Vers, próza / A nimfa születése

Karácsonyi Zsolt
A nimfa születése

[2010. március]




Váratlanul bukkantam önmagamra,
egy mindegyiknél hosszabb éjjelen,
a be-nem-heggedő
ejtett Sebet
a változatlanságnak
szövetén.


Azóta már a változás is vázlat,
előkészíti újabb önmagát,
a réginek
nyomát se látni többé,
alakot ölt, feltör,
feltörni vágyik,
tovább képzelni,
érzem, nem szabad.


Egyetlen hang,
ha elhagyná a torkom,
ha volna test,
és kar, két gyönge váll!
Jöjj, képzelet, szoríts, ragadj magaddal,
elég egy szó,
elég, ha megtalál.


A világ burka, mi eddig a világ volt,
most megreped,
az ismeretlen emlék,
hogy holnap már
más helyen is lehetnék, elmozdítja
a vázlat vonalát.


Ha a képzelet vonalához értek,
húgocskáim,
ne lépjetek tovább,
ne akarjatok arcot magatoknak.


Nincsen szebb nálad
gondolattalanság,
nincsen szebb nálad,
elhagyott hazám.


Mióta nem vagy,
a vágy helyedre nő,
burjánzik, elvadul,
mindenhová kiterjed,
mi régen voltam.


Ha minden túlfeszül,
alig van és megszűnik,
még elérem a tengert.



II.


A láthatatlan nimfák
rendjéből származom,
az első, aki emlékszik is erre,
nem vigyáztam
s a képzelet kirántott,
a valóságos,
élő tengerekre.


Most nincs öröm, nincs bánat,
fájdalom se,
de tapasztalat növeli a testem,
láttam egy apró
állat pusztulását,
és az, hogy láttam,
vesztem okozza majd.


Mi az, hogy tenger?
Ha azt hiszed, hogy hullám,
hogy egymást tartó rétegek sora,
zúg válaszom:
Elemek Ostora,
a testemet
Ő építette fel,
hogy ő az egyetlen
Örökre játszó,
kit nem hódít meg
ész, se képzelem.


Ezt gondolom még.
De egy igazi nimfa,
csak úszik, szétnéz,
máris megy tovább,


oda, ahol a nedves partot éri,
ki a felejtést gondolja tovább.







Kinyomtat
        
E-mailben tovább küldi


A szerzőről:

Karácsonyi Zsolt


Az adatbázis nem tartalmaz hasonló bejegyzéseket.

Copyrights 2014 Látó Szépirodalmi Folyóirat.