Ujjad érintésére türkiz virágom
megkövült fényből megvillan, hegyi
patakok friss fröccsenésű vizét szólítod,
mely kék szirmain összezúzódott magjain
forrongva táncol, életük vesztesége
felajánlott szavakkal fizettetik vissza.
Éber elektronok, réz fali-kígyókban
várnak jeledre, hogy úgy táncoljanak,
mint a Beszélő Isten a mennyből leszállva
és visszahozzák Mozart melódiáit,
kicsúfolják a világ keservét és csodálják, de
a szél szemén át látod, amint felkel a nap
és a föld teremtményei a mennyek sötétjéből
nőszirom-hálót nyitnak az emberi misztériumok
zord fényeinek, most-od és itt-ed,
tűhegyeket melyeken számtalan
angyal táncol mindig és mindenhol.