Klikkrec / A lelki fekete lyukat nem lehet törölni (Terék Anna Háttal a napnak c. kötetéről)

Codău Annamária – Demény Péter
A lelki fekete lyukat nem lehet törölni (Terék Anna Háttal a napnak c. kötetéről)
[2021. február]






Terék Anna: Háttal a napnak. Forum – Kalligram,
Újvidék – Budapest, 2019.


DP: Engem az lepett meg a legjobban, ahogy mer hosszan írni ez a költő. Olykor már arra számítottam, befejeződik a vers, de folytatódott, mégsem éreztem soknak vagy túlírtnak. Mint egy érzelem, amellyel valóban meg kell küzdeni.
CA: Meg a versek sem nagyon „fejeződnek be”, egymásban folytatódnak, s bár ugyanazt a nagy fájdalmat és a mellékhatásait járják be, nem fárasztó a sok variáció, mindig akad egy újabb repedés, amit meg kell piszkálni, fel kell térképezni. De azt sem éreztem, hogy az én sebezhetősége engem mint olvasót kényelmetlen helyzetbe hozna – van valamilyen erő is benne végig, a szembenézés ereje volna?
DP: Vajon hogy érted ezt, az olvasó kényelmetlen helyzetét? Erő van benne mindenképpen, ahogy például megírja a gyönyörű Szkopje-verset (Eső Szkopjéban – 46.). A szeretetet is jelzi, mindennek ellenére, és talán ez az, ami „tetszik” az olvasónak.
CA: Úgy értem, hogy nem önsajnáltatásba fut ki, amit az olvasó csak tehetetlenül szemléljen. Miközben egy iszonyúan nehéz belső küzdelemről van szó.
DP: Iszonyúan nehéz, és költőileg iszonyúan termékeny, s a ritmusát végül is ezek a folyamatos ellentmondások, ellentétek adják. Az apa, aki iszik, de aki erős, aki üvöltözik, de egy csővel a gégéjében hal meg.
CA: Az apa, aki széles hátával kitakarja a napot, ő a fő vonatkoztatási pont, főleg a halála után. És ezek a folyamatos ellentétek, amelyekre utalsz, a képekben is érvényesülnek, nem csak az apa iránti érzelmekben. Hanem a földbe fagyott lábakban és a vállakat nyomasztó napban, egyszerre egy pontba zsugorodnak a dolgok és érzések, és tágulnak nagyobb dimenziókká. De lehet, hogy ezek soha nincsenek is külön egymástól és attól, ahogy a fájdalmat érezzük.
DP: Nincsenek, de a kötet nagy erénye, hogy versben is meg tudja mutatni ezt az összetettséget, és közben sem a gyűlölet, sem a szeretet nem válik túlzássá, giccsé. A beszélő az örök lázadó a maga személyes élményeivel – egy archetípus és egy különálló személyiség egyszerre.
CA: Miben látod lázadónak? Ez sosem jutott volna eszembe róla.
DP: Már az, hogy beszélünk a problémákról, maga a lázadás.
CA: Lehet, azért nem értelmeztem lázadásként, mert valahogy annyira megkerülhetetlen ez a kibeszélés, mert minden egyéb viszony értelmezéséhez is szükséges az apa figurájának és emlékének a tisztázása. Amikor visszaköszön a saját gesztusaiban az apánál látott minta, vagy amikor a másik férfiak viselkedéséhez viszonyul.
DP: Megkerülhetetlen, és sok helyen tiltás alatt áll. Én éppen azt tartom nagy teljesítménynek, hogy tudja artikulálni a felkavargó iszapot, és tudja jelezni, hogy mégsem sikerülhet egészen: „és ha lehet, ezek után már / többé ne vigyél haza” (Reggel – 113.)
CA: Igen, én is azt éreztem a kötet egészéből, hogy ezt a lelki fekete lyukat nem lehet törölni, ott lesz továbbra is az emlékekkel, a megbocsájtással stb. együtt.
DP: Hogyan élted meg az illusztrációkat? Nem tudtam eldönteni, hogy találnak-e a kötethez, vagy sem.
CA: Az elektronikus formátumban való „olvasásuk” nem igazán segített. Karakán formák, tömbök, amelyekből mégis kibújik az érzékenység vagy a gyöngédség. Nem tudom, hogy a kötethez találnak-e, néha az volt az érzésem, hogy olyanok, mint a versekben megszólított „uram”. De ezzel lehet, hogy csak az én képzeletem játszadozott el.
DP: Igazad lehet, engem éppen a szögletességük bizonytalanított el. Ki ez az „uram” egyébként?
CA: A kötet elején nagyon elvonta a figyelmemet ennek a kérdésnek a fejtegetése, valamilyen rejtélyességet árasztott. A végére sem fejtettem meg, talán egy jövendőbeli társ. Vagy egy képzelt beszélgetőtárs, valaki, akinek az alakjába sűrűsödnek az apa attribútumai is, a támasz, a védelem... Neked van-e konkrétabb tipped? Furcsa a magázás, az „uram” megszólítás mintha valami alárendelődést jelezne, de ez csak a grammatika szintjén marad, azt hiszem.
DP: Nem, még ennyire konkrét tippem sincs. Valahogy arra jutottam, hogy akármilyen feszültségekkel járt a gyerekkor, mégsem volt pusztító, mert egy bátor lány „jött ki” belőle – én ezt éreztem a versekből és a kötet­ből is, ahogy összeállt.
CA: Talán a gyermekkori epizódok említése nem is a feszültségek illusztrálását szolgálja, hanem például az apa alkoholizmusa eredetének a megértését, ezzel együtt a hozzá kapcsolódó jelenlegi érzéseit. De én is bátornak mondanám, mert a félelmeinek bevallása erre a bátorságra utal.
Ugyanakkor egy felnövéstörténetet is kirajzol a kötet: „belemosódtam az életbe, amikor megtudtam, / hogy apám meghalt” (A sár fölött – 108.).
DP: Igen, a halál az élet szolgálatában, vagy ahogy együtt bimbóztatják a virágot. Szép kötet, nem érdemtelenül szerepel toplistákban, bár nem a legtöbb Oscar-díjat birtokló színész a legjobb.
CA: Szép, súlyos, s közben nem tudtam nem érezni benne egy szomorú szelídséget. Arra értem, hogy nem indulatból beszél a versek megszólalója. S mindenképp többszörolvasós kötet.

DP: Igen, el kell ereszkedni benne, mint egy kádban.













Kinyomtat
        
E-mailben tovább küldi




Az adatbázis nem tartalmaz hasonló bejegyzéseket.

Copyrights 2014 Látó Szépirodalmi Folyóirat.