Téka / A mesélés öröme. Szakács István Péter Csempészáru c. könyvéről

Csomor Adél
A mesélés öröme. Szakács István Péter Csempészáru c. könyvéről[2018. január]



SZAKÁCS ISTVÁN PÉTER: CSEMPÉSZÁRU. CSÍKSZEREDA, BOOKART KIADÓ, 2016.

Egyértelműen magával ragadó a lapokról áradó mesélés öröme. Műfajilag is a meséhez rokoníthatók leginkább a könyv elbeszélései, bár a szerző apokrifként (titkos, tiltott iratok) jelöli őket. Akárcsak a mesékre, ezekre az írásokra is jellemző a rejtély megléte, a feladvány megszerkesztése, a csattanós befejezés, a jó és a rossz párharca (még akkor is, ha nem mindig a jó győz), a jótett helyébe jót várj elve (még akkor is, ha a jó nem mindig egy­értelműen jó). Nem minden esetben lehet a mesei összetevőkre ráismerni, de ha lehámozzuk a felszínt, a váz a mese műfajára utal. És nem csupán az „újraírt” mesék esetében, hanem a másik két fejezetben is, a biblikus történetekben, illetve a szindbádos részben.
A mesére hajaz a kötet jól érzékelhető didaxisa is. A szó itt nem a szájbarágós, erőltetett tanításokat, a példabeszédeket idézi, hanem inkább a játékot, a kíváncsiságot, a felfedezés izgalmát és lehetőségét. Oly módon tanítanak ezek a szövegek, hogy megtornáztatják a képzelőerőt, és rajta keresztül az agyat is. Lássuk másképp világunkat. „Mivel jár az életfogytiglan tartó boldogság? Vagy a mindentudás? Mi lenne, ha tényleg betérne hozzád a Megváltó? Mit tennél, ha választanod kellene véges léted és az öröklét között? Ha találkoznál végre álmaid asszonyával? Ha rájönnél arra, hogy egész életedben beteljesíthetetlen vágyakat kergettél?” De a szerző a szövegekbe rejtett kérdéseivel tulajdonképpen arra vesz rá, arra ösztönöz, még ha nem közvetlenül is, hogy amikor majd a különösből, a szokatlanból, a nem mindennapiból ismét visszatérünk a normalitásba, képesek legyünk új szemmel, friss aggyal számot vetni helyzetünkkel. Képesek legyünk „igazán élni”, vágyjunk erre.
Az említett didaxis lényegében az emberi gondolkodás legsajátabb jel­lemzője. Agytorna. Tapasztalatokat átadó játék. Mi történne, például akkor, ha birtokunkba kerülne az édeni almafa magja, és mi elültetnénk, és a fa kisarjadna ismét, és megízlelhetnénk termését? A kérdés nem csupán a képzelet lehetőségeit térképezi fel, hanem magát az emberi létezés alap­vető problematikáját is: miért vagyunk a világon? Mi a létezésünk célja, és miként érdemes élni? Mitől válik a mi életünkké az életünk? Ha megkapjuk vágyaink tárgyát, beteljesedésnek érezzük-e? Ezek általános, elnagyolt kérdések, de a válaszok sokkal konkrétabbak, pontosabban kifejtettek. Sokkal árnyaltabbak. A címadó novella bár csattanóval záródik, ez a csattanó árnyalttá teszi a bevezetett fogalmakat. Az évszázadokon keresztül megőr­zött almamagok elvesznek ugyan, megsemmisülnek, de mégiscsak kihajt a magból a fa, termése is lesz, és bár az elbeszélő nem mer beleharapni, egy cigány lány megeszi, és vélhetően úgy nyeri el a halhatatlanságot, hogy nem is tud róla. Efféle bizonytalansággal, homályosan felragyogó végkifejlettel mesélődnek a történetek. Képzelet és valóság összeér, sőt, egybeolvad. Ahogy a kötet egyik legszebb elbeszélésében a hetedikes lány egy erdőben rejlő tónál találkozik felnőtt-asszony önmagával, és miközben a szöveg tele van a valóságra utaló helyrajzi elemekkel (utcanevek, épületek, házszámok, tulajdonnevek), valamint a helyi zsargont idéző szavakkal, az idő áttűnésének álomszerű jelenete is kézzelfoghatóvá válik.
Nem csupán a Szindbád-történetek vannak tele utazásokkal. És nem csupán a térben utazunk. Ha összegezni kellene, mi a legjellemzőbb ezekre a szövegekre, akkor a téridő koordináták sajátos ábrázolatát kellene leg­főképp szemügyre venni. Múlt és jelen között nincs távolság, illetve oly módon mégiscsak megvan, hogy az utca egyik végében jelen van, a másik végében pedig múlt. Így aztán bármikor betoppanhat hozzánk Jézus, a Megváltó vagy akár az Ezeregyéjszaka bármelyik népszerű mesealakja. És mi várjuk, hogy betoppanjon, leüljön közénk, és meséljen. A mesélés fontosabb, mint a mese. A mesélő személyessége átüt a szavakon. A személyesség a legvalóbb valóság.






Kinyomtat
        
E-mailben tovább küldi


A szerzőről:

Csomor Adél


Az adatbázis nem tartalmaz hasonló bejegyzéseket.

Copyrights 2014 Látó Szépirodalmi Folyóirat.