Vers, próza / A messzeség tűhegyén

Zakariás István
A messzeség tűhegyén

[2010. március]



A vattaszerű szürkületben,
csíra-érésű pillanatban,
szándék s tett közé beékelt,
állsz félbeszakadt mozdulatlan.


Mindent elöntő fény háttered,
meleg, áttetsző karjaiból,
mint búcsúzó szerelmesek,
bátortalan kibontakozol.


És elindulsz a virradatban,
feltárulkozó élmény-tudat
világ egyén irány áramán.
Merre, miért? magad sem tudod,


– mint, ki látván a folyót úszni
vágyik, akárha élve, holtan
partot ér, terűlve örömmel.
Mint pont vonalába tagoltan,



fölébed lebbent pittypang pehely.
Magad előtt egy-egy kavicsot
rugdosol céltalan, mögötted
árnyékod, egyetlen támaszod.


Szélcsendben izzik a levegő,
madarak köröznek az égen.
Remeg a messzeség tűhegye
pupillád szűkülő körében.







Kinyomtat
        
E-mailben tovább küldi


A szerzőről:

Zakariás István


A szerzőtől még

   A fény forrásvidékén
   Prizma
   Ugrás a semmibe


Copyrights 2014 Látó Szépirodalmi Folyóirat.