Vers, próza / Ablak

Gál Éva Emese
Ablak

[Látó, 2010. február]




A végtelen csak addig otthonom,
amíg nyithatom és bezárhatom,
hogy biztonságot nyújtson az az űr,
ami határtalan marad belül,


s csak szívünk galaxisával dobog.
Sejtekként ragyognak a csillagok,
hogy véges létünkben a végtelen
a hiány kiáltójele legyen.


Szaporodnak a gondok, mint a csend.
Egyre több csillag hamvad idebent,
s egyszer az égbolthoz nem lesz elég


a kívül-belül rekedt messzeség,
mintha a távlat bezárná magát.
Ablaktalan lesz az egész világ.







Kinyomtat
        
E-mailben tovább küldi


A szerzőről:

Gál Éva Emese


A szerzőtől még

   Esti pillanatkép
   Fehér
   Űr úr


Copyrights 2014 Látó Szépirodalmi Folyóirat.