te mit keresel itt? (A telefonba ripakodik) Nem te. A lányod. Hogyhogy kivel beszélek? Hát vele. Igen, felköltötted. Mért, még kinek vagy az apja?
BAKFIS (kitépi a kagylót az anyja kezéből) Apa, mit jelent ez? Jó, szia, szia – most ez a legfontosabb? Jól vagy? Nem rólam van szó! Holnap doli, tudom, tudom, le se szarom. Veled mi van, apa? Ne köntörfalazz! Hogyhogy? (Elhallgat. Látni, hogy a legszívesebben földhöz vágná a készüléket. Ehelyett elmosolyodik, és az anyjához fordul. A kagylót visszaveszi a füléhez, és merőn nézi az anyját) Nem mondod komolyan. (A Feleség pattan szét, úgy figyeli a Bakfist. Majd hirtelen mozdulattal a lányához megy, igyekszik belehallgatni a telefonkagylóba. De a bakfis továbbmegy, továbbra is az anyját figyelve) Mese.
FELESÉG (kétségbeesetten követi a bakfist) Mit mond?
BAKFIS (továbbra is a kagylóba, szemmel tartva az anyját) Nem hiszem.
FELESÉG (ki akarja szedni a kagylót a Bakfis kezéből) Hallod? Mi történt?
BAKFIS (nem engedi a telefonkagylót) Ilyen nincs.
FELESÉG (kétségbeesetten kapaszkodik a telefonkagylóba) Add ide! Nekem mondd el!
A Feleség és a Bakfis dühödten cibálják a telefonkagylót. Közben igyekeznek belekia­bálni.
BAKFIS Szeretlek!
FELESÉG Mindenki tudhat a titkaidról, csak én nem?
BAKFIS (harsány, hamis dagályossággal) Ne hagyj itt!
FELESÉG Mi a francot forgatsz megint a fejedben?
BAKFIS (mint egy rossz operettprimadonna) Csak te vagy nekem az egyetlen!
FELESÉG Úgysem fogod megtenni! Nem engedem!
BAKFIS Apa! (Hirtelen elengedi a kagylót.)
FELESÉG (végre megszerzezte a kagylót, izgatottan hallgatózik, majd kétségbeesetten kifakad) Dögölj meg! Hosszasan és fájdalmasan! Iszonyú kínok között! (Lassan visszateszi a villára a kagylót. A Bakfisra néz számonkérőn és várakozón.)
BAKFIS (hideg nyugalommal) Már régebb letette. Ezt bevetted.
FELESÉG (a végkimerültség határán) Mit mondott?
BAKFIS Holnap dolgozatom van. (Indul kifele.)
FELESÉG (a Bakfis elé áll) Beteg?
BAKFIS Nem tudom.
FELESÉG Mit akar csinálni?
BAKFIS Ez a ti problémátok.
FELESÉG Felelj, mert felpofozlak!
BAKFIS (farkasszemet néz az anyjával) Ha hozzám mersz nyúlni, feljelentelek. (Vár egy kis ideig, majd egyszerűen kisétál az anyja mellett.)
A Feleség nem mozdul, továbbra is maga elé mered, majd lasssan felemeli a telefonkagylót, tárcsázni kezd.
FELESÉG (a telefonkagylóval a fülén vár. A vonal túlsó végén hallatszik a csengés. Senki sem veszi fel. Fáradtan mondja) Dögöljetek meg! (Le akarja tenni, aztán mégis visszaemeli füléhez a kagylót, kis ideig vár, a vonal túlsó végén egy gépies hang hallatszik. Nem érteni, hogy mit mond. Ugyanolyan gépiesen mondja be a saját üzenetét is) Csak azért keresem, szívem, mert jó lenne, ha megadná a kedves párjának az ottani számát. Minél hamarabb. Én megvárom. (Leteszi a kagylót. Néz maga elé.)
Madárcsicsergés hallatszik, a Feleség azt kezdi hallgatni.
Fejét a hang irányába fordítja, szemét behunyja.
A kamera is arra mozdul, és minden átmenet nélkül egy fa lombjai között vagyunk.
Színes levelek, ősz van.



KILENCEDIK JELENET: AZ EGYETEMI PARKBAN



A kamera a fa alja felé fordul.
A fa alatt a fa törzsének támaszkodva a füvön szorosan egymás mellett ülnek a Férfi és a Diák.
Válluk összeér.
Olyanok, mintha egy test lennének.
Késő őszi napsütés, madárcsicsergés.
A párbeszéd alatt a kamera a fenti függőleges állásból lassan egy horizontális szűk kettősbe igazít.
FÉRFI (elgondolkodva) Hogy mi lehet két ember között? Nem tudom. Közöny? Megszokás? Szeretet? Bosszú? Háború? Játék? Nem tudom. Meddig mehetünk el? Ki teszi meg az első lépést? Mi számít lépésnek? Mi választunk, vagy minket választanak? Magunk vagyunk-e, vagy csak az a kép, amit feltartunk, hogy túlélhessünk? Nem tudom, csak kérdezem. (Szünet) Nem is biztos, hogy jó dolog ezeket tudni...
DIÁK (gondolataiba mélyedve a fejét rázza) Nem. Sokkal egyszerűbb.
FÉRFI (szeretetteljesen) Igen, a fantázia nem arra való, ami van, hanem ami lehetséges.
DIÁK (a saját gondolatait folytatva) Taktika. Ez az, taktika.
FÉRFI (megértőn) Igaza van, lehet, hogy úgy vagyunk, mint a titokkal. Ha három ember tud róla, kettőnek meg kell halnia, hogy továbbra is titok maradhasson.
Nagyon szűk kettős.
DIÁK (mintha csak most hallotta volna meg a Férfi szavait) Tessék?
FÉRFI (ugyanúgy, mint eddig) Semmi. Ha egyedül vagyok: nincs semmi. Azaz minden van. Ha már ketten vagyunk, az taktika. (A Diákra néz) Csak egy vékony szelet, de teljes egészében bizalmatlanság.
DIÁK (egész közelről nézi a Férfit, a Férfi is nézi a Diákot) Nem tudom elhinni.
FÉRFI (a Diákot nézve elmosolyodik) Ne vegye komolyan, csak gondolkodom.
Árnyék vetül rájuk.
Mind a ketten felnéznek az érkezőre.
LÁNY (hangja offból) Jó napot. Zavarok?
FÉRFI (hunyorogva nézi a Lányt) Ó, jó napot, dehogy zavar! A mai témát osztottuk. Tessék, foglaljon helyet!
LÁNY (nem ül le. Mindvégig állva marad. Csak az árnyéka látszik. Továbbra is offból) Csak láttam, hogy itt vannak.
DIÁK Megyek. (Nem mozdul.)
LÁNY (hűvösen. Offból) Helló.
FÉRFI (nem érti a hirtelen beállt feszültséget) Mi történt?
DIÁK Helló. (Feláll. A képen csak a Diák lábai látszanak, és a Diákot meg a Lányt szemlélő Férfi. No meg a Lány és a Diák árnyéka.)
LÁNY (mint fent) Csak köszöntem.
DIÁK Viszlát, tanár úr. Köszönöm. (Nem mozdul, vélhetően farkasszemet néz a Lánnyal.)
Valahol valaki bekapcsolja a zenét. Dire Straits: Romeo and Juliet.
LÁNY (valószínűleg állja a Diák tekintetét, merthogy az ide-oda pislogó Férfin kívül senki és semmi nem mozdul. Offból) Viszlát.
FÉRFI Valami baj van?
LÁNY (mint fent) Csak köszöntem.
FÉRFI Az imént megtette.
LÁNY (mint fent) Akkor köszöntem. Most elköszöntem.
FÉRFI Nem szeretem, ha a munkatársaim között ellenségeskedés folyik.
LÁNY (mint fent) Én meg nem szeretem, ha nem köszönnek.
FÉRFI (feláll, miközben a Lányhoz intézi szavait. A kamera nem követi. Csak a lábak látszanak. Meg az árnyak) Nézze, igaz, hogy az elmúlt két hónap alatt megszokhattam volna egyet s mást, én mégis arra kérem, hogy jelenlétemben kizárólag az asszisztensi feladataival foglalkozzon. (A Diákhoz fordul) Őszintén sajnálom.
A képen továbbra is csak a Férfi meg a Diák lábait lehet látni.
És az árnyékokat.
A szereplők hangjait offból hallani.
LÁNY (mint fent) Azzal foglalkozom. A nevelés is a hivatáskörömbe tartozik.
DIÁK (egyre kihívóbb) És még mi?
FÉRFI Kérem...
LÁNY (ő sem tágít) Izgat, mi?
DIÁK A tanár úr is?
FÉRFI De, kérem!
LÁNY Igen. Ő is.
FÉRFI (kiáltva) Fejezzék be! Azonnal! (Rövid szünet, utána fegyelmezettebben szólal meg) Ilyesmi a jelenlétemben többet elő ne forduljon! (Mozdulatlan csend) Elnézést kérek. Találkozunk holnap. (Felháborodottan elmegy.)
LÁNY (egy lépést tesz a Férfi után) Nem Önnek szólt!
DIÁK Kurva.
Az árnyékokon látni – no meg hallani is lehet –, hogy a Lány leköpi a Diákot, mire az pofon vágja a Lányt.
A Lány villanásnyi szünet után a Diákra veti magát, verekedni kezdenek.
A kamera tágít, látni a fa mögött, hogy a távolban a Nyomozó társaságában megjelenik az Ügyvezető.
Mögöttük messze a Férfi távolodik egyre dühösebben a kép hátterében lévő egyetemi épület felé.
Az Ügyvezető és a Nyomozó a Férfit követik a tekintetükkel, majd a fa felé fordulnak, abba az irányba, ahonnan a Férfi indult.
Meglátják a verekedőket, egy pillanatig döbbenten állnak, majd az egymást gyapáló Diákhoz és Lányhoz szaladnak.
Nagy nehezen szétválasztják őket.
ÜGYVEZETŐ (a Lányt fogva) Ó, basszam!
DIÁK (miközben a Nyomozó szoros fogásában vergődik, a Lánynak üvölti) Szét­tép­lek, te büdös kurva!
LÁNY (kitépi magát az Ügyvezető fogásából) Eressz!
NYOMOZÓ (erősen lefogja a Diákot) Csend legyen!
ÜGYVEZETŐ (nem nyúl a Lányhoz) Fél óra múlva az irodámban lesztek mindketten!
DIÁK (moccanni sem bír) Jól van, na, jól van!
NYOMOZÓ Csend van. Béke és rend. (A csapzott Lányhoz) Ennyi. (A Lány nem moz­dul. A Nyomozó szótagolva mondja) Visz-lát!
A Lány lassan elkullog.
A jelenet alatt látni, amint a távolban lévő egyetemi épület felé tart.
ÜGYVEZETŐ (fojtott dühvel) Marha!
DIÁK (a fájdalomtól alig bír szólalni) Eresszen el...
NYOMOZÓ Mindjárt, kisfiú, mindjárt. Valami kifogás?
DIÁK Semmi.
NYOMOZÓ Nem értem.
DIÁK Semmi.
NYOMOZÓ Tessék?
ÜGYVEZETŐ Azt mondta...
NYOMOZÓ Hallottam. (Az Ügyvezetőre néz, a Diákot egyetlen pillanatra sem engedi.)
ÜGYVEZETŐ Bocsánat. (Hátrébb húzódik.)
NYOMOZÓ (a Diákhoz) Akkor mi van?
DIÁK Semmi. Tényleg semmi. Félreértés.
NYOMOZÓ Jobban oda kell figyelni az emberekre.
DIÁK (már majdnem sírva) Kérem...
NYOMOZÓ (elengedi) Csendben és lábujjhegyen. És rajtad tartom ezentúl a szemem.
A Diák sajgó tagokkal eloldalog.
Ő is látszik végig az úton.
ÜGYVEZETŐ És most kiderül, hogy maga itt nyomoz.
NYOMOZÓ Inkább rólam tudjon.
ÜGYVEZETŐ Hogyhogy?
NYOMOZÓ Egyébként is beiratkozom.
ÜGYVEZETŐ (döbbent meglepetéssel) Még vannak?...
NYOMOZÓ Lehetséges, nem?
ÜGYVEZETŐ Hányan?
NYOMOZÓ Beiratkozni.
Rövid szünet.
A háttérben a Férfi már beért az épületbe, még látszanak a Lány, és jóval mögötte a Diák, amint ugyancsak az épület felé tartanak.
ÜGYVEZETŐ (a továbbiakban végig, mint aki kábítószer hatása alatt van) Persze...
NYOMOZÓ Már rég meg akartam tenni.
ÜGYVEZETŐ Minden lehetséges.
NYOMOZÓ Tehát arról a pasasról van szó, aki itt ült az imént. Akivel találkoztunk.
ÜGYVEZETŐ Igen, ő. De nem értem...
NYOMOZÓ Tartsa szemmel. És ha valami gyanús, csak szóljon. Megvan a számom. Nem?
ÜGYVEZETŐ Meg, de nem hiszem...
NYOMOZÓ Ezek idegenek. Ezeknél sose lehessen tudni. Szerintem a verekedés hátterében is ő van.
ÜGYVEZETŐ Ugyan!
NYOMOZÓ Csak nekem szóljon. És csend.
A zene erősödik.
Vágás.




TIZEDIK JELENET: A GYORSÉTTEREMBEN



Egy akármilyen gyorsétteremben.
A Csitri az evőeszközökkel turkál az ételben, a Feleség előtt csak egy kávé.
A háttérben szól a Dire Straits.
CSITRI Nem értem. (Kis szünet) Mért akarja, hogy utána menjek?
FELESÉG Én nem tehetem. A lányom sem.
CSITRI De hát még csak egy hónap. Körülbelül.
FELESÉG Kérem!
CSITRI Mire én elintézem a formaságokat, addigra hazajön.
FELESÉG Segítek. Vannak ismerőseim.
CSITRI (hosszas hallgatás után) Nem kérte, hogy menjek.
FELESÉG Én kérem.
CSITRI Mi van? Most már nem vagyok kurva?
FELESÉG Eddig se volt az.
CSITRI Persze. (Az asztalra dobja az evőeszközöket.)
FELESÉG Szereti?
CSITRI Mi köze hozzá? (Ismét kézbe vaszi az evőeszközöket, dobolni kezdi velük a zene ritmusát a tálcán.)
FELESÉG (türelmesen vár) A lelkére venné?
CSITRI (dobol. Majd hosszabb szünet után) Hagyjon.
FELESÉG Nem csak az útját fizetem...
CSITRI (egy pillanatra sem hagyja abba a dobolást) Menjen el, vagy felborítom az asztalt.
FELESÉG Együtt lehetnek.
CSITRI (feláll, zokogva üvölti) Hagyjon békében, az istenit neki! Mit tudja maga? Eresszen el! Mindannyian eresszenek el! Az egész család! (Az asztalhoz vágja a tálcát, elrohan.)
A Feleség megszégyenülten szedi össze a széthullott ételmaradékokat, evőeszközöket.
A zene eltűnt valahová.
Helyette hallatszik, amint csöpög a víz, sőt: nemsokára zuhog.
A kamera villámgyorsan az étterem ablakára közelít, látni, hogy kinn zuhog.
A kamera átmegy az ablakon, ki, az esőbe, felnéz az égre, esőcsepek sűrűje toccsan az objektíven.




TIZENEGYEDIK JELENET: AZ ÜGYVEZETŐ IRODÁJÁBAN



A kamera visszanéz az ablak irányába, de odabenn már az Ügyvezető irodája látható.
Az Ügyvezető az íróasztal mögött ül, a Lány az asztal előtt áll.
A kamera a zuhogó esőben közelít.
LÁNY Nem vállalom tovább.
ÜGYVEZETŐ (nem néz a Lányra) Szerződésed van.
LÁNY De nem személyre szóló. Rendeljetek melléje másvalakit.
ÜGYVEZETŐ (hirtelen dühvel, de továbbra sem nézve a lányra) Perverz?
LÁNY (lenyeli, amit mondani szeretett volna. Majd hosszabb szünet után szólal meg) Még semmi sincs köztünk.
ÜGYVEZETŐ Még. (Rövid szünet után) De majd lesz, nem? (Lopva a Lányra pillant)
LÁNY Kérem az áthelyezésemet.
ÜGYVEZETŐ (elmélyülten rendezgeti az iratokat az íróasztalán) Nem lehet. Szem­mel kell tartanod.
LÁNY Nem kényszeríthetsz.
ÜGYVEZETŐ Nem én. A rendőrség. Mostantól fogva nekik engedelmeskedsz. (Feláll.)
LÁNY Ők sem kényszeríthetnek!
ÜGYVEZETŐ (továbbra is az íróasztal lapját bámulva) Dehogynem! A múltad, baba! Mindent tudnak.
LÁNY Szemét!
ÜGYVEZETŐ Mindennek ára van. (Hosszasan nézi a Lányt, alig bírja elfojtani a sírását. Hangján érezni a könnyekkel való küzdelmét) Pech. A felesége jelentette fel, mint beszámíthatatlant. Nekem se hiányzott, hogy a nyakamra jöjjenek, szi­matoljanak. Most ez van. Nem tehetek semmit.
LÁNY Félek tőle. (Letérdel) Kérlek, helyezz át máshová...
Az Ügyvezető csak a fejét rázza.
Inti a Lánynak, hogy menjen el.
A Lány nem mozdul, továbbra is térden kezd vetkőzni.
Az Ügyvezető hirtelen előront az íróasztala mögül, és kilökdösi a Lányt.
Megállíthatatlanul ömlik az eső, olyan sűrűn, hogy már nem is látni semmit.
Sötétedik, de nem teljesen.




TIZENKETTEDIK JELENET: A TELEFONFÜLKÉBEN



A sűrű zuhogásban mintha egy gyenge lámpa fénye látszana.
Éjszaka van.
A Férfi egy telefonfülkében, annak a fénye szűrődik át a vízfüggönyön.
A Férfi egyfolytában dobja az érméket a gépbe.
Csapzott és ideges.
FÉRFI Jól vagyok, nincs semmi baj... Hogyne élnék? Mért ne élnék?... Hát épp ez az. Nem tudok hazamenni. Dolgom van. Elküldtem a pénzt. Nem, nekem is van, nem arról van szó. Egyszerűen dolgom van. Nem érthető? Dolgozni jöttem ide! Nem lehet legalább egyszer? Legalább most... Egy frászt akarok el­tűnni. Most nem. Most biztos nem. Csak nem megyek haza. Ennyi. Add a lányomat! Hogyhogy nincs? Hol van ilyenkor? Mért nincs soha bekapcsolva a telefonja? Elment az eszed? És elengedted? Most azonnal felhívod, és megmondod, hogy jöjjön haza! Én mondom! Nem érdekel, hogy ott már reggel van! Akkor is! A franc egye meg, érted? (Dühösen lecsapja a kagylót. Kis ideig vár, a tenyerében lévő érméket bámulja, majd újra felveszi a kagylót, tárcsáz, hosszan kivár, majd visszateszi a kagylót a villára) A franc egye meg! Az egészet! (Ismét próbálkozik, nagy sokára a vonal túlsó végén válaszolnak) Halló. Szia. Csak boldog újévet szerettem volna kívánni. Mondom, hogy boldog újévet! Nem. Most nem. Dolgom van. Csak nyár elején. Akkor. Igen. Öt hónap. Tu­dom. Még buliztok? Ott a lányom? Mintha az ő hangját hallottam volna. Nem, csak nincs otthon. És ki van kapcsolva a telefonja, vagy mi a franc... (Nincs több érme a kezében. Kapkodva kutatja a zsebeit) Beszéltem az anyjával. Neki is szerettem volna boldog újévet kívánni. Aludj jól. Szeretlek... (Folyamatos búgás hallatszik. A kapcsolat megszakad) A fene egye meg ezt a kapcsolatot! (A világba üvölti) A telefonra értettem! (Búg a megszakadt kapcsolat jelzése a telefonban. A Férfi érmét keres, nincs több. A távolban tűzijáték lobban fel, de nem hallatszik más, csak a búgás) Igen.
Hirtelen abbamarad a búgó hang, némaság lesz, amelyben a férfi körülnéz, majd fel a hangtalanul szikrázó magasságra.
Az objektívra eső vízcseppekben kerek, homályos fényeknek látszanak a tűzijáték szikrái.



TIZENHARMADIK JELENET: A MENZÁN



A kép élesedik, és a kerek fényekről kiderül, hogy azok tulajdonképpen a menza színes lámpái.
Mindenütt szakadt girlandok, egy valamikori nagy szilveszteri buli maradványai.
Egy nagyobb asztalnál ülnek a Nyomozó, a Diák és ugyanannál az asztalnál, csak valamivel távolabb a Lány.
Esznek.
A Nyomozó jó étvággyal, a Diák kissé feszélyezetten, a Lány csak turkál a kajában.
DIÁK Meg mertem volna esküdni, hogy zsaru vagy.
NYOMOZÓ Á, ugyan! Csak sportoltam.
DIÁK Nem azért.
NYOMOZÓ Ja. Azt hittem, a korom miatt.
DIÁK Nem. (Bizonytalanul) Nem is tudom.
NYOMOZÓ Akkor jó. Rendben. (A Lányhoz fordul) Itt mindig ilyen finom a kaja?
DIÁK Ahogy itt vagy... Hogy így hirtelen...
NYOMOZÓ Aha. Hát így kezdődik ez az év. (Még mindig a Lánytól) Te, ezt az egész kapus elméletet hogy értsem?
DIÁK Nem kell érteni. Érezni kell.
NYOMOZÓ (gondolkodásnyi szünet után visszatér a kajája fölé) Ja. És ezt írjam le a dolgozatban is?
DIÁK Igen. Amit érzel.
NYOMOZÓ (röhög) Amit érzek... (Nézi a Lányt, aztán a Diákhoz fordul) Ilyen volt a tavaly is?
DIÁK Igen. Látszólag semmit sem csináltunk, én mégis rengeteget tanultam.
NYOMOZÓ Az ember azt hinné, valamire készül.
DIÁK Ugyanbiza mire?
NYOMOZÓ Mit tudom én? Olyan vihar előtti csendnek látszik. (Ismét a Lányhoz fordul) Vagy nem?
A Lány a nyomozóra pillant, hosszan, de nem felel.
NYOMOZÓ (állja a Lány tekintetét) Valami baj van?
LÁNY Igen.
NYOMOZÓ Mert látszik.
LÁNY Nem szeretem a szaglálós alakokat.
NYOMOZÓ Én sem.
DIÁK Ez nekem szól.
NYOMOZÓ Ja, persze.
LÁNY Nem neked szól.
DIÁK Aha. Tudjuk.
NYOMOZÓ Te, ha zavarok...
DIÁK Nem zavarsz.
LÁNY De. Fölösleges vagy.
NYOMOZÓ Oké, akkor a... (Picit gondolkodik) Szemináriumon. (A Diákhoz) Szó­val írjam le. (A Lányhoz) Köszi. (Elmegy.)
A Diák és a Lány némán ülnek.
Egyikük sem eszik.
Csak a menza zaja hallatszik.
LÁNY Te nem látod?
DIÁK Aggódsz értem?
LÁNY Ne reménykedj.
DIÁK Azt hiszed, hogy minden csak fekete-fehér?
LÁNY Igen. Sokkal egyszerűbb.
DIÁK Tévedés.
LÁNY (megérinti saját homlokát a szeme között) Ide köpj, ha ennek jó vége lesz.
DIÁK Fatális baklövés.
LÁNY Te mondád.
A Lány kis ideig vár, aztán feláll, és elmegy a tálcával.
A Diák maga elé bámul.
A menza zaja halkul.
Amikor már töksüket csend van, a Diák lassan feláll, és, mint akit megbűvöltek, elindul.
A tálcát otthagyja az asztalon.
A kamera követi.
A diák kimegy az épületből, végigmegy a kopár parkon.
A kamera lassan elfordul a diáktól, oldalra tekint, úgy megy tovább, majd elkezd kaotikusan haladni.
Egyszer csak tavaszi tájat látunk.




TIZENNEGYEDIK JELENET: A PARKBAN



Békés csend.
A kamera lassul a napsütötte látványban, majd megtalálja a Bakfist és a Csitrit.
A Bakfis és a Csitri ülnek a padon, nem néznek egymásra, úgy beszélgetnek.
Hatalmas szünetekkel.
Erős kora tavasz van.
BAKFIS Igaza van anyámnak. Csak te mehetsz utána.
CSITRI De én nem fogok.
BAKFIS Jelentette a rendőrségen, hogy öngyilkosságra készül. Mért nem harcolsz érte?
CSITRI Mindig is az övé lesz.
A Bakfis a Csitrire néz, majd ismét maga elé mered.
BAKFIS Mindig is gyűlöltem apám szeretőit.
CSITRI Kis, elkényeztetett picsa.
A Bakfis nevet, a Csitri is.
Egy pillanatra összenéznek, majd ismét ki-ki a saját cipője orrát bámulja.
A Bakfis megfogja a Csitri kezét.
Nem néznek egymásra.
BAKFIS Ugye nem fogja megtenni?
CSITRI Mindig elérte azt, amit akart.
BAKFIS Szereted még?
CSITRI Ebben sem fogjuk megakadályozni.
BAKFIS Biztos vagy benne?
A Csitri dúdolni kezdi a Dire Straits Cannibals című számát.
Közben egy pillanatra sem engedik el egymás kezét.
De nem is néznek egymásra.
CSITRI Éltem vele.
BAKFIS Hogy? Már nem vagytok együtt?
CSITRI Itt van?
A Bakfis szinte fél megkérdezni.
BAKFIS Mióta?
CSITRI (elbámul valahová nagyon messze) Ki élt vele együtt?
BAKFIS (nagyon nagy nyomatékkal) Mióta?
CSITRI Honnan tudjam? Ennek nincs eleje. Ez csak úgy lesz. És aztán van.
A Csitri a Bakfisra néz, kisvártatva a Bakfis is a Csitrire emeli tekintetét.
Nem szólnak semmit.
Lassan mosolyogni kezdenek.
A Csitri dúdol, a Bakfis is, a háttérben lassan felerősödik az eredeti koncertfelvétel is.
Miközben a Bakfis és a Csitri óvatosan közelednek egymáshoz.
És még mielőtt összeérne az ajkuk, hirtelen vágás, és berobban a koncert.




TIZENÖTÖDIK JELENET: A DIRE STRAITS EGYÜTTES KONCERTJÉN



Hatalmas bulizó tömeg, üvölt a zene.
Valahol a tömegben a Férfi és a Lány.
A Férfi és a Lány egymás mellett szorosan, ahogy a koncerteken lehetséges.
Rázzák magukat, mintha táncolnának.
A hangos zene miatt üvöltözniük kell, olykor akár egymás fülébe is.
A hosszú szöveg alatt különböző vágóképek a koncertről: táncoló fiatalok, részegek, katatonikus állapotban lévők, kábítószeresek, a zene ritmusára rángó rendőrök stb.
FÉRFI A szégyen nem a hibákat, hanem az újabb lehetőségeket tartja távol tőlünk.
LÁNY A legszívesebben teljes tüdővel kiáltanám: igen!
FÉRFI De azért még szeretek csodálkozni.
LÁNY Nemrég még attól féltem, hogy rossz lesz.
FÉRFI Egész biztos, hogy sokkal egyszerűbb.
LÁNY Most viszont attól rettegek, hogy jó.
FÉRFI Mindig ezzel igazoljuk magunk: most kell, azonnal, mert talán nem is lesz következő alkalom.
LÁNY Igen. Rettegek. Igen!
FÉRFI Belém neveltek egy hülye kényszert. Hogy a szó: kötelesség.
LÁNY Csak szoktatom magam a boldogsághoz.
FÉRFI Holott a világ bármikor újrateremthető.
LÁNY És néha fiú szeretnék lenni.
FÉRFI Hatalmas bennem az ostoba bizalom.
LÁNY Kislány koromban azt hittem, engem az ufók hoztak.
FÉRFI De mindig lábra állok.
LÁNY És még most is néha várom, hogy értem jöjjenek.
FÉRFI Utálom a lekötelezettséget.
LÁNY Bele fogok dögleni! Ezerszer is igen!
FÉRFI Láttam egy előadást, abban azt mondta az egyik szereplő, hogy: senki, semmi, soha. Patetikus?
LÁNY Érdekes lenne a fordítottja is.
FÉRFI Ahosimmesinkes?
LÁNY (boldogan nevet) Az ellentéte.
FÉRFI Nagyon szeretnék józan maradni...
Ismét csak a Férfi és a Lány kettőse látszik.
Röpülnek a boldogságtól.
LÁNY Mindenki, minden, mindig...
FÉRFI Igen, valahogy így kerek.
LÁNY Én már elmúltam harminc. (Hirtelen megáll, maga felé fordítja a Férfit) Nem tudom eldönteni! Egyedül nem! Igen! Most már meg is halhatok! Igen!
FÉRFI (megrendült szünet után, majdnem sírva) Én sem. Vagyis én is. Nem tudom. De én is nagyon.
Zeng a zene megállíthatatlanul.
Szótlanul táncolnak.
A maguk ritmusában, mintha egyek lennének.
A kamera távolodik, távolodik és távolodik, mígnem az egész koncert csak egy kis pontocska a képernyőn.
Ekkor látni, hogy az egész nem más, mint egy részlet egy rádiókészüléken.




TIZENHATODIK JELENET: A KOCSMÁBAN



A kamera tovább távolodik, és most már látni a rádiókészüléket is.
Egy kocsmában vagyunk.
A söntés sarkánál állnak az Ügyvezető és a Diák.
Előttük egy-egy rövidital, egy-egy sör, már nagyon részegek.
Bámulják a pultot, játszadoznak a poharakkal.
Recsegve hallatszik a Dire Straits-koncert a rádióból.
ÜGYVEZETŐ Mindegy. Már figyelik. A volt felesége feljelentette, hogy mániákus öngyilkos. Hogy mindig el akar tűnni. Azóta követik. Persze titokban.
DIÁK Tudom, ez az új ürge.
ÜGYVEZETŐ Ugyan, hová gondolsz? (Iszik.)
DIÁK (az Ügyvezetőre néz) Ő maga mondta.
ÜGYVEZETŐ Basszam.
DIÁK Bevetted. (Iszik.)
ÜGYVEZETŐ (a pultra csap) Mást nem tudtál meg tőle?
DIÁK Semmi közöm hozzá. Nem is ismerem.
ÜGYVEZETŐ A francba! (Legyint) A jelentés is titkos. Nekem is csak annyit mondtak, hogy tartsam szemmel. Nem is érdekel. (Iszik) A fenének kell egy öngyilkos idegen.
DIÁK Ki kéne toloncolni.
ÜGYVEZETŐ Nem lehet.
DIÁK Akkor a másikat.
ÜGYVEZETŐ Szabad állam. (Iszik.)
Hosszú szünet.
DIÁK (egy nagy gesztust tesz a világba) Valakit...
ÜGYVEZETŐ (maga elé mered) Szabad polgárok...
DIÁK Mindenkit!
Hosszú szünet.
DIÁK (nagyot sóhajt) Tévednek.
ÜGYVEZETŐ (bólogat) Így van. Hamarabb kellett volna gondolkozni.
DIÁK Ez nem az a kapu.
ÜGYVEZETŐ És az ilyesmit nem lehet bizonyítani.
DIÁK Én értem őt.
ÜGYVEZETŐ Ez még a géneken is túl van.
DIÁK És érzem.
ÜGYVEZETŐ (mintha most jutott volna el a tudatáig, amit a Diák mondott) Tény­leg beszélt veled?
DIÁK (az Ügyvezetőre néz, nyomatékkal mondja. Szinte szótagolja) Belém költözött.
ÜGYVEZETŐ (értetlenül nézi a Diákot) Mi van?
DIÁK Megszerettem!
ÜGYVEZETŐ Megint szimatolsz?
DIÁK Megbabonázott! (Hirtelen rázni kezdi az Ügyvezetőt) A magáévá tett!
ÜGYVEZETŐ (döbbenten) Megbasztad?
DIÁK (világgá kiáltja fájdalmasan) Ő baszott meg engem. Az övé lettem!
ÜGYVEZETŐ (most ő rázza erősen a kétségbeesett Diákot) Képes voltál? Te aljas! Te szemét!
DIÁK (sírva fakad) Én is át akarok menni a kapun!
ÜGYVEZETŐ (belefárad) Hogy tehetted, Istenem, hogy tehetted? Megöltél... (Né­mán zokogni kezd.)
DIÁK (az Ügyvezető vállára borul, ő is zokog, mint egy kisgyerek) Én is át akarok menni. A kapun túl akarok lenni...
ÜGYVEZETŐ (maga elé mered. Lassan érti meg, miről is van szó) Jesszusom! Buzi?
DIÁK (lassan elhagyja az ereje) Én is oda akarok menni...
ÜGYVEZETŐ (röhögni kezd) És én még féltékeny is voltam rá!
DIÁK (teljesen erőtlenül) Minden óra elején át kell lépni a küszöböt, de én nem tudom!
ÜGYVEZETŐ És én még azt hittem, hogy a Lányt basztad meg! (Felszabadultan röhög.)
DIÁK Csak úgy teszek, mintha. És szeretnék egyszer, legalább egyszer valóban túl­menni minden határon! (Megrázza a fejét, mintha egy rossz gondolattól szeretne megszabadulni.)
ÜGYVEZETŐ Te egy iszonyatosan nagy hülye vagy. De ezt már mondtam...
A Diák lassan magához tér. Mereven nézi az Ügyvezetőt.
DIÁK Igaz, hogy magával is lefeküdt?
ÜGYVEZETŐ Normális vagy? Én vele... (Fullad meg, úgy röhög.)
DIÁK Maga szerencsétlen... Egyetlen dimenziót lát! Mint az amőbák! Ezért nem jut sehova. Pedig a kapu mögött egy magasabb rendű tér van! De hiába mondanánk a pontnak, hogy egyenes, az egyenesnek, hogy sokszög, a sokszögnek, hogy test... Mert maga csak a saját kiterjedését látja! (Szembeönti az Ügyveze­tőt az itallal, az a meglepetéstől csak kapkodja a levegőt) Ébresztő, Romeó! Júliádat már legalább egy hete kefélik!
Elveszi az Ügyvezető italát, egy hajtásra kiissza.
A rádióban egy távoli férfihang valami érthetetlen szöveget mond.
A kép lassan elsötétül.




TIZENHETEDIK JELENET: OTTHON



Amikor kivilágosodik, már a nappaliban a Feleség hallgatja a telefonkagylóból kiszűrődő távoli férfihangot.
Nem érteni, hogy mit mondanak.
A beszélgetés alatt a Feleség háta mögött besomfordál a Bakfis, a Feleség nem veszi észre.
A Bakfis hallgatózik.
FELESÉG De még él, nem? Köszönöm. Persze. Eddig is mondta, de itthon egészen más, mint a világ túlsó végén. És főleg a lánya miatt. Igen. Köszönöm. Akkor várom. A viszonthallásra. (Lassan leteszi a kagylót, megfordul, észreveszi a mögötte álló Bakfist. Rémülten felvisít) Jesszusom!
BAKFIS (komoran) Mért kened rám?
FELESÉG Te kémkedsz?
A kamera elindul körbe.
A jelenet alatt végig köröz, a beszélgetés tempójában.
BAKFIS Szar nyomozó lennél...
FELESÉG Várnunk kell.
BAKFIS Én nem várok.
FELESÉG Most már nemsokára hazajön.
BAKFIS Nem érdekel. Én elmegyek.
A kamera hirtelen a Feleségre igazít.
Szűk közeli.
FELESÉG Rendben. Mikor jössz?
A kamera hirtelen a Bakfis szűk közelijét mutatja.
BAKFIS Nem jövök.
A kamera visszaigazít a Feleség szűk közelijére.
Vár.
FELESÉG (rövid ideig nézi a lányát, majd bosszúsan vállat von) Nagykorú vagy.
A kamera egy keveset kitágít, majd ismét elindul körbe.
BAKFIS Nem jövök haza.
FELESÉG Értettem. Azt csinálsz, amit akarsz.
BAKFIS Meg se kérded, hová megyek?
FELESÉG Hová mész?
BAKFIS Hozzá költözöm.
A kamera a beállt némaságban tovább forog körbe.
Közben folyamatosan tágít.
Ezzel egy időben emelkedik.
FELESÉG (iszonyatosan lassan érti meg) Tessék?
BAKFIS Csak ennyit akartam mondani.
Indulna ki, de a Feleség elállja az útját.
Már fentől látjuk őket.
A kamera, mintha egy fejjel lefele fordított tölcsérben araszolna felfelé, forog, de egyre inkább a saját tengelye körül.
FELESÉG Ezt hogy képzeled?
BAKFIS Nem képzelem. Ez a valóság.
FELESÉG Ülj le!
BAKFIS Mindegy. Már nála lakom. A szeretőm.
FELESÉG (valami emberfölötti erővel penderíti a kanapéra a lányát) Itt maradsz!
BAKFIS Vak vagy. És nem tudsz magad mellett megtartani senkit. (Feláll.)
FELESÉG (emberfölötti erővel vágja pofon a Bakfist) Most már elmehetsz. (Sarkon fordul, és kimegy.)
A Bakfis áll egy kis ideig, majd a kanapéra kuporodik, és hüppögve zokogni kezd.
A kamera egyre magasabban, és csak forog-forog megállíthatatlanul a saját tengelye körül, mígnem beleveszünk a szédülésbe.




TIZENNYOLCADIK JELENET: AZ ÁGYBAN



Amikor megáll a forgás, már a Férfit és a Lányt látjuk, amint egymást ölelve fekszenek az ágyban.
Hallani, hogy valahol messze valaki sír.
FÉRFI (felhőtlenül) Az első dobbantásnál kell megállni.
LÁNY (a kinti zokogást hallgatva) Mindig így zokog?
FÉRFI Igen. (folytatja) Amikor letaglóz a felismerés: Jesszusom, ez szerelem!
LÁNY Miért?
FÉRFI Mert felöklendezi a hiányt. (Visszatér a saját gondolataihoz) Na, az az egyetlen emberi tökéletesség!
LÁNY Én ezt nem élem túl.
FÉRFI (hosszasan fülel, a zokogás nem hagy alább) Ez nem az öröm hangja.
LÁNY (hirtelen felül) A kapun túl van erkölcs?
FÉRFI (gondolkodik, majd nagyon egyszerűen) Én mindig én vagyok. És te, te. Ennyi az egész. Van férfi és van nő. Ilyen egyszerű. Nincs más. Mindaz, ami ezen kívül van, csupa fölösleges bonyodalom. Hazugság.
LÁNY (elgondolkozva) Nem igaz.
FÉRFI Nem. (Vár egy kis ideig, majd felül) Nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy én nő is vagyok. Ez a teljesség akkor érintett meg, amikor apám temetése napján visszakaptam az ágyam, amiben apám haldoklott, és elalvás előtt elöntött a zokogás. (A kinti sírásra utalva) Lehet, hogy ő is ezért sír. Mert egy pillanatra megértette.
Hosszú szünet, a zokogás nem enyhül.
FÉRFI És aztán soha többé.
A zokogás megállíthatatlan.
LÁNY Engem ezért fizetnek.
A zokogás vigasztalhatatlan.
FÉRFI Nem ez az igazi aljasság.
A zokogás enyhíthetetlen.
LÁNY És téged szemmel tartanak.
FÉRFI (megsimogatja a Lány fejét) Még ez sem az.
LÁNY (elrántja a fejét, dühöseg húzódik el a Férfitól) Mért kell az a kibaszott kapu? Miért?!
FÉRFI El tudod képzelni, hogy egyszerre szeretlek mindannyiatokat? És még ki tudja, hányat? Én boldog vagyok.
A Férfi mosolyog, a zokogás változatlan hangerővel hallatszik.
LÁNY (eszeveszetten üvöltözni kezd) Nem bírom! Hagyd abba! Most azonnal állj meg! (Ütni-verni kezdi a Férfit, az védekezik, de nem üt vissza, a Lányt se fogja le) Nem akarom! Elegem van! Utálom! Fejezd be! Könyörgöm! Én még nem vagyok kész az átlépésre! Nekem kell ez a belső rend! (Belefáradva temetkezik el a párnába.)
FÉRFI (Látszólag egykedvűen vár, majd nagy sokára.) Irigyled?
A kinti, torokszorító zokogást hallgatja.
FÉRFI Azt hiszed, odaát van?
Zokogás.
A Férfi mosolyog.
Bele a kamerába.
És az arca megmerevedik, mintha egy kép lenne, egy kedves emlék.
Sötét.




TIZENKILENCEDIK JELENET: A RENDŐRSÉGEN



A sötétben hallatszik a szöveg.
NYOMOZÓ Hova tüntetted őket?
DIÁK Nem tudom. (Motyog.)
NYOMOZÓ Innen addig nem megyünk ki.
DIÁK Nem tudom. (Motyog.)
NYOMOZÓ És utána is hosszú éveket kapsz.
DIÁK Nem tudom. (Motyog.)
Lassan világosodik ki a kép.
A Diák egy asztal mögött ül, az asztal fölött egyetlen dróton lógó lámpa.
A Diák már csak hüppögni tud.
A Nyomozó a Diák mögött áll, dohányzik, de csak azért, hogy a Diákot zavarja.
A Diák mögött a hagyományos tükör.
Klasszikus vallatási jelenet, mint a hollywoodi filmekben.
NYOMOZÓ Már az első héten szétbasszák a seggedet.
DIÁK Nem tudom. (Motyog.)
NYOMOZÓ Hatalmas, kigyúrt izompacsirták.
A tükör felé fordul, annak mondja.
Közben megigazítja a haját.
DIÁK Nem tudom. (Motyog.)
NYOMOZÓ Borotvált fejjel, tetkós farokkal.
DIÁK Nem tudom. (Motyog.)
NYOMOZÓ A zuhanyozóba folyik majd a szappanleves aranyered.
DIÁK Nem tudom. (Motyog.)
NYOMOZÓ S ha nincs, majd lesz.
DIÁK Nem tudom. (Motyog.)
Visszafordul a Diákhoz.
NYOMOZÓ Ne légy marha, hol vannak?
DIÁK Nem tudom. (Motyog.)
Egész közel hajol a Diákhoz, a fülébe sziszegi.
NYOMOZÓ Ez villamosszék.
DIÁK Nem tudom. (Motyog.)
Vár, majd eloltja a cigarettát.
Leül a Diákkal szemben.
NYOMOZÓ (egy papírt tesz a Diák elé, írószert) Írjad! Szeretkezés közben öltem meg őket. Mert nem bírtam látni, ahogy a szeretőmön nyáladzik. Ahogy a nedveit beleereszti. Ahogy meggyalázza. Ahogy leszoptatja. Az Ügyvezetőt meg azért, mert az egészről tudomása volt. És ő is azt csinálta. A testeket láncfű­résszel feltrancsíroztam, és elégettem, a maradékot kénsavas hordókba tettem, lezártam, és elástam a hegyek között. Majd lehúgyoztam őket.
A Diák automatikusan veszi az írószert, írni kezd.
A Nyomozó miközben diktál, feláll, a Diák mögé megy, a papírra pillant.
Hirtelen iszonyatos erővel vágja nyakon a Diákot.
A Diák feje az asztalra esik, meg se moccan.
A Nyomozó újra rágyújt.
Vár.
Süket, halott csend.
A tükör mögött láthatóvá válnak a sziluettek.
Talán az Ügyvezető, a Lány és a Férfi.
Amint mosolyognak.
De éppúgy lehetnek a Csitri, a Bakfis és a Feleség.
Amint várakoznak.




HUSZADIK JELENET: A REPÜLŐTÉREN, AZ ÉRKEZÉSI KAPUNÁL



Az első jelenetbeli óra képével indul.
Ugyanannyi az idő.
A percmutató ugrásánál ugyanúgy kattan.
A kamera az óráról tágít.
Hallani, amint a Csitri és a Bakfis beszélgetnek.
Szenvtelenül, érdeklődés nélkül, mint akik már olyan régóta együtt vannak, hogy már unják is egymást.
CSITRI Izgulsz?
BAKFIS Nem.
CSITRI Elvégre az apádtól vettél el.
BAKFIS Eddig már kijöhetett volna.
Csend, csak az óraketyegést hallani.
CSITRI Majd megjön.
BAKFIS De már régóta nem jön senki.
CSITRI Meg fog érkezni!
Óraketyegés.
A percmutató mánus zajosan ugrik egyet.
Most már látszanak a Csitri és a Bakfis, amint az érkezési kapunál várakoznak.
BAKFIS Lehet, hogy mégis sikerült?
CSITRI Micsoda?
BAKFIS Átjutni a kapun.
Ketyeg az óra.
A kamera kíméletlenül tágít, most már látni, hogy kissé távolabb a Feleség is várakozik.
CSITRI Szegény anyád...
BAKFIS Végül is tizenkilenc évet éltek együtt!
CSITRI Én akkor még csak kétéves voltam.
BAKFIS Én mínusz kettő.
Óraketyegés.
A percmutató mánus ismét ugrik egyet.
CSITRI Pákk. Megint ugrott egyet a mánus.
BAKFIS Micsoda?
CSITRI (a reptéri órára mutat) A mánus. Mindig ugrik egyet.
BAKFIS Ja. Hát az a dolga.
Óraketyegés.
A kamera nagytotálban mutatja a várakozókat, és tovább tágít.
Valamit bemondanak, a szöveget nem lehet érteni.
Mindenki mozog, csak a Csitri, a Bakfis és a Feleség nem mozdulnak.
Hallatszik, amint a percmutató ugrik.
Mindegy, hogy előre, vagy hátra.
De ezt már egyáltalán nem látni.
Valahol a nagyvilágban állnak hárman.
Az óra ketyeg.
Sötét.







Kinyomtat
        
E-mailben tovább küldi


A szerzőről:

Hatházi András


Az adatbázis nem tartalmaz hasonló bejegyzéseket.

Copyrights 2014 Látó Szépirodalmi Folyóirat.