Vers, próza / A nő, aki a háztetőn alszik

Szabó Róbert Csaba
A nő, aki a háztetőn alszik

[Látó, 2005. október]



Amikor a macskák kifekszenek a motorháztetőkre, és egyensúlyozva újabbak és újabbak érkeznek, a kéményseprő megáll, felhajtja nadrágja szárát, és benéz a felhajtható tető alá. Úgy dönt, ma nem csinál ügyet az egészből, csak azok a kis részletek érdeklik, amelyek ott vannak szem előtt, az apró nyomok szélvédőkön, antennákon, a motorháztető ívén, a tetőn. Most bent a lakás egyik szobájában a tévéképernyőn apró szemcsék futkosnak, alig billentve ki megszokott nyugalmából a tévénéző embert, csak annyit tesz, hogy átkapcsol egy másik csatornára, ahol épp most ereszkednek alá az újabb kifeküdni vágyó macskafélék, húst marcangolnak. Közvetlenül a tető fölött áthúz egy felhő, a porverésből bevett szőnyeg árnya ez, semmi más, néhány macska felnéz, csak a fejüket emelik meg kissé. A kéményseprő megilletődve áll, levenné kalapját, köszönne, ahogy ilyenkor illik, de elfelejt, a szőnyeg továbbvonul, a háztetők melege elbódítja a macskákat. S mert lassan este lesz, a slusszkulcsok pihenője, valóban elszenderednek, mint bárki, ha motorháztetőre fekszik. A kéményseprő leveti ruháját, és házmester lesz.



A házmester leveti ruháját, és ágyba bújik.



A tévénéző ember ekkor ásít, nyújtózkodik, felkel foteljéből, a konyhába megy. A konyhában találkoznak, a tévénéző ember és a nője. A nője rádiót hallgat, ő a rádiót hallgató nő. A rádióhallgató nő üdvözli a tévénéző férfit, mosolyt cserélnek, pohárba tej kerül. Lefekvés előtt tej jár a macskának is, mindenütt keresik. A macska már kint fekszik a motorháztetőn, együtt néznek ki az ablakon, az udvar nagy és sötét.



Az udvarban sötét van, a négyzet alakú udvar zárt tér, kapuja bezárva, körben lépcsőház, korláttal. Egy meggörbült szőnyegporoló-állvány. Körülötte autók. A macska hasában nem lötyög tej.



A későn érkező nő ilyen teret talál, amikor bezárja maga mögött az udvar kapuját. A nehéz kapu könnyen csukódik be, alig dobban, a nő még kulcsát rázogatja, csodálkozva nézi az alvó udvart. Vajon először lép be a négyszögbe? Fejét kissé felemeli, mintha át akarna látni a semmin, valóban először jár itt ez a későn érkező nő.


Kulcsát elzörgeti a zsebébe, apró lépéseket tesz, kezét kinyújtja maga elé, tapogatózva halad, a fal ívét követi, amíg tudja, utána a tér elszívja előle a falakat. Tanácstalanul körülnéz, felnéz, csak nézi, de nem látja, ahogy a szobák mélyén alvók forgolódnak, és előtte a motorháztetőkön macskák kinyúlva. Arra vár, szeme hozzászokjon az udvarhoz, hogy a tárgyak tapinthatóvá váljanak, és csak aztán találja meg a körbefutó lépcső alját. Ahol az udvarba ömlik. A sötétben tapogatózó nő a füléhez nyúl, hajtincsét beteszi mögé. Keze még halántékán, úgy biceg, tűsarka kattog a kőlépcső alsó fokán, a másodikon, a harmadikon, mindegyiken kétszer. Vagy háromszor. A lépcsőn fölfele igyekvő nő felér az elsőre, a fordulóra. Találomra csenget, kitapogatja, kapcsolót talál. A fény egy hunyorgó nőt talál, s amint kinyílik az ajtó, az álmából felköltött férfi kihunyorít a résen, kit keres, mondja az ajtó előtt várakozó nőnek. Én vagyok a későn érkező nő, az előbb a csengető voltam, azelőtt… hosszú lenne felsorolni, mondja, ide tévedtem. A tanácstalan férfi beszól, az álmából hirtelen felébredt feleség tovább alszik, a suttogó férfi a házmester ajtaja fele int, morog valamit, és becsukja az ajtót. A fény kialszik, a rémült nő megkeresi a kapcsolót, remegő keze a világosságban olyan, mintha együtt rémüldözne vele, vajon mitől. Gyorsan, hogy a fény kitartson, feltipeg a másodikra, mintha üresen kongana ez a ház. Amikor leül a földre, már ismét sötét van. A földön kuporgó nő az üres folyosót bámulja, a lépcsőfordulót, ott, ahol utoljára látta és megjegyezte. Csendesen szuszog, talán megnyugodott, így talál rá az utána osonó férfi. A nőbe botló férfi a sötétben is lát, határozott mozdulattal taszítja vállon a földön ücsörgő nőt, aki végigterül a hideg padlón.


Csendben zajlik minden, a hideg földön fekvő nő nem kiabál, csak nagyokat nyög, egyet talán visít, kezével hárít, a fölé kerekedő férfi összeszorított szájjal dolgozik, a nő kisiklik alóla, az előrelendülő férfi karja ürességet markol, karjai ollóként összezárnak mellkasa előtt. A menekülő nő eldobja tűsarkait, úgy fut végig, harisnyája surrogón neszel a kőburkolaton, harmadik emeletre ér, kapcsolót érint. Valaki kinéz a folyosóra, egy nénike az, a menekülő nő odafut hozzá, szótlanul merednek egymásra. Csend van, a menekülő nő visszafojtott lélegzettel vár, halántéka most hátul a szem, ami figyeli a lépcsőfordulót. Ahogy a fény kialszik, a kíváncsi öregasszony felsikít, az elszánt nő habozás nélkül beljebb taszítja, mindketten belül vannak az ajtón, nagyot dördül és visszhangzik a folyosón. Belül jóval tompább minden, dohszag van, meleg szőnyegek a falon, a betolakodó nő elbűvölve néz körül, ahogy fény kattan. A csodálkozó öregasszony a konyha nyílásában álldogál, végignéz az éjszaka érkező nőn, rámosolyog, az elbűvölt nő keze megsimogatja a faliszőnyeget, ideges szarvasok riannak érintésétől rajta, visszamosolyog a jóságos öregasszonyra, és utána lép a konyhába. A konyhába lépő öregasszony visszatartja, szelíden, az éjszaka érkező nő megérti, pillantása szelíd, félrefordul, egy másik bejáratot keres. A másik bejárat tőle jobbra nyílik, beljebb vezet a lakásba, a lakás mélyére visz. A nappali, amiben most éjszaka van, meleg torok, kinyílik, befogadja. A kanapén ülve talál rá a teáskannával érkező öregasszony, lábát maga alá húzva, felkuporodva ül az éjszaka érkezett nő. Háta mögött egy óriási oleander, a kanapé előtt alacsony asztal, rajta csészék. Innen sem látja, hogy az udvarban a tetőn macskák fekszenek kinyúlva. A teát töltögető öregasszony leül mellé, úgy osztja ki a teaadagokat, a kanapén ülő nő elveszi csészéjét, belekortyol, aztán rögtön leteszi az asztalra. Megérinti a teát szürcsölő öregasszony vállát, felugrik a kanapéról, végigsiet a nappalin, el a konyha előtt, az ajtóhoz simul.


Az ajtóhoz tapadó nő mozdulatlanul figyel, szája félig nyitva, az öregasszony utánacsoszog, megáll mögötte, az ajtóhoz tapadó nő csak pár másodperccel később veszi észre, zavartan mosolyog, visszavezeti az utána csoszogó öregasszonyt, és leülteti a kanapéra.


Az ajtó felől kaparászás hallatszik, a nő, aki a széken ül, összerezzen, ijedt arccal a kanapén ülő öregasszonyra mered. Az öregasszony feltápászkodik, ráncos ujjaival a kanapé karjába kapaszkodva húzza föl magát, elindul csoszogva az ajtó felé. Az ijedt nő is felugrik, de nem megy ki a nappaliból, ahol most éjszaka van. Az ajtó felé induló öregasszony a kötényéből egy kulcscsomót vesz elő, felkapcsol még egy égőt, lehajtott fejjel, közel hajolva a kulcshoz, beilleszti egyiket a zárba. Kettőt fordít, és elvonja a reteszt is, majd kitárja az ajtót, félrelép. Az ajtóban a későn hazajáró férfi áll, fiatal férfi, egészíti ki magában a képet a nappaliban a riadtan a bejáratot leső nő. Kezével pulóvere alját tűrögeti, ujjai egyfolytában morzsolják a szövetet. A későn hazajáró fiatal férfi egyenesen a nappaliba megy, elfelejti levetni kabátját, a riadtan figyelő nőt nézi elámulva, majd szégyenkezve lehajtja fejét, elnézést motyog, visszafordul, fordulatból kabátot hámoz le magáról. Az ajtó elől visszatérő öregasszony elveszi a levetett kabátot, összehajtja, felakasztja a fogasra, a kabát nélküli férfi hátrasimítja haját, eltűnik egy észrevétlen ajtón, vízcsobogás hallatszik. A csoszogó öregasszony átmegy a nappalin, bemegy egy másik ajtón, pár perc múlva tiszta inggel, fehérneműkkel tér vissza, elhaladtában rápillant az álldogáló nőre, bemegy az észrevétlen ajtón, behúzza maga után.


A nappaliban álldogáló nő hátrál néhány lépést, leül a kanapéra. Néhány perc múlva a fürdőszobából kilépő öregasszony visszamegy a nappaliba, leül a székre, de látszik rajta, hogy akármelyik pillanatban kész arra, hogy felálljon, időnként az észrevétlen ajtó felé pillant, majd megint vissza szótlanul és kissé megrovóan a kanapén ülő nőre. Valóban, nemsokára kilép a megfürdött férfi, fürdőköpenyben van, de kilátszik egy fehér ing nyaka is a köpeny alól. A fürdőköpenyes férfi megkerüli az asztalt, és a kanapé szabad szélén helyezkedik el. Az ugrásra kész öregasszony kicsoszog a konyhába, egy újabb teáscsészével tér vissza, leteszi az asztalra, újra kimegy, gőzölgő teával tér vissza, tölt a kanapé szabad szélén ülő férfinak, megnézi a kanapén ülő nő csészéjét, rá sem pillantva neki is tölt, leteszi a teáskannát. A kanapé szabad szélén ülő férfi a csészéje után nyúl. A teát töltögető öregasszony kimegy a konyhába, majd az észrevétlen ajtón át eltűnik.



A tévénéző ember reggel kikapcsolja a készüléket, álmosan feláll, nyújtózik, kimegy a konyhába, megnézi a rádiót hallgató nőt, köszöntik egymást, tejet töltenek, a kaparászást kitárják, és az ajtón egy macska jön be éhesen, majd tejet marcangol. Az alvó ember felöltözik, házmester lesz, kinéz az ablakon, mosolyog, megkerüli a szoba közepén álló asztalt, kicsoszog a konyhába, ki az előszobába, át az udvarra.


A háztetőn fekvő nő szokás szerint jobb kezének mutatóujjával a szájában alszik, mellette tűsarkai, még felkölti, mielőtt az autót vezető ember lejönne és ott találná.





Kinyomtat
        
E-mailben tovább küldi


A szerzőről:

Szabó Róbert Csaba


A szerzőtől még

   A konzul fogsága
   A közvetítés


Copyrights 2014 Látó Szépirodalmi Folyóirat.