Vers, próza / A pszichológusnál

Dankuly Csaba
A pszichológusnál[2017. november]




(Páciens)

Szarvával kopog,
de csak egyet,
patájával berúgja,
de hogy bedől,
farka feláll,
de mind a kettő

a hátsóval végigcsap rajtam,
hogy térdre esem,
az elülsőt belém döfi
s felemel – úgy huzigál
rajta le s fel, le s fel, le s fel,
mígnem a számon jön ki a vége...

Aztán az egyik sarokba hajít,
ő meg a másikba vonul vizelni.

Látom még az aranyerét,
szivárog belőle a vér...


(Orvos)

Az ördög, hogy kívánatosabb
legyen, szőrtelenítette a karját,
lábát, farkát és ánuszát.

Ettől azonban csak úgy nézett ki,
mint egy agyonkozmetikázott állat.

Erre megmérgelődött és tetőtől
talpig leborotválta magát.


Ám ekkor felnyílt a szeme
és észrevette, hogy meztelen.
Nagyon megbánta az ördög, amit tett.

Azt kívánta, bárcsak elrejtőzhetne
a Kert fái között, járna arra az Úristen
a nappali szellőben, szólna hozzá:
„Hol vagy?”, mire ő válaszolna nyomban:
„Ímhol vagyok!” – és öltöztetné fel,
mielőtt kiűzi. (A precedens kötelez.)

Az Úristen pedig meghallotta,
sőt meghallgatta nyöszörgését.
Erős bőrszerkót készített neki,
testőreivel a kapuig kísérte,
majd ezzel bocsátotta útjára:
„Lám, te is olyan lettél, mint
az emberek közül egy...”




Kinyomtat
        
E-mailben tovább küldi


A szerzőről:

Dankuly Csaba


A szerzőtől még

   Elbeszélés
   Még egy nap


Támogatóink

Copyrights 2014 Látó Szépirodalmi Folyóirat.