Talált vers / Az árdéli fanyűvők

Csiki László
Az árdéli fanyűvők

[Látó, 2009. február]



Azoknak ott fenn a felhős erdőn nincs kakaójuk –
hó-rukk, hó-rukk, hó-rukk!
Azok ott fenn bádogbögréből rumot reggeliznek,
kedves lelkem, Lisbeth.


Azok ott fenn eszerint talán capinás fadöntők.
Maga sose rönkölt?
Azok ott fenn nem is zuhanyoznak reggel, kedvesem,
de lehet, este sem.


A szép patak esővíz csak, a kinn mosdó favágók
csizmáján aláfolyt.
Lészára vetett, ködben átvizült gatyák hírelik,
hány még a lélek itt.


Szóval ezek olyan válogatatlan hegyi népek,
vékony népi réteg,
retardált az aktuál-szociális pozíciójuk,
tehát hó-rukk, hó-rukk! –


vigyen nekik bátran emigránsoktól összespórolt
holland kakaóport,
német narancsot, dán angolszalonnát, belga banánt
lelki segély gyanánt.


Én lefogadom, hogy másnap a doktornak eladják,
és az árán hagymát,
babkonzervet vesznek, cigarettát, puliszkalisztet,
kedves lelkem, Lisbeth.


Az ózonuk folytán magának ezek a fenyvesek
felette kedvesek,
az ózonlyuk alatt itt fenn viszont sokkal fontosabb,
tömít a hagymaszag.


Dobkályhán vaslábasban sercegő szalonna zsírja
a tömjén, a mirha,
pokrócot, deszkafali szex- és szentképet átitat,
mint súlyos áhitat.


S ha a barakk priccsén hever velük vendég kedvesük,
s ha majd a hold besüt,
a fadöntők szagos melegben szeretve motoznak,
Lisbeth, óra hosszat! –


amíg a facérak végre horkolni kezdenek,
s a kedves kedvesebb,
amíg becélozza őket végtelen magasából
és zuhan a mámor.


Reszketve, egymáshoz szorulva várja férfi, asszony,
hogy rájuk szakadjon,
de mint a kinti almafa, madárral minden ágon,
rájuk dől az álom.


Alvás közben egymás nyílt szájába lehellnek,
leng a hagymafelleg,
bár a könyv s maga szerint, Lisbeth, ez felette rossz itt,
merthogy széndioxid,


és rossz, hogy reggel, mikor a nő a szennyes ingeket
leviszi s integet,
nem mondja búcsúzóul, bár jót tenne lelkileg:
isteni volt veled.


A fadöntő sem szól neki, hogy vért pisál a hóra
múlt Karácsony óta,
s hogy legutóbb otthon az ünnepi hurka sem ízlett,
kedves lelkem, Lisbeth.


Bizony, ezek itt fenn cefetül el vannak maradva:
fügétől a hagyma,
délszaki pálmától a gyertyán, nyomor a gyomortól,
bizony, ez komor kor.


Igen, de itt ezek is húsból vannak, lelkem kedvesem,
bár talán tetvesen,
sorsukat végig kitanulták, hogy miért, mi végre,
mint maga s a férje.


Iskolába való gyereket csinálni a völgybe lejárnak,
többnyire vasárnap,
s épp azt teszik ott, amit én magával idefenn,
bár még csak kedd van, kedvesem.







Kinyomtat
        
E-mailben tovább küldi


A szerzőről:

Csiki László


Az adatbázis nem tartalmaz hasonló bejegyzéseket.

Copyrights 2014 Látó Szépirodalmi Folyóirat.