Fórum / Az érzelmi gömbvillám elmarad (Csiki László Ajakír c. regényéről)

Czegő Zoltán
Az érzelmi gömbvillám elmarad (Csiki László Ajakír c. regényéről)

[Látó, 2009. február]




Csiki László: Ajakír. Budapest, 2008, Magvető Kiadó.



Csiki László hatvannégy esztendőt élt idén októberig, két országban és két rendszerben, mint sokan mások, ám regénye nyitott könyve egy lezárult életműnek arról, miből mennyit és hogyan őrizett meg, hogyan dolgozta fel.



A testem a hazám – kétszer is leírja 500 oldalas regényében, és ad absurdum ide absztrahál a költő író; roppant tanulságos lehet, mind a megélők, mind a fiatalabbak számára.



Rakosgatás, szűrögetés közben azon kell gondolkodnom, hogy a szerző életfutása-e a keret, vagy pedig a megélt két rendszer és két ország bójákkal zsúfolt rendetlensége az, amiről Csiki épp így mond véleményt, s lesz ez a vélemény a tartalom maga.
Mintha tudta volna, hogy ez az utolsó dobása a nagy labdatéren. Bárhol is nyitom ki a könyvet, öt soron belül legfennebb, már jelentkezik a leszüremlett vagy éppen akkor leszűrt élettapasztalat elvi, erkölcsi párlata.



A következtetések szerves halmaza a regény, és ilyenkor, olvasás közben, de leginkább közvetlen utána fogalmazódik meg bévül a kérdés: mi a keret és mit szolgál? A történet maga s maga a regénybeli „történés” mondhatni közismert, illetve – az epika – sablonos. Ám amit tartalmaz íróból, történelemből (lásd: közelmúlt), írói egyéniségből s egyénből, az maga az érdem, és ezért érdemes volt.



Orwel előre írta meg a szocializus-kommunizmus állapotmeghatározását, el egészen az étrendig és a kasztos-karsztos rendszer építményéig, s bizony nem utópia, nem a két Tamásé, Morusé vagy Campanelláé, de a valóságé, zsigerekig. Csiki utólag… Az a Csiki, aki soha nem nyúlt hozzá a készhez, inkább teremtett magából, magának, magáért a meglévőért vagy a lehető rossz ellen. Mindenképpen kérdésessé éppen ez teszi a román kommunista diktatúra fölbolygatását, épp most, amikor…
A képtelent, az abszurdot képtelen, abszurd helyzetben éri tetten a regény. Másként történészi, statisztikusi munka lett volna a keze nyomán. De ez nem a Csiki asztala.



Sok helyen Bulgakov-képek, hangulatok örvényében, érezhető és kitapintható (!) szürreálban vagyunk derékig, ez az író találmánya, hogy elvezethetné az ismerkedőt a képtelenségek döngölt parlagjára.



És – mindez Csikire emlékeztet, hiszen bőven kaptunk ifjúkori könyveiből is hasonlókat.



Romániából (továbbiakban: R) disszidált, illetve áttelepedett francia illatszerügynök látogat haza Barapoulos néven. Rúzsokat, szereket hoz ebből a családból a Haza Bérce és neje számára. Az első perctől a belügy látókörében, be akarják szervezni a maguk hasznára, mármint a nagyobb és legnagyobb hatalmi tisztek a maguk hasznára, arra az esetre, ha 1. sikerülne valamelyik rúzzsal, ajakírral megmérgezni Haza Bércét, és aztán átvenni a hatalmat s annak profitját, 2. ha pedig nem sikerül, és így a nyugati imperialisták ármánykodását leleplezve (áldozat a választékot bemutató francia, egykor román állampolgár), minél hősibb pozícióba kerülne Haza Bérce húsosfazakánál.



Kezdők, tehát fiatalabb vagy későbbi olvasók kedvéért: R-ben a legveszettebb kommunista diktátort tolongva nevezték hazájában (másé nem volt a haza, csak az övé) Kárpátok Géniuszának, Scorniceşti-i Tölgynek, sok másnak. Nos, hol itt a keret és az abszurd, a szürreál? Ott, R. talaján. És amit ebből Csiki fölmutat, az itt-ott szélbe szálló kerítés, mert a Csiki-féle etikum illetve a realitás erkölcstelensége szétveti azt minduntalan. Oldalakon át lélektani vagy reális ismertetése Haza Bölcsének a legkülönbözőbb oldalakról; a záróképekben már a legközönségesebb helyzetekben. Mindez a lehetséges valósága, kicserélt életrajzú törpe diktátor a magasságban. Történelemgyártás, mélység és ideológiai magasság futószalagon. Belügyes főtiszt kérdi az ügynök vendég Barapoulostól, inkább: görög nevétől: tudja-e, hogy El Greco valójában nem az ő névadó szülőföldjének, Görögországnak a szülötte, hanem ennek az országnak, R-nek…



Forgatókönyv a belügynél megírva, program szerint zajlik minden a beszervezés felé, ez kiderül már az elején, amikor a szállodai rezidenciájára – szoba, fürdő, rakva lehallgatókkal – fölküldik a kéjnőt, igen reális coitus közben s utána kiderül minden, ami kiderülhet az epikumnak ebben a szakaszában a készülő beszervezésről. Később a tiszttel való „beszélgetéskor”: „Azt is megértettem ugyanakkor, miért vallanak a letartóztatottak, még mielőtt feltennék nekik a lényeges kérdéseket. (…) Végső soron a beszéd éppoly öncsalás, akár a hallgatás. Erre a következtetésre jutottam, és nem lettem tőle boldogabb. Következtetés volt, nem tanulság, tudtam és beláttam. Azt is, hogy az ördögnek tartozom vele.”



Ha lett volna kétsége az első, illetve a gyakori Csiki-olvasónak az iránt, mire is megy a játék, hát így. A szépítőszer-ügynök, egykori R-beli tanár szellemileg fölötte áll a tiszteknek, de még ez sem R-i sajátosság. Elvégre nem lehet minden szekus, ávós, ávéhás egy-egy Fouché. „A megértés pedig: árulás. Önfeladás legalább. Egyik annyi, mint a másik.”



Mintha 1971-ben mondta volna ezt Csiki, harminchét évvel ezelőtt egy-egy deci rumunk mellett. És most bebúcsúztat ezzel s a többi hasonlóval bennünket egy (örök) időre!



Haza Bércené, a divatdiktátor, a kémkedés, ipari vagy szépítőszerbéli legyen az, de nagyban, a termékek hamisítása, címkézése, de minden egyenesben, e világian. Jottányival kisebb mérték már hazaárulás. Mindez és ezerszer több is – megművelendő terület az erkölcs, a Csiki-féle erkölcs szerszámainak. Betekintést nyújt a titkos szolgálat belső „etikai” szerkezetébe is az író. Mondhatni: nem nagy próba. Ám itt sokkal többről van szó. Ez már erkölcstelenségi freskó, végrendeletszerű. A tiszt: „Az ilyen munka hamar elnyüvi az embert. Akkor pedig meg kell válni bárkitől, aki belefáradt. Már csak emberiességi megfontolásból is.”



Igen, itt-ott emberiességi stb. szempontok. Tovább, odébb: „Úgy tesznek, mintha hatalmas titkokat tudnának, mintha fontosak volnának… Locsognak, fecsegnek. Azt mondják, Szent Sebestyén. Jó, ez akár érthető, legalábbis magyarázható. Azt mondják, Haza Bérce. Ám legyen… Arról van szó, hogy ha álhírt akarunk tudtukra adni, megtesszük, de profi módon, a megfelelő csatornákon át tesszük meg, nem gárgyult elhárítókon keresztül.”



A pokol, a pokoli egyik kis göröngye, hogy az „elhárítás”, a szolgálat, a hazavédelem ilyen formája rendelkezik egyfajta logikával is a Csiki-féle építményben, a regényben. És nem is véletlenül, ugyanis az eleven, a megtörtént rendszernek is megvolt a maga logikája, eleve, és eszménye, ideológiája, minden álságos és aljas volt. De azt a logikát bármikor átléphette a diktátor, Haza Bérce, el a mitikus önimádatig és imádtatásig.
A hatalom nem maga a nagyság. A nagyság viszont hatalom – mondja az egyik főnök a legnagyobb főnökről szólván, Haza Bölcséről. – A nagyságot el kell fogadniuk, követniük kell. Boldogan teszik végül is. Berzenkednek ellene, de teszik… Ha mégis lázadnának ellene, és belebuknának, boldogok, hogy nagy ellenféllel szegültek szembe.



Kis előadás hát a hatalom pszichológiájáról egy belügyes főtiszt részéről, és többek között az is csinos az előadásban, hogy – ő maga sem hisz abban, amit mond. Amint az kiderül a vég, a végzet nulladik kilométerkövénél. Igen, ott szinte kifulladva mond el rendre mindent, mindent, amit élete során el akart mondani, ki tudja, hányszor, Csiki. Ő legalább egyszer kimondja, elmondja, hogy a hatalom nem egyszeri, nem megtörtént és befejezett (nem ezekkel a szavakkal), és ezért érvényes, akár a tömegvonzás, a térgörbület.



A második könyv más stíl, más tartalom, gyermekkor s gyermekkori város emléke és látványa, most. Fekete hó, sáros minden, soha Zola óta ilyen városképet, mely igenis a tündéri gyermekkort idézi.



A nyomor, a szegénység hatványozása stílusbeli kérdés. Nem mindig. Emitt Csikinél politika is. Mintha ebben a városban, R-ben nem is lett volna sosem tavasz, csak fekete, legfennebb sötétfehér hó s havas sár, sáros a hó, sáros itt minden, még az éhség sem tiszta.



Ezt akarta többek között s főként fölmutatni Csiki László, szem- és értelemmagasságban.



Gyermekkori történetek, barátok. Látogatások is. És hűhó, műhó, valahonnét műhavat hoznak, mert jön Haza Bérce, és beszélni fog. Mindeközben naplót vezet a görög-francia szépítőszerügynök a tisztjei számára, megtévesztés beleszámítva és kizárva. Látogatások, és óhatatlanul szert kerít a besúgó pszichológiájára is. „Megtanulta a szabályt, és élvezte, hogy eligazodik benne. Betartja, és ezzel mintha ő maga alkotná meg… Nem kellett egyebet tennie, a kérdésekre felelnie csupán, s máris mintha a barátságukba, társaságukba fogadták volna. Kutya kitört a köznapi körből, s úgy hitte: fölfelé jutott, hiszen a mélységen kívül nem ismert más irányt.”



A belső monológ, a vallomás, titkos Csiki-záradék a párizsi szeretőnek írt följegyzések sora, Lucille mindent megtud majd.
A tömeglélek-áramlásról föltétlenül szól a szerző, hogyan lehet milliókat lefoglalni és mivel, naponta, minden órában, hogy ne legyen percnyi idejük se mással foglalkozni, csak a szükséggel, éhséggel, népgyűlésekkel és látogatásokkal, Haza Bölcse külön világával. Csiki nem elméletizik a cselekmény margóján, itt a pszichológia, a logika, a képtelenségek szükségszerű érvénye együtt csődül-csörtet a mondhatni átlagos cselekményvázon. De hová és hogyan, azt amúgy mellékesen tudja meg az olvasó. A rúzsozott férfiajkakig, a legigénytelenebb titkos lakrésztől a képzelt magasságokig, s az utolsó percekig habozó puccsisták osztozkodásáig.



Apokaliptikus kép világvégével, és így szinte természetes és fölfogható a kifestett házaspár végvergődése egy festett országban. Valami a belenyugvásról, a tétlenségről és tehetetlenségről, ilyen világban élünk mi, szeretkezve benne, női test látványától gyógyulva a félelemből, vagy csak képzelve a gyógyulást.



A hősnek nyolc év után haza kell mennie, hogy összeálljon egésszé az élete, az elhagyott másik féllel együtt! Abból merít, ami volt, ami van. Csiki Lászlónak ugyanvalóst van fantáziája, nem kell mozaikokra hagyatkoznia, teremt ő – itt is! – magának minden szállásba bútorzatot, de egyszer haza kell menni, egyszer haza…



Ki tudja, hányan írtak s mi mindent Erdélyből Magyarországra emigrált (!) magyarok e (a) sorsvonalról! Nem olvashattam mindet. Volt, van nyálaska, hősieske, undorka, szánalmaska. Merde! Senki nem közelítette meg – beleértve alanyilag nyavalygó kitelepedett költőket is – ilyen tisztán s becsületesen az okot és az abból következő szándék lelki katarzisát, a megpróbáltatást és a szenvedést, az elviselés szenvedéseit, a vágy és a tehetetlenség, a belenyugvás nyugtalanító állapotát. Csikit fanyarnak ismertem negyven év alatt, erősnek és átlépőként belerúgónak a merde dolgaiba. Most tárulkozik.



A végkifejletben, a puccsban, itt a könyvben nincs katarzis. Az aljanép politikus gárda nem ismeri az érzelmi gömbvillámot, csak a pénzt, posztot és passzolást a Hatalomhoz. Még ha idióta is az, aki diktál.



Bárhol nyitom is ki a könyvet – létvizsgálat, lét, minőség, okság ütközőzónájába látok. Félszeg, kétdimenziós jellemek R-ben, teljességgel sehol. Még a gonoszak is félkegyelműek. Araszról araszra a lepusztított lételem, létalany és létforma, és mindennek romhalmaza.



„A nőnek egy szögből kifolyólag van fél szeme. De azt a szöget ő se látta.” Rejtős? Nem, maga Csiki, számtalan helyen, szóképzésekben, archaikus szavakban, újításokban (gödöle, hókon, rézsút, csálé, itkányos, boksa – számtalan) jelen a szürreál és mélyreál, semmi sem idegen tőle és az állapotoktól sem, amelyeket teremtett a meglátottak romjain, gyermek- és ifjúkora feketehavas dombjain.



Harmadik könyv: nem mára volt tervezve a népfelkelés. Megrendezi a belügy egy része előre a másnapi népünnepélyt a vezér látogatása alkalmára: és sugározza a (Csiki-féle) tévé – huszonnégy órával hamarább. De hamarább kitör a népfelkelés, mert Wudu gombostűket mellékelt a mozijegyekhez, hogy a látogatás alkalmából szurkálni lehessen a tömegben a nők farát… sikoltozások, izgágulás etc.



Csiki megképzeli és megjeleníti szatirikusan az 1989-es műanyagforradalmat R-ben. Nem sokat túloz, semmit sem téved.



Idétlenkedve, félve – ahogy Néró próbálta elítéltként átszurkálni saját nyakát – valahogy kivégzik Haza Bércét, eltaknyolt kis forradalmacska és kivégzésecske – tisztára hasonmás!



Tájkép, műanyag-forradalom után. Hazát elárasztja a szex- és pornófilmek tengere, piacról jövet beugranak éhesen, szatyrokkal a moziba combot, szőrt látni az emberek. És perc alatt belehuttyantunk a másba! Szerző Csiki László következetes itt is. A főhős térdig koptatva a lábát, mindenütt meg akarja tudni: kik lőttek. (Senki.) Kinek a parancsára? (Senki.)
Melyik hát a keret? – kérdezi a vizsgálódó. Csiki élete vagy a történelmi kétszeres bukás? Élet egy turbulensnek látszó, valójában oszlásnak indult világban, vagy: keret, annak bemutatására. Idézem a főhős Csikit: „A halottak legalább kijutottak innen, a testükön ütött lyukon át.”



Végkifejlet nincs, megyen tovább minden egy másik eléfelé. Idézek az utolsó oldalakról: „Lucille, most nem hiszem, hogy egyszer ennél bővebben mesélek majd erről. A hivatalos változatot olvashatod a lapokban, Párizsban is (…) Egy félhomályos kocsmában ülök, vörös-fekete asztalkánál, olyan kicsi és kerek a lapja, mindegyre lecsúszik róla a könyököm. (…) Átvedlett elnöki testőrök sem mozdulnak a sarokban. Szoríthatja vállukat az új zakó. Ők a bejárati ajtóra merednek sörivás közben is…”



Vagy már nem is szorítja az angyalarcú régieket az új zakó?
Végleges, így végleges tehát az igazi Csiki László arca, ezzel a regénnyel.



Merde – a regényben kettős erejű jelentése van; elsődleges: szar.





Kinyomtat
        
E-mailben tovább küldi


A szerzőről:

Czegő Zoltán


Az adatbázis nem tartalmaz hasonló bejegyzéseket.

Copyrights 2014 Látó Szépirodalmi Folyóirat.