színház / A kertész kutyája (Mester Yvonne és Térey János fordítása)

Lope de Vega
A kertész kutyája (Mester Yvonne és Térey János fordítása)



avagy az örökbecsű komédia



MESTER YVONNE és TÉREY JÁNOS fordítása



SZEMÉLYEK


DIANA, Belflor grófnője
LEONIDO, szolga
FEDERICO GRÓF
ANTONELO, lakáj
TEODORO, Diana titkára
MARCELA
DOROTEA, társalkodónők
ANARDA
OTAVIO, Diana háznagya
FABIO, az intézője, hetvenéves
LUDOVICO GRÓF
FURIO
LIRANO, lakájok
TRISTÁN
RICARDO MÁRKI
CELIO, szolga
CAMILO
[APRÓD]


Szín: Nápoly


ELSŐ FELVONÁS


[I. JELENET]
(Jön Teodoro, csillagos ég-mintás köpenyben, és Tristán, az inasa;
menekülőben vannak)
TEODORO Tristán, most tűnjünk el innen.
TRISTÁN Jól leégtünk, szó se róla.
TEODORO Mondd, fölismert a szenyóra?
TRISTÁN Hát, az sem kizárt szerintem. (Eltűnnek)


[II. JELENET]
(A nyomukban fut Diana, Belflor grófnője)
DIANA Uraim, egy pillanatra!
Süketek vagytok talán?
Hová olyan szaporán?
Adjatok a jómodorra!
Hé, egy szolga sincs a házban?
Hé, csupán a képzelet
Bűvöl ide rémeket?…
Embert, és nem árnyat láttam.
Alszotok mind, mákvirágok?


[III. JELENET]
(Jön Fabio, az intéző)
FABIO Jól hallom: hívtál, szenyóra?
DIANA Rettenetes haragomra
Csak ez a flegma hiányzott. −
Ördög vinne el, te tökfej
(Megérdemled ezt a címet):
Takarodsz és kideríted,
Ki tört be a házba éjjel.
FABIO Itt, a házban?
DIANA Ne a szád
Járjon, hanem csak a lábad.
FABIO Jó, megyek már.
DIANA Árulás vagy
Tréfa, tudd csak meg! Futás. (Fabio el)


[IV. JELENET]
(Jön Otavio)
OTAVIO Bár hallottam hangodat,
Nem hittem, hogy a dolog
Ilyen égető: tudod,
Úgy tűnt, álmom hangja vagy.
DIANA Te pedig mormota vagy,
Kit magába zár az ágy!
Képed, mint a holdvilág,
És csak vonszolod magad…
Ismeretlen férfiak
Járnak éjszaka a házban,
Szinte a hálószobámban
(Ilyen botrány ki miatt
Történik?). Te vagy a férfi,
S közben ott se vagy, mikor
− Ördög, kénköves pokol! −
Asszonyod sérelem éri?!
OTAVIO Bár hallottam hangodat,
Nem hittem, hogy a dolog
Ilyen égető: tudod,
Úgy tűnt, álmom hangja vagy.
DIANA Bújj az ágyba, még megfázol.
Más beszélt hozzád, nem én.
OTAVIO Úrnőm…


[V. JELENET]
(Jön Fabio)
FABIO Semmi fejlemény:
Jött és eltűnt, mint a kámfor.
DIANA Nem maradt nyoma?
FABIO Nyoma?
DIANA Arany hímzéses köpenyt
Viselt?
FABIO Amikor lement
A lépcsőn?
DIANA Hé, micsoda
Férfiak őrzik a házat!
FABIO A kalapját odadobta
A lámpára, és kioltva
Minden fényt, futott cikázva,
Túljutott a kapudon,
S elrohant, karddal kezében.
DIANA (Fabiónak) Gyáva nyúl, te szerencsétlen…
FABIO Mit tehettem?
DIANA Na vajon
Mit?! Meg kellett volna ölnöd!
OTAVIO Hátha főúr… Híremet
Sározom be, hogyha egy
Urat a pokolba küldök…
DIANA Nagyúr? Miből gondolod?
OTAVIO Nincs Nápolyban elegendő
Főúr, aki vár a kellő
Percre, látva mosolyod?
Ezeregy úr versenyez,
Hogy asszonyává tegyen,
Vak vágyaktól részegen!
Azt mondod, finom nemes;
S láttuk, tollas fejfedőjét
A lámpára penderíti…
DIANA Akkor tényleg nagyvilági,
Elegáns úr, semmi kétség,
Aki készpénzzel fizet
Szolgáim szolgálatáért:
Otavio, tiszta játék
Volt ez, tényleg azt hiszed?…
Dísze, egy tollas kalap,
Ott hever a lépcső alján…
FABIO Gondolod, hogy megtalálnám?
DIANA Milyen lassú az agyad!
Volt alkalma lehajolni,
Míg futott pompás irammal?…
FABIO Gyertyát is viszek magammal. (El)


[VI. JELENET]
DIANA Hogyha kiderül, ki volt itt,
Esküszöm, hogy ezt a sértést
Megtorlom!
OTAVIO Okvetlen így tégy,
Hogyha konkrét bizonyíték
Igazolja majd a sejtést…
Megbocsáss, de nem titok,
Hogy szeszélyed hozta rád
A kalandorok hadát;
Önfejűn úgy gondolod:
Senki sem méltó kezedre;
Csoda-e, ha egyesek
− Bátrak, leleményesek −
Így férkőznek közeledbe?
DIANA Mondd, hallottál valamit?
OTAVIO Ők állítják, s én jelentem:
Szép vagy, ám elérhetetlen,
Mind aggódnak híveid,
Hogy Belflornak nincs jövője,
Ameddig kezed szabad.


[VII. JELENET]
(Jön Fabio)
FABIO Tessék, megvan a kalap…
Meg kell mondjam, csúnya szörnyen.
DIANA Mutasd csak…
FABIO Az illető
Ezzel villogott.
DIANA Nevetnem
Kell.
OTAVIO Még nem volt a kezemben
Ilyen ronda tökfedő.
FABIO Hát…
DIANA Ez volna az?
FABIO Miért,
Talán azt hiszed, becsaplak?
OTAVIO Rusnya tollak!
FABIO Csúnya kalpag.
OTAVIO Lopni jött, kincset remélt.
DIANA Köztetek megőrülök…
FABIO Ezt hordta az ócska tolvaj…
DIANA S mi lett a tengernyi tollal?
Ennyi maradt, semmi több,
Szemfényvesztő jelmezéből?
FABIO Mikor a lámpára dobta,
Megégett tengernyi tolla,
S kóc maradt a fejdíszéből.
Idézzük föl Ikaruszt:
Égre kelt, s a Napba szállva,
Lángra lobbant gyönge szárnya,
S a tenger habjába fúlt.
Az égitest volt a lámpa,
És Ikarusz a kalap:
Jól megpörkölte a Nap,
S úgy hullt az előszobába…
DIANA Nem tréfálok, Fabio.
A rejtélyt ki kell bogoznunk.
OTAVIO S idő kell, míg kinyomozzuk,
Ki volt a besurranó.
DIANA Idő?…
OTAVIO Pihenjünk, szenyóra,
Holnap jöjjön, ami jön…
DIANA Diánára esküszöm,
Hogy nem térek nyugovóra,
Míg minden ki nem derül.
Ébresztő, előre, lányok!
(Fabio el)


[VIII. JELENET]
OTAVIO A legjobbkor, úgy találod?
DIANA Édes álmom elkerül,
Hogyha éjszakai vendég
Jön hozzám: garázda férfi.
OTAVIO Úgy fogunk nyomába érni,
Ha megálmodjuk a rejtélyt,
Minden titkok éjjelében…
DIANA Te, mint legnagyobb titoknok,
Álmodban őrzöd a titkot,
És csöppet sem izgat ébren!


[IX. JELENET]
(Jön Fabio, Dorotea, Marcela és Anarda)
FABIO Szóval itt van ez a három,
A többiek jobb, ha semmit
Nem tudnak, titkunk se sejtik,
S eszük elnyomja az álom.
Hűséges társalkodóid
Készülődtek már az ágyba…
ANARDA Megfordult a szél iránya,
S a tenger az égre habzik…
FABIO Nem zavarunk?
DIANA De igen,
Ti ketten távozzatok.
FABIO Tombol!
OTAVIO Huzatot kapott!
FABIO Rám gyanakszik, azt hiszem. (Fabio és Otavio el)


[X. JELENET]
DIANA Nos, Dorotea, kíváncsi
Volnék…
DOROTEA Igen, asszonyom!
DIANA Azt áruld el, csillagom,
Hogy kik szoktak erre járni.
DOROTEA Többnyire Ricardo márki,
Páris grófja hébe-hóba…
DIANA Szorítkozz a színvalóra,
Legyen kérdésem akármi,
Különben megjárhatod.
DOROTEA Igenis.
DIANA A két lovag
Kivel társalgott sokat?
DOROTEA Szolgádat, ha hazudott,
Máglyára is küldheted:
Mást akkor sem mondhatok:
A két úr nem társalog
Senki mással, csak veled.
DIANA Nem bíztak rád küldeményt?
Kémkedett valami szolga?
DOROTEA Senki.
DIANA Akkor várj sorodra.
MARCELA (félre, Anardának) Szép kis vallatás!
ANARDA Nagy ég…
DIANA Hé, Anarda!
ANARDA Asszonyom?
DIANA Milyen úr járt idebenn?
ANARDA Férfi?
DIANA Csak ne játszd nekem
Az ártatlant, angyalom.
Engedted, hogy leskelődjön?
Ki próbált kedvében járni?
ANARDA Úrnőm, hogy tehetne bárki
Ilyesmit ezen a földön?
Egy lány sem venné a merszet:
Nincs a házban senki szolga,
Aki aljas árulója
Volna csillogó nevednek!
Hogy jut ilyesmi eszedbe?
DIANA Állj csak félre. Iszonyú
Képet rajzol a gyanú:
Más csapott be, hogyha nem te…
Valaki közületek
Férfivendéget fogad.
ANARDA Úrnőm, csupán a harag
Láttat veled rémeket…
Szólnom kell, mert tartozom
Neked a becsületemmel;
Tájékoztatlak, de ezzel
Marcelát elárulom.
Egy férfiba lett szerelmes,
Aki viszontszereti,
Egyikünk se tudja, ki.
DIANA Kevés szó is sokat sejtet…
A végét tudom, nyugodtan
Ismertesd az elejét!
ANARDA Botránynak az is elég,
Hogy – nő létemre – kiadtam
Egy másik nő szívügyét,
Az úrnak, ki kincsre lelt itt,
Egyedül Marcela tetszik.
Ne féltsd a becsületét…
Mást sem tesznek, csak: beszélnek,
Szomjazzák egymás szavát.
DIANA Elképesztő léhaság!
Méghogy ilyen szégyen érje
A házat, hol nagyra nőttem!
Apám emlékére mondom,
Most a bosszú lesz a dolgom!
ANARDA Légy irgalmas nagy dühödben.
A tényekhez tartozik,
Hogy te ezt az illetőt
Ismered régóta, sőt,
Kastélyodban dolgozik…
DIANA Tényleg az én emberem?
ANARDA Úgy van.
DIANA Ki az?
ANARDA Teodoro.
DIANA Titkárom?
ANARDA Bűne a sok szó;
Más vétkét nem ismerem…
DIANA Állj csak a sarokba szépen.
ANARDA Légy megértő, légy szelíd.
DIANA Megkönnyebbültem kicsit,
Hogy másért jött, és nem értem.
Marcela!
MARCELA Úrnőm?
DIANA Gyere.
MARCELA Jó. (Félre) (Mindjárt elájulok…)
DIANA Terád bíztam volna régen
Annyi szép gondolatot?
MARCELA Cáfolhatja bárki is
Föltétlen hűségemet,
Mely hozzád fűz?
DIANA Méghogy hűség?!
MARCELA Mit vétettem ellened?
DIANA Hogyan minősítenéd ezt?
Egy férfivel hemperegsz
Házamban, sőt, a szobámban…
MARCELA Teodoro gyerekes,
Nincs egy hely, hol két tucat
Bókkal ne halmozna el.
DIANA Két tucattal? Nem kevés!…
Te meg áldod az eget,
Hogy ilyen fürge a nyelve!
MARCELA Hát az csak természetes;
Képzeld el, hogy bókokat mond,
S annyit, hogy elképedek.
DIANA Bókokat mond? Ez igen.
Na és mit mond?
MARCELA Hirtelen
Egy sem jut eszembe…
DIANA Majd fog!
MARCELA Mondja, mondja: „Két szemed
A lelkem kárhozata…”
„Te kormányzod életem…
Szemem le sem húnytam éjjel,
Angyalforma alakodról
Ábrándozva szüntelen.”
Arra kér, hajszálat adjak,
Hogy megkösse vágyait:
Tombolásuk féktelen! −
Asszonyom miért tekint
Kislánynak?
DIANA Mert úgy tűnik,
Hogy fogócskáznak veled.
MARCELA Már megfogtak… Teodoro
Mélyen, őszintén szeret,
És szilárdan eltökélte,
Hogy az oltárhoz vezet.
DIANA Házasság a vége? Jól van.
Óhajtod, hogy fölkaroljam
Ezt a bimbózó ügyet?
MARCELA Többet álmomban se kérnék…
Úrnőm, örömömre szolgál,
Hogy borúd felhője eltűnt,
S minden szó, amit kimondtál,
Tiszta, nemes szívre vall!
Hidd el, ez a remek férfi
A becsület mintaképe,
S Nápolyban nyomába lépni
Nem tud egyetlen legény se.
DIANA Bizony, pont így tudom én is:
Titkárként alkalmazom…
MARCELA Hogyne, úrnőm… Persze, tény,
Hogy aligha mérhető
Egy lúdtollal írt levél
A vágykeltő szép szavakhoz,
Miket tőle hallok én,
Mikor a fülembe súgdos.
DIANA Marcela, a napra várok,
Mikor tető alatt látom
Ezt a méltó házasságot,
Hát segítek… Csak tudod,
Bőrömből nem bújhatok ki:
Az maradok, aki voltam.
Nem adhatok szállást holmi
Vérforraló randevúknak….
Ezzel tartozom nevemnek:
Szigorom szava a régi.
Fogadd titokban szerelmed,
És rosszhírünket ne keltsed.
Segítek, ahol lehet:
Teodoro tiszta férfi,
Házamban nevelkedett,
Téged pedig, Marcela,
Kezdettől becsültelek,
S mindig az elismerés
Hangján emlegettelek.
MARCELA Lábad elé borulok…
DIANA Menj már.
MARCELA …És áldom a lépted.
DIANA Elég!
ANARDA (félre, Marcelának) Mi volt, elmeséled?
MARCELA (félre, Anardának) Elpárolgott a dühe.
DOROTEA Tudja már a titkodat?
MARCELA Tudja már, és nincs harag.
(Dorotea, Marcela és Anarda meghajolnak, aztán el)


[XI. JELENET]
DIANA (egyedül) Tény és való, hogy nem kisebb a kellem
Teodoróban, mint az értelem;
Vitába grófi rangom száll velem,
De meghat ennyi szépség, ennyi szellem.
A szerelemnek szív nem állhat ellen,
De én szívemben hordom címerem,
S a jogcímet rá el nem ismerem,
Hogy azt tegyem, mint tenni tilt a jellem.
Nekem csupán az irigység a részem,
S ha mások boldogságán jár eszem,
Úgy sajnálom kámforrá vált esélyem.
Titkos vágy lett úrrá a szívemen:
Bár én volnék alacsony származású,
Vagy ő főrangú és csekély tudású. (El)



[XII. JELENET]
(Jön Teodoro és Tristán)
TEODORO Most is izgatott vagyok…
TRISTÁN Okkal háborog a lelked;
Vége a karrierednek,
Ha kiderül a dolog.
Olyan könnyen lángra gyúlsz:
Megmondtam, hogy légy türelmes.
TEODORO Vagy türelmes, vagy szerelmes.
TRISTÁN Okos vagy, de nem tanulsz.
TEODORO Bátran jöttem és merészen.
TRISTÁN Aki bátor, azt is érzi,
Hogy örök veszély kíséri.
TEODORO Mondd, fölismert?
TRISTÁN Igen és nem;
Bár nem látta képedet,
Már gyanakszik, és ha rájön…
TEODORO Fabiót, mikor a lépcsőn
A nyomomban csörtetett,
Kis híján keresztbe szeltem!
TRISTÁN Én pedig a lángra dobtam
Egy rossz kalapot!
TEODORO Na jól van,
Elkápráztattuk mi ketten,
Mert ha még tovább követ,
Csöndes ember volna régen.
TRISTÁN A lámpához így beszéltem:
„Lámpa, hunyd be a szemed!”
Ő meg így felelt: „Csalók!”
Megkínáltam a kalappal.
TEODORO Ma halok meg, ez a nagy baj.
TRISTÁN Szerelmes vagy, csak nyafogsz
Tajtékozva és remegve,
Pedig még veszély se les rád.
TEODORO Tristán, hogy lelek megoldást
Boldogtalan életemre?
TRISTÁN Ha Marcelát elfelejted.
A grófnő is nőnemű,
És nem lesz túl bőkezű,
Hogyha kiderül szerelmed:
Páros lábbal rúg ki, érted?
TEODORO Nincs más út, csak a felejtés?
TRISTÁN Megtanítalak kesernyés
És hasznos művészetére.
TEODORO Ne kérj tőlem lehetetlent!
TRISTÁN Mindent meg lehet tanulni!
Szépen élne minden úrfi
A te fényes helyzetedben.
Mindenekelőtt tanulj meg
Nem is gondolni a nőre:
Ne hátra nézz, csak előre,
Fátyollal takard szerelmed.
Ameddig él a remény,
Hogy valaha visszatérhetsz,
Addig állandó a képlet:
Van remény, s nincs fejlemény.
Miért hiszed, hogy a férfi
Nem képes a nőt feledni?
Hát így tudja tönkretenni
Új életedet a régi…
Meg kell találnod a módját,
Hogy rábírd értelmedet:
Fékezze a képzelet
Tébolyító szárnyalását.
Mint egy kis gép: hirtelen
Pattan el makacs rugója,
És nem jár többé az óra!
Az erős férfi ilyen,
Érzi izmait, de tudja:
Amíg áll, bajt nem csinál.
TEODORO És az emlék nem talál
Csábító ösvényt a múltba?
Vágy a lélek étele,
S vágy híján éhen veszünk.
TRISTÁN Legszörnyűbb ellenfelünk,
Ki eszünk taglózza le,
Ahogyan a nagy spanyol
Költő is megénekelte;
Lakatot a képzeletre,
Fuss a múlt karmaiból!
TEODORO Hogyan?
TRISTÁN Úgy, hogy a hiányra
Gondolj, és ne a tökélyre;
A bolondok menedéke
Álmodozni mindhiába.
Ne emeld föl túl magasra:
Ne hidd, hogy balkonon áll,
S égig ér és szinte fáj
Darázsderekú alakja.
A nő díszlet, puszta túlzás!
Zeng a bölcs ajkán a szólam,
Hogy a szépség elsősorban
A szabók fortélya, nem más.
Ha eszedbe jutna egyszer,
Legjobb, hogyha arra gondolsz,
Hogy beteg vagy: majd kigyógyulsz,
Mert gyógykúra vár ma reggel.
Alapszabály: ne a drága
Szoknyán járjon az eszed;
Ha a hibát keresed,
Rács kerül fantáziádra.
Olyan ez, mint amikor
Kedvenc ételedtől undor
Fog el, nem harapsz a húsból,
Koplalsz és kedved komor.
Számold rossz szokásait,
Tökéletlenségeket,
Amelyek friss kedvedet
Egy életre elveszik.
TEODORO Micsoda kontár sebész ez!
Lódoktor, sőt, sarlatán!
Helyes módszer szaporán
Levágni, ami fekélyes?
Tapasztalat szól belőled,
Csak még nem tudsz eleget!
Én, ki kaptam ép eszet,
Másként kezelem a nőket:
A tökély megannyi szobra,
Tiszta kristály, tisztavíz…
TRISTÁN Arra gondolsz, kis naiv,
Könnyen törnek darabokra?
Míg jártam a magam útját,
Elkerülte keserű
Alakomat a derű,
S mit kaptam, csakis hazugság.
Mímeltem, hogy táguló
Bendőként mindent lenyelnék;
Olyan voltam, mint a szekrény,
Iratoktól roskadó;
Olyan voltam, mint a csapda,
Mint a trójai faló,
Hatalmas befogadó:
Mennyi várvédőt befaltam!
Ismered a nagy diófát?
Akkora volt – láss csodát! −,
Hogy egy tíztagú család
Lakta óriási odvát,
S nem is voltak szűkösen…
Nos, az én bendőmben is
Elfért volna ez a kis
Háztartás bőségesen.
Ám, sajnos, feledni kellett
− Bárhogy ágált ellenem
Szárnyaló képzeletem −:
Súlyosabbá vált a helyzet,
S hiába diktált a hunyt vágy
Márványt, ezüstöt és jázmint,
Hófehér ágy éjszakáit −
Kezdtem feledni a szoknyát,
S mint kit józan ész vezet,
Úgy futottam távolabbra,
Feszülten gondolva arra,
Amire csak lehetett:
Útiláda bánatára,
Kopott bőrönd szégyenére,
Lópokrócra, rossz szekérre,
És egy foszlott szalmazsákra;
Megvetettem régi sorsom,
Nem hívtam szép életemnek
A reményt meg a szerelmet,
És összeszűkült a gyomrom;
Kín-keservesen elértem,
Hogy bendőm aprócska lett
Utam végén, és ma egy
Fonnyadt almával beérem.
TEODORO Marcela tökéletes!…
Bájai hibátlanok,
S feledékeny sem vagyok!
TRISTÁN Akkor csak magadra vess,
S bátran szaporítsd a bűnöd.
TEODORO Ha olyan szép: mit tegyek?
TRISTÁN Bámuld, ameddig lehet,
Míg ki nem teszik a szűröd!


[XIII. JELENET]
(Jön a grófnő)
DIANA Teodoro…
TEODORO Szolgálatodra.
DIANA Hozzám.
TEODORO Rendelkezz velem.
TRISTÁN (félre) Hármunkat küld sebesen
Az utcára a szenyóra.
DIANA Egyik barátnőm, kinek
Nincsen önbizalma, kedve,
Tegnap arra kért: helyette
Írjak meg egy levelet.
Ennyit megér egy barát.
A bökkenő, Teodoro:
Nem értek a vágy elomló
Nyelvén… Kijavítanád?
Tessék, olvasd.
TEODORO Asszonyom,
Beleírni épp olyan
Volna, mint kártékonyan
Eltakarni szép Napom…
Jobb, ha el sem olvasom;
Bátran küldd el így a hölgynek.
DIANA Olvasd!
TEODORO Milyen furcsa: téged
Hagy el az önbizalom?
Nekem arról sincs fogalmam,
Vajon mi a szerelem.
DIANA És ez komoly?
TEODORO Sohasem
Bíztam annyira magamban,
Hogy bárkit szeretni merjek.
DIANA Joggal illet hát a vád:
Csak most hordasz álruhát,
Másnak játszod a szerelmest.
TEODORO Ezt hogy érted, asszonyom?…
DIANA Úgy hallottam, tegnap este
Intézőm a köpenyedbe
Botlott: sötét volt nagyon.
TEODORO Ez mindennapos dolog:
Fabióval új szokásunk,
Hogy folyton komédiázunk…
DIANA Halljam!
TEODORO Arra gondolok,
Hogy irigy rám valaki.
DIANA Féltékenység, nem akármi.
Halljam, olvasd már!
TEODORO Kíváncsi
Vagyok, hogy ír egy zseni.
Olvasni kezd. Amíg saját boldogságomra várok,
Nap mint nap látok más szerelmeket,
És megkívánom mindet: rettegek,
Hogy irigységem zárja rám a rácsot.
A féltékenység belzebúbi átok!
Rossz előérzet gyötri lelkemet:
A testem akkor lesz halott-hideg,
Mikor forró viszonzásra találok.
Sértett vagyok, bár nem csapott be senki,
Nem szeretek, de féltékeny vagyok,
S a jóért cserébe, muszáj: szeretni.
Nem védekezem, nem is támadok,
Bizalmat kérek, és egy szót se szólva
Várom, hogy megért, ki hallgat a szóra.
DIANA Mit szólsz?
TEODORO Ami a szonettet
Illeti, szebb nem lehetne.
Ám bevallom, hogy nem értem,
Miképpen szülhet szerelmet
Az irigység, hisz a féltés
Gyermeke a szerelemnek −
Megfordítva nem igaz.
DIANA A következő a helyzet:
Elgyönyörködött a hölgy
Az úrban, bár nem szerette,
Majd amikor látva látta,
Hogy az úr boldog szerelmes,
Fölébredt a szunnyadó vágy,
S megkívánta.
TEODORO Meglehet;
Ámbár tudjuk, hogy a féltés
Mindig a vágyból ered:
Nem okozat szül okot,
Előbb van az eredet,
S az ő fia az eredmény.
DIANA Ez a hölgy mindenesetre
Azt állítja, Teodoro,
Hogy korábban is kedvelte,
Szörnyű vonzónak találta
Szerelme későbbi tárgyát,
És csak akkor eresztette
Szabadjára forró vágyát,
Mikor látta, hogy a férfi
Párjának lenni kiváltság −
Ekkor vallott színt az asszony.
TEODORO Úrnőm, nem merek nyomodba
Szegődni: pompás a versed.
DIANA Próbáld meg.
TEODORO Rossz tréfa volna.
DIANA Tedd meg… Na, a kedvemért!
TEODORO Nem. Lerántanám a leplet
Szerény képességeimről.
DIANA Várok; kapsz tizenöt percet.
TEODORO Rendben van. (El)


[XIV. JELENET]
DIANA Hallod-e, Tristán…
TRISTÁN Lesem a parancsodat,
Aztán visszavonulok, mert
Szégyellem lyukas harisnyám…
Titkárod, aki a gazdám,
Nem ad az öltözetemre,
Pedig tudhatná, a szolga
Öltönye a gazda tükre,
Ablak, melynek üvegéről
Olvas a világ nevetve.
Mondják, mi vagyunk a létra,
Melynek csúcsán ott a gazda,
Hisz csak testünkön keresztül
Jut a vendég a magasba. −
Tudod, kimerült a kassza…
DIANA Játszik?
TRISTÁN Bárcsak játszana!
Merthogy annak, aki játszik,
Mindig van egy garasa.
Jobb időkben a királyok
Mesterséget is tanultak,
Hogyha odavész az ország
Tengeren vagy háborúban:
Legyen miből élniük.
Kik játszanak, szerencsések;
Jobb korán elkezdeni,
Mert a legnagyobb művészet
Kártyát pörgetve keresni
Asztalunkra italt, ételt.
A festő hiába festi
Élethűen a világot,
Szeme fényére, a képre
Nem lel vásárlót az áldott,
S jövedelme elapad;
A játékos, hogyha bankot
Robbant, annyit mond: „Kiszállok.”
S leveti a pókerarcot.
DIANA Szóval nem játszik?
TRISTÁN Nem. Annál
Óvatosabb.
DIANA Szerelemre
Költi, amit másra sajnál.
TRISTÁN Ugyan! Szíve, mint a jégcsap.
DIANA Egy férfi, ki ifjú, művelt,
Jómodorú… Nem is csélcsap,
Nem boldog, ha kedvét töltve
Asszonyok közt néha szétcsap?
TRISTÁN Nos, az én feladatom:
Legyen abrak és alom!
Nem értek a széptevéshez;
S gazdám elfoglalt nagyon.
DIANA Este sem jár sehová?
TRISTÁN Én ugyan el nem kísérem,
Úgy sajog a jobb felem.
DIANA Miért?
TRISTÁN Azt felelhetem,
Mit a vérmes feleségek
− Arcuk csupa zöld és kék folt
A nagy pofonok után −:
S annyit mondanak: „Az úgy volt,
Hogy a lépcsőn legurultam.”
DIANA Tényleg?
TRISTÁN Ahány emelet,
Éppen annyi borda bánta:
Három.
DIANA Úgy történhetett,
Hogy kalappal oltogattad
A lépcsőn a fényeket!
TRISTÁN (félre) Én barom! Nyilvánvaló,
Mindent tud az asszonyom!
DIANA Nem felelsz?
TRISTÁN Csak tanakodtam,
Mikor volt ez… Már tudom!
Tegnap ellepték a lépcsőt
A fekete denevérek:
Úgy döntöttem, hogy az egyik
Bőregérre ütést mérek;
Csakhogy én pofára estem,
Ő meg elrepült, a drágám,
S elhajított kalapom
Sajnos fönnakadt a lámpán.
DIANA Ekkora adag bolondság
Hidd el, árt az egészségnek;
Hajánál fogtad meg, és
Előcibáltad mesédet.
Azt olvastam egy vajákos
Könyvben, hogy a denevér
Vére jó a hajhullásra:
Használd, s meglátjuk, mit ér.
TRISTÁN (félre) Légy irgalmas, Istenem,
Mert a végén még megérem,
Hogy denevér szívja vérem!
DIANA (félre) Elment a józan eszem?


[XIV. JELENET]
(Jön Fabio)
FABIO Ricardo márki keres.
DIANA Hozd a székeket, siess!
(Jön Ricardo márki és Celio)
RICARDO Amilyen erős a vágyam, Diana,
Éppolyan forró a szerelmi fészek:
Győzöm, ütközzem bármi akadályba!
Sóvárgok, csak hogy láthassam személyed;
Szólok, kérésem útjára bocsátva,
S te adj esélyt az éltető reménynek!
Remélem, míg életben tart a vágy,
Hogy megérted lelkem állapotát.
Szépséged, hölgyem, oly káprázatos,
Hogy már a puszta látványod is éltet;
Igazság (méghozzá mindennapos),
Hogy a gyönyörűség maga az ép test;
És hogyha egy asszony kívánatos,
És örömére van a hangos élet:
Firtatni, hogy van, esztelen badarság,
Elég, ha jobban megnézzük az arcát.
Szépségedből s jókedvedből ítélek:
Pompásan vagy. Kívánhatok nagyot
− Ha ez nem mond ellent a józan észnek −:
Megmondanád, én vajon hogy vagyok?
DIANA Dicséri ízlésed, főúri véred,
Hogy becsben tartod és magasztalod
A jókedvet és a gyönyörűséget,
Mint ínyencek, kik Firenzében élnek.
Ám félek, uram: úrnőd nem vagyok,
S nem mondhatom meg, hogy érzed magad.
RICARDO Neked, ki titkom szájról olvasod,
És ismered tisztes szándékomat,
Tudnod kell, hogy vagyok, nem gondolod?…
Én ismerem becses családodat.
Magamról kérem most a véleményed,
S ha nem szólsz, búcsút intek a reménynek.
Tudsz kincseimről; azt is sejtheted,
Hogy tekintélyes vagyont örököltem.
A trópusokról hozatnék neked
Gyümölcsöt; egyek volnánk a gyönyörben,
Ha hoznék kikeleti fényeket,
Bárkányi aranyat és téli csöndben
Jégcsappá változott könnycseppeket,
S pazar gyémántot, mit kínál Kelet.
Ezer alakban halmoznám a szépet,
Indulnék, ahová parancsolod:
Elég, ha rámsüt egy sugárnyi fényed.
Nem érdekelne, csak szolgálatod;
Sóbánya barlangját bújnám teérted,
Szelnék vadvizet, suttogó vadont,
S a tűhegyes sziklák déltengerét:
Mennék, hová csak ember lába lép.
DIANA Kegyelmes márki úr, kétségtelen:
Amilyen nemes, oly adakozó vagy;
Megfontolom szavad, de fáj nekem,
Hogy rosszkedvet szerzünk Federicónak…
RICARDO A gróf természetét jól ismerem,
Ő életem legfőbb hátráltatója;
Én benned bízom, s ő belátja sorsát,
Ha szeme elé tárul a valóság.


[XVI. JELENET]
(Jön Teodoro)
TEODORO Hozom, mit parancsoltál.
RICARDO Asszonyom,
Nem illő, hogy időd tovább raboljam,
Ha sok a dolgod.
DIANA Nem zavarsz nagyon,
Rómába írok…
RICARDO Nem jó, ha betoppan
A nem várt vendég egy zsúfolt napon.
DIANA Tapintatos vagy.
RICARDO Az vagyok valóban.
(félre, Celiónak) Celio, mit szólsz?
CELIO Örömömre lenne,
Ha hősszerelmed viszonzásra lelne.
(Ricardo és Celio el)


[XVII. JELENET]
DIANA Nos, megírtad?
TEODORO Meg bizony;
Nem épp önszántamból tettem:
A költő elégedetlen.
DIANA Lássam!
TEODORO Olvasd.
DIANA Olvasom. (Olvasni kezd)
Nem lobbanunk föl, látva más szerelmét,
Csak, hogyha régen tetszik már a tárgya;
Az irigység átnéz más birtokára,
Amit, míg senkié, észre se vennénk.
A vágy nem a titokban lelte kedvét,
És önmagát óvatlanul kitárta,
Első szavával világgá kiáltva,
Amit pirulva őrzött: meg ne sejtsék.
De nem szólok többet, hogy meg ne sértsem,
Aki parányi rangomnál nagyobb;
De szabad-e magam ellen beszélnem?
A sorok közt magamról olvasok,
De attól tartok, ezt is félreértem,
S a legszerencsésebb nem én vagyok.
DIANA Adóztál a tiszteletnek.
TEODORO Gúnyolódsz velem?
DIANA Dehogy.
TEODORO Mit szólsz?
DIANA A tiéd a jobb,
Teodoro, ez a helyzet.
TEODORO Úrnőm, nem könnyű a dolgom,
S végzetemnek bizonyul,
Hogyha – akaratlanul –
Túlteszek kenyéradómon.
Réges-régen egy király
Annyit mondott kegyencének:
„Nekifogtam egy levélnek;
Stílusa nem imponál…
Aki írta, arra kér,
Hogy szerkessz egy másikat.”
Éppen így tett a lovag,
S övé lett a szebb levél,
Vagyis lefőzte királyát,
Napnál is világosabb.
Hazaszaladt a lovag,
S kicsiny családja elé állt:
„Jobb lesz, ha fogjuk magunkat,
És elhagyjuk ezt a földet.”
A fia tanácstalan lett,
Apját még nem látta dúltnak;
Az meg így szólt: «Jaj nekem:
Bölcsebb vagyok a királynál.»
Végzetem sejtelme átjár:
Éppen ez történt velem…
DIANA Másra gondolj: képre, rímre!
Pont azért jobb a tied,
Mert egy kényes helyzetet
Pontosabb szavakkal ír le.
Nehogy elhitesd magaddal,
Hogy lírád határtalan,
És nem kaptam én magam
Tehetséget két marokkal.
Ezenkívül nő vagyok,
Aki, űzve praktikáit,
Többet és többször hibázik,
Ez már csak ilyen dolog….
Félsz, hogy a nálad nagyobbat
Szavakkal megsértenéd?
Nem helyénvaló beszéd,
Ne bókolj a hatalomnak!
Szerelmes úgy sérti meg
S akkor nézi semminek,
Akit szeret, ha hideg.
TEODORO Ez így pontos és kerek,
Csakhogy Phaëtón jut eszembe,
És Ikarusz, úgy bizony:
Az egyik arany lovon
Vágtat föl a fellegekbe;
A másik szárnyat suhogtat,
Amely megolvad a Naptól.
DIANA Áldás várta volna akkor,
Hogyha nő a ragyogó Nap…
Gondolj szándékodra hűen:
Légy erős és bízz magadban,
Hogyha cél vár a magasban;
Nincsen kőből egyikünk sem.
Elviszem a levelet,
S újraolvasom.
TEODORO Ne fáradj,
Hisz ez csak afféle vázlat.
DIANA Én egy hibát sem lelek.
TEODORO Megtisztelsz; itt van cserébe
A tiéd.
DIANA Elrakhatod,
Hogyha kell… Nem volna jobb
Összetépni?
TEODORO Össze…?
DIANA Persze:
Mit számít, ha elhajítom?
Kockán sokkal több forog. (El)


[XVIII. JELENET]
TEODORO Ki gondolta volna, hogy
Egy nemes, értelmes asszony
Ilyen türelmetlenül
Vallja meg: engem szeret?
Igaz, hogyha tévedek,
Az nekem sokba kerül.
Eddig nem nyilatkozott,
Szót se szólt, hogy bátorítson….
„Mit számít, ha elhajítom?
Kockán sokkal több forog.”
Sokkal több: sajnos, lehet,
Hogy ez a több: a barátnő…
De hát miért volna más nő?
Fecsegek, csak fecsegek.
Ha a lécet alacsonyra
Tenné a nagyságos asszony,
Csak hogy egy senkit megkapjon,
Méltóságán esne csorba…
Pályázóit küldi Nápoly,
Udvarolnak hercegek…
Rabszolgája nem leszek!…
Kiszaladnék a világból!
Tudja jól, hogy szeretem
Marcelát: ez az egész
Csak furfangos színlelés,
Hogy tréfát űzzön velem.
Szörnyen nyugtalan vagyok…
De hát hazudik a szem?
S miért mondta kedvesen:
„Kockán sokkal több forog”?
Egy májusi hajnalon
Rőt ajkát mosolyra húzta,
S közben könnyezett a rózsa?!
Boldogság és siralom?
Így szólt hozzám bíbor ajka,
S láttam, egyszer csak kifeslett,
Égő, karmazsinpiros lett
Arca, e két halvány alma…
Látom, hallom: érthetetlen
Minden… Elhagyott eszem?
Túl szép, hogy igaz legyen,
S túl pazar, hogy érdemeljem…
Állj meg, képzelet, elég,
Túl messzire csap a szárnyad…
Bár ha szépsége a távlat,
Derűvel tölt el a kép,
Mert szebb nőt és eszesebbet
Nem láttam még, mint Diana.


[XIX. JELENET]
(Jön Marcela)
MARCELA Ráérsz?
TEODORO Csókodért, te drága,
Legyűröm a lehetetlent;
Édes Marcelám, teérted
A zord halált is kihívnám.
MARCELA Még a kriptát is kinyitnám,
Hogy halljam mézes beszéded.
Épp úgy vártam érkezésed,
Mint párját veszett madár,
S míg az első napsugár
Föltűnt a hajnali égen,
Jöttödet szomjan reméltem:
„Jó Apollóm, gyere már!”
Óriás fölfordulás volt!
Úrnőnk nem feküdt le, míg
Ki nem derítette, kik
Szöktek ki éjjel a házból.
Két „barátnőm” tétovázott,
S − irigyelve sorsomat −,
Kifecsegték titkomat,
Az esti találkozót is…
Ki a másiknak vakon hisz,
Keblén kígyót símogat.
Tudja szívünk titkait
Diana, aki a Holdra
Hasonlít: hiába szórta
Fejünkre az átkait;
Most már mindegy, jobb is így!
Teodoro, kedvesem,
Bölcs dolog volt, azt hiszem,
Ha őszintén elmeséltem,
Hűen, pontról pontra, szépen,
Hogy megkérted a kezem.
Úgy dicsértem jellemed,
Annyi szépet mondtam rólad,
Hívtalak jónak, tudósnak,
Hogy kivívtam a kegyet:
Ügyünk pártfogója lett
Úrnőnk, és azt mondta: boldog,
Hogy szívén viselte sorsod;
Hallva szép szándékodat,
Így szólt: segítséget ad
A közelgő kézfogóhoz.
Attól féltem, én buta,
Menten összedől a ház,
Mindkettőnket elbocsát,
S rossz lesz társnőim sora…
Ám úrnőnk nem ostoba;
Esze vág, mint a borotva;
Becsülete szavatolja
Nagylelkű ígéretét:
Célba ér, ki jót remélt,
S áldja úrnőjét a szolga!
TEODORO Segít a nászban, szerelmem?…
MARCELA Elgondolkozol talán
Úri becsületszaván?
TEODORO (félre) A saját csapdámba estem!
Féleszűn hogyan hihettem,
Hogy szerelmével kitüntet?!…
S hogyan született az ötlet?
Orromban az illatával…
Ki a hegytetőre szárnyal,
Ilyen mélyre sose süllyed…
MARCELA Mondd csak, mit dünnyögsz magadban?
TEODORO Tudod, velem is beszélt,
Épp csak azt nem mondta: tény,
Hogy én voltam, aki halkan,
Álruhában besuhantam
A házába éjszaka.
MARCELA Mondom, hogy nem ostoba,
S nem árulta el neked:
Tudja minden léptedet.
Büntetés várt volna, s a
Legkegyesebb büntetés lesz,
Hogyha engem elveszel,
Nem igaz?
TEODORO Szívem felel…
Tartozunk a tisztességnek.
MARCELA És szeretnéd?
TEODORO Igen, kérlek.
MARCELA Mennyire?
TEODORO Karomba foglak:
Ujjak forgatják a tollat,
Ujjainkkal vétkezünk,
És amit leír kezünk,
Szívünkben örök nyomot hagy.


[XX. JELENET]
(Jön a grófnő)
DIANA Minden jó, ha jó a vége;
Meg kell, hogy dicsérjelek
Benneteket, hiszen látom,
Mindent jóvátettetek.
Énmiattam csak nyugodtan…
TEODORO Azt meséltem Marcelának,
Zaklatottan mentem el
Tegnap, szívemből sajnáltam,
Hogy rólam rosszat hiszel…
Rosszban sosem sántikálok!
Majd meghaltam szégyenemben,
Ám hírt kaptam Marcelától:
Támogatsz minket! Tehát
Örömhírrel fogadott ő,
Bizonyítást nyert, milyen
Nagylelkű vagy, drága grófnő!
Mámoromban átöleltem
Marcelát. Most nyílt leszek:
Hogyha éppen úgy akarnám,
Elkábíthatnám eszed
Ezer trükkös hazugsággal,
Ám én ilyet nem teszek.
DIANA Rászolgáltatok pimasz,
Csúf viselkedésetekkel
A legcsúfabb büntetésre,
Ám mert szóból ért az ember,
Mégis megkegyelmezek;
De még ez sem jogalap
Arra, hogy bujálkodásra
Használjátok házamat,
Vétve házirendem ellen,
Gyűjtve a rosszpontokat…
Míg össze nem házasodtok,
Úgy lesz a legüdvösebb,
Ha keresünk Marcelának
Egy kellemes kis helyet,
És bezárjuk a szobámba.
A ház nagyja-apraja
Nyilván követné a példát,
Ha megtudná, micsoda
Esküvő áll küszöbön…
Bújj elő, Dorotea!


[XXI. JELENET]
(Jön Dorotea)
DOROTEA Asszonyom?
DIANA Fogd ezt a kulcsot,
És zárd be a kisszobába
Marcelát, mert a napokban
Akad egy kis dolga nálam.
Ne mondjátok, hogy haragszom…
DOROTEA (félre) Mi ez?
MARCELA A zsarnok szokása,
Égből kapott hatalom
Szigorú fitogtatása. (Teodoróra pillant)
Őmiatta ezt se bánom…
DOROTEA Jobb lesz, mint a sötétzárka,
S az irigység ajtaját
Majd a vágy szélesre tárja! (Marcela és Dorotea el)


[XXII. JELENET]
DIANA Nos, meséld el, Teodoro,
Készülsz már a kézfogóra?
TEODORO Ami ellenedre van,
Nem tennék olyat, szenyóra,
Vétkeimnek összege
Csekély ok a haragodra….
Az irigységet a festők
Mindig Skorpió-farokkal
Ábrázolták vásznukon; s ha
Ovidius tudta volna:
Köztünk fészkel az irigység,
Nem a kopár hegyoromra
Gondol.
DIANA Nem is szereted
Marcelát?
TEODORO Szépen megélek
Nélküle.
DIANA Hm… Azt állítja,
Miatta eszed veszíted.
TEODORO Olyan kevés az eszem,
Hogy nem túl nagy veszteség
Mindet elveszítenem…
Szép szóval alig adóztam,
Bár Marcela jó kislány,
S tán megérdemelte volna.
DIANA Szóval nem halmoztad el
Tengernyi titkári bókkal,
Melytől meglágyul a szíve?
TEODORO Nem sokat adok a szóra.
DIANA Mit mondtál neki, könyörgöm?
Férfiak az asszonyoknak
Hogy udvarolnak a földön?
TEODORO Szerelmet színlel az ember,
S egyetlen tényt eltakar
Ezernyi hazug lepellel.
DIANA Jó, de mégis hogy fogalmaz?
TEODORO Ügyködik a közhelyekkel,
Mondom: „Szemed sugarával
Eloszlatod a ködöt,
S újra látom a világot…”
„Korall ajkaid mögött
Fogad hófehérje villan…”
DIANA „Korall ajk”?!
TEODORO A széptevők
Százezer efféle frázist
Szajkóznak a nők előtt.
DIANA Nincs ízlésed, Teodoro;
Ilyen lepcses szájú lányra
Példa nincs, mint Marcela;
Látom, és a vak is látja,
Hogyha közelről megnézi:
Több hibája van, mint bája.
Rádásul nem mosakszik,
Hiába is unszolom
Nap mint nap… Mindenesetre
Világért sem akarom
Elvenni tőle a kedved;
Hogyha így volna, bizony
Mondhatnék még egyet és mást…
Vannak hibák és erények;
Egy szó mint száz: azt szeretném,
Ha ti egybekelhetnétek.
S ha ilyen szépen beváltál
(A házamban szeretőnek),
Adj tanácsot, Teodoro:
Mit mondjak annak a nőnek,
Akinek már napok óta
Nem jön álom a szemére,
Mert egy férfiba szerelmes,
Aki kvázi a cselédje?…
Hogyha nőként kezdeményez,
Sértené főúri vérét,
Hogyha egy centit se lépne,
Elvenné eszét a féltés;
És a férfi nem is sejti,
Milyen komoly a kísértés.
TEODORO Asszonyom, ki vagyok én?
Szent ég, nem tudom a választ
Kérdésedre…
DIANA Mért, talán
Nem udvarolsz Marcelának?
Ennyit érsz a bókjaiddal?
Ha házam minden falának
Nyelve volna…
TEODORO A falakról
Sem gondolok túl sokat.
DIANA Hűha, de elvörösödtél,
S miről hallgat szájad, arról
Vonásaid vallanak!
TEODORO Nem tudom, hogy mit mesélt
Marcela, de csak fecseg;
Csak úgy, fogtam a kezét,
Aztán eltoltam magamtól:
Nekem ennyi épp elég.
DIANA Vannak kezek, amelyek
Olyanok, akár a szentek:
Csók hull rájuk rengeteg…
TEODORO Marcelát ne hívd te szentnek!
Arra vetemedtem egyszer,
Hogy kezére csókot ejtsek,
Csak, hogy ajkamat lehűtsem;
Fehérnek hittem, jegesnek…
DIANA Fehér volt és jéghideg?
Így teszek szert új tudásra:
Hűvös tapasz jó a szívre…
De most már térjünk a tárgyra!
TEODORO Ha a szegénybe szerelmes
Ez a nagyvilági dáma,
Mégis félti úri rangját,
Akkor bújjon álruhába:
Nem ismeri föl a férfi,
És hódolhatnak a vágynak,
Nemde?
DIANA Fönnáll a veszély:
Fény derül a turpisságra.
Jobb volna talán megölni…
TEODORO Marcus császár mit csinált?
Gladiátora vérével
Megitatta Faustinát,
Hogy fájdalmát csillapítsa…
Mások már a praktikák,
Mert mi nem vagyunk pogányok.
DIANA Hiányt szenved a világ:
Nincsenek Lucrétiák,
Nincsenek Torquatusok,
Rég letűnt a Poppeák
S Messalinák ideje.
Teodoro, barátnőmnek
Írd meg azt a levelet:
Tetsszen az égnek… Nagy ég!
(Elindul, és szándékosan elesik)
Hoppá… Mit nézel? Gyere,
Add a kezed!
TEODORO Megtorpantja
Szolgádat a tisztelet.
(Nyújtja Dianának köpenybe csavart kezét)
DIANA Bárdolatlan vagy: köpenybe
Csavarod a kezedet!
TEODORO Otavio a misére
Minden reggel így vezet.
DIANA Azt a kezet sose kértem,
S van hetven esztendeje,
Hogy formás volt és puha:
Most a csontváz csontkeze…
Így váratni azt az embert,
Aki hölgy és elesett,
Olyan, mintha páncélba bújni,
Amíg segítségedet
Várja valaki: mire
Odaérsz, már elveszett…
Rádásul nem illendő,
Ha finomkodó a férfi.
Szép szó ide vagy oda,
Vétek túl sokat beszélni.
TEODORO Úrnőm, hadd rójam le hálám
Ekkora kegyért.
DIANA Ha egyszer
Dicső lovag lesz belőled,
Csupa olyasmit tehetsz,
Ami imponál a nőknek;
Most házam titkára vagy,
Úgyhogy, kérlek, tartsd titokban,
Iménti botlásomat. (El)


[XXIII. JELENET]
TEODORO Érzésem nem csal? Ösztönöm vezet:
Diana istennő, Istenre mondom,
S hogy elpirul, amint kezem kinyújtom…
Ujja csiklandozza tenyeremet.
Gyönyörtől izzik, most nem tévedek;
De mi a teendő? Kockán a sorsom,
A helyzet csábít, s túl tucatnyi bókon,
Nem félek, jószerencsémben hiszek.
Ám súlyos becstelenség volna tőlem,
Ha Marcelát becsapnám; nem szabad
Sötét benyomást kelteni a nőkben.
S ha faképnél hagyják a párjukat,
Érdekből, jókedvből, sikítva, csöndben?
Haljanak úgy, ahogy a férfiak.



MÁSODIK FELVONÁS


[I. JELENET]
(Utca a templom előtt. Jön Federico gróf és Leonido, a szolgája)
FEDERICO Erre láttad?
LEONIDO Éppen ott állt,
Sugárzó arccal belépett,
S ahogy a hajnal a rétet:
Fénnyel szórta be az oltárt.
Kint lesznek, fél perc se kell;
Ismerem ezt a papot,
S tudom, az áhítatot
Nem nagyon túlozza el.
FEDERICO Bár beszélhetnék vele!
LEONIDO Tudom, unokatestvéred,
S útján rokonként kíséred.
FEDERICO Nősülési tervemet
Bonyolítja az a tény,
Hogy a hölgy a kuzinom.
Míg nem imádtam vakon,
Nem tartottam tőle én…
Lásd, Leonido, az ember
Bátran néz arra a nőre,
Ki rokona, ismerőse;
S szíve sincs tele keservvel;
Ám ha eltelt szerelemmel,
Ideges lesz, titkolózik,
A bálokról ellopózik;
És hölgyéhez szólni nem mer.
Ilyesmi történt velem:
Épp a grófnő lett a hölgyem;
S azt is elragadta tőlem
Ez a terhes szerelem,
Ami jó volt az egészben:
Azelőtt naponta láttam.


[II. JELENET]
(Jön Ricardo márki és Celio)
CELIO Gyalog ment el, és nyomában
Néhány szolga ment serényen.


RICARDO Templommal szemközt lakik!
S büszke sudár termetére:
Nápolyt beragyogja lénye…
CELIO Kilőtte sugarait,
Megcélozva ezt a földet:
Láttad? Élő aranyától
Kinccsé változott a házsor,
S az utca búzamező lett…
− Ha van pompás tollú költő,
Fesse a hajnal csodáit:
Arcunkra napként sugárzik
Fénye, a mindent betöltő,
Mert ő a csodás Diana,
Belflor teljhatalmú hölgye.
RICARDO Még költőt farag belőled
Szívem fékevesztett vágya;
Fiam, túlzás volna-e
Benne látni Nápoly Napját?
Bolygók alkotják uszályát:
Kérők népes serege.
Federico, a buta,
Várja: fölkel majd a nagy Nap…
CELIO Aki csinos szarvakat kap:
Melyikőtök a Bika?
RICARDO Termete vonzóbb a tornán,
Mégsem állhat a helyemre:
Nekem kedvez a szerencse,
Mert én vagyok az Oroszlán.
FEDERICO (Leonidónak) Ő Ricardo?
LEONIDO Éppen ő.
FEDERICO Kész csoda volna szerintem,
Hogyha hiányozna innen.
LEONIDO Márki úr, a széptevő…
FEDERICO Hagynád a nyegle beszédet,
Hogyha te volnál szerelmes.
LEONIDO Féltékeny vagy?
FEDERICO És ez meglep?
Ellenfelem is dicsérd meg!
LEONIDO Ha Diana nem szeret,
A féltésnek mi a haszna?
FEDERICO Olyan gyönyörű az arca.
LEONIDO Jó, de öntelt módfelett,
Szörnyen fönnhordja az orrát,
S mindenkit egyként lesajnál.
FEDERICO Szépség és gőg mindig egy pár.
LEONIDO Gőgösnek lenni bolondság.
CELIO (Ricardónak) Uram, Diana jön arra!
RICARDO Máris fölvirradt napom…
CELIO Beszélsz vele?
RICARDO Hogyha hagyja
A gróf, nagy riválisom.


[III. JELENET]
(Jön Otavio, Fabio, Teodoro a grófnő kíséretében, mögöttük pedig Marcela és Anarda, köpenyben; a gróf oldalról közelít a grófnőhöz)
FEDERICO (Dianának) Sóváran vágytam, hogy láthassalak.
DIANA Grófom, tudod, mindig öröm, ha látlak.
RICARDO Úrnőm, hasonló szándéktól vezetve
Mertem követni reggeli utad.
DIANA Minek köszönhetem a nagy kegyet?
Megtisztelsz, márki…
RICARDO Óhajom vezérelt,
Hogy lássalak, kegyes szenyóra…
FEDERICO (Leonidónak) Félek,
Hogy még vendégként sem lát szívesen.
LEONIDO Beszélj csak, ne pironkodj!
FEDERICO Istenem,
Mi van, ha mondandómra nem kíváncsi?!
A hangfekvést nem könnyű eltalálni.
(A társaság, a grófnő kíséretében, belép Diana házának ajtaján;
Teodoro egyedül marad)


[IV. JELENET]
TEODORO Dőre gondolatomat
Újra elfújta a szél:
Pőre szárnyam mit sem ér,
Hogyha túl magasra csap:
Kinevetem magamat.
Állj meg, gondolat, te álnok!
Vigyázz, mert utadba állok,
S összetörve hullsz a földre.
Bátor hang biztat: előre,
De jönnek az akadályok.
Ha mentségül fölhozod:
„A végtelenbe török!”,
Úgy föladsz egy fejtörőt:
Mely határtalan titok
Ad létednek alapot?
Szólsz: követed a világ
Számtalan sugallatát…
Rájössz majd magadba szállva:
Esőmosta szalmaágyra
Raktál kristálypalotát.
Hogyha csődöt vall a tervem,
A felelős te leszel!…
Sorsunk: együtt bukni el,
A keserved a keservem;
Mert én voltam, aki lelkem
Legmélyéről nagy merészen
Röptettelek, hogy az égben
Élj, fodros felhők felett!
Én a csúcson rettegek,
Meghúzom magam a mélyben.
Hogyha a vész rászakad,
Önmagát védi a józan,
S vétkest lát a pártfogóban;
Ha bajba sodortalak,
Állj sarkadra, s védd magad!
Oda mindkettőnk reménye,
S átkot szór a társ fejére
A rossz lelkiismeret:
Bűnbakot benned lelek,
És együtt bukunk a mélybe…
Isten hírével repülj,
És pusztulj ezer halállal!
S addig? Ismerkedj a tájjal,
Felhők párnájára ülj!
Más szemében istenül,
Ki bejárja az eget…
Azért istenítelek,
Mert szép ívben hullsz a porba;
S aki szép ívét leírta,
Röptére büszke lehet.
[V. JELENET]
(Jön Tristán)
TRISTÁN Sok siránkozás között
Lesz időd e küldeményre?
Marcela írta, szegényke,
Kulcsra zárt ajtó mögött;
Nincs más dolga: írogat.
Aki elveszíti kedvét,
Azt nem látogatja vendég,
Ez az udvari divat;
Ha előkelő az ember
(S te jól adod az urat),
Tucatszám tolonganak
Ajtajánál este-reggel!
S hogyha rangban esni kezd
(Hisz forgandó a szerencse),
Elkerüli émelyegve
A nép, mint a pestisest….
Áztassuk talán a gyarló
Kislány levelét ecetbe?
TEODORO Hogy jut ilyesmi eszedbe?
Áztassunk téged, fajankó!
Tisztogattad biztosan,
Hisz saját kezűleg hoztad…
(Olvasni kezd) „Férjemnek, Teodorónak.”
Férjemnek?! Bolond?… Mi van?!
Mit hisz?
TRISTÁN Szívedre ne vedd.
TEODORO Hallgassak jószerencsémre,
S kérdezzem meg, hogy mi egy
Lepkéről a véleménye?
TRISTÁN Olvasd végig az egészet!
Oly nehéz megértened:
Bor szüli a részeget,
S tiszteli a bort a részeg…
Idézd föl a napokat,
Mikor Marcelát, a „lepkét”
Áldottad, mint most szerencséd.
TEODORO Égen jár a gondolat,
Könnyű szárnyain lebeg,
S a Nap magasát elérve
Nem tekint a földi lényre.
TRISTÁN Jól ontod a rímeket;
S a levéllel mit teszel?
TEODORO Meglátod. (Széttépi a levelet)
TRISTÁN Eltépted?!
TEODORO El.
TRISTÁN De miért, uram?
TEODORO Ne fárassz…
Így a leggyorsabb a válasz.
TRISTÁN Így a legkegyetlenebb.
TEODORO Tristán, megváltoztam, értsd meg.
TRISTÁN Mint a kerge gyógyszerészek,
A kergült szerelmesek
Úgy írnak s tépnek receptet,
Löttyöt úgy kotyvasztanak;
Ibolyát javallanak,
S féltés ellen port kevernek.
Fő recept a borgyökér,
Abból lesz a borragorum:
Ír a testre, mely templorum,
Ettől csöndesül a vér.
Recept, ha elment a kedves,
Sajgó szívre kis tapasz;
Hogyha egyedül maradsz,
Életed is édesebb lesz.
Recept a házasulónak:
Párja ellen szirupot
Kap, kivárunk tíz napot,
S megpurgáljuk antimonnal.
Egy recept signus celeste,
Mely Capricornius dicetur:
Ez a beteg morietur,
Ha nem szokik türelemre.
Recept a csőd ellenében,
Ha ékszert, ruhát sacabis:
Tablettákkal confortabis
Az erszényt, ha üres éppen.
Járhatunk a patikába
Az év valamennyi napján;
S megtudjuk, ha pénzünk fogytán,
Volt-e a szernek hatása,
S megmaradt-e a beteg…
Nem szórod tovább a pénzed,
Összetépted, meg se nézted,
Marcela mit írt neked.
TEODORO Ostoba, aki borozva
Prédikálod a vizet!
TRISTÁN Szárnyadat megégeted,
Ha fölszállsz a napkorongba!
TEODORO Jól tudod, hogy minden ember
Sorsát előre megírták:
Jövőd valamennnyi titkát
Idejében ismered meg.
Elfutok vagy meghalok vagy
Belflor grófja én leszek!
TRISTÁN Uram, Caesartól ered
Ez az örökbecsű mondat:
„Mindent vagy semmit”; s mikor
Caesar csúfos véget ért,
Egy bátor bölcs így beszélt
Császára szavairól:
„Mindent vagy semmit: te mondtad;
Előbb te voltál a minden,
Aztán elbuktál a színen,
S lényed a semmibe olvadt.
TEODORO Tristán, fontolom a dolgot,
Úgyis az vár rám, ami
Írva áll.
(Tristán el)


[VI. JELENET]
(Teodoro. Jön Marcela és Dorotea)
DOROTEA Ha valaki
Szívén viseli a sorsod,
Az egyedül én vagyok:
Maguknak valók a szolgák.
MARCELA Tudom. Míg tartott a fogság,
Melyet úrnőm rám szabott,
Egyetlen voltál a házban,
Kit Marcela bánata
Érdekelt: Dorotea,
Akinek szívem kitártam.
Nézd, Anarda álmot látott,
S hiszi: Fabiót imádja;
Rólam fecsegett a drága,
És a grófnőnél bemártott:
Tudod, én meg Teodoro…
DOROTEA Nézd csak, itt jön.
MARCELA Édesem!
TEODORO Türtőztesd magad.
De nem!
MARCELA Hogy tehetném, szép Apolló?
Napról napra csinosabb vagy…
TEODORO Gondold meg minden szavad:
Napnál is világosabb,
Hogy itt füle van a falnak.
Csak egy oka lehet ennek,
Ha találgatni merek:
Csakis az, hogy egyesek
A fal túlfelén fülelnek.
Volt egy néma, aki látta,
Hogy döfik le a királyát,
És szóra nyitotta száját…
Másnak is eljár a szája.
MARCELA Olvastad a levelem?
TEODORO Olvasatlan összetéptem;
Változott a véleményem:
Mit sem ér a szerelem.
MARCELA Azok a fecnik a padlón?…
TEODORO Ennyi, Marcela.
MARCELA Talán
Szakítasz velem?
TEODORO Az ám.
Nagy a kockázat, s bevallom,
Untam is már az ügyet.
Intsünk gyors búcsút a múltnak,
Elkerülendő az újabb
Kellemetlenségeket.
MARCELA Mit beszélsz?
TEODORO Hogy nem szeretnék
Több bosszúságot okozni
A grófnőnek.
MARCELA Ez meg most mi?…
Vártam ezt a balszerencsét,
Sejtettem, lesújt az átok.
TEODORO Nos, Marcela, Isten áldjon.
Túl a röpke csók-csatákon,
Azért lehetünk barátok…
MARCELA Ezt te mondod, Teodoro,
Marcelának?!
TEODORO Én bizony.
Tisztelettel tartozom
A háznak és békeosztó
Gazdájának: jól tudom,
Hol lettem ember.
MARCELA Maradj még,
Kérlek.
TEODORO Hagyj már végre békén…
MARCELA Szörny.
TEODORO Uralkodj magadon! (El)
MARCELA Ó, Tristán, Tristán!
TRISTÁN (jön) Jövök.
MARCELA Mi folyik itt?
TRISTÁN Új szelek
Fújnak: gazdám tetszeleg
A nőknek.
MARCELA Miféle nők?…
TRISTÁN Cukorfalatok, úgy vélem.
MARCELA Mondd meg neki…
TRISTÁN Szó se kell;
Én vagyok a kardhüvely,
Én a pecsét a levélen;
Én a doboz a kalapnak,
A kabát a vándoron,
A cipő a táncoson,
A szökőév szökőnapja;
Árnyéka e férfinek,
A futár postalova,
Papírsárkány madzaga,
S én a nyári förgeteg;
Végül pedig én vagyok
A kisköröm a kisujjon,
És ha magamat leszúrom,
Elhagyom a zsarnokot! (El)


[VII. JELENET]
MARCELA Mit szólsz ehhez az egészhez?
DOROTEA Megmukkanni sem merek.
MARCELA Nem baj. Hangos én leszek.
DOROTEA Kérlek.
MARCELA Kérj.
DOROTEA Hiába nézed
Fáradt szemmel a falat:
Beteljesedett a jóslat.
MARCELA Ha féltékenység vacogtat,
Vissza semmi sem riaszt.
Hogyha nem volna erényes
A grófnő, azt mondanám,
Hogy Teodoro talán
Kegyeire is esélyes,
Elképzelni könnyű, hogyne…
DOROTEA A harag beszél belőled.
MARCELA Bosszút állok, édes ötlet,
S nem vagyok oly buta, hogy ne
Értenék a cselvetéshez!


[VIII. JELENET]
(Jön Fabio)
FABIO Titkár urat itt találom?
MARCELA Gúnyolódsz velem, barátom?
FABIO Hova gondolsz, ejnye, kérlek?!
Asszonyom hívatja tüstént.
MARCELA Fabio, egy percre várj,
S kérdezd meg Doroteát,
Teodoróval mi történt?
Titkár úr fáradt lehet,
Szegénynek száz dolga van.
FABIO Színészkedsz, de hasztalan.
Felülök, azt hiszitek,
Ennek a komédiának?
Két madárka csicsereg?…
MARCELA Koncertet adunk!
FABIO Egek,
Engem néznétek madárnak?
MARCELA Meghallgattam, az igaz,
Teodorót, a bolondját,
Mégse bírom, csak a hozzád
Hasonló férfiakat…
FABIO Hozzám…?
MARCELA Nem hasonlítasz
Magadra?
FABIO Hogy én, magamra?…
MARCELA Ha nem fogadsz oldaladra,
S nem vár melleden vigasz,
S nem nézel rám kedvesen,
És nem szerzel örömöt:
Pusztuljak kínok között,
S a vágy hazug szó legyen!
FABIO Már megint tréfálsz velem…
Tényleg a halált akarnád?
Sajnálatból összeraknád
Száz darabra tört szivem?
Ez vajon miféle tréfa,
S mire megy ki az egész?…
DOROTEA Légy acélos és merész,
A te napod kelt föl épp ma:
Marcela teljes szívéből
Fog szeretni!
FABIO Csoda lenne,
Ha önszántából szeretne.
DOROTEA Teo csodát vár az égtől;
S földi kedvesét kidobta.
FABIO Szegény kis Marcela, hol vagy?…
(Tegnap lenéztél, de holnap?)
Írna bár parányi tolla
Nekem is egy levelet,
Amilyet Teo kapott;
Írja át – nem nagy dolog −
A címzést; s a bűnöket
Sértett lelkem megbocsátja:
Mától én oltalmazom… (El)



[IX. JELENET]
DOROTEA Mondd, mi volt ez?
MARCELA Nem tudom;
Fogalmam sincs, mit csináljak.
Anarda szereti-e
Fabiót?
DOROTEA Naná.
MARCELA Tehát
Kettős bosszú lesz: a vágy
Az irigyek istene.


[X. JELENET]
(Jön a grófnő és Anarda)
DIANA Itt a pompás alkalom,
Nincs mit a szememre vetned.
ANARDA Olyan bonyolult a helyzet,
Még összezavarodom.
Marcela itt van, szenyóra,
S Doroteával beszélget.
DIANA Nocsak, nem nyeltem-e mérget
Eleget?… Hallgass a szóra,
S tűnj el innen, Marcela!
MARCELA (félre, Doroteának) Dorotea, gyere már!
Úgy tűnik, szörnyen utál,
Vagy szörnyű a bánata.
(Marcela és Dorotea el)


[XI. JELENET]
ANARDA Mondjam?
DIANA Vágj a közepébe.
ANARDA Szeret a gróf és a márki,
S nem tudod szívedbe zárni
Őket: mindkettőt lenézed;
Anaxaretát utánzod,
S túlteszel Lucretián.
Mondd, nem őrjít a magány?…
DIANA Unom az okoskodásod.
ANARDA Kezedet kinek adod?
Mért ne volna jó Ricardo?
Férfinak jó, sőt kiváló,
Lefőz minden lovagot,
Nemcsak sok: túl sok a pénze…
Ám a másik úr se semmi,
Sok szép hölgy szeretne lenni
Federico felesége…
Mért raktad ki, asszonyom,
Oly durván a szűrüket?
DIANA Mert az egyik tökhülye,
A másik meg sültbolond,
S túlteszel te mind a kettőn!
Tudd meg, hogy mást szeretek,
És mentséget sem lelek
Botlásomra.
ANARDA Ó, Teremtőm!
Szerelmes vagy?!
DIANA Nő vagyok…
ANARDA Másnak látszol: jégszobornak;
Megpuhulsz, de föl nem olvadsz,
Ha meglátod a Napot…
DIANA Akkor azt is elmesélem:
Szívem összetört s elolvadt
Egy szolgám előtt.
ANARDA Ki volt az?
DIANA Sajnos, tiltja a szemérem,
Hogy kimondjam a nevét:
Nézd, a mersz inamba száll;
Rangban énalattam áll,
Ennyit tudnod épp elég.
ANARDA Pasziphaë bikát imádott,
Szemiramisz egy lovat,
Más nők torz alakokat,
Kiknek a neve is átok:
Akkor mi a kivetendő
Abban, hogy szeretsz egy férfit?
DIANA Azt szeretném, hidd el, én is,
Hogyha nem volnék esendő:
Nem szeretni volna jobb.
ANARDA S tudnál nem szeretni?
DIANA Persze!
Én akartam, hogy szeressek,
S most feledni akarok.
(Gitárszó hallatszik kintről)
Ki az?
ANARDA Clara s Fabio.
DIANA Bárcsak földerítenének!
ANARDA Egybecseng a vágy s az ének;
S orvosság a zeneszó.
(Énekszó kintről)
Ha képes volnék feledni a napfényt,
S kihűlne szívem: azért mit nem adnék!
Feledni bűn, feledni nem szabad
Bársonypuha, becéző szavakat!
ANARDA Mondd csak, hallod ezt a dalt?
Hallod: ellentmond neked!
DIANA Hallom, nem vagyok süket,
De ismerem magamat…
Ezt a próbát is kiállom,
S gyönge szívemet legyőzöm.
ANARDA Átlép bátorságod, úrnőm,
Minden emberi határon!


[XII. JELENET]
(Belép Teodoro)
TEODORO Fabio szólt, asszonyom,
Hogy engem vársz idefenn.
DIANA Órák óta várok itt rád.
TEODORO Akkor parancsolj velem,
S nézd el, hogy nem voltam gyorsabb.
DIANA Láttad a házamba lépni
Két kitartó udvarlómat.
TEODORO Így igaz.
DIANA Jóképű férfi
Mindkettő.
TEODORO Nagyon is az.
DIANA Anélkül, hogy véleményed
Ismerném, nem dönthetek…
Melyik alkalmasabb férjnek?
TEODORO Asszonyom, csak egy tanáccsal
Szolgálhatok boldogan,
Hogy most is kedvedben járjak:
Az az úr lesz az uram,
Amelyik tetszik neked.
DIANA Rosszul teszed, Teodoro,
Ha lebecsülöd magad,
S ezt a fontos helyzetet.
TEODORO Úrnőm, biztos van a házban
Nálam bölcsebb, öregebb:
Háznagyod, Otavio.
Adhatsz tapasztalt szavára,
Aranyat ér a tanácsa.
DIANA Azt szeretném kitalálni,
Hogy te kit választanál.
Nem fessebb férfi a márki,
Mint a gróf?
TEODORO De igen, úrnőm.
DIANA Úgy a márkinak vigyed
A jó hírt, és kérd jutalmad!
(A grófnő és Anarda el)


[XIII. JELENET]
TEODORO Hát ki látott már ilyet?
Elképesztő fordulat!
Nem tudom, hová legyek…
Minden nő megbízhatatlan.
Hogyha túl magasra szálltam:
Nap, égesd el szárnyamat,
Nyarad izzó sugarával
Porlaszd szénné tollamat:
Egy angyal kezére vágytam!…
Szóval rájött, hogy hibázott.
Hogy hihettem ostobán
A megtévesztő szavaknak?
Végem: egyikünk parány,
Másikunk pedig hatalmas.
Csoda-e, ha így becsaptál,
Játszi könnyen, te vakító,
Kobalt-ragyogású szempár,
Hogyha épp így járt Ulysses?…
Senkit sem hibáztatok már,
Kizárólag önmagam.
Mit veszíthetek? Nevetve
Majd úgy fogom föl a dolgot,
Hogy ért egy kis balszerencse,
S a baleset idejére
Ép eszemet elvesztettem.
Minden távlat elsötétül:
Isten veled, Belflor grófja,
S vakmerő vágy, ég veled;
Visszafordítom hajómat,
Hogy Marcelát megkeressem,
Minden más irány bolondság:
Úrihölgyet úr szeressen,
Lelje meg a zsák a foltját…
Légből kapott gondolat,
Szépen eggyé válsz a köddel;
Hogyan szállhatnék egekbe,
Hogyha egy vagyok a földdel?


[XIV. JELENET]
(Jön Fabio)
FABIO Beszéltél asszonyommal?
TEODORO Nos, beszéltem,
Épp az imént, s igen boldog vagyok,
Látva, hogy úrnőnk végre eltökélte:
Megtarjuk azt a fényes kézfogót.
Két úr egyként esélyes volt kezére,
S ő csavaros eszű döntést hozott:
Legyen a márki.
FABIO Zseniális ötlet.
TEODORO Kért, hogy vigyek hírt, és a hírvivőnek
Ajándék hull az ölébe ezerszám…
Én azt szeretném, hogyha édes terhem
Magadra vennéd.
FABIO Üldöz majd a hálám,
Hogy fölléptetsz ilyen nemes szerepben.
Sietek vissza, gyorsan, mint a villám,
Vidáman, tisztemmel elégedetten.
A márki úr meg áldhatja a sorsot:
Nem kis dolog, hogy a grófnő behódolt. (El)


[XV. JELENET]
(Jön Tristán)
TRISTÁN Uram, háborog a lelkem!
Hallom a rossz hírt: igaz?
TEODORO Sajnos, Tristán, színigaz,
S az is, hogy nincsen vigasz.
TRISTÁN Két széken kétféle kérő
Ült, és versengett nagyon,
Úgy puhítgatták Dianát,
Ám még mindig nem tudom,
Melyikük győzött vajon.
TEODORO Hogy volt? Tristán, elmeséljem?…
Ez a nő egy napraforgó,
Szélkakas tavaszi szélben,
Színeváltó, ritka kristály;
Folyó kétféle iránya:
A változó Hold: Diana,
Asszony, kinek csillogása
Megtéveszti a szemem,
S örül a diadalának,
Amikor térdre esem…
Megkérdezte, kit ajánlok,
S én azt gondoltam: na szép!
Míg nem adok jótanácsot,
Addig nem dönt semmiképp.
Hittem, szörnyet halok menten,
S őrültségemet jelezte,
Hogy nem őrültként feleltem;
Aztán hirtelen kibökte,
Hogy a márki lesz a győztes,
Én meg vihetem a választ.
TRISTÁN Férjet választott magának?
TEODORO Ricardo márkit.
TRISTÁN Elégszer
Ítélkeztem már feletted,
És bár méltatlan dolog
Ostorozni azt az embert,
Aki szenved: azt javaslom,
Törd derékba régi terved,
Amely szerint gróf leszel.
TEODORO Itt fekszem derékba törten.
TRISTÁN Egyedül te vagy hibás.
TEODORO Szörnyű tudni, milyen könnyen
Engedünk egy pillantásnak.
TRISTÁN Uram, én mondom neked,
Minden métely közt a földön
A nők szikrázó szeme
A leggyilkosabb hatású
Méreg.
TEODORO Tristán, esküszöm,
Sűrű hályog ült szememre…
Mostantól arra törekszem,
Hogy feledjek mindenáron,
S tegnapi fogadkozásom
A föld méhébe temessem.
TRISTÁN Bűnét bánó vőlegényként
Térsz majd vissza Marcelához?
TEODORO Hamar összemelegednénk…


[XVI. JELENET]
(Jön Marcela)
MARCELA Üres szívvel hogy színlelnék szerelmet?
Egy év gyönyört feledni rossz nagyon, de
Próba, szerencse… Múltamat csapom be,
Ha ellentmondok az emlékezetnek!
Szívem makacs, és vágyából nem enged?
A csalódottak bánatára gyógyszer,
Ha fájdalmunk erős vigasztalót lel;
Bár volnék rabja másik érzelemnek.
Új révület? S hogyha csak álmodom
Megrészegülve, és az lesz a vesztem,
Hogy bosszút állok: saját magamon?…
Muszájból bízom másik életemben:
A fagy fölenged majd egy szép napon,
S én, lángra gyúlva, ismét fölmelegszem.
TEODORO Marcela…
MARCELA Hm?
TEODORO Én vagyok.
Elfeledtél, bogaram?
MARCELA Magam feledem: tudod,
Nem is vagyok önmagam,
Hogyha nem rád gondolok.
Volnék régi énem mása,
Rád gondolnék, senki másra;
S mert rád nem gondolhatok:
Régi kedvem elhagyott,
Nem volt nálam maradása…
Kimondtad a nevemet?
Hogy merted a szádra venni,
Hm?
TEODORO Próbára tettelek,
És szörnyű volt észrevenni:
Elfeledted jobb feled.
Városszerte azt beszélik,
Új utód lépett helyembe,
Másnak kedvez a szerencse.
MARCELA Nincs olyan nagylelkű férfi,
Ki csak úgy próbára tenne.
Próbálj csak meggyőzni róla:
Nem ment élesben a „próba”…
Ismerlek jól, mint a rossz pénzt;
A fényemnél csillogóbb fény
Eszedet homályba vonta.
Nem úgy alakult a helyzet,
Ahogy titokban kívántad?
Nincsen pénzed, időd, kedved,
Hogy vásárolj szép ruhákat?…
Senki nem játszik kezedre?
Mi történt? Valami gond van?
Miért látszol zaklatottnak?
Változott a szélirány?
Elveszítetted talán
Jobb magadat?… Szórakozgatsz?
Ugranék, elmondhatom,
Egyetlen jó szóra is,
S volna egy pompás napom!
TEODORO A bosszúra, kis hamis,
Itt a legjobb alkalom.
Lásd be, tiszta szerelem
Csak nemes vérből fakad;
Ne légy szigorú velem,
Mert a bosszú, a harag
Foltot ejt a győztesen.
Győztél: visszatérnék hozzád,
Marcela, hisz a bolondját
Járatta velem a sorsom.
Nálad megvigasztalódom,
Ha megszánod régi szolgád.
Nem a kudarc: az alázat
Bír szólásra; térdre esnék,
Hódolva a régi vágynak.
Megkísért seregnyi emlék,
Hogy most színről színre látlak…
Fénybe borul a világ,
Ha osztozol örömömben:
Párom te vagy, senki más.
MARCELA Isten ments, hogy összetörjem
Dicsőséges glóriád!
Légy kitartó, járd utad,
Hódítsd meg a csúcsokat,
Nehogy majd a gyávaság
Bélyegét süssék terád;
Én követem sorsomat.
Nos… szeretem Fabiót,
Nem bosszúból: igazából,
Mindenféle földi jót
Kapok az igazi társtól;
S mást szeretni: semmi mód.
Isten hírével mehetsz;
A sok fecsegés hiába;
Sejtem, milyen ideges
Lenne Fabio, ha látna.
TEODORO (Tristánnak) Engedd el, mást nem tehetsz.
TRISTÁN Vess egy pillantást, szenyóra,
Bűnét bánó hódolódra!
Nézz csak rá: ő még a régi,
S úgy szeretne visszatérni,
Mágnesként szerelme vonzza.
Hallgass meg, ne légy buta!
MARCELA Hagyj, Tristán!
TRISTÁN Egy pillanatra!


[XVII. JELENET]
(Jön a grófnő és Anarda)
DIANA (félre) Teodoro?… Marcela?…
ANARDA (félre, a grófnőnek) Úrnőm, hogy hozhat zavarba
Két szolgáló bánata?
DIANA Gyere, bújjunk be, Anarda,
A függöny mögé! Lehet,
Hogy megint irigy leszek?… (Diana és Anarda elbújnak)
MARCELA Tristán, hagyj békén, te marha!
ANARDA (félre) Tristán majd békét szerez;
Úgy látom, hogy hajba kaptak.
DIANA Nemcsak békítő: kerítő!
S én jó leszek áldozatnak?…
TRISTÁN Bármilyen elkeserítő,
Mézesmadzag volt uramnak
Egy szikrázó szemű asszony
Nagyvilági csillogása,
És eltöprengett a rangon,
Melyet neki szánt a dáma:
Egy új élet, színaranyból!
Hullócsillag volt a vágya,
Csak te láttad szerelemnek.
Teodoro!…
DIANA (félre) Kis lakáj vagy,
De nagyon pörög a nyelved!
TEODORO Hát nem hiszel Marcelának?
Ha Fabiót szereti,
Egy lépést se teszek érte.
TRISTÁN Újabb sértett fél…
TEODORO A férje
Fabio lesz, puff neki.
TRISTÁN Ezt nevezem! Mesteri!
Elég legyen: kéz a kézbe,
Mindörökre szent a béke,
Mostantól nincs több vita.
TEODORO Még te győzködsz, ostoba?
TRISTÁN (Teodorónak) Tedd meg, az Ég szerelmére:
Előbb te nyújtsd a kezed!
TEODORO Mondtam-e én Marcelának,
Hogy másik nőt szeretek?
Ő viszont…
TRISTÁN A bosszúvágya
Szította föl dühödet.
MARCELA Megmondtam az igazat.
TRISTÁN Hallgass! Fogjatok kezet,
Sértődött szerelmesek!
TEODORO Istenem, áldásod add:
Ellágyulnom nem szabad!
MARCELA Csapjon énbelém a villám…
TRISTÁN Hé!
MARCELA (félre, Tristánnak) Színlelem haragom,
S menten elájulok, Tristán…
TRISTÁN Hát uralkodj magadon!
DIANA (félre) Ez a szélhámos a szolgám?
MARCELA Engedj most utamra, ember,
Dolgom van…
TEODORO Tristán, ereszd el!
TRISTÁN Felőlem…
TEODORO Tartsd vissza!
MARCELA Drága,
Itt vagyok!
TRISTÁN Most félreálljak?
S mit kezdjek a két kezemmel?
MARCELA Lábam moccanni se bír…
TEODORO Mint a tengerparti szirt,
Gyökeret vertem a földbe…
MARCELA Kezemet adnám örökbe…
TEODORO Arcomon kiüt a pír…
TRISTÁN Ha nem volt szükségetek rám,
Ugyan mért gyötörtetek?
ANARDA (félre, a grófnőnek) Mit szólsz?
DIANA Azt, hogy érdekes;
Látod, így higgyünk, Anardám,
A nőnek s a férfinek.
TEODORO Istenem, a rengeteg vád…
TRISTÁN Kész csoda, amit szemem lát;
Boldog szívvel mentek innét,
S fölösleges harmadikként
Tarthatom szépen a gyertyát.
MARCELA Nem cseréllek Fabióra,
Édes! S hogyha hűtlenséged
Még több szenvedést okozna,
Belehalnék!
TEODORO Szerelmünket
Helyezzük új alapokra,
S hogyha cserbenhagylak egyszer,
Az lesz majd a büntetésem,
Hogy Fabio lép helyemre.
MARCELA Kibékülsz sértett szívemmel?
TEODORO Akármit megteszek érted!
MARCELA Mondd, hogy minden asszony csúnya.
TEODORO Hozzád képest persze az.
Nos, mit kérsz még, kis bogárka?
MARCELA Sebzett szívemre tapaszt,
Most, hogy jóba lettünk újra;
Nem baj, ha Tristán is hallja…
TRISTÁN Énvelem nem kell törődnöd,
Ha én vagyok is a téma!
MARCELA Mondd, hogy a grófnő is csúnya!
TEODORO Számomra maga az ördög…
MARCELA Buta?
TEODORO Mint az éjszaka…
MARCELA Rossz a modora?
TEODORO És zsarnok.
DIANA (félre, Anardának) Mit mondott a kis pocok?
Nem tűrhetem; attól tartok,
Mindjárt agyvérzést kapok.
ANARDA (félre) Úrnőm, közbe ne avatkozz!…
TRISTÁN Hogyha pletykákat akartok
Hallani erről a nőről,
Nekem szóljatok először.
DIANA Azt hiszem, hogy rosszul hallok.
TRISTÁN Például…
DIANA (félre) Csak nem fogom
Végighallgatni a többit. (Előlép)
MARCELA (Teodorónak) Indulnom kell, aranyom. (Köpenyt vesz, és el)
TRISTÁN (félre) A grófnő?
TEODORO Itt van a grófnő!
DIANA Teodoro!
TEODORO Asszonyom…
TRISTÁN (félre) Szörnyű dördülés az égen:
Futok, hogy villám ne érjen. (el)


[XVIII. JELENET]
DIANA Hozass egy asztalt, Anarda!
Teodorót arra kértem,
Írjon meg egy levelet
A ház úrnője nevében. (Anarda el)
TEODORO (félre) Vacogok minden ízemben,
Hogyha mindent hallott: végem…
DIANA (félre) A sárga szemű irigység
Valóban szerelmet ébreszt…
Még hogy Marcelát szeresse,
S úrnőjét ne lássa szépnek…
Együtt űztek gúnyt belőlem,
Még rágondolni is rémes!
TEODORO (félre) Rég tűnt ilyen zaklatottnak:
Magában suttog és mérges;
Nem tűnik alaptalannak
A pletyka: a palotákban
Bizony füle van a falnak!
(Jön Anarda, egy kis asztalkával és író-felszereléssel)
ANARDA Hoztam egy helyes kis asztalt,
Tollat és papírt.
DIANA Gyere,
Teodoro, ragadj tollat.
TEODORO (félre) Megölet vagy száműzet…
DIANA Írd!
TEODORO Hallgatlak.
DIANA Nem kényelmes
Térdepelni ott a padlón;
Hozz egy kispárnát, Anarda!
TEODORO Jól vagyok így.
DIANA Ne szabadkozz. (Anarda el)
TEODORO (félre) Hm… Nem tetszik ez a hang;
Nem érzem túl jól magam:
Térdemet félti a grófnő,
Én meg féltem a nyakam… (Fennhangon)
Készen állok.
DIANA Akkor írd.
TEODORO (félre) Jól megkínoz biztosan.
(A grófnő egy magas székre ül; diktálja a szöveget,
Teodoro pedig írja, amit mond)
DIANA „Ha egy főrangú hölgy kinyilvánítja érzelmeit egy nálánál alacsonyabb sorból származó férfi iránt, igen nagy tiszteletlenség a férfi részéről, ha ezek után más nőkkel társalog; persze, aki nem becsüli meg a szerencséjét, az maradjon magának.”
TEODORO Ez minden?
DIANA Mért, nem elég?
Tessék, hajtsad szépen össze!
ANARDA (jön, majd félre, Dianának) Úrnőm, mi ez az egész?
DIANA Szerelmes, butácska ötlet!
ANARDA De hát kibe vagy szerelmes?
DIANA Nem jöttél rá, te liba?
Pedig az én palotámban
A falnak is füle van!
TEODORO Lezártam a levelet;
Már csak a címzés hiányzik.
DIANA Írd rá a saját neved.
S nehogy Marcela meglássa!
Ha magadban elolvasod,
A kódját megfejtheted.


[XIX. JELENET]
(A grófnő el; Teodoro egyedül marad, majd belép Marcela)
TEODORO Úristen, ez őrület!
Hol szeret, hol nem szeret,
Mintha kihagyna a szíve
Dobbanása: most szabályos,
Aztán egy kínos szünet!
(Marcela odalép hozzá)
MARCELA Úrnőnk mit mondott neked,
Édes? A függöny mögött
Találtam rejtekhelyet.
TEODORO Feleségül mész… de máshoz.
Nos, szilárdan eltökélte,
Hogy Fabio lesz a párod,
S levelet írunk vidékre:
Küldjék el a hozományod.
MARCELA Mit beszélsz?
TEODORO Így lesz a legjobb:
Bekötik a fejedet,
És a szádra tréfából se
Veszed majd a nevemet.
MARCELA Hé…
TEODORO Panasznak nincs helye. (El)



[XX. JELENET]
MARCELA Egyszerűen képtelenség:
Újra változott a kép.
Gondolom, a tébolyult nő
Megint csupa jót ígért;
Diana a vízkerék:
Megtelik alámerülve,
Szinte túlcsordul a szíve,
Aztán feljön a felszínre,
S továbbfordul üresen…
Teodoro, jaj nekem!
Csönget érted, s elfeledsz!
Ha szeret, elhagysz hamar, s ha
Elhagy majd, engem szeretsz…
Ép ésszel tovább ki bírja?


[XXI. JELENET]
(Jön a márki és Fabio)
RICARDO Rohantam hozzá, Fabio, szaladtam:
Megcsókolnám a formás kis kezét.
FABIO Marcela, fuss úrnőnkhöz gyors iramban,
S jelentsd be a márki urat!
MARCELA (félre) Elég,
Szenvedély szörnyetegei, csapatban
Miért kínoztok, mint ezer pribék?!
FABIO Nem mész?
MARCELA De.
FABIO Mondd meg, itt a vőlegény,
Ő lesz a gazdánk, ez már szinte tény!
(Marcela el)


[XXII. JELENET]
RICARDO Indulj, fiam, szálláshelyemre; holnap
Gazdája leszel ezer escudónak,
És egy nápolyi vérvonalú lónak.
FABIO Szolgálni nem, de ünnepelni foglak!
RICARDO Egy fontos, hogy te hű alattvaló vagy,
S én elfogadlak új bizalmasomnak,
Hisz nála szolgálsz.
FABIO Százszor áldalak.
RICARDO Ahogy ígértem: állom szavamat.



[XXIII. JELENET]
DIANA Te itt, uram?
RICARDO Hát hol legyen az ember,
Ha egyszer hozzám küldted Fabiót,
És nem is akármilyen üzenettel?…
Férjed leszek: ezt a szenzációt!
Hadd csókoljam meg kis kacsód ezerszer;
A boldogságtól megbolondulok,
S ha elveszítem majd az ép eszem,
Újabb boldogság érted vesztenem.
Hányszor gondoltam, hogy megérdemellek,
S nem hittem, hogy vágyam valóra válhat…
DIANA A válasz nem deríti föl a kedved…
Férjem leszel? Ezt vegyem ugratásnak?
RICARDO Nyilatkozz, Fabio!
FABIO Uram, ne vess meg:
Okkal kerestem föl a palotádat,
Hisz Teodoro kérésére mentem!
DIANA Ó, Teodoro volt a ludas ebben.
Mert meghallotta, többre tartalak,
Mint rokonomat, Federico grófot
(Bár ő is gazdag, jólelkű lovag):
Úgy látszik, máris esküvőre gondolt.
Próbáld meg feledni mihamarabb
E félreértést.
RICARDO Nos, szenyóra, kár volt
Bolond szolgádnak megbocsátani:
Nem te küldted, hanem másvalaki…
Én akkor sem felejtem drága házad,
S míg élek, hódolód fogok maradni. (El)
DIANA Te csirkefogó, hol a magyarázat?
FABIO A más bűnét az én nyakamba varrni?…
DIANA Azonnal hívd Teodorót! (Félre) Gyalázat:
Féltékeny szívem meg akar szakadni,
S besétál egy átvágott hódoló!
FABIO (félre) Szóval se ló, se ezer escudo… (El)


[XXIV. JELENET]
DIANA (egyedül) Mit óhajtasz tőlem, vágy? Elfeledtem
Teodorót! Ne lendítsd szárnyadat!
Jössz a mesével, nem vagy önmagad,
Csupán árnyékod kering körülöttem…
Irigység! Konokságod érthetetlen!
Az asszony legrosszabb ügyvédje vagy,
Alaptalan, hamis minden szavad,
És összes védőbeszéded ügyetlen.
Eszembe vésem: én vagyok a tenger,
És ő, bár vonzó, szép termetű férfi,
Csak gyönge bárka, kit hullámom elnyel.
S ha én vagyok a rakománya?… Félni
Kezdek: ha nem bír a szelekkel,
Dőlt vitorlával nem fog célba érni.


[XXV. JELENET]
(Jön Teodoro és Fabio)
FABIO (félre) Majdnem megfojtott a márki;
De hogy őszinte legyek,
Szívem szörnyen fájt a pénzért.
TEODORO Tanácsot adok neked.
FABIO Mi az?
TEODORO Federico grófot
Elhagyta virágos kedve,
Mikor megtudta a hírt:
A márki nősül helyette;
Add most hírül a kudarcot,
S nem lesz szűkmarkú veled!
FABIO Villámgyors leszek.
TEODORO Siess. (Fabio el)
(Dianának) Hívattál?


[XXVI. JELENET]
DIANA Ez a remek
Szolga végre nincs körünkben.
TEODORO Míg leveled olvasgattam
Órahosszat: soraid
Kavarogtak az agyamban,
S rájöttem, hogy gyávaságom
Mély tiszteletből fakad;
És ha nem vetkőzhetem le
Gyarló gyávaságomat,
Apró üzeneteid
Mind süket fülekre lelnek…
Nos… talán az lesz a legjobb,
Hogyha bevallom: szeretlek,
Mi több: tisztelve szeretlek.
DIANA Ez gyönyörűszép, titkár úr,
Mégsincs semmi furcsa benne:
Úrnőd vagyok, ráadásul
Gyakran tudatom veled, hogy
Kincset érő véleményed
Fontosabb a másokénál.
TEODORO Ezt a beszédet nem értem…
DIANA Nem túlságosan nehéz!
Szénné égett szárnyaid
Nem visznek át a határon!
Fékezd piszkos vágyaid:
Egy asszonytól, aki, mint én,
Elbűvölő és nemes,
Elég egy apró szívesség,
Hogy parányi életed
Végén úgy érezd, barátom:
Sorsod kegyes volt veled.
TEODORO Egyben holtbiztos vagyok
(Vakmerőségem bocsásd meg):
Minden újabb mondatod
Másik rejtéllyel, talánnyal
Szolgál, s fejtörést okoz…
Megkínálsz az élvezettel,
Miközben arra törekszel,
Hogy kínos helyzetbe hozz?…
Minden gond, baj rám szakad,
S nyavalyásként esem ágynak,
Lesve gyógyulásomat…
Ha egész testemben fázom,
Élve a máglyára kergetsz,
S ha úgy látod: tűzben égek,
Gyorsan jégfürdőbe ejtesz…
Engedj vissza Marcelához!
Ismered azt a mesét,
Melyben a kertész kutyája,
Bár nem éhes, társai
Csontját mégis megszaglássza?…
Nem kér, de mást sem hagy enni:
Elmarja a másikat,
Hogy senkinek se legyen jó;
Te is ilyesféle vagy.
Ha jó velem az a lány,
Elszakítasz Marcelától,
Pedig nem is kérsz belőlem…
Elrontod a legjobb álmom.
Elegem van, elegem!
Kérdés: jól akarsz-e lakni?
Igen vagy nem? S hogyha nem,
Odamegyek, ahol kellek!
DIANA Titkár úr, leszögezem:
Marcelához nem mehetsz!
Vesd a szemed bárki másra,
Csak őrá ne: mindhiába
Próbálkozol!
TEODORO Mi az ábra?!
Nem gondolod komolyan…
Ő szeret, én szeretem,
Mért hajszoljam a kalandot
Egy vadidegen helyen?
Semmi keresnivalóm
Nincs kívül ezen a házon:
Marcela engem csodál,
Én meg Marcelát csodálom;
Nem szép ez?
DIANA Pimasz kalandor!
Mindkettőtöket kinyírlak! (Veri Teodorót)
TEODORO Mondd, mit művelsz, asszonyom?
DIANA Kíméletlenül pofozlak,
Mert goromba vagy!


[XXVII. JELENET]
(Jön Fabio és Federico gróf)
FABIO (Federicónak súgva) Megállj!
FEDERICO Rosszkor jöttünk, ahogy mondtad.
Mégiscsak jobb, ha belépünk! (Belép Fabióval)
Mit jelent ez, asszonyom?
DIANA Nincs probléma: a személyzet
Néha szemtelen nagyon.


FEDERICO Mondd, óhajtasz valamit,
Asszonyom?
DIANA Csupáncsak ezt:
Beszéljünk négy szem között!
FEDERICO Reméltem, jókor jövök,
S örömet okoz a jöttöm…
DIANA Örömből sosincs hiány;
Mit láttál, csupán gyerekség.
Tudd meg idejekorán,
Mit teszek a márkival. (El)


[XXVIII. JELENET]
FEDERICO Fabio…
FABIO Hm?
FEDERICO Tudhatod,
Minden kínos ügy mögött
Lappang egy finom titok.
FABIO Úristen, nem is tudom…
Állok és csodálkozom:
Ugye, példátlan eset?
Szegény titkára fejére
Ütéseket mért a grófnő…
FEDERICO Eleredt az orra vére.
(Federico és Fabio el)


[XXIX. JELENET]
TEODORO (egyedül) Ha ez nem vágy, milyen nevet adok
Ennek a gátja vesztett őrületnek?
Ha úrinők az öklükkel szeretnek,
Akkor vad fúriák, nem asszonyok!
Méltóságod nem bírta nézni, hogy
Szolgád szerelme egyre édesebb lett…
S e durva eszközt mért kellett bevetned?
Kit meg nem kapsz, azt még megfojthatod.
Megölnél, csak, hogy hatalmad fitogtasd!
Áldásosztó kezecskédért hevüljek?…
Ugyanaz a kéz csattanós pofont ad.
Nem méltó hozzád az efféle ütleg;
Tenyered büntet, és mégis rabom vagy:
Féltékenységed rabszolgája, tudd meg!


[XXX. JELENET]
(Jön Tristán)
TRISTÁN Mindig akkor érkezem,
Amikor már minden késő;
Éles kard vagyok, de tokban.
TEODORO Jaj, Tristán!
TRISTÁN Csöpög a vértől
A zsebkendőd.
TEODORO Mert a vágy,
Ha irigység lesz belőle,
Vérrel ír.
TRISTÁN Az Istenért,
Van a szerelemnek ökle?
TEODORO Egy szerelmes ölelésért,
Tudod, megőrül szenyórám,
De mert gőgös, nem akar
Lealacsonyodni hozzám,
Inkább eltorzítja arcom,
Mert ábrázatom tükör:
Dühös rám, és színemen
Az ő képe tündököl!
TRISTÁN Uram, ha Luca vagy Janka
Tigrisként rám ugranak,
S összevissza karmolásszák
Körmükkel a nyakamat,
Hogy kiszedhessék belőlem
Mélyen őrzött titkomat
− Csalom őket néhanap −:
Azt megértem, mert a lényeg,
Ők csupán vászoncselédek,
Most érkeztek az utcáról…
De hogy egy előkelő hölgy
Így kivetkezzen magából,
Annál borzasztóbb eset…
TEODORO Nem akar saját magának,
S hogy megőrjítsen egészen,
Nem vet oda Marcelának:
Fölemel, ahányszor eldob;
És ha végeznék az üggyel,
S másfelé pillantanék:
Újrakezdi új ürüggyel.
Tényleg olyan ez a nő,
Akár a kertész kutyája:
Mástól elmarja a csontot,
S ő nem eszi, mert utálja!
TRISTÁN Tudod, volt egy filozófus,
Volt neki egy inasa,
S hogy teljes legyen a kép,
Volt egy szép gazdasszonya.
Ezek folyton veszekedtek:
Reggelinél és ebédnél,
És mikor kondult az éjfél:
Ki nem hagytak egy fél percet.
Egy nap a bölcs koponya
Hasmenéssel fut haza,
S amikor belép a házba,
Látja, megdöbbenve látja,
Hogy az asszony és a szolga
Összebújtak turbékolva…
Annyit mondott: „Hála Isten!
Tényleg rámfért ez a kis csend!…”
S hogyha én egyszer a gazdám
Úrnőjével rajtakapnám!…


[XXXI. JELENET]
(Jön a grófnő)
DIANA Teodoro!
TEODORO Asszonyom?
TRISTÁN (félre) Hibbant ez a nő?
DIANA Kíváncsi
Voltam, hogy érzed magad.
TEODORO Így.
DIANA Na és, milyen a kedved?
TEODORO Jó.
DIANA Bűn volna hozzátenned:
„Jó, szolgálatodra”?
TEODORO Nem
Szolgálhatlak, asszonyom,
Hogyha így bánsz el velem.
DIANA Ó, mit tudsz te!
TEODORO Keveset,
Sőt, egy szavadat sem értem;
Terved föl nem foghatom,
Csak a pofonokat érzem.
Megorrolsz, ha nem szeretlek,
S ha szeretlek, haragos vagy;
Írsz nekem, ha elfeledlek,
Érkezésem, persze, bosszant.
Ha úgy vélem, értelek,
Az sem ok túl sok örömre…
Ölj meg! Adj új életet!
Csak ereszkedj le a földre!
DIANA Véres vagy?
TEODORO Nem… igazán.
DIANA A kendődet hol találom?
TEODORO Itt.
DIANA Mutasd csak.
TEODORO De minek?
DIANA Ízlik a véred, barátom.
Most indulj Otavióhoz;
Átad neked kétezer
Escudót… Mondd, elegendő?
TEODORO De mire?
DIANA Drága a kendő. (El)


[XXXII. JELENET]
TEODORO Jé, ki hallott már ilyet?!
TRISTÁN Minden pofonért fizet!
TEODORO Hé, kétezer escudó…
TRISTÁN Azt hiszem, bölcsen teszed,
Hogyha kérsz még négy pofont!
TEODORO Muszáj, hogy kendőt vegyek,
Úrnőm elvitte a régit.
TRISTÁN Orrodnál fogva vezet,
Mint egy sértett grófkisasszonyt…
TEODORO Harap, aztán hízeleg,
Mert ő a kertész kutyája.
TRISTÁN Azt remélem, hogy ti ketten
– Mint ők ketten a mesében −
Egyek lesztek.
TEODORO Adja Isten!



HARMADIK FELVONÁS


[I. JELENET]
(Utca. Jön Federico és Ricardo, utóbbival a szolgája, Celio)
RICARDO Nagy pofon volt?
FEDERICO Nem is egy.
RICARDO Verte, de mi volt az ok?
FEDERICO Bár én kivétel vagyok,
Vannak olyan emberek,
Akik kegyben részesülnek:
Egy pompás ruhájú dáma
A kesztyűt arcukba vágja,
S jól tudjuk, mért jár az ütleg…
Kikupálódott a szolga:
Egy költemény a ruhája.
RICARDO Nápolyt urizálva járja.
FEDERICO Míg Diana ki nem rúgja,
Addig áldja a szerencsét!
A példázat is hasonló,
Melyben két egyforma korsó
Szerepel; egy a különbség,
Az, hogy vasból van az egyik,
Gyönge agyagból a másik;
Együtt sodródnak sokáig;
Zátony közeledik, sejtik.
Menekülne az agyag-
Korsó, mert sötét a helyzet:
Ütközéskor elrepedhet…
Láttató a gondolat:
Férfi és nő útja egy;
Hívjuk vasnak és agyagnak
Őket: hogyha összecsapnak,
Aki agyag, elreped…
RICARDO Engem szintén meglepett,
Milyen furcsa lett Diana,
S nem tudom, pálfordulása
Miképpen történhetett.
Pejlova, apródja van
Ennek a Teodorónak?
Ékeskedhet-e a szolga
Úri tollal puccosan?
Új öltönyben tetszeleghet?
Ez az ügy számunkra káros.
FEDERICO Még szájára vesz a város!
Uram, nem engedheted meg,
Hogy rangodon csorba essen.
Igaz vagy hazug a fáma:
Meg fog halni.
RICARDO Ha Diana
Nem tudja meg, én helyeslem.
FEDERICO Megoldható?
RICARDO Semmiség, hisz
Akad Nápolyban nagyon sok
Fickó, aki a kiontott
Vér súlyát aranyban méri:
Hívjunk egyet!… Eleget volt
Láb alatt a szemtelen.
FEDERICO Csak mielőbb meglegyen!
RICARDO Megfizetem azt a fickót,
Egy a fő: nem késlekedhet.
FEDERICO Bérgyilkost fogadsz?
RICARDO Naná.
FEDERICO Bár az Ég megáldaná
Ezt a szépreményű tervet.


[II. JELENET]
(Jönnek a szolgák: Furio, Antonelo és Lirano, valamint Tristán,
feltűnően új ruhában)
FURIO (Tristánnak) Fizetségül egy palack illatos bor,
Ezzel háláld meg a pazar ruhádat!
ANTONELO Ó, tudja Tristán, mit diktál az illem.
TRISTÁN Én mondom, uraim, hogy remekül fest!
LIRANO Szép a ruhád.
TRISTÁN Akár új életem:
Zakóm laza és jól szabott, s nekem
Alkalmazkodnom kell új helyzetemhez…
Ha nem lesz hozzám hűtlen jószerencsém,
Titkár úrnál leszek személyi titkár!
LIRANO Elkényezteti gazdádat a grófnő,
Nem igaz, Tristán?
TRISTÁN Szentigaz: kegyenc lett,
A grófnő jobbkeze, és kulcs a kézben
A kincstár ajtajához.
ANTONIO Másra hagyjuk
A kincses jószerencsét, és igyunk!
FURIO E tavernákulumban, úgy tudom,
Muskotályt kapni, jó malváziát!
TRISTÁN Megkóstolnám e mézédes görög bort;
Úgyis régóta izgat a görög nyelv!
RICARDO (Federicónak) A legsápadtabbik, sötét fiú,
Az tűnik köztük a legügyesebbnek:
Az összes többi körülötte ugrál.
Celio!
CELIO Uram?
RICARDO Hívd csak ide hozzám
A sápadt arcú fickót…
CELIO (Tristánnak) Jó uram!
Mielőtt még e szent székbe beülnél,
Gazdám, a márki, beszélne veled.
TRISTÁN (a barátainak) Csak egy perc, uraim, szólít a herceg;
Meghallgatom, ha megbocsátotok…
Igyatok nélkülem egy-két pohárral,
S kérjetek omlós kecskesajtot is,
Amíg ki nem derítem, mi a helyzet.
ANTONELO Hát akkor szedd a lábad!
TRISTÁN Repülök.
(Furio, Antonelo és Lirano el)


[III. JELENET]
TRISTÁN (Ricardónak) Miben legyek az úr szolgálatára?
RICARDO Bátor fickó vagy első blikkre is;
Kíváncsiak lettünk, én és a gróf úr,
Elég belevaló vagy-e ahhoz,
Hogy egy embert megölj.
TRISTÁN (félre) Magas egek,
Az úrnőm udvarlói az urak,
És rosszban sántikálnak!… Színlelek.
FEDERICO Mi az, nincs válasz?
TRISTÁN Azon tanakodtam,
Hogy vajon mulattok-e magatokban
Az utcai harcosokon… Szerintem
Az erős élet az igazi élet,
S egész Nápolyban nem akad olyan kard,
Mely ne rettegné puszta nevem is!
Mit nekem Hektór! Karom szorítása
Megfojtja Hektórt, bármilyen kigyúrt!
Ő Trója hőse, s Nápoly hőse: én!
FEDERICO (Ricardónak) Na, mit szólsz, márki? Egy főnyeremény.
(Tristánnak) Fickó, mindkettőnk életére mondom,
Eszünkben sincs nevetni rajtatok!
Ám hogyha lelked is méltó nevedhez,
S halál jár villogó tőröd nyomában,
Mi megfizetjük művedet busásan…
TRISTÁN Kapok kétszázat, és vigye az ördög
Azt a gazembert!
RICARDO Háromszázat inkább,
Ha még ma éjjel elvégzed a munkát.
TRISTÁN A nevét kérem, és a bér felét.
RICARDO Mondd, ismered Dianát, aki Belflor
Grófnője?
TRISTÁN Van a házban ismerősöm.
RICARDO Hajlandó volnál egy szolgát megölni?
TRISTÁN Minden szolgát és mindegyik komornát,
S az úrnő minden szép hátaslovát!
RICARDO Pont elég, ha végzel Teodoróval.
TRISTÁN Az nem lesz olyan hű, de könnyű… szóval
− Ahogy nemrég megtudtam − Teodoro
Ki sem mozdul már esténként a házból,
Mert arra gondol: rossz fát tett a tűzre…
Sőt, engem kért meg, legyek inasa.
Hát hadd szolgáljam őt néhány napig,
S egy éjjel majd megszurkálom picit,
Hogy a gonosz in pace requiescat:
Így nem keverem magamat gyanúba.
Na, hogy tetszik a tervem?
FEDERICO Azt hiszem,
Nincs Nápolyban még egy gyilkos, aki
Szakmáját képzettebben képviselné…
Szolgáld őt, egy óvatlan pillanatban
Üss rajta: azután kopogj be hozzánk.
TRISTÁN Most kellene száz escudo előleg.
RICARDO Ez a pénztárca ötven escudót rejt;
Újabb száz jár, ha állást kapsz a házban,
Aztán még sokszor száz is, esküszöm.
TRISTÁN Ez a „sokszor száz”, ez gyanús nekem…
Viszontlátásra, uraim, hiszen
Várnak barátaim: Csípős Csalán,
Ördöglakat, Vasmarok, Faltörő Kos;
Nem volna jó, ha bármit sejtenének.
RICARDO Jó szöveg; Isten áldjon!
FEDERICO Nagy fogás!
RICARDO A titkárra keresztet vethetünk.
FEDERICO Tökös legény, igazi harci mén!
(Federico, Ricardo és Celio el)
TRISTÁN Sürgősen értesítem Teodorót;
A társaság s a malvázia várhat…
Indulok haza: jól elkeveredtem.
Affene: éppen itt jön Teodoro.


[IV. JELENET]
(Jön Teodoro)
TRISTÁN Hová igyekszel?
TEODORO Magam sem tudom;
Tristán, vergődöm balsorsom kezében,
Cél nélkül járok, öntudatlanul.
Üres a fejem, tompán kong a léptem;
Az eget lesem, mely fölém borul…
Tudod, mit művel Diana szeszélye,
Hogyha szerelme újra kivirul.
Mintha tegnap nem történt volna semmi:
Mától Marcelát nem szabad szeretni.
TRISTÁN Siess haza; mindkettőnk érdeke,
Hogy ne lássanak együtt.
TEODORO De miért?
TRISTÁN Beszélj halkabban, hogyha kérhetem.
Nézd, meg akarnak ölni, csak azért.
TEODORO Megölni? Engem?
TRISTÁN Fizettek nekem,
Hogy öljelek meg: adtak némi bért
Ricardo s Federico… Szép kis összeg:
Háromszázat kapok, ha majd megöllek.
TEODORO Miért?
TRISTÁN Mert elcsattant néhány pofon,
S ők azt hiszik, úrnőddel viszonyod van…
Úgy látták, marcona vagyok nagyon:
Engem néztek pénzéhes martalócnak…
Megrendelték halálod, úgy bizony,
És ötven escudót kezembe nyomtak.
Annyit mondtam, szolgálatodba állok,
S úgy siettetem közeli halálod.
Ennyit szerettem volna mondani;
Egy jó barát ennyit magára vállal.
TEODORO Istenhez könyörgök, hogy valaki
Lepjen már meg a megváltó halállal!
TRISTÁN Elment az eszed?
TEODORO De jó volna, mi,
Föllélegezni? Meghalok, talán baj?…
Ha Diana a javamat akarná,
Szabad kezét az én kezembe rakná!
De fontosabb a grófi becsület!…
Megpörköl; megfagyaszt; ellök magától.
TRISTÁN És hogyha én megoldást keresek
A problémádra, hm?
TEODORO Nálad a bátor
Ulysses volt csak leleményesebb…
TRISTÁN Csodát várhatsz egy bőkezű apától:
Egy szép napon betoppan majd a házba,
S elmondja: grófi vér vagy, mint Diana…
TEODORO Volna egy új apám?
TRISTÁN Ludovico gróf,
Köztiszteletben álló férfi: vagy húsz éve
Máltára küldte fiát, Teodorót,
Hogy bácsikájánál szakmát tanuljon;
De foglyul ejtették a mór kalózok
Biserta mellett a fiatalembert,
S azóta sem hallott felőle senki;
Te lehetnél az elveszett fiú,
Én meg a társad.
TEODORO Tristán, ez a játék
Bepiszkolhatja a becsületünket,
Sőt, mindkettőnk életébe kerülhet.


[V. JELENET]
TRISTÁN Haza is érkeztünk, hála az Égnek…
Dianával indulsz a kézfogóra,
Mielőtt delet üt a toronyóra! (El)



[VI. JELENET]
TEODORO A történet végére pont kerül,
S megkönnyebbülve pillantok e pontra;
Széttépem vágyam, apró darabokra,
S eltűnök innét észrevétlenül.
Alulmaradtam, és te legfelül;
Nem olyan perzselő a Nap korongja,
Mint sugarad, mely földem beragyogja:
Elhamvasztod, ki fényedért hevül.
Nem tűnök föl többé a láthatáron;
Az arcom újra rezzenéstelen:
Akarattal lettem úrrá a vágyon.
Hát föl is út, le is út, szerelem!
Nálam nagyobbal többé nem csatázom,
S emléked mély gödörbe temetem.


[VII. JELENET]
(Jön a grófnő)
DIANA Nos, nem vagy már bánatos,
Vagy savanyú még a képed?
TEODORO Őrzöm a keserűséget:
Jobban jár, ki óvatos!
Mert rosszkedvem orvosát
Kerestem, de nem találtam,
Úgy döntöttem, hogy hiába
Nem próbálkozom tovább.
Vannak gyötrelmek, melyek
Édesítik szenvedésünk;
Haldokolva nő a kéjünk,
Hogyha minden egyre megy!
Csak azt bánom egyedül,
Hogy távol leszek a nőtől,
Aki színtiszta örömből
Megkínoz kegyetlenül.
DIANA Komolyan elköltözöl?
TEODORO Meg akarnak ölni.
DIANA Persze…
TEODORO Irigyek az életemre:
Csupa kín, csupa gyönyör.
Engedélyezd, arra kérlek,
Hogy Spanyolországba menjek.
DIANA Adózom becsületednek:
Ideje is hazatérned;
Azt hiszem, hogy a kedélyek
Így hamar lecsillapodnak,
Megsiratlak majd, de rosszat
Rólunk többé nem beszélnek.
Elcsattant néhány pofon,
S Federico látta, baj van;
Bár az összeset te kaptad,
Mégis ő veszi zokon. (Pénzt vesz elő)
Új, ropogós ezresek,
Mégpedig hat. Menj, barátom.
TEODORO Elnémítja távozásom
Összes ellenségedet.
DIANA Egy-kettő, Teo. Futás;
Meg ne lásd a gyöngeségem.
TEODORO (félre) Könnyet csaltam a szemébe.
DIANA Teodoro, indulás!
TEODORO Asszonyom.
DIANA Várj… Elmehetsz.
Figyelj csak…
TEODORO Mi az?
DIANA Ja, semmi.
Menj.
TEODORO Megyek.
DIANA (félre) Most fog kimenni,
Elképesztő, őrület,
Orkánnál is pusztítóbb! (Teodorónak)
Te még itt vagy?
TEODORO Én? Dehogy,
Indulok. (El)
DIANA Szépen vagyok!
Tisztesség, légy átkozott!
Félelmetes találmány vagy,
Megrontója minden jónak,
Szülőanyja a pokolnak:
Azért vagy te, hogy határt szabj
Minden édes rosszaságnak.
TEODORO (visszajön) Még egyet kérdezhetek?…
Gond, ha még ma elmegyek?


DIANA Teodoro, hiszen láttad,
Nem bírok szemedbe nézni,
Láttadra elájulok.
TEODORO Nézd el nekem, nem tudok
Egyszerre két helyen élni…
Tudod, jobbik részemet
Itt felejtettem.
DIANA Ugyan,
Megvan máshol, kisfiam,
Azt ne énrajtam keresd!
Most már aztán tűnj el innét,
Lódulj innen igazából:
Most vettem búcsút a vágytól,
S látnom sem szabad a színét…
Indulás: szabad a pálya,
Menj, ne tarts föl… Hátraarc!
Mert ha még tovább maradsz,
Engem is magaddal rántasz!
TEODORO Isten áldjon.
DIANA Nem vagyok
Áldott, hiszen aki gátat
Szab a boldog szárnyalásnak:
Nem áldott, de átkozott!
(Teodoro el)


[VIII. JELENET]
DIANA Itt maradtam egymagam,
Körbenézek, mindhiába;
Aki vak volt a világra,
Sírjon a világtalan!
Olyan férfira vetetted
Pillantásod, aki senki?…
Bűnödért meg kell fizetni!
Ecetízű lett a kedved.
Bömbölj csak, boldogtalan,
Könnyebbít a könnyek árja;
Aki vak volt a világra,
Sírjon a világtalan!
Jó mentség mindig akad;
Elfordítod pillantásod,
Gyűlölöd a csúf világot,
Szikrát szórsz rá, mint a Nap.
Jól van, most már vége van.
Arcod szárítsd föl, te gyáva!
Aki vak volt a világra,
Sírjon a világtalan!


[IX. JELENET]
(Jön Marcela)
MARCELA Engedd meg, hogy fölidézzem
Azokat az éveket,
Míg vonzó személyedet
Szolgáltam… Szabadna kérnem?
Háláld meg a jót, amit
Önzetlenül tettem érted;
Mert ma elhagyom személyed,
S nem leszek terhedre itt.
DIANA Milyen beszéd ez, te szédült?
Halljam, kit hagysz el, te golyhó?
MARCELA Úgy tudom, hogy Teodoro
Sürgősen Madridba készül,
Mert itt komoly a veszély…
Indulok vele, ma még,
Mint leendő feleség.
DIANA Ő is ugyanígy beszél?
MARCELA Gondolod, hogy volna képem
Viccből beállítani?…
Vágyaim a vágyai.
DIANA Beszéltél vele?
MARCELA Beszéltem;
Arra kért, forduljak hozzád.
DIANA (félre) Jaj, micsoda szerencsétlen
Egybeesés…
MARCELA Megismétlem:
Amit mondok, nem bolondság,
Ezen a ponton megállni
Bűn volna, könnyű belátni.
DIANA (félre) Tisztesség, rosszízű métely,
Bocsáss meg: a vágy vezérel!… (Fennhangon)
Az egész reménytelen;
Annyira súlyos a helyzet:
Úrrá rajta nem lehetek.
MARCELA Hát nem segítesz nekem?
DIANA Nem tudnálak nélkülözni…
Tőrt döfnél úrnőd szívébe?
Fabióról nem beszélve,
Akit szerelme megőrjít:
Neki adod a kezed,
S hagyod futni Teodorót.
MARCELA Fabio, aki bolondmód
Üldöz? Nem kell!
DIANA (félre) Őrület,
A pofátlanság határa… (Fennhangon)
Ellököd vagy kérve kéred:
Úgyis Fabio a férjed.
MARCELA Úrnőm…
DIANA Befogod a szádat. (El)


[X. JELENET]
MARCELA Miért vonz a vakító fényű távlat,
Miért tetszik, ami kizárt dolog?
Egy féltékeny zsarnokkal harcolok,
Ki gyökerestül irtja ki a vágyat.
Jobb volna fürgén elhagyni a tájat,
Hol társ híján, boldogtalan vagyok,
De mint a fa, hajlok, megroppanok,
Ha ágaimra észak szele támad.
Kertem száz színben izzó tartomány;
A zsarnok friss hajtásaim letörte,
S gyász leple sem borul susogva rám.
Virágot mért terem Toscana földje,
Ha mind elhervad idejekorán?
Mit ér a fa, melynek nincsen gyümölcse?


[XI. JELENET]
(Terem Ludovico házában. Jön az öreg Ludovico gróf és Camilo)
CAMILO Ez az utolsó remény,
Vagy nem lesz örökösöd.
LUDOVICO Annyi éve küszködök,
Mégsem találom szegényt…
Áldást remél az öregkor:
Sokan nősülnek idősen,
De meg van írva a könyvben:
Nagy a rizikó ilyenkor.
Előfordulhat olyan,
Hogy elveszek valakit,
Fiam mégse születik;
Vénembernek pontosan
Olyan a nő, mint az inda:
Száz karjával körbefonja,
S míg szikkad a vén diófa,
Ágán leng az inda ringva.
Előcsalogatja minden
Emlékem a gondolat:
Esett, vagy sütött a nap,
Míg az oltárhoz siettem?…
S megálmodom a jövőt:
Azzal áltatom magam,
Hogy viszontlátom fiam.


[XII. JELENET]
(Jön egy apród)
APRÓD Nagyságos úr, egy görög
Kalmár beszélne veled.
(Jön Tristán, örménynek öltözve, mókás turbánban, és Furio,
hasonló fejfedővel)
LUDOVICO Jöjjön be.
TRISTÁN A magas ég
Óvjon, s légy mindig derék:
Hadd csókoljam meg kezed.
Isten éltessen sokáig,
Hisz fogadtál.
LUDOVICO Üdvözöllek.
Merre fekszik szülőfölded,
S milyen szél hozott idáig?
TRISTÁN A hazám Konstantinápoly,
Célom Ciprus, majd Velence,
S rakományom egy hajónyi
Méregdrága perzsa kelme;
Mondom, útközben megállok,
S betérek ebbe a házba;
Úgyis már régóta vágytam
Nápoly pompás városába,
S miközben segédeim
Árulják a drága kelmét,
Gondoltam, hogy fölkereslek…
Mennyi középkori emlék:
Csak kapkodom a fejem.
LUDOVICO Rengeteg látnivaló van
Nápolyban.
TRISTÁN Ez így igaz.
Apámnak Miráklionban
Üzletláncolata volt,
S úgy szerezte vagyonát, hogy
Rabszolgákkal piacolt;
A választékoszi vásár
Alkalmával egy fiúcskát
Vásárolt, egy ritka szépet,
Kinél szebbet, bájosabbat
Nem szült még a nagy természet;
Egy töröktől vette ezt a
Szép formájú gyermeket,
Akit Katatóniában
Fogtak el a berberek,
Amikor Máltára indult;
Aztán elnyelte a gálya.
LUDOVICO (Camilónak) Camilo, én reszketek.
TRISTÁN Nagyon megtetszett apámnak
Ez a jóképű gyerek,
És Örményországba vitte,
Hol együtt nevelkedett
Velem és a kishúgommal.
LUDOVICO Ne olyan gyorsan, barátom,
Mert magas a vérnyomásom.
TRISTÁN (félre) Kezdetnek nem is olyan rossz…
LUDOVICO Hogy hívják azt a fiúcskát?
TRISTÁN Teodorónak.
LUDOVICO Igazság,
Részegít minden szavad:
Könnyeim patakzanak…
TRISTÁN A kishúgom, Szertorína,
S ez a gyönyörű fiú
Kora gyermekkoruk óta
Együtt jártak szüntelen
− Milyen frissen szökken szárba
A fiatal szerelem! −;
Tizenhat éves korukban
Végül engedtek a vágynak:
Éppen távol járt apám,
S a gyerekek együtt háltak…
Húgom kikerekedett;
Teodoro, sajnos, inkább
Független életre vágyott,
És elhagyta Szertorinát.
Kábulatosz, az apám,
Sosem volt olyan levert,
Mint azon a napon, mikor
Teodoro útra kelt…
Megkereszteltük a kis
Fickót (tudod, Örményország
Ismer szertartást ilyet,
Bár különböző az egyház),
S azt a nevet kapta, hogy
Makarónikosz…Ugye,
Tetszik? Csinos kis legény lett,
Terepasz a lakhelye…
Nápoly utcáin sietve
− Bár lefoglalt száz dolog −
Kérdezősködtem Teóról,
Lengetve egy levlapot,
Melyen rajta volt a címe…
Egy görög rabszolganő
Annyit mondott: „Meglehet,
Pompás állásban van ő,
Itt Nápolyban, grófi házban.”
Tudtam, most kell fölkeresnem
Ludovicót, az apát,
S roppant fölvidult a lelkem…
Első utam mégis Belflor
Grófnő kastélyába vitt,
S mit gondolsz, ki volt az első
Fiatalember, akit
Megláttam?…
LUDOVICO Úgy remegek,
Mint a kocsonya.
TRISTÁN Fiad volt.
LUDOVICO Teodoro?…
TRISTÁN Majd’ eliszkolt
Előlem, de résen voltam.
Meg kell mondjam, a dologban
Nem voltam annyira biztos:
Változott, szakálla van…
Szóval utána futottam,
S lassan szóba állt velem;
Tényleg ő Teo, na jól van!
Kérve kért, tartsuk titokban,
Hogy tegnap rabszolga volt,
Vagyis múltján szégyenfolt van…
Annyit mondtam: „Úgy tudom,
Gazdag család sarja vagy;
Szégyellned mért kellene
Fordulatos múltadat?”
Tetszett neki a dolog,
Én pedig kíváncsi voltam,
Mit szólsz a történetemhez,
S épp ezért hozzád futottam,
Hírül adni az örömhírt,
Hogy van egy kisunokád!
Új ok volna új örömre,
Ha húgom Nápolyba jönne
− Nem azért, hogy férjhez adjam;
Bár itt is jó cím a rangja −:
Lássa Makarónikosz,
Milyen ember a nagyapja!
LUDOVICO Ember, hadd öleljelek meg;
Érzem, túlcsordul a szívem
A boldogságtól, s remélem,
Hihetek történetednek…
Édes-drága gyermekem,
Sok fekete év után
Találkozni fogsz velem!…
Jó lesz, mit gondolsz, Camilo,
Ha rögtön fölkeresem?
CAMILO Még kérded? Repülj, uram,
S heverd ki sok szörnyű éved
Ölelő karjaiban!


LUDOVICO (Tristánnak) Hogyha velem tartanál,
Utam még könnyebb lehetne,
Ám hogyha pihenni vágysz,
Csak helyezkedj kényelembe,
És érezd otthon magad;
Tiéd a házam, a kertem!
Megbocsáss, muszáj sietnem…
TRISTÁN Tudod, a közeli téren
Gyémántokat árulok:
Előbb utánuk kell néznem… (Furiónak)
Kövess, Megkapóniosz!
FURIO Indulok, uram.
TRISTÁN (félre, Furiónak) Bevette
Ezt a maszlagoszt.
FURIO Remex!
TRISTÁN Indulandosz.
CAMILO (Ludovicónak) Milyen nyelv ez?
LUDOVICO Ne tátsd a szádat, Camilo.
(A gróf és Camilo el)


[XIII. JELENET]
(Utca. Tristán egy kapualjba húzódik, Furio a kapualjból kilesve figyel)
TRISTÁN Eltűntek?
FURIO Az öreg vágtat,
Nem néz se jobbra, se balra.
TRISTÁN Barátom, ha kiderülne,
Hogy tényleg a gróf az apja!…
FURIO Borús szívünk fölvidul, mert
Sok mesének van alapja!
TRISTÁN Arcunkat takarjuk el,
Aztán vetkőzzünk le gyorsan,
Mert nem venném a lelkemre,
Ha valaki fölismerne…
FURIO Akkor siess.
TRISTÁN Mire képes
A szülői szeretet!
FURIO Hol várjalak?
TRISTÁN Az erkélyes
Ház aljában, Furio.
FURIO Ég veled! (El)


[XIV. JELENET]
TRISTÁN Szerencse, hogy
Oly találékony vagyok!
A köpenyem kifordítom:
Elég sok hely van alatta,
Hogy ha majd veszélyt gyanítok,
Elrejtőzhessek hamar
Egy kapuba, és ledobjam
Ezt a vicces örmény turbánt,
S a buggyos szoknyát is nyomban.


[XV. JELENET]
(Jön Ricardo és Federico)
FEDERICO Nézd csak, ott az a kemény matador,
Akit megbíztunk: ölje meg a titkárt.
RICARDO (Tristánnak) Jóember, találkoztunk valahol:
Azt állítottad, hogy becses az irhád,
S munkádért becsületed szavatol.
TRISTÁN Uram…
FEDERICO Uram, a magadfajta birkák
Lopják a napot.
TRISTÁN A vádlott szavát
Hallgasd meg, másképp súlytalan a vád…
Szolgája lettem a pimasz Teónak,
Kinek rongy életét egyszer kioltom,
De muszáj adóznom a jómodornak:
Nyilvánosan nem piszkolom be kardom.
Óvatosságra int az égi szózat,
S én ezt az erényt tisztelem, bevallom…
Szolgátok ezt a próbát is kiállja,
És Teo átrepül a túlvilágra!
Mélabúsan tengődik napra nap,
Éjjel magára zárja ajtaját,
És mindenféle furcsa gondolat
Látogatja meg fölbolydult agyát…
Hagyjátok, hadd tegyem a dolgomat,
S jeges pengémmel metsszem el nyakát;
De művem siettetni hiba volna:
Tudni fogom, mikor üssön az óra.
FEDERICO Azt hiszem, márki úr, igaza van:
A sürgetősnek sok értelme nincsen.
Teodorónak annyi.
RICARDO Jóuram,
Tekintsd halottnak.
FEDERICO Már annak tekintem.
TRISTÁN Uraim, miután alaposan
Átrágtuk ezt a dolgot énszerintem:
Nincs ötven escudótok?… Pejlovat
Vennék, mely elröpít egy perc alatt.
RICARDO Tessék, fogd! Indulj szélnél sebesebben,
És arra gondolj, ez még szinte semmi
A végösszeghez képest.
TRISTÁN Régi elvem,
Csupán a jóknak szabad tisztelegni!
És most Isten veletek; az a tervem:
A balkonról fogok majd integetni,
Hogy csak ti lássatok.
FEDERICO Bölcs gondolat.
TRISTÁN Tudósítok, ha itt a pillanat… (El)
FEDERICO Rátermett fickó.
RICARDO Furfangos pacák.
FEDERICO Végez vele.
RICARDO Arra mérget veszek.


[XVI. JELENET]
(Jön Celio)
CELIO Ki látott már ennél nagyobb csodát?
FEDERICO Celio, mi a bánat van veled?
CELIO Ez a csapás a húsotokba vág…
Látjátok azokat a népeket,
Akik Ludovicóhoz özönölnek?
RICARDO Talán meghalt?
CELIO Sőt, épp ellenkezőleg.
Azért futnak hozzá, hogy éljenezzék:
Meglelte elveszettnek vélt fiát!
RICARDO Áldja az öregúr a jószerencsét!
Mi közünk hozzá? Nem nagy durranás.
CELIO Elrontja kettőtök tegnapi tervét,
A mesterin kiforralt praktikát,
Ha kiderül, hogy éppen Teodoro
A gróf fia…
FEDERICO A homlokom de forró.
RICARDO Méghogy a gróf fia? Na és hogyan
Derült minderre fény?
CELIO Mint a mesében;
Sokféleképpen mondták és sokan,
Semmit sem bírtam megjegyezni, kérem.
FEDERICO Szívtunk már ekkorát, de komolyan?
RICARDO Halomba omlott minden szép reményem.
FEDERICO Utánajárok.
RICARDO Indulok utánad.
CELIO Ezt hívom én hétköznapi csodának. (Mind el)


[XVII. JELENET]
(Terem Diana palotájában. Jön az útra készülődő Teodoro és Marcela)
MARCELA Hát elindulsz napnyugatnak?
TEODORO Ilyen harcból senki sem
Kerülhet ki győztesen;
Elmegyek, de csak miattad.
MARCELA Nem hiszek hazug szavadnak,
Hamisak az érveid;
Sikered remélted itt:
Titkos célod volt Diana,
Aki mégsem vitt az ágyba,
S feledned kell bájait.
TEODORO Hogy Diana?…
MARCELA Kár tagadni!
Belül őrült vágy emészt,
Gyávaság és vakmerés
Között szörnyű elakadni:
Attól félsz, hű fog maradni
Grófnői becsületéhez!
Folytatod a csörtetésed,
És a rangot üldözöd.
Az önzés s a vágy között
Sok havas csúcs tör az égnek…
Maradandó sebeket
Okoztál, mégis szeretlek;
Minden arra emlékeztet:
Milyen könnyen feledek
Iszonyú sértéseket…
Hogyha majd eszedbe jutnék,
Gondold azt, Marcela túllép
A tegnapi emberén;
És újra szeress belém,
Ha hiányzik már a turbék.
TEODORO Így keresel ürügyet,
Hogy Fabióé lehess!
MARCELA Te, hogy semmibe vehess,
Kiházasítasz… Remek.


[XVIII. JELENET]
(Jön Fabio)
FABIO (Marcelának) Legeltesd csak a szemed,
Amíg lehet, Teodorón;
Még ma elmegy, kis bolondom,
Nézd, ameddig nézheted!
TEODORO Barátom, benned pezseg
A féltékenységi hormon.
FABIO Elmész?
TEODORO És te itt maradsz.
FABIO Úrnőm szólna még veled!


[XIX. JELENET]
(Jön a grófnő, Dorotea és Anarda)
DIANA Itt vagy még? Hogy képzeled?
TEODORO Nem sarkantyút: szárnyakat
Csatolnék lábamra, úrnőm!
DIANA Készen állsz az indulásra?
ANARDA Bepakolt, tele a táska.
FABIO (félre, Marcelának) Végre megy?
MARCELA Muszáj gyötörnöd?
DIANA (Teodorónak) Figyelj ide.
TEODORO Az egészet
Nem értem. (Félrehúzódnak)
DIANA Az a nagy helyzet,
Hogy te elmész, s én szeretlek.
TEODORO Elűz a kegyetlenséged.
DIANA Mert vagyok, aki vagyok.
TEODORO Te sírsz?
DIANA Nem, csak a szemembe
Ment valami.
TEODORO Ó, esetleg
A szerelem?
DIANA Nagy dolog!
Már jó régen ott ragadt,
S kikívánkozik belőlem…
TEODORO Úrnőm, indulok sürgősen,
De a lelkem itt marad;
Itthagyom jobb részemet, hisz
Lelkem legmélyén tovább
Szolgállak: ilyen csodát
Képtelenség elfeledni;
Jobbik részem, a testetlen,
Méltó hozzád.
DIANA Szomorú nap…
TEODORO Nekivágok a nagy útnak;
Én megyek: marad a lelkem.
DIANA Te sírsz?
TEODORO Nem, az én szemembe
Is belement valami.
DIANA Én vagyok a szálka benne.
TEODORO Dehogy: te az vagy, aki.
DIANA Tessék, itt egy útiláda;
Mindenféle apróságot
Találsz benne… Megbocsátod
Vétkem, s gondolsz még a házra?
Emlékezz meg a kegyesről:
„Ezt adta nekem Diana,
Ki bűneit szánva bánja…”
Kifosztottál mindenemből.
ANARDA (félre, Doroteának) Nézd, egymásba feledkeztek…
DOROTEA Szerelem, vicces dolog.
ANARDA Most cserélnek zálogot…
Búcsúznak vagy egybekelnek?
DOROTEA Eddig csak morgott Diana,
Akár a kertész kutyája…
ANARDA Kell a másik vacsorája?
DOROTEA Kell hát: tele van a szája.


[XX. JELENET]
(Jön Ludovico gróf és Camilo)
LUDOVICO Nincs más mentségem, csak a boldogságom,
Hogy bejelentés nélkül betörök
Házadba, szép Diana, én, a vénség…
DIANA Ez mit jelentsen, gróf úr?
LUDOVICO Csak te nem
Hallottad, bár egész Nápoly beszéli?…
Pár percre rá, hogy megtudtam a hírt,
Megostromolt a nép, és azt se hagyta,
Hogy rátaláljak megkerült fiamra.
DIANA Milyen fiadra? Egy szavad sem értem.
LUDOVICO Füledbe sem jutott a szomorú
Eset, amely velem húsz éve történt?
Volt egy fiam, akit Máltára küldtem
A nagybátyjához, csakhogy elrabolta
Ali basa.
DIANA Igen, valami rémlik,
Beszéltek ezt-azt.
LUDOVICO Micsoda szerencse:
Megengedi a magas ég kegyelme,
Hogy találkozzam elveszett fiammal.
DIANA Gróf, gratulálok: ritkán hall az ember
Ilyen jó hírt.
LUDOVICO De ez még semmi, hölgyem:
Legszebb, hogy te fogsz neki bemutatni,
Ugyanis nálad szolgál egyszülöttem,
S fogalma sincs, hogy én vagyok az apja.
Ha megélhette volna ezt az anyja!…
DIANA Hogy, nálam szolgál? Csak nem Fabio?
LUDOVICO Ó, nem Fabio, hanem Teodoro!
DIANA Teodoro?
LUDOVICO Igen, grófnő.
TEODORO Hogy én?
DIANA Teo, szólalj meg, apád áll előtted.
LUDOVICO Ő volna az?
TEODORO Vedd figyelembe, gróf úr,
Hogy én csak…
LUDOVICO Nincs mit figyelembe vennem,
Édes fiam; hacsak nem azt a tényt,
Hogy te fogsz eltemetni.
DIANA Jézusom!
ANARDA Szenyóra, ezek szerint Teodoro
Főrangú és előkelő lovag?
TEODORO Én azt sem tudom, hol áll a fejem.
Én, a te fiad?…
LUDOVICO Kell több bizonyíték?
Rád pillantok: nincs kétség, már tudom,
Te vagy fiatalkori önmagam
Szakasztott mása.
TEODORO Megcsókolhatom
A kezedet, gróf úr?…
LUDOVICO Egy szót se többet,
Mert nem hallok, nem látok az örömtől!
Áldjon meg az Isten! Főúri termet!
Arcodra a természet keze rótta
A nemesi vonásokat, fiam!
Induljunk; mielőbb vedd birtokodba
A vagyonomat és a palotámat!
Lépj át a kapun, amelyik felett
Nápoly legszebb címere díszeleg.
TEODORO Spanyolországba készülődtem éppen,
Fontos dologban…
LUDOVICO Két karom között van
Spanyolország!
DIANA Kedves gróf, hadd maradjon
Házamban Teodoro egy napot,
Míg összeszedi magát és ruhát vált,
S apjához méltó külsőt ölt a gyermek;
Nem venném lelkemre, hogyha a csürhe
Azonnal rávetné magát az utcán.
LUDOVICO Bölcs vagy: ilyen nyelven beszél a jóság.
Bár szívem vérzik, ha egy negyedórát
Nélküle töltök: megyek. Rosszul esne,
Ha szájára venne megint a pletyka;
Küldd át, még mielőtt rám esteledne!
DIANA Szavamat adom.
LUDOVICO Teo, Isten áldjon!
TEODORO Apám, ezerszer csókollak.
LUDOVICO (Camilónak) Barátom,
Jöhet a halál: itt van ő!
CAMILO Milyen
Jóképű férfi.
LUDOVICO Másra gondolok,
Vagy az örömtől megbolondulok. (El)



[XXI. JELENET]
(A ház népe Teodoro színe elé járul)
DOROTEA Gróf úr, add a kezed, kérlek!
ANARDA Üdvözöld szolgáidat!
DOROTEA Tartsd meg jó szokásodat!
MARCELA Az urak, akik szerények,
Szegények szívében élnek.
Fölkarolhatnál talán…
DIANA (a szolgáknak) Mit tolongtok itt bután,
Mit fecsegtek? Helyet kérek. (Teodorónak)
Nyújtsd csak ide a kezed,
Gróf a grófnőnek: na lássam!
TEODORO Én továbbra is „alássan”
Szolgálom „fenségedet”.
DIANA (a szolgáknak) Tűnés, menjetek ki rögtön!
MARCELA (félre, Fabiónak) Mit szólsz?
FABIO Szóhoz sem jutok.
DOROTEA (félre, Anardának) És te?
ANARDA Arra gondolok,
Hogy nem lesz többé az úrnőm
A kertész morgós kutyája.
DOROTEA Megjött már a farkasétvágy?
ANARDA Eszik, zabál, bárki látja!
DOROTEA Csak el ne rontsa a gyomrát!
(A ház népe távozik)


[XXII. JELENET]
DIANA Hát nem mész Madridba?
TEODORO Nem, nem.
DIANA Mi van, nem te mondogattad:
„Nekivágok a nagy útnak;
Megyek, de marad a lelkem?”
TEODORO Kigúnyolod a szerencsét?
DIANA Néha furcsa a szerencse.
TEODORO Olyan nagy probléma lenne,
Ha mi egymást úgy kezelnénk,
Mint egyenrangú felek?
DIANA Megváltoztál…
TEODORO Mintha bánnád
Titkárod pályafutását:
Egyenlő lettem veled.
Jobban szeretted a szolgát,
Mert ősrégi népszokásunk:
Azt szeretjük, hogyha párunk
Alattunk hever.
DIANA Baromság!
Most vagy igazán enyém,
Mert még ma éjjel a férjem
Leszel!
TEODORO Többet nem reméltem
Soha, úrnőm.
DIANA Uram, én
Vagyok a legboldogabb
Nő a boldog nők között.
Menj, öltözz át!
TEODORO Készülök,
Hogy megnézzem házamat,
És apámat: tiszta rejtély,
Hogy talált rá a fiára.
DIANA Gróf úr, a viszontlátásra.
TEODORO Viszlát, grófnő.
DIANA Hallod…
TEODORO Tessék?
DIANA Tessék? Illik így felelni
Úrnődnek?
TEODORO Fordult a kocka:
Úr vagyok, nem holmi szolga,
S nem szeretnék veszekedni.
DIANA Vagy úgy! Én sem akarok
Marcelával több vitát:
Unom a sok galibát.
TEODORO Nem alacsonyodhatok
Ilyen mélyre semmiképpen:
Ő csak szolga.
DIANA Nézd csak ezt
A nagyképűt!
TEODORO Sértegetsz?
DIANA Ki vagyok?
TEODORO A feleségem. (El)
DIANA Ő mondta így: többet sosem reméltem;
Lassabban, jószerencse, kérve kérem.


[XXIII. JELENET]
(Jön Federico és Ricardo)
RICARDO Csupa jóhír, s a család két barátja
Másoktól hallja mindet?
DIANA Túl sokat
Akartok tőlem, ez a nagy igazság.
FEDERICO Most, hogy házadban a szolga is úr,
Van miből adnod.
DIANA Most azon tűnődöm,
Hogy ezentúl magam is kérhetek:
Hívjátok gróf úrnak a férjemet. (El)
RICARDO Mit szólsz mindehhez?
FEDERICO Nem vagyok magamnál.
RICARDO Ha megölte volna az a barom!…


[XXIV. JELENET]
(Jön Tristán)
FEDERICO Pont itt jön!
TRISTÁN (félre) Működik a gépezet.
Ügyes gyerek vagyok! Nem volt csekélység:
Egy magamfajta agyafúrt kis szolga
Nápolyt fenekestül forgatta föl!
RICARDO Állj meg, Tristán, vagy hogy hívnak, te prosztó.
TRISTÁN A becsületes nevem Halálosztó.
FEDERICO Túlzó a név!
TRISTÁN Végeztem volna régen,
Ha nem derül ki róla: született gróf.
RICARDO Nem mindegy, kicsoda?
TRISTÁN Megállapodtunk,
Urak, hogy háromszázért dolgozom:
Egy jelentéktelen kutyapecért,
S nem egy grófot nyírok ki ennyiért…
Gróf Teodoro, az más tészta, kérem,
Ha nő a rang, emelkedik a bérem;
A gróf halála magas árfolyam,
Szolgának ára nincs, csak kára van,
Magától pusztul: éhenhal az egyik,
Szomjan a másik.
FEDERICO Nyögd már ki az árát…
S ma este végezz!
TRISTÁN Ezer escudo.
RICARDO Rendben van.
TRISTÁN Na és hol van az előleg?
RICARDO Itt ez a lánc.
TRISTÁN (zsebre vágja) De meglegyen az összeg!
FEDERICO Megyek, hozom.
TRISTÁN Megyek, és gyilkolok.
Hahó!
RICARDO Na?
TRISTÁN Köztünk marad a dolog. (Ricardo és Federico el)


[XXV. JELENET]
(Jön Teodoro)
TEODORO Láttalak, ahogy javában
Tárgyaltál az életemről.
TRISTÁN Olyan marha ez a kettő,
Amilyet sohase láttam.
Ez a lánc csupán előleg:
Ezer escudót ígértek,
Ha megöllek.
TEODORO Elmeséled,
Mi ez a borzalmas ötlet?
Minden porcikám remeg…
TRISTÁN Hallanád görög beszédem,
Nem fizetnél oly szerényen,
Mint a két idült öreg!
Van bennem művészi hajlam;
Megsúgom, a ködösítés
Titka: a görögösítés!
Micsoda neveket adtam
Személyeknek s városoknak:
Kábulatosz, Választékosz,
Szertorína, Horromérosz,
Kakofónia, Kapordag;
Mint a kínai, olyan…
Lényeg, egyikünk sem érti,
S a buta: görögnek véli!
TEODORO Bármilyen folyékonyan
Hadarsz, fázom rémesen:
Ha ez a trükk kiderül,
Elkerülhetetlenül
Lenyisszantják a fejem!
TRISTÁN Neked semmi nem elég szép?!
TEODORO Benned egy ördög veszett el!
TRISTÁN Békülj sorsoddal, nagy ember,
Nyugalom: várd ki a végét.
TEODORO Vigyázat, itt jön a grófnő.
TRISTÁN Akkor visszavonulok. (Elbújik)


[XXVI. JELENET]
(Jön a grófnő)
DIANA Nem indultál el apádhoz,
Kedves gróf?
TEODORO Van egy dolog,
Ami csak nem hagy nyugodni…
Engedd mégis, asszonyom,
Hogy régi tervem szerint
Madridba menjek.
DIANA Vajon
Marcela tüzel a harcra?
Óhajod helyénvaló.
TEODORO Nem, dehogy…
DIANA Hát mi a gond?
TEODORO Sajnos, nem kimondható,
Kínos és kimondhatatlan…
DIANA Beszélj, Teo, még ha százszor
Sérted is a nevemet.
TEODORO Tristán, aki rászolgált, hogy
Róla mintázzák meg egyszer
A Csalás szobrát, seregnyi
Maszlagot talált ki: mindent,
Mindent meg tud énekelni…
Kréta meg a labirintus
Ehhez képest csacskaság!
Tudta, hogy Ludovico gróf
Elvesztette a fiát;
Nos, nekem nincs más apám,
Csak a toll s a tudomány,
S nem illet meg grófi címer…
És bár itt az alkalom,
Hogy boldog férjed lehessek,
S bosszút álljak sorsomon:
Tiszta lelkem mégsem enged
A grófi cím közelébe,
Hisz természetem szerint
Csak az igazságnak élek….
Engedd hát, kérlek megint,
Hogy spanyol hazámba térjek;
Nem venném lelkemre, ha
Megcsúfolnám grófi véred.
DIANA Okos vagy és ostoba:
Okos, mert lecsupaszítod
Szíved, és nyíltan beszélsz;
Ostoba, mert azt gyanítod,
Hogy mégsem házasodom…
Nálam a kulcs, amelyik
Kettőnk ajtaját kinyitja;
Keretekhez igazítja
Mindenki a vágyait,
Ez a fontos, nem a pompa:
Készüljünk a kézfogóra…
S Tristán szája el ne járjon!
Gondoskodni fogok róla,
Hogy miközben mélyen alszik,
Belepottyanjon a kútba.
TRISTÁN (a függöny mögül) Csak ne olyan sebesen!
DIANA Ki szólt?
TRISTÁN Na, mégis ki: Tristán,
Aki világgá kiáltja
A panaszát kristálytisztán:
A nők mind hálátlanok!
Legfőbbik mulattatódat
Képes volnál félretenni,
S feneketlen kútba vetni?
DIANA Téged?
TRISTÁN Ha kútba esem,
Onnan ne húzzon ki senki!
DIANA Gyere vissza!
TRISTÁN Én?
DIANA Igen.
Grófi szavamat adom:
Nálam nem lesz jobb barátod,
Ha örökre elfelejted


A rengeteg butaságot,
Amit tegnap kitaláltál.
TRISTÁN Hogy hasznos volt a tudásom,
Titkolni fogom.
TEODORO Helyes.
Milyen őrült ricsaj ez?


[XXVII. JELENET]
(Jön Ludovico gróf, Federico, Ricardo, Camilo, Fabio, Anarda,
Dorotea és Marcela)
RICARDO Mind szeretnénk elkísérni
A fiadat.
FEDERICO (Ludovicónak) Várja Nápoly,
Hogy kilépjen a kapun,
S puszit kapjon a papától.
LUDOVICO (Teodorónak) Diana engedelmével
Kint vár egy hatosfogat,
S nemes lovak toporognak
A főnemesek alatt!
Indulj, fiam, otthonodba,
Melynek oly sok éven át
Nem lépted át ajtaját.
DIANA Tudatom az eseményt,
Még mielőtt útra kelnénk:
Ő a férjem.
LUDOVICO Állj, elég:
Fékezzék arany szögek
A szerencse kerekét!…
Volt fiam és lett fiam,
S lányom is lesz?
FEDERICO Indulás,
Ricardo, köszöntsük őket.
RICARDO Mindez, urak, oly csodás,
Mint az újjászületés;
Ösztökélt az irigységem,
Hogy ennek a nyomorultnak (Tristánra mutat)
Ezer escudót ígérjek,
Ráadásul azt a láncot,
Ha Teodorót kinyírja:
Fogják meg, ott megy a tolvaj!


TEODORO Tolvajnak senki se hívja,
Aki védi az urát,
Nem igaz?
RICARDO Halljam, ki ez
A pimasz bajkeverő?
TEODORO A szolgám, aki jeles
Pénzjutalmat érdemel:
Számos érdeme között
Testi épségem vigyázta;
S ha Diana engedi,
Dorotea lesz a párja;
És Marcela: Fabióé.
RICARDO (zsebére bök) Ez Marcela hozománya.
FEDERICO Én állom Doroteáét.
LUDOVICO S hogyha ti lesztek a násznép,
Kedves egybegyűlt urak:
Ránk a grófi nász marad.
TEODORO (a közönségnek) Publikum, tiéd a hála,
Mert megőrzöd titkomat,
S nem pletykálsz: parányi szádra
Kattanjon könnyű lakat!
Ez volt A kertész kutyája,
Az örökbecsű darab.




JEGYZET


A kertész kutyája új szövege Mester Yvonne nyersfordítása alapján készült. A fordítás alapjául szolgáló kiadás: El perro del hortelano. Edición de Mauro Armiño. Ediciones Cátedra, Madrid, 1998. A darabot első alkalommal Gáspár Endre ültette át magyarra 1949-ben, bemutatója az év áprilisában volt a budapesti Madách Színházban, Bajor Gizi főszereplésével. Mint Gáspár maga is vallja az 1954-es kötetkiadásban (Lope de Vega: Színművek), munkája bizonyos mértékig átdolgozásnak tekintendő: párrímes drámai jambusokban tolmácsolja a spanyol barokk drámára jellemzően változatos verselésű eredetit, továbbá egyszerűsíti a dramaturgiát, szereplőket és jeleneteket hagy el, monológokat kurtít meg stb. A Függelékben közölt metrikai megfontolásai figyelemre méltóak (a jeles német lopista Schalkra hivatkozik, aki kifejti, hogy egy tökéletesen formahű Lope-fordításban „a legnagyobb szó szerinti hűség a legnagyobb szellemi hűtlenséggé lesz, hogy mindaz, ami az egyik nyelvben szervesen fejlődött, folyékony és kerek, a másikban bizarrnak, merevnek és cicomásnak hat”). Elődöm eredményeinek tisztelettel adózva, én azonban úgy vélem, hogy a magyar nyelvet plasztikussága, hajlékonysága és nem utolsósorban gazdag fordítói hagyományai alkalmassá teszik az eredeti mérték pontos (ha nem is szolgaian hű) követésére. Annál is inkább, mert Gáspár egyéb Lope-fordításai között akad tökéletesen formahű szöveg (Kár a nőknek mindent látni, A javasasszony). Az 1949-es fordításból, módosításokkal, átvettem Diana első szonettjének („Tény és való, hogy nem kisebb a kellem…”) néhány sorát, illetve, ritkán, sorokat vagy rímeket máshol.


TÉREY JÁNOS





Kinyomtat
        
E-mailben tovább küldi


A szerzőről:

Lope de Vega


Az adatbázis nem tartalmaz hasonló bejegyzéseket.

Copyrights 2014 Látó Szépirodalmi Folyóirat.