Vers, próza / Az eb magánya

Jánosházy György
Az eb magánya


Ezek a bágyadt nyári éjszakák…
tespedt nyugalom fekszik házra, kertre –
csak egy álmatlan szellő hordja szerte
a megizzadt kukák nehéz szagát,


különben minden alszik, néma, tétlen,
a Mindenség ernyedt, amorf anyag –
de ketten, lám, mégis virrasztanak,
két fájó lélek a fülledt sötétben:


egy bús beteg, kíntól, láztól vacogva,
reményvesztetten néz a csillagokba
az érzéketlen, ájult éjszakán át,


és egy gazdátlan eb csontvázra fogyva
turkál a férges és bűzlő piszokba,
s felsírja az Úristenhez magányát.







Kinyomtat
        
E-mailben tovább küldi


A szerzőről:

Jánosházy György


A szerzőtől még

   A vers órája
   Hideg a ház
   A középkori művészet múzeumában
   Eső
   Hiába ordítsz


Copyrights 2014 Látó Szépirodalmi Folyóirat.