Vers, próza / A másképp fonódók

André Krisztina
A másképp fonódók[2018. július]



Minden hajnalban együtt indultak el a kocsiszínből. Szerették figyelni, ahogy a másik sárga falába beleütközik az első útbaeső utcai lámpa fénycsóvája. Valahogy az amúgy giccses dolgok is szerethetővé váltak, ha együtt mosolyoghattak a reggelek komolyan nem vehetőségén.
Kitűntek a többi villamos közül: bár sokat megéltek, vázuk friss és modern volt, belsejük nem árasztotta az üléshuzatokba melegedett kiöntött sörök erjedt szagát, ami a társaikra jellemző volt.
Pályájuk elején megbeszélték, hogy mindent, amit csak lehet, együtt fognak csinálni. Hittek benne, hogy ha nagyon akarják, évtizedek múlva is szeretettel tudnak a másikra nézni, amikor elrobognak mellette a kocsiszínben, akkor úgy lesz, és kész.
Kicsit eltért egymástól az útvonaluk, és pont ezzel a néhány állomásnyi kerülővel tudták elérni azt, hogy mindig legyen miről mesélni a műszak végén: a nagy tiniszerelmekről szóló történetek, a becsiccsentett barátok okfejtései a párhuzamos univerzumokban rejlő lehetőségekről, a rossz irányba felszálló turisták kétségbeesett térképforgatással váltakozó útvonalfigyelése, és ezek folyamatos ismétlődésével mindig új rétegek jelentek meg. Nagyon szórakoztatta őket ez a sok közösen értelmezhető, de külön megélt élmény.
Néhány év munka után már típusokat különítettek el: a naponta rajtuk és bennük megforduló sok ezer embert biztonságos kategóriákba pakolgatták, s így már nem is volt olyan félelmetes az a rengeteg gyomorfalba taposó idegen még a világ legforgalmasabb útvonalú villamospárosának sem.
Néha kicsit unták a folyamatos négyeshatosozást: ők tudták, hogy a kapcsolatuk több, mint a neveik kényszerű összeolvasztása. A nap folyamán jelezték a másiknak, hogy gondolnak rá: egy sárga szórólappal Újbuda központi metrólejárója előtt, a szélirány pontos kiszámításával létrehozott kis villamosszerű madártoll-kígyóval a Margit-hídnál vagy éppen a Mc Donald’s-tól elcsent közös szimbólumuk, az egymásba fonódó sárga villamosokat ábrázoló papírzacskó elhelyezésével a Moszkva téren.
Így tették egymás számára elviselhetővé a hajnaltól éjszakáig tartó mű­szakokat. Amikor egyikük kevésnek érezte az elektromosság erejét, és valami másra vágyott, eszébe jutott egy apró kedvesség, és máris olajozottabban szelte a síneket.
S így váltak az elviselhető napok szerethetővé: hiszen bármiféle nyűg és festékkopás eltörpült ama tény mellett, hogy tele voltak olyan pillanatokkal, amelyeknek már a megélésénél tudták, hogy milyen szerencsések, hogy ezekre valamikor visszaemlékezhetnek.










Kinyomtat
        
E-mailben tovább küldi


A szerzőről:

André Krisztina


A szerzőtől még

   Kétszer volt, hol nem volt...
   Életszegélyek


Copyrights 2014 Látó Szépirodalmi Folyóirat.