színház / A szerencse fia

Király Kinga Júlia
A szerencse fia

[2008. augusztus-szeptember: SzínházLátó]




Mesejáték magyar népmesék nyomán



SZEREPLŐK


Suba Suba, szegény paraszt
Suba Málé, Suba nagyobbik fia
Suba Kása, Suba középső fia
Suba Hurka, Suba legkisebb fia
Bekecs, ördög
Kukucs, ördög
Dikics, ördög
Első Harmatlábú Baltazár király
Bíbur, Baltazár nagyobbik lánya
Csente, Baltazár középső lánya
Ajnácska, legkisebbik lánya
Lebeke, banya
Strázsa
Kofa
Árus


1. Jelenet


Reggel. Egy napkorong, ami végig a színen lesz. Óralapszerű. Továbbá egy parasztház, suba alakú. Jókora kakas gubbaszt a kerítésen. Kukorékolni készül, de, még mielőtt elkukorékolná magát, a nagyobbik fiú egyszer csak kinn terem a subaházból, és leszigszalagozza a kakas csőrét. Majd a két kisebbik fiút a lábánál fogva kihúzza a házból.
MÁLÉ Hurka, pszt, te, csendesebben!
HURKA Megkötözted a kakast?
KÁSA Meg hát. Nem cibálna ki, ha nem.
MÁLÉ Nem megmondtam? Vagy süket vagy? Vagy elkukulsz, vagy kapsz egy olyan frászt, hogy tényleg megsüketülsz!
HURKA Jól van, na. Óvakodni se lehet már? Különben is, a legjobban te zajolsz.
KÁSA Hallgass már el! No, a garas?
MÁLÉ Bükkfütty! (Megpofozza Hurkát)
HURKA Most meg mi van?
MÁLÉ Eridj be! Vagyishogy… ne te eridj!
KÁSA No, majd én!
MÁLÉ De csak csendben, Kása, érted? Csendben! (Bent hatalmas csörömpölés)
HURKA No, azt ugyan mondhatod!
MÁLÉ (megint megpofozza) Ha ez így megy, kiállítunk a játékból!
HURKA Mért pont engem?
MÁLÉ Kölök, te ma megverődsz!
KÁSA (kijön a subaházból) Ehol, ni!
MÁLÉ Nem ébredt fel?
KÁSA Nem hát.
HURKA De én akkor is tudni akarom, hogy miért!
MÁLÉ Fogd be, Hurka, nyakon váglak megint! Inkább kezdjed!
HURKA Nem én, amíg meg nem mondod!
MÁLÉ Kezdjed már, te!
HURKA Nem én. Csak, ha mondod, Málé!
KÁSA Mondjad már, na! Mit kell neki mondani?
HURKA Semmit.
KÁSA Na, a semmit, azt egykönnyen megmondom én. Mégpedig úgy, Hurka, hogy Málé meg én szépen nyakon tekerünk, s neked majd cikkcakkban fog járni a szemed. Na, kezded végre?
HURKA Nem jut eszembe.
MÁLÉ Hová nem jut?
KÁSA Az eszibe! Az eszibe! (Málé is, ő is felröhögnek)
MÁLÉ Bíz, akkor nem is fogsz játszani. Kezdjed te, ő pedig majd eljátszogat a porban, miután jól bedöngöltük.
KÁSA (Málé és Kása egy-egy nyaláb füvet nyomnak a kezébe, és beállítják laker-girlnek) Kántálj, Hurka, lelkem Hurka, okos Hurka, angyal Hurka, addig mi kapura lövünk.
HURKA Görgő garas, gurulj, lendülj, röpülj csak a vinklibe,
Három, vagyis két legénynek – bumszta! – virgonc kedvire.
S hogyha a vinklibe nem is, de hálóba betalálj,
Gurulj, garas, lendülj, röpülj, irgum, burgum, recece.
KÁSA Tudod mit? Inkább csak táncolj, a port jobban bírjuk.
Elgurítják a garast, Málé kaszával, Kása lapáttal esik neki, s lökik, tolják, ütik, iszonyú csetepaté, porfelhő, Hurka pedig csámpásan áll a pálya szélén, és sírdogál.



2. Jelenet


Suba Suba felkel, kijön a házból. Hurka észreveszi, s próbálja a testvéreit is figyelmeztetni.
SUBA Hijnye, kánya! Mi folyik itt?
HURKA Itt? Semmi. Korongozunk, édesapám.
SUBA Mit csináltok?
HURKA Édesapám, elaludta a bajuszát.
SUBA Elaludtam. A kakas? Hol a kakas? Jaj, a kakas! Jaj, a kakas! Ebugatta átokfajzat! Ki tette ezt? Hiszen ennek egyikötök, jaj, jaj, áthurkolta a csőrét! No, megállj csak, Málé, Kása, s Hurka, te is, kicsifiam, lépj elé! Te voltál az?
MÁLÉ Én? Nem, dehogy.
SUBA És te, Kása?
KÁSA Én sem voltam, édesapám.
SUBA Hát már te is, fiam, Hurka?
MÁLÉ Édesapám, nem volna jobb a fajankót napszámba küldeni?
SUBA Ejnye, no. Nem megy itt napszámba senki.
KÁSA Pedig, apám, jobban tenné, hogyha fontolóra venné. A kakas még csak, az még hagyján, de a garas…
SUBA Mi van a garassal? Miket beszélsz?
HURKA Édesapám, esküszöm, hogy nem én voltam.
MÁLÉ Ne is próbáld másra kenni! Ő lopta el!
KÁSA Ő bizony!
SUBA Milyen garas? Az a garas?
KÁSA Igen, apám, garasostól, kakasostól, az egészet ő fundálta ki.
SUBA Mit nem hallok!
HURKA Nem én voltam, édesapám.
MÁLÉ Na most, Hurka, messze mentél. Mondom, apám, napszámban van a helye.
KÁSA Ott bizony!
SUBA Szó se róla! Nagy a világ. Jól megfértek benne mind. Hanem, lurkók, hadd kérdezem, s aki helytáll, azé lesz az aranygaras: melyikőtök szeret engem? Málé, Kása, és te, kicsifiam, Hurka! Hadd tudom meg! Melyikőtök hogy szeret?
MÁLÉ Én, apám, én úgy szeretem kendet, mint a ló az abrakot.
SUBA Ez is vajmi.
KÁSA Én viszont úgy, mint a madarak a friss harmatot.
SUBA Ez se rossz, no. Mégis: egyik se jobb a másiknál. És te, Hurka?
HURKA Én, apukám, én… én úgy, mint… mint kend az ükapjától megörökölt aranygarasát.
SUBA Hijnye kánya! Mit nem hallok? Mind megcsúfoltatok? Mi? Ezt kapsz garast! Egyikőtök se kap semmit. Nem vagytok a fiaim! Pusztuljatok! Lóduljatok! Garas helyett vihettek egy marék sót. Azzal majd úgy, s akkor, és azt, ahogy huppan, s amikor. Mit álltok így?! Só nélkül az étel se jó, de az ételt magatoknak kell megvenni, nem tartalak én tikteket egy percig se tovább! Tűnjetek a szemem elől! Hát disznyókat neveltem én? (Visszamegy a házba, Hurka utánalopózik, kisvártatva kijön)
MÁLÉ Mi van, Hurka? Megpróbáltad visszakönyörögni magad?
KÁSA Lelkem Hurka!
HURKA Nem. Elhoztam egy-egy cipót.
MÁLÉ Süsd meg!
KÁSA Fald fel!
HURKA (Málé és Kása elveszik az ő cipóját is) Ne butáskodjatok, na!



3. Jelenet


Úton. Körös-körül erdő, mező, domb s liget követi egymást. Hurka fütyörészve baktat a fivérei után. Azok meg bosszankodnak.
MÁLÉ Na te, Hurka! Nem adtad még fel, hogy kövess?
HURKA Bátyókák! Nem volna jobb megbékélni? Mégis. Hárman vagyunk, s egy a világ. Ráadásul nem is tudjuk, mekkora.
KÁSA Nem hiszem el, hogy ennyire ostoba!
MÁLÉ Hagyjad, Kása! Érjünk csak be egy városba – egy városba, egy vásárba, megállunk a kikiáltó sátra előtt, s gyorsan szemünk elől vesztjük.
HURKA Nézd csak, Málé!
MÁLÉ Dehogy nézek! Épp elég, mit így is látni kell nekem miattad.
HURKA Nézzétek, ha mondom! Ottan túl, az erdőn is túl, fenn a dombon. Nem egy torony az?
KÁSA Nem hallottad, hogy nem nézi?
HURKA Pedig az egy torony, Málé, s akkor emberek is lesznek, s akkor mi is megalhatnánk arra.
MÁLÉ Menj, s aludj meg egyedül!
KÁSA Aludj bizony, lelkem Hurka, angyal Hurka, s föl se ébredj ítéletnapig!
Elérkeznek a városba, ahol éppen vásárnap van. Forgatag és harangkongás. Málé és Kása próbálnak meglógni Hurka elől. Sátorról sátorra mennek.
ÁRUS Ohó, ifjak! Friss, ropogós libasültet vegyetek!
KÁSA Ú, be éhes vagyok, Málé!
KOFA Fiúk, fiúk, szép fiúcskák, látom én, hogy mi kell néktek. Mézeskalács-szívet adok, jertek, nosza, kerüljetek közelebb!
KÁSA Hé, te, Málé, nekem kell az a kalácsszív.
MÁLÉ Meghiszem én azt, de miből? Iramodjunk inkább neki, hogy a kölök lemaradjon! Kedvező az alkalom.
HURKA Kása! Málé! Láttátok-e azt a mézeskalácsszíves kofát? Tőle sose vennék semmit.
MÁLÉ Nem is neked kínálta a portékát.
KOFA Mit mondsz, gyermek?
HURKA Azt, hogy a szív boszorkányos. Árvalánykák hajából van reászőve még a cirádája is. Maradj, Kása! Ne menj oda! Hát nem érted?
KOFA No és aztán!
KÁSA Édes szívem!
HURKA Méghogy édes! Mi lehet ebben a szívben édes? Nem, boszorka, maga nekünk ne kínáljon semmit!
MÁLÉ Elnémítsalak, te, kölök? Bocsásson meg, asszonyom! No, de Kása, elég volt, no! Gyerünk tüstént!
KÁSA Dehogy megyek! Én, bíz, megmaradok itten.
HURKA Fújd fel magad, csicsás ártány! De a bátyámat nem kapod.
KOFA Ó, hát ez még gyermek itten. Ne hallgass rá, kalácsszívem! Irigykedik!
KÁSA Ne félj, édes, mézes szívem, soha nem is hallgatok rá!
KOFA Enyém vagy hát?
HURKA Fújd fel magad, csicsás ártány! De a bátyámat nem kapod.
Ember verte kalap alá,
Asszony verte kontya alá,
Lány verte párta alá.
Ha kalap alól jött, menjen kalap alá,
Ha konty alól jött, menjen konty alá,
Ha párta alól jött, menjen párta alá.
Menjen el a fekete zúgás alá,
Ott forogjon, s mindörökre ott maradjon!
Az árvalányhajak elkezdenek letekeredni a mézeskalács szívekről, a szívek elfeketednek, s a kofa is eltűnik, nem marad ott, csak a ruhája.
KÁSA Málé! Málé! Te is láttad, amit én?
MÁLÉ Hallgass! Igen, igen. Neked mondom! Gyere csak egy kicsit, Hurka! Ezt meg miből vetted észre?
HURKA Hogyhogy miből? Észrevettem, Málé, és kész.
MÁLÉ Hurka, te most velünk maradsz. S itt fogsz jönni – kettőnk között szorosan. (Visszaadják Hurkának a cipóját)
Mennek tovább a forgatagban, a város végében áll egy magányos néne, aki bokrétákat árul. Hurka megáll előtte.
MÁLÉ Gyere, Hurka! Ne ragadj le!
HURKA Várj egy kicsit! Mennyibe a bokrétája, nénike?
LEBEKE Nénike az öreganyád!
HURKA Nocsak, mitől olyan bosszús? Akkor hogy becézhetem magát?
MÁLÉ Hurka, nem volt elég, ami megvolt? Gyere már el!
HURKA Várjál, Málé!
LEBEKE Hogyha venni akarsz, vegyél, de potyára ne bámészkodj!
KÁSA Mondd már meg neki, hogy jöjjék!
MÁLÉ Hurka!
HURKA Máris! Néne, nekem pénzem nincsen. Hogyha elfogad egy cipót, esküszöm, a bokrétája jobb szív fölé nem kerülhet.
LEBEKE Nincsen pénzed? Nekem sincsen. De ha cipót adsz cserébe, üsse kő!
HURKA Áll az alku?
LEBEKE Áll, áll, fiam. Nesze, hozzon szerencsét!
MÁLÉ Odaadtad a cipódat egy bokrétáért?
HURKA Oda én. Jól jöhet még a bokréta, meglássátok!
KÁSA Málé, nézd, milyen legény bokrétástúl ez a kölök!
HURKA Vehetnétek ti is egyet!
MÁLÉ Dehogy veszünk. Nem akarok éhen halni.
KÁSA No, de Málé, egy cipónak az áráért! Nagyon olcsó. Veszek én is. Adna egyet nekem is?
LEBEKE Hogyne, fiam. Már csak egy van. A bátyádnak nem veszel?
KÁSA Málé, add már ide a cipódat!
HURKA Vedd meg, Málé! Vedd meg, Málé!
KÁSA Add már ide!
MÁLÉ Bárcsak tudnám, hogy holnaptól rendes koszton leszünk megint.
LEBEKE Ó, fiam, egy karéj cipó mindig kerül az embernek. Ne cipóra fend a fogad, gondolj bátran koronára, s meglásd, még nagyúr lesz belőled!
MÁLÉ Adja ide, nénémasszony! Bíz, jól hangzik, amit mondott.
LEBEKE Áldjon meg az ég, fiaim! Bízzatok a bokrétákban!
Továbbindulnak, most már mindhármuknak bokréta van a szíve fölött. Elérnek egy hármas útelágazásig, egy diófa alá.
KÁSA Innen merre?
MÁLÉ Bíz’ a, merre? Három út van. Mindenikünknek épp egy.
KÁSA Nehogy, Málé! Nehogy azt mondd, hogy innentől külön megyünk.
HURKA Nekem mindegy. Én eddig is egyedül voltam.
MÁLÉ Hurka, te is rászolgáltál.
HURKA Láttalak volna én téged – álló nap csak lelkem, Hurka, angyal Hurka! Kántálj, Hurka! Lódulj, Hurka!
KÁSA Ne kezdjétek!
MÁLÉ Igaz is.
HURKA Jó, csak annyit, hogy szerintem itt az idő: ti is mehetnétek külön.
KÁSA Nem én. Málé nélkül? Tapodtat se mozdulok. Nélküled se.
MÁLÉ Mi lenne, ha együtt mennénk?
HURKA No de akkor honnan tudjuk, hogy a másik út hová visz?
MÁLÉ (egy kaviccsal próbálja eldönteni, hogy merre induljanak)
KÁSA Igen, de ha külön megyünk, honnan tudjuk, hogy a többivel mi történt?
MÁLÉ Elkelne most az a garas.
HURKA Mire van a bokréta?
KÁSA Mire volna? Bánom már, hogy elcseréltem.
MÁLÉ Én megmondtam.
HURKA Málé! Kása! Induljunk el! Külön-külön! S hagyjuk itt a bokrétákat! Hagyjuk itt… igen, ezen a fán. És amikor bármelyikünk visszatér, tudni fogja, hogy a másik kettő jól van-e. Ha a bokréták virulnak, akkor biztos jól vagyunk. De ha közben elhervadtak, tudni fogjuk azt is, hogy melyikünk keveredett bajba, s elindulunk a keresésére. Málé, te menj a közbelső úton, mi meg Kásával elindulunk… melyiken akarsz indulni?
KÁSA Nem tudom. Megmondjam? Leginkább egyiken se.
MÁLÉ Annyit nyafogsz, mint egy lányka.
HURKA Jó, akkor te menjél azon.
Elindulnak, de megtorpannak. Hurka visszaindul az elágazáshoz, Málé és Kása is visszamennek.
HURKA Nem mondjuk el még egyszer?
KÁSA Jobb lenne most otthon, reggel, garas nélkül mondani.
MÁLÉ Hogy mi volna jobb? Na, de mondjuk!
Görgő garas, gurulj, lendülj, röpülj csak a vinklibe,
Három, igen, három legény – bumszta! – virgonc kedvire.
S hogyha a vinklibe nem is, de hálóba betalálj,
Gurulj, garas, lendülj, röpülj, irgum, burgum, recece.



4. Jelenet


A diófa ágai hirtelen zörögni kezdenek. Előbb levelek hullanak le róla, majd három pár bakancs esik le, végül leugrik Dikics, Kukucs és Bekecs, a három ördög.
KUKUCS Muszáj volt így megrázni azt a fát?
DIKICS Nézd, kérlek, egyáltalán nem volt muszáj.
BEKECS Akkor meg mi a kénköves szivárványért rugdalózol annyit? Mi? Miért?
DIKICS Nem tehetek róla, hogy nyugtalan az álmom.
KUKUCS Mi? Te aludtál, amíg ez a három hebrencs mutyi itt szervezte a programot?
DIKICS Igen, kérlek, én nem bírok ébren maradni a programegyeztetéseken. És ezt ti is legalább olyan rosszul bírjátok, mint én. Mert, ugye, rettentően uncsi.
BEKECS Ez? Uncsi? Mi? Mi uncsi? Tudod, mi uncsi! Te vagy uncsi! Miattad vackolunk itt, te irgalmasságos szentcsupor, te!
DIKICS Jaj!
KUKUCS Mi az?
DIKICS Jaj!
BEKECS Na még vagy hármat jajgass! Nehogy ne legyél unalmas!
DIKICS (lekuporodik, a hasát fogja)
KUKUCS Te Bekecs, gyere, segíts! Adjál neki mesterséges légzést!
BEKECS Adok én neki mindjárt! Patáról szájra. Én még ilyen unalmas ördögöt, nőjön ki a szárnyam, ha láttam.
DIKICS Jaj! Én, kérlek? Jaj! Én nem vagyok unalmas. Jaj! Csak nagyon fáj a hasam.
BEKECS A hasad? Te, Dikics, hallod? Tudok én neked egy tuti helyet. Mit szólnál ahhoz, ha… mondjuk… mondjuk… elvinnélek a kántorhoz? Van annak egy rakás kölke. Ott legalább nem fogsz unatkozni!
KUKUCS Juj, be jó lesz!
DIKICS Jaj!
KUKUCS (megrázza a fát) Hallod, Bekecs! Ez megette az összes diót! Juj!
BEKECS Jaj! Juj! Nem volt elég fekete a képe! Na majd a kántornál a szenteltvíz lemossa.
DIKICS Jaj, ne!
BEKECS Akkor tessék abbahagyni! Tessék most, azonnal abbahagyni! Tessék kitalálni valamit! Tessék mostantól nem unatkozni!
KUKUCS Jó, jó, várj egy kicsit, hadd múljon el a hasikája!
BEKECS Mi az? Te is megsuvadtál a sok uncsitól?
KUKUCS Nem, de ha egyszer fáj neki!
BEKECS S akkor én most mi a bütüt csináljak! Mi? Mit? Mi?
KUKUCS Nem tudom, mi az a bütü.
DIKICS A bütü, az kérlek, jaj, a bütü az a hordódongákon, jaj, a fenék beillesztésére szolgáló vájat, máshol kiálló rész, amit Erdélyben, jaj, bütünek neveznek. Jaj, a hordódongáknak a párkánya, amely a fenék befoglalására szolgál. De jelentheti valaminek a sarkát, a végét is. Jaj!
KUKUCS Aha. Te Bekecs! Csináljál már valamit, légy szíves, mert ennek mindjárt bütüje lesz!
BEKECS Maradj veszteg! Nem lesz bütüje! Bélsíklásba még nem bütült bele senki.
DIKICS Jaj! Hozzatok valami edényt!
KUKUCS Mondom én, hogy elbütül.
BEKECS Á, dehogy! Ez nem bütühang. Mi van, Dikics, még mindig uncsi?
DIKICS Most már nem, kérlek. De jobban is megijedhettetek volna!
BEKECS Mitől? Mi? Mitől? Egy kis bilikíntól?
KUKUCS Akkor most eldöntjük végre, hogy mit csinálunk?
DIKICS Egy biztos, kérlek, hogy nem akarok több diófát látni.
BEKECS Akkor megmókázzuk őket?
KUKUCS Kit te?
BEKECS Kit te? Kit te? Hát ezt a hármat.
KUKUCS Én benne vagyok.
DIKICS Én is.
BEKECS Persze. Épp benne állsz.
KUKUCS Pfuj, ecsém. Most végre olyan szutykos vagy, mint mi.
BEKECS Ez jó. Mi? Bilikín. Nagyon jó.
KUKUCS Tényleg nagyon jó.
DIKICS Kérlek. Csak utánad.



5. Jelenet


Első Harmatlábú Baltazár palotája. A palota egy bűvös kocka. Az ablakai cirádásak, mindenik egy külön kazetta. Kása, a középső fiú zörget a palota kapuján.
KÁSA Hahó, strázsák, ottan vagytok?
STRÁZSA Ohó, hahó! Nem így szokás beköszönni. Nem tudod az illemet?
KÁSA Nem én, strázsa, de ha megmondod, megtudom.
STRÁZSA Először is: strázsa uram. Másodszor: azért vagyok itt strázsának, hogy halljam a kopogást. Nem kell annyit döngetni se.
KÁSA Éhes vagyok, strázsa uram. Éhes ember mindig dönget.
STRÁZSA S azon kívül, hogy éhes vagy, honnét jössz, és mit akarsz?
KÁSA Strázsa uram, messziről jövök. Egy falatka kenyérért megszolgálok becsülettel.
STRÁZSA No, azt látom, gyorsan tanulsz: munka nélkül kenyér sincsen. Hogyha szolgálni akarsz, gyere. (Kinyitja a kaput) Gyere csak, a király épp szolgálókat keres. De tudd meg, hogy nem akármilyet.
KÁSA Strázsa uram, hidd el, egy karéjka kenyérért én bármit – mit bármit! –, mindent megteszek.
STRÁZSA No, az majd elválik. Azt, hogy mi mindent kell tenned, azt majd Első Harmatlábú Baltazár rendeli el. Annyit viszont elárulok, elég sokan pórul jártak már.
KÁSA Ó, afelől biztos lehetsz, pórul járni bíz’ isten nem szoktam én.
STRÁZSA Úgy legyen. Azzal mindnyájunknak nagy szolgálatot hozol. Ámbár mindenki ezt mondja, persze, vissza egy se jön. Őfelsége, Első Harmatlábú Baltazár, Harmatország királya, a Hajnal választófejedelme. (Nagy, de szomorú pompával a király elé vezetik)
BALTAZÁR No, fiam, ugyebár minden tiszta, mint a harmat?
KÁSA Felséges királyom, én, ugye, éhes voltam, bekopogtam…
STRÁZSA Bedöngettél, fiam.
KÁSA Bekopogtam, s mondja éppeg strázsa uram, hogy szolgálni is lehet. De hogy mit kéne szolgálni? Azt én ugyan nem tudom.
BALTAZÁR Akkor hát most tőlem megtudod. Őrködni kell.
STRÁZSA De nem lenn, a kapuknál. De nem ám!
BALTAZÁR Van nekem három leányom. Őket kéne megőrizni, s megolvasni éjjelente mindhárom lány lába nyomát. Ha ez neked sikerül, fele királyságom s vele egyik leányom is tiéd.
KÁSA Mi bajuk a leányoknak, felség?
BALTAZÁR Ez is a szolgálat része. Végére járni a bajnak. Egyet mondok, amit tudok: három hete nem alusznak itthon éjjel. Hová mennek? És hogy kivel? Ezt kell kideríteni.
KÁSA De reggelre hazajárnak, uram, felséges király?
BALTAZÁR Reggelre? Már hajnalban itthon vannak. S úgy alusznak estebédig, mint a bunda. Nem is tudják, hogy én tudom. Pedig tudom. Éjszakánként tucatnyi papucsot szaggatnak széjjel. Pont négy párat fejenként. A vargánk se győzi már. A vargánk se, a strázsánk se, s bizony-bizony, én sem, fiam.
KÁSA Királyom, egy éccaka alatt elválik. Bízza rám!
BALTAZÁR Sok szerencsét!
KÁSA Szolgálatjára, királyom!



6. Jelenet


Napnyugta. A királykisasszonyok szobája. Kása belopódzik, s megbújik egy szekrény mögött. A királykisasszonyok sorra felébrednek, tisztálkodnak, csipkeruhákba, gyémántpapucskákba bújnak, és leülnek három kisebb trónusra. Közben a piperézkedés zsivaja.
AJNÁCSKA Ideadod végre a fésűmet, Bíbur?
BÍBUR Hogyisne, majd amikor a hátam közepét látom. Na hallod, Csente, Ajnácskának kell a fésűje!
CSENTE Van is neki haja!
AJNÁCSKA Ne gúnyoljatok! Ez egy nagyon is szép zuhatag. És az az én fésűm.
CSENTE Szép zuhatag ömlik majd a szemedből, ha meggyámbászlak. De ez? Ez minden, csak nem zuhatag, s főként nem szép.
AJNÁCSKA Jó, akkor nem szép. Pont ezért kéne a fésűm.
BÍBUR Amit mondtam, megmondtam. A fésűd gazdára lelt nálam, s esküszöm, nagyon jó gazdája leszek.
AJNÁCSKA (ráront Bíburra) De ezt nem teheted, érted?
BÍBUR Nem? És miért nem?
AJNÁCSKA Azért, mert neked is van fésűd. S ha a másét elveszed, Bíbur, lelkem, az lopásnak számít. Ezt apánk bitófával bünteti.
CSENTE Nocsak. Mekkora hangja lett hirtelen!
AJNÁCSKA (nekiesik Bíburnak, Csente alig bírja szétválasztani őket) Majd adok én neked fésűt, te, te… Nem is Harmatlábú vagy te, hanem… Hanem…
BÍBUR Hanem? Na, ki vele, hadd halljam!
CSENTE (felnevet) Büdöslábú. Büdöslábú Bíbur! Büdöslábú Bíbur! (Most Csente és Bíbur esnek egymásnak, Ajnácska egy ideig próbálja szétválasztani őket; Kása közben ki-kikémlel a szekrény mögül, szemmel láthatólag nagyon élvezi, aztán hirtelen elásítja magát)
AJNÁCSKA Pszt! Mi volt ez?
BÍBUR Mi mi volt?
AJNÁCSKA Hagyjátok abba! Hagyjátok abba! Hallottam valamit!
BÍBUR Itt a banya!
CSENTE Büdöslábú!
AJNÁCSKA Hallgass már el! Itt van! Megjött Lebeke!
BÍBUR Ezért még számolunk! Tetves!
LEBEKE (megjelenik az ablakban, Kása gyorsan visszahúzódik)
Erdőn jár vala Lebeke,
Kő vala ekéje,
Kígyó vala ostora,
Erdőnek ahány ága-boga,
Minden igézet
Annyi felé oszoljon,
Az enyim megmaradjon!
A lányok kiegyenesednek, kitárják a karjukat, Lebeke pedig elővesz egy szelencét, kinyitja, s a tartalmával bekeni a lányok hónalját, azok meg verdesni kezdenek, mint a ludak, s mindhárman kirepülnek az ablakon.
KÁSA Azt a nemjóját! Ennek bíz’ fele se tréfa. Hát most mi a békalukát csináljak? Hóhahó! Ezt itt hagyták. (Bekeni magát a szelence tartalmával, és ő is kirepül) Bükkfütty!



7. Jelenet


Sötét erdő. Kása éppen földet ér.
KÁSA Jaj! Ez a nyekk megnyomta az oldalamat! Hahó! Hahó! Hol vagyok? Hahó! Van itt valaki? Mindegy, ha lenne, se látnám. Hahó, bárki! Hogyha itt vagy, legalább füttyentsél egyet! Kellett nekem elhokizni azt a garast! Kellett nekem elbokrétázni a cipót! Várok egy kicsit, hogy hátha megszokom, mint az éhséget. Nem szoktam meg. No, te Kása, koncentrálj a feladatra! Egyet most már tudsz: repülni. Gondoltad volna? Ugye, nem.
BEKECS Jaj! Ez a nyekk! Mi? (A Kása háta mögé lopózik, s fenéken billenti) Jó, mi?
KÁSA Hé! Ki beszél? Hé! Mit rugódsz?
KUKUCS Megtanultam repülni! Megtanultam repülni! (Röptetni kezdik Kását) Né, hogy tudok repülni! Málé, Hurka! Né mit tudok!
KÁSA Tegyél le, hallod? Most azonnal tegyél le!
DIKICS Hogyha itt vagy, legalább füttyentsél egyet! Igenis, kérlek. Ahogy parancsolod. (Hatalmas füttykoncertbe kezd)
KÁSA Ne bántsatok! Jaj! Kik vagytok?
BEKECS Mi? Szerinted? Mi?
KUKUCS Hogyha egyből kitalálod, bíz’ isten nem jársz pórul.
DIKICS Lejárt az időd!
BEKECS Ez most ki volt?
DIKICS Hogyhogy ki, kérlek?
BEKECS Dikics! Én esküszöm, nyakon váglak! Mit kevered össze itt a hangokat?
DIKICS Na, már látom, nem ugyanazt a mókát csináljuk.
KUKUCS De igenis ugyanazt a mókát, ha te szépen meghúznád magad, s nem akarnád átvenni folyton a vezetést!
DIKICS De ha egyszer engem Belzebúb is magas vezetői pozícióra teremtett!
BEKECS Kuss legyen, Bilikín! Magas vezetői pozíció! Te Kukucs, az mi?
KUKUCS Mit tudom én!
Kása ezalatt megpróbál száraz gallyakból tüzet csinálni. Az ördögök ezt észreveszik, és abbahagyják egymás szekírozását.
BEKECS Ohó! Nem úgy van az, pajtás!
KUKUCS Mit hisz ez a hebrencs mutyi magáról?
DIKICS Pfuj, kérlek, én mindjárt kővé dermesztem. (Kővé is dermeszti, pont abban a pillanatban, amikor sikerül meggyújtania végre egy ágat; amint egy pillanatra fény lesz, Kása megkövül) Tádám! Kérlek.
BEKECS Tádám! Hát én mindjárt megboldogulok! Hát te elrontottál mindent. Mi?
KUKUCS Most már én is amondó vagyok, Dikics, hogy menjél te a bütübe!
DIKICS Hú, de nagyon megijedtem! Hú, de szép ez a szobor!
KUKUCS Bekecs, csapd már le! Becsületszarvamra mondom, ott kellett volna hagyjunk a diófán!
DIKICS Most mi van? Mindjárt itt a másik trotyak.
KUKUCS Krapek.
DIKICS Nem, trotyak.
KUKUCS Nem, annak úgy mondják: krapek.
DIKICS Én meg azt mondom: trotyak.
BEKECS Fejezzétek be, mert közétek trotyok… krapok… mindegy. Kuss legyen!



8. Jelenet


Lebeke visszaviszi az időt a napkorongon. Palota kapuja. Málé a strázsával beszélget.
MÁLÉ Szóval azt mondod, szólítsalak strázsa úrnak.
STRÁZSA Strázsa uram. Igen. Ez pont így dukál.
MÁLÉ Rendben. Ahogy kívánod, úgy hívlak, strázsa uram. Na de mit kell tennem ahhoz, hogy béengedj! Éhes vagyok, de nem is ez a legnagyobb bajom. Szeretnék már valamihez kezdeni.
STRÁZSA Ó, akkor épp jó helyen jársz. Első Harmatlábú Baltazár királyunk épp szolgálókat keres. Sokan megpróbálták már, de eddig még senki nem felelt meg. Kerülj beljebb, s próbáld ki a szerencsédet!
MÁLÉ Más választás úgysincs nekem. Legalább nem ülök tétlenül. (Ugyanúgy, mint Kását, őt is a király elé viszik)
STRÁZSA Első Harmatlábú Baltazár, Harmatország királya, a Hajnal választófejedelme.
BALTAZÁR No, fiam, ugyebár, a strázsánktól értesülnöd kellett, ha már elénk vezetett, hogy épp szolgálót keresünk.
MÁLÉ Felséges királyom, én, ugye, tényleg szolgálni jöttem, csakhogy még senki nem jelölte ki a szolgálatomat.
BALTAZÁR Akkor én most kijelölöm. Őrködni kell. Van nekem három leányom. Őket kéne megőrizni, s megolvasni éjjelente mindhárom lány lába nyomát. Ha ez neked sikerül, fele királyságom s vele egyik leányom is tied. Minden tiszta, mint a harmat?
MÁLÉ Mi bajuk a leányoknak, felséges úr?
BALTAZÁR Ez is a szolgálat része. Végére járni a bajnak. Egyet mondok, amit tudok: három hete nem alusznak éjjel itthon. Hová mennek? És hogy kivel? Ezt kell kideríteni.
MÁLÉ De reggelre hazajárnak, uram, felséges király?
BALTAZÁR Reggelre? Már hajnalban itthon vannak. S úgy alusznak estebédig, mint a bunda. Nem is tudják, hogy én tudom. Pedig tudom. Éjszakánként tucatnyi papucsot szaggatnak széjjel. Pont négy párat fejenként. A vargánk se győzi már. A vargánk se, a strázsák se, s bizony-bizony, én sem, fiam.
MÁLÉ Királyom, én megteszek minden tőlem telhetőt!
BALTAZÁR Sok szerencsét!
MÁLÉ Szolgálatjára, királyom!



9. Jelenet


Ismét napnyugta. A királykisasszonyok szobája. Málé belopózik, s bebújik a szekrény mögé. Ébredés, tisztálkodás, piperézkedés.
CSENTE Mi van, Bíbur? Most meg az én szagúsvizem kellett? Csak nem locsoltad rá az egészet a lábadra?
AJNÁCSKA Csente, neked legyen több eszed!
CSENTE Van nekem, ne félj! De a szagúsvizemet, én esküszöm, visszaveszem tőle! (Rá akar rontani, de Ajnácska visszafogja)
BÍBUR (most Bíbur akar Csentének szökni, Ajnácska most őt fogja le) Csente, én téged, esküszöm, kikötözlek.
CSENTE Á, csak mondod. Úgyse mered.
AJNÁCSKA Nektek elment az a szép eszetek.
BÍBUR Ennek sose volt.
AJNÁCSKA Bíbur! Add szépen vissza a szagúsvizét!
BÍBUR Dehogy adom! Nem hibbantam meg!
CSENTE (nekiesik Bíburnak, kitép egy marék hajat) Így na. Most már a fésűd se fog kelleni. (Málé kikémlel, zavarodottan nézi őket, majd eltüsszenti magát)
AJNÁCSKA Pszt! Mi volt ez?
BÍBUR Mi lett volna? Hát a banya.
AJNÁCSKA Nem, nem. Másmilyen hangokat hallottam.
LEBEKE (berepül az ablakon, s előveszi a szelencét, bekeni a lányok hónalját, azok meg engedelmeskednek neki)
Erdőn jár vala Lebeke,
Kő vala ekéje,
Kígyó vala ostora,
Erdőnek ahány ága-boga,
Minden igézet
Annyi felé oszoljon,
Az enyim megmaradjon!
A lányok kirepülnek az ablakon.
MÁLÉ Emmá döfi. Ez bizony nem kicsike feladat. Ez a banya… Ez valahonnan ismerős nekem! Na, a szelencét szépen idefelejtette. Lássuk! Pfű! Ez egy… ez egy micsoda itt? Ez egy… pfű… ez egy… mintha görény vackolt volna ebbe… juj… pfű… (Ő is bekeni magát, s máris kirepül az ablakon)



10. Jelenet


Erdő. Málé éppen földet ér.
MÁLÉ Libát láttam, épp eleget. Átrepültek a vásárból a lábosba. De hogy egyszer gúnár leszek, meg se fordult volna a fejemben soha. (Tapogatni kezdi a hátát) Erre mondják, no, te Málé, mi szél hozott? Hát én is ezt kérdezem. De még ilyen sötétséget! Ej, be jó lenne, ha hallhatnám most a kakast!
DIKICS (elkukorékolja magát)
MÁLÉ Hóhahó!
KUKUCS (ő is kukorékolni kezd)
MÁLÉ Lehet, hogy egy pipitéren vagyok? Vajon mikor jő fel a Nap?
BEKECS (ő is megpróbálkozik egy kukorékolással, de csak krákog)
DIKICS Kérlek, neked már mutál a hangod. Te csak némán kukorékolj.
BEKECS Hogyhogy némán?
DIKICS Hát csak tátogj.
MÁLÉ Nocsak. Ez vagy három csoda kakas, vagy értek az állatok nyelvén.
KUKUCS (belecsíp Máléba) Szerinted?
MÁLÉ Jaj! Értek az állatok nyelvén. Akkor viszont kapóra jöttök. Nem láttatok három leányt errefelé elröpülni?
BEKECS (ő is megcsípi) Halljátok ezt?
KUKUCS Ez meghibbant.
MÁLÉ Hogyha nem, hát nem. Reggelig meg kell találnom őket. Jó mulatást, kakasok! (Továbbindul a sötétben, az ördögök követik)
BEKECS Nem úgy van az, hékás.
KUKUCS Csak úgy ripsz-ropsz továbbmegyünk?
MÁLÉ Jobbat sajnos nem tudok.
DIKICS Mutatok én neked jobbat.
BEKECS Te csak kussolj! Megint elrontottál mindent!
DIKICS És, ha szabadna kérdeznem, mégis mi az a minden, kérlek?
BEKECS Fejezd már be ezt a sok kérleket! Fejezd be, mert megőrjítesz, hallod?
KUKUCS Én nem tudom, de így semmire nem megyünk. Folyton meg kell állni, mert nem tudtok szót érteni.
DIKICS Én igenis tudok, kérlek. Ez a lajhár, ez olyan ostoba. Unom már, hogy mindig mindent nekem kelljen kitalálni. Hol van az a hatalmas eszed? Mi? Hol? Volna csak fele akkora, mint a bojtod!
BEKECS Azt merészelted mondani, hogy nagy a bojtom? Azt merészelted?
KUKUCS Most meg hová tűnt?
BEKECS Ki? A krapek?
DIKICS Nem, a trotyak!
KUKUCS Hé! Te!
Málé közben eljut a pokol kapujáig, óvatosan tapogatja a kaput, matat rajta, a zárat keresi.
KUKUCS Csitt! Rosszat szimatolok!
BEKECS Csodálkozol?
DIKICS Most ez megint mire jó?
BEKECS Ez eljutott a… eljutott a…
KUKUCS Megállítani, de gyorsan!
Málé megtalálja a zárat, de amint feltépi a pokol kapuját, az ördögök üszökké változtatják.



11. Jelenet


Lebeke ismét visszaviszi az időt. Hurka a palota kapujában. A strázsa alszik, Hurka nem bírja felébreszteni. Bemegy a palotába.
HURKA Felséges király, mert gondolom, az vagy, bocsáss meg, hogy rád török.
BALTAZÁR Ki engedett be? Fogják meg!
HURKA Nem engedett engem senki. Magamtól jöttem, királyom, mert a strázsa elaludt. Bizonyára régen kinn áll, s nem aludhatott régóta, mert hiába próbálgattam ébreszteni. Meg se hess.
BALTAZÁR Úgy? És hogy hívnak, édes fiam?
HURKA Felség, Suba Hurka a nevem.
BALTAZÁR Hurka fiam, én pedig Első Harmatlábú Baltazár király vagyok, Harmatország királya. Soha jobbkor nem jöhettél.
HURKA No, te Hurka, nem is rossz ez a fogadtatás!
BALTAZÁR Mit motyogsz?
HURKA Dehogyis motyogok, felség. Én szolgálatot keresni jöttem. Bátran reám lehet bízni bármit.
BALTAZÁR Úgy? Akkor hát kerülj beljebb! Van nekem három leányom. Mind a három csudaszép. De ördöngös mind a három.
HURKA Ördöngös? Az hogy lehet?
BALTAZÁR Nem tudom. Épp ezt kéne kideríteni. Három hete minden éjjel ördögverte mulatságba járnak, s csak hajnalra jönnek haza. Mezítláb. Minden éjjel elszaggatnak vagy egy tucat papucskát. És idáig minden legény, aki hozzánk betévedt, s én felfogadtam őrködni, nem tért vissza egy se. Odaveszett mind. Őrködtek már vagy ezren is. Két nap alatt megint két legény próbálta meg a szerencséjét, ám hiába. Velük együtt az én szerencsémnek is annyi. Most én kérlek, pedig nem szoktam. Hallottál te uralkodót könyörögni? Ugye, nem. De könyörgöm, mentsd meg a leányaimat!
HURKA Megpróbálom, felség.
BALTAZÁR Megkapsz mindent, amit kívánsz, ha sikerrel őrködöl.
HURKA Felség, ez csak jó szerencsén múlik. Nekem nincsen, csak a furfangos eszem. No de hátha a furfangom segít, s elvezet a szerencsénkhöz.
BALTAZÁR Tiszta szívemből kívánom: úgy legyen.



12. Jelenet


A királykisasszonyok szobája. Hurka a szekrény mögött.
AJNÁCSKA Ébresztő! Bíbur! Csente! Mindjárt lebukik a nap!
CSENTE Nem lehetne még egy kicsit?
BÍBUR Tényleg, Ajnácska, maradj még egy kicsit csendben.
AJNÁCSKA Mindjárt itt lesz Lebeke.
CSENTE Jaj, nekem már fáj a lábam!
BÍBUR Nekem meg a derekam. Legalább egy éccakát aludhatnék!
AJNÁCSKA Nekem jó, ha nektek is jó. Aludjatok! Addig is legalább nem civakodtok. Nem is értem, ennyit sose martátok egymást, mint az utóbbi hetekben.
CSENTE Hogyha egyszer Bíbur elveszi mindenemet! Igazán nem én tehetek róla.
AJNÁCSKA Csak a szagúsvizedet vette el, Csente.
BÍBUR Kuss legyen! Hagyjatok aludni!
CSENTE Itt van Lebeke. Gyorsan! Bíbur! Csente! Gyorsan! Csipkedjétek magatokat!
Nagy sietség támad, csak úgy kapkodják magukra a göncöket.
LEBEKE Hijnye! Nem készültetek még el? Engem ugyan nem zavar, hogy pendelyben viszlek. Annál nagyobb lesz az öröm odalent a pokolban.
Erdőn jár vala Lebeke,
Kő vala ekéje,
Kígyó vala ostora,
Erdőnek ahány ága-boga,
Minden igézet
Annyi felé oszoljon,
Az enyim megmaradjon! (Kirepülnek, Hurka is előbújik)
HURKA Ez a néne… ez a néne! Tőle vettük a bokrétát. Megállj, te az ördögökkel cimborálsz! Jól sejtette Baltazár, hogy ördöngösek a lányai. El kell jutni a pokolba, s onnan még vissza kell jutni. Rosszabb annál, amit otthon kaptam eddig, nem lehet. (Bekeni magát, s utánuk repül)



13. Jelenet


Hurka lepottyan az erdőben.
HURKA Na, ezt szépen megcsináltam. Vajon egybe’ vagyok még? Érezni már nem is érzem, úgy sajog. S látni aztán még annyira se látom.
DIKICS Trotyak!
HURKA Hahó! Van itt valaki?
KUKUCS Krapek!
HURKA Á, csak káprázik a fülem. (Az ördögök körbeveszik, s mint a szembekötősdiben, elkezdik ütögetni a vállát) Én még ilyen mókás kedvű sötétséget, kutyuljak meg, hogyha láttam. Na, ha mókás vagy, akkor ugye, nincs is félnivalóm tőled.
BEKECS Dehogyis van. Na tessék. Ott volt az a másik kettő. Azokkal lehetett volna mókázni. De nem. Neked kellett hú de szép szobor és hú de szép üszök. Ezzel nem megyünk semmire. Az biztos.
DIKICS Várd ki a végét, kérlek.
KUKUCS Ha valami, akkor ez most tuti uncsi.
HURKA Ha jól értem, hárman vagytok. Ki volt az a másik kettő, akiről beszéltetek? Na jó, tudom, úgyse fogjátok kiköpni. Senkinek nincs egy lámpása?
BEKECS Halljátok ezt? Hát te, te mit képzelsz magadról!
BEKECS Lámpás?
DIKICS Ez itt, kérlek, nem bánya… vagy barlang… vagy bunker… vagy…
KUKUCS Vagy valami ilyesmi.
BEKECS Nem, nem. Ez egy erdő.
HURKA He, azt látom. Na, ha nincsen, akkor sötétben megyek tovább.
BEKECS Várjál!
HURKA Bocsánat, de sietős a dolgom.
DIKICS Kérlek, az nekünk is sietős.
Hurka elérkezik a pokol kapujába.
KUKUCS Mit matatsz, te?
HURKA Velem beszélsz?
BEKECS Mért, szerinted kivel? Mi?
HURKA Tudja ördög. Vagytok hárman, rajtam kívül. Engem még ekkora becsben, esküszöm, nem tartott senki. Mindenki csak hozzám beszél. (Kinyitja a pokol kapuját, hirtelen nagy fényesség támad, az ördögök meg akarják akadályozni, dulakodás támad)
BEKECS Mit képzelsz, mi? Csak úgy ukmukfukk bemész?
HURKA Ha nem is ukmukfukk, de be én. Efelől biztos lehetsz.
DIKICS Állítsd már meg! Jaj!
KUKUCS Mi van?
DIKICS Jaj!
KUKUCS Bekecs! Erre megint rájött!
BEKECS Nem azt mondtad, hogy jobban vagy? Mi! Te is nézd meg, kinek hazudsz.
DIKICS Kérlek, akkor jobban voltam. De most megint nagyon kell. Jaj!
KUKUCS Megint elrontottál mindent. Kellett neked lelegelni az összes zöld diót! Lendülj! Támadás!
DIKICS Jaj! Nem tudok! Nagyon kell!
KUKUCS Tartsad vissza!
DIKICS Micsináltok? Jaj! Állítsátok meg! Állítsátok már meg!
BEKECS Ezért még számolunk!
Hurka ezalatt a zsebében kotorászik. A két ördög nekilódul, Dikics a földön kucorog.
HURKA No, apám, ha az ételt nem is, de ezeket most jól besózom. (Hurka előkapja a zsebéből a sót, és az ördögök szemébe szórja, Dikics, aki távolabb ül, nem látja pontosan, hogy mi történik, de buzdítja a másik kettőt)
DIKICS Üsd-vágd! Nem apád, nem anyád!
HURKA Ahogy mondod. (Eltűnik a pokolban)



14. Jelenet


Pokol. A padló pengékből áll. Táncmulatság van. A királykisasszonyok fergetegesen pörögnek. Megérkezik a három ördög is. Prüszkölnek, törlik az orrukat és a szemüket. Dikics még mindig összekucorodva jár.
HURKA Idáig is eljutottunk, s egybe vagyunk. Lássuk, hogy tudok rajtuk kifogni.
CSENTE Jer, te! Hadd vigyelek táncba!
BÍBUR Ő az enyém.
CSENTE Persze, mint a szagúsvizem! (El akarja csábítani Hurkát táncolni, de az csak ül, meg se mozdul, Csente pedig csábítóan sorra ledob magáról valamit: előbb egy kelyhet enged ki a kezéből, majd egy villát, Hurka pedig feláll, s összeszedegeti utána, felszed egy elszaggatott papucsot is, elteszi a tarisznyájába, majd elbújik)
DIKICS (mindhárman nézik, hogy a királykisasszonyok más ördögökkel táncolnak) Elviszik az enyémet!
HURKA (a rejtekhelyéről) Na nézd csak! Megjöttek a mókás kedvű sötétségek!
BEKECS (még mindig könnyezik a sótól) Dehogy viszik. Ki vigye el? Úgy ficánkol, mint egy hal. Ilyen is csak neked kell. Különben is, neked most épp mindegy. Nem? Menj, s könnyítsél magadon.
DIKICS Most épp nem mindegy, mert nem kell. Ő kell.
KUKUCS Na aztán. Jól időzítesz te is!
DIKICS Nem én, Kukucs, a diók. Vége, most már nem tudunk odaférni.
KUKUCS Nem, mert szépen megcsináltad.
BEKECS Én azért megpróbálom. A nagyobbik nagyon tetszik.
KUKUCS Melyik te? Az a pulykatojás?
BEKECS Pulykatojás vagy nem, de cserfes. Úgyhogy megyek. (Elindul, de nem fér hozzá, visszamegy)
AJNÁCSKA (Hurkát keresi) Aranylegény! Hová tűntél, aranylegény?
DIKICS S neked, Kukucs?
KUKUCS Nekem a középső, de rám se néz.
BEKECS S aztán. Menj oda, s kérd fel.
KUKUCS Nem, nem. Menjünk innét! Se móka, se tánc. Köszönet érte Dikicsnek.
DIKICS Mondtam már, hogy a dió az oka mindennek.
AJNÁCSKA Aranylegény!
Bíbur és Csente becibálják az ördögöket is a mulatságba.



15. Jelenet


Lebeke megint visszaviszi a napkorongot. Reggel van. Hurka a király előtt.
HURKA Vaksötétben értem földet, s ugyanabban mentem tovább. Ámbár, meg kell hagyni, elég mókázós sötétség volt.
BALTAZÁR Hogyhogy, fiam?
HURKA Várja ki a végét, felség! Mindjárt elérkezek oda is. Incselkedett, ijesztgetett…
BALTAZÁR A sötétség?
HURKA Igen. Persze, de én nem ijedtem meg tőle. Mentem tovább. S akkor egyszer csak a kezem beleakad egy kilincsbe. Belecsúszott a kilincs a kezembe. Ördöngös egy kilincs volt. Nemcsak csúszott, hanem billent, s ahogy billent, olyan erőset rántott az rajtam, hogy bennteremtem egyszeriben egy nagy, fényességes katlanban. Hát mit látok? A leányait láttam, felség. Úgy ropták a papucskákban, hogy a varga menten elsírta volna magát. S volt még ott egy csomó ördög. Hármat közülük ismertem. Ők voltak: a mókás kedvű sötétség.
BALTAZÁR És a lányok?
HURKA Szerintem már itthon vannak. Elhoztam az utolsó pár papucsot is, már ami belőle megmaradt. Meg egy kelyhet, meg egy villát. Gondolom, ez épp elég.
BALTAZÁR Jól van, Hurka. Most pedig menj, s húzódj meg a sarokban. Hozzátok a lányaimat! Csentét, Bíburt és Ajnácskát kéretem! (A strázsa kimegy, s hozza őket) Szép jó reggelt, gyermekeim!
CSENTE Jó reggelt!
BÍBUR Jó reggelt!
AJNÁCSKA Jó reggelt, édesapám!
BALTAZÁR Csak nem vagytok álmosak?
BÍBUR Mink? Ugyan, miből veszi ezt apám?
BALTAZÁR Csak mert olyan karikás a szemed alja, fiam. S neked, Csente? Kettőt pislogsz, s mindjárt begyógyul a szemed. Ajnácska, neked meg kiegyenesedett a hajad. Az a szép, csigákban omló hajad. Hadd halljam, hogy hol mulattok mostanában?
CSENTE Mink? Dehogyis mulatunk, apám.
BALTAZÁR Nem-e?
BÍBUR Nem, nem. Csente igazat beszél.
BALTAZÁR No, ha igazat beszél, akkor biztos azt is megmondja nekünk, miért álltok apátok s királyotok előtt egytől egyig mezítláb.
CSENTE Rendet raktunk a szobánkban tegnap este, s Bíbur véletlenül ugyan, de kirázta a papucsokat.
BALTAZÁR S vajon ezt a papucsot rázta ki? (Előveszi a szakadt papucsot)
BÍBUR Ez volt az, igen, azt hiszem.
BALTAZÁR Ez volt? Vagy csak azt hiszed?
CSENTE Ez volt, apám.
BALTAZÁR Hurka fiam, gyere elő!
HURKA (előjön a rejtekéből, a lányok összesúgnak) Parancsára, felséges Baltazár!
BALTAZÁR Mondd, fiam, hol találtad ezt az elnyűtt papucsot? Csak nem a lányok ablaka alatt?
HURKA Csak nem.
BALTAZÁR Hanem? Hadd hallom! Ki vele!
HURKA Ezt, felség, ezt a pokolban leltem.
BALTAZÁR Csak nem?
HURKA Csak igen.
BALTAZÁR A pokolban?
HURKA Úgy van, felség, ahogy mondom. Tegnap este, ahogy kérte, beosontam őrködni a leányok szobájába. Nem is kucorogtam sokat, mert jött vala Lebeke, s az ő szelencéjéből én szépen békentem magam. Aztán egyszeriben, mintha csak szárnyam nőtt volna, kinn voltam egy sötét erdő közepén, s onnan már csak néhány lépés, ahogy mondtam. Ott mulatnak minden este a lányai, felséges Baltazár.
BALTAZÁR No, leányok? Ki mit szól a hallottakhoz? Semmit? Nekem úgy is jó. Fiam, fogjad, amelyik kell, s vele együtt a fele királyságom is tiéd.
HURKA Felség, nekem a kisebbik tetszik. Csakhogy hátrahagytam még valamit.
BALTAZÁR Hurka, ami hátul van, azt hozzuk előre, de gyorsan!
HURKA Az van, felség, hogy van nekem két bátyám. S nem tudom, hogy merre járnak. Engedelmével, előbb megkeresném őket.
BALTAZÁR Járt itt nálunk két legény. Nem? Strázsa uram! Strázsa uram, ébresztő! Csak nem ők a fivéreid?
HURKA Felség, az bíz’ meglehet. Elmehetek?
BALTAZÁR Menjél, Hurka. S várunk vissza. Ajnácska is, ugye, lányom?
AJNÁCSKA Igenis, édesapám. Aranylegény!



16. Jelenet


Hurka áll a diófa alatt, a bokrétákat kémleli.
HURKA Akárhogy is nézem őket, ezek itt bíz’ elfonnyadtak.
LEBEKE (csak a hangját hallani)
Erdőn jár vala Lebeke,
Kő vala ekéje,
Kígyó vala ostora…
HURKA Ohó, néne! Bújj elő! Ohó, megvagy, nem is kell, hogy előbújjál. Nálam van a szelencéd. Azzal majd előbbre jutok. (Bekeni magát, s egyből az erdőben terem, csakhogy most világosság van, s észre is veszi azonnal Kását, kőtömb formájában, illetve Málét, üszök formájában, bekeni őket is, s a két testvér visszanyeri emberi formáját)
KÁSA Hurka, lelkem, hogy találtál meg bennünket?
MÁLÉ Ha még egyszer rosszat mondok, változtass üszökké engem.
KÁSA Hallod, Málé! Szörnyűségeset álmodtam. Megcsúfoltak rendesen.
MÁLÉ Téged is?
HURKA Bátyókáim! Sorban elmesélünk mindent, de most menjünk édesapánkért. Nagy vigasság vár reánk.
MÁLÉ Vigasság? Bizony rám fér egy vigasság.
KÁSA Hát még reám! Csak úgy frocliztak velem.



17. Jelenet


Harmatlábú Baltazár udvara. Mulatság. Mindenki táncol.
BALTAZÁR Suba Suba! Ej, be szép neved van néked! Koccintsunk hát a sógorságra.
SUBA Koccintsunk!
BALTAZÁR Nem mindennap kerül meg az ember minden gyermeke.
SUBA Csak egy a gond, sógor lelkem: alig kerültek elő, el is megyen mindenik. Hijnye kánya! Hármas menyegzőn se voltam még!
DIKICS Én se voltam, de esküszöm, ez a legjobb mulatság!
KUKUCS Bezzeg Dikics!
BEKECS Ez mindenhol jól elvan.
HURKA Járjon csak le a menyegző! Visszamentek mind a hárman legelni a diófára.
DIKICS Jaj, csak azt ne!
HURKA Pedig úgy lesz, hogyha mondom. Ott legalább egy lépéssel közelebb vagytok az éghez! Addig onnan le nem másztok, amíg angyalok nem lesztek!
SUBA Koccintsunk egyet erre is!



VÉGE







Kinyomtat
        
E-mailben tovább küldi


A szerzőről:

Király Kinga Júlia


Az adatbázis nem tartalmaz hasonló bejegyzéseket.

Copyrights 2014 Látó Szépirodalmi Folyóirat.