AdyLátó / Ady-arc (mozaik)

Tasnádi-Sáhy Péter
Ady-arc (mozaik)[2019. január - AdyLátó]



Bíbor-palástban jött, igen… hogy honnan? Nem tudom. Gangesszal csak nagyzol… Pece-part, Párizs, Bakony? Az ív egyértelműen az őszbe tart (zenei aláfestés: fekete zongora, mögötte vak mester, tép, cibál, végig forte fortissimo, közben persze néhány dramaturgiailag jól elhelyezett Léda-zsoltár a capella). Mindez, ugye, inkább csak elméleti síkon, hisz az EMKE és a Royal közt is csak bicegve (Bémer tér két oldala), inkább konflison, mint gyalog.
Kunfajta, nagy szemű legény, arca szatír-arc, legutolsó ismert címe: csók palota, szobája harmadik emelet, ott lakik az egész való, amikor épp nem az Isten balján, minden gondolatnak alján.
Pénze nincs. A nagyúrral egyszer összecsap ugyan (tépi, cibálja – szándékos áthallás, pont mint a vak mester a zongorát), de arany csak csörög, nagy nevetés (ez mondjuk crescendo), vére meg hull, hull, egyre hull. Végül természetesen kincs az nincs – lázáros, szomorú – nézheti a drága.
Lovára patkót senki sem veret, így vágtat, a halottak élén – hű csapat – végig a magyar ugaron (vágókép: várva pihegő nagy fehér asszonyokról), mígnem aztán a dudva, a muhar és persze a gaz végzi a dolgát.
Megfoghatatlan: alkonyat, délibáb, csorda-népek oltógyomrában százszor is lelegelt szívvirág. Se rokona, se ismerőse senkinek. Dózsa György is csak úgy-ahogy... lidérces, messze fény, lidérces, messze fény.









Kinyomtat
        
E-mailben tovább küldi


A szerzőről:

Tasnádi-Sáhy Péter


Az adatbázis nem tartalmaz hasonló bejegyzéseket.

Copyrights 2014 Látó Szépirodalmi Folyóirat.