Vers, próza / Az inka

Esteban Zazpi de Vascos
Az inka

[Látó, 2010. október]




Zazpit, naplótöredékeinek egyik bejegyzése szerint, az 1800-as évek elején a La Paz-i kolostorból Limába küldték. A La Paz-i San Francisco-katedrális egyik orgonistáját, Benito testvért kísérte el, valószínűleg mint kottamásoló, zenei művek beszerzésére. Abban az időben a limai Szent Ferenc-katedrális volt a latin-amerikai egyházi zene központja. Évszázaddal előbb itt működött „cappelmaisterként” Tomás de Torrejon y Velasco, a Spanyolországból idetelepedett zeneszerző, aki nemcsak egyházi műveket, hanem világi zenét is szerzett. Ma is játsszák a hangversenytermekben a Magnificatjat, a Desvelado Duen mio, két orgonára szerzett műveit. A limai székesegyházba ő építtetett két orgonát. Tulajdonképpen ő volt a földrész magas zenekultúrájának a megteremtője. Zazpi egyik naplóbejegyzésében azt írja: „ma Mozartot olvastam”, ami azt jelenti, hogy a XIX. század elején a nagy városokban már elég élénk, a kor zenekultúrájára figyelő zenei élet volt, Torrejon pedig méltó előfutár. Az ő nevéhez fűződik az első dél-amerikai opera, a LOA, teljes címén a La Purpura de la rosa megalkotása is. Művein nagyon ér­ződik az európai barokk zene hatása, különálló stílust nem teremtett, az otthon ta­nultakat folytatta, bár a zenekarban a klasszikus hangszerek, a hárfa, a csembaló mellett a gitár, az indián pánsíp, a kasztanyetta, a csörgődob is szerepet kapott. A LOA-t a nagy zenekedvelő alkirály kérésére írta, V. Fülöp születésnapjára. 1707-ben mutatták be nagy sikerrel a kiváltságos spanyol publicumnak. A librettó egy Calderón-szöveg alapján készült. A mű magán viseli az akkori kezdetleges opera minden jegyét, messzi van még az igazi operától, inkább élőképszerű előadást láthattak az akkori nézők. Főszereplő a kórus, amely Calliope, Terpsichore és Urania dalaira válaszol, de megidéződik Venus és Adonis szerelme is. Ilyen szövegek van­nak benne: „Ó, a kilenc nimfa kórusa, akiknek édes hangja harmonikus össze­csengése a hallásnak és az ízlésnek. Fátylak, repüljetek Apolló templomába…” A naplóbejegyzés szerint 1806-ban, a pünkösdi fiesztán, szabadtéri előadáson ezt az operát nézi végig Zazpi. Elbűvöli a zene, de bosszantja a szöveg, a történet, ami teljesen idegen a hely szellemétől. Még annyit jegyez meg, hogy az indiók, bár nem értenek semmit a szabadtéri színpad történéseiből, szövegéből, a zenét szinte angyali önkívületben hallgatták. Tupac Amaru felkeléséről, árulásáról és kivégzéséről kellene ide opera! – jegyzi meg. Az 1782-es felkelésről bár írt valami szövegeket, egészen biztos, hogy nem írt megzenésíthető szövegkönyvet. Paraguayi útja után, amelynek egyik legnagyobb élménye a dzsungelben európai dallamokat éneklő indiánokkal való találkozása volt, betegen már, de valóban belekezd egy ope­ralibrettó megírásába. A fentmaradt kéziratok nagyon töredékesek. Egyfajta szinopszist írt az Inka című operához. Több változatban is. Először három felvonásra tervezte, majd beékelt még egyet. Egyik változatban például kihúzta a Narrátor, illetve Cusi Huallpa szerepét. A történet Garcilasso de la Vega el Inca, Peru igaz történetetének a megírójáról szól, akinek művei nagyban hozzájárultak Latin-Ame­rika öntudatosodásához, a gyarmati hatalom be is tiltotta, mert egyfajta ideológiát adtak a függetlenségi harcokhoz. A kéziratkötegben az Inka címszó alatt több verses szöveg is található, némelyik mellé csak annyit jegyzett a szerző: kórus, tenor, szoprán. Az alábbi „operalibrettó”-t gyakorlatilag a fordító állította össze a létező töredékekből. Tagadhatatlan, hogy ebben a formában Esteban Zazpi De Vascos Y Aitzgori operalibrettó-kezdeménye inkább a fordító operáról való tudását tük­rözi. A fordítás során mindegyre felidéződtek a közismert operák dallamai, óhatatlanul befolyásolták egyes szövegek átírásában. Az összeollózás nyomán egy klasszikus, XIX. századi nagyopera vázlata sejlik fel, de úgy gondoljuk, érdemes volt foglalkozni vele, hisz árnyaltabbá teszi az ibér szerzőről kialakult képet.


FERENCZES ISTVÁN




AZ INKA


OPERA 4 FELVONÁSBAN


SZÖVEGÉT ÍRTA: ESTEBAN ZAZPI DE VASCOS Y AITZGORI



SZEREPLŐK


Sebastian Garci Lasso de la Vega Vargas, spanyol hidalgó – bariton
Isabel Chimpu Ocllo, inka hercegnő, a hidalgó nustája – szoprán
Dona Luisa Martel, a hidalgó felesége – mezzoszoprán
Huayana Cápac, az utolsó inka király fivére, Isabel apja – tenor
Garcilasso de la Vega, az Inka, a hidalgó és a nusta fia – előbb mezzoszoprán, majd tenor
Cusi Huallpa, az Inka dédnagybátyja – basszus
Vascos, szökött katona, majd száműzött – tenor
Mater Teresa, Domonkos-rendi apáca, Isabel bizalmasa – alt
Narrátor – bariton
Spanyol katonák, tengerészek, kalandor nők, férfiak, kereskedők, szám­űzöttek, Cuzco köznépe, indiánok stb.


Történik a XVI. században




I. FELVONÁS


1519. Sevilla kikötője. Egy indulás előtt álló hajóra érkezik több hidalgó társával Garci Lasso de la Vega Vargas, a spanyol király kapitánya. Indulnak az Indiák felé. Tele bizakodással, gőggel, Garci Lasso de la Vega az Új Világról, El Dora­dó­ról mesél.


BARITON:
Repülj, fecském, messzi szálló,
Vár reánk már Eldorado,
Mint harmatra a virág,
Vár miránk az Új Világ.


Gyémánt, ezüst és arany,
Rubin, türkiz meg smaragd
Terem nekünk vékaszám,
Ott lesz majd az én hazám!
KÓRUS:
Ott lesz majd a mi hazánk!
BARITON:
Erdők, mezők, ligetek,
Fűszert termő szigetek,
Nyájak, gulyák, ménesek,
Szőlőskertek, méhesek,
Kinccsel rakott birtokok,
A miénk lesz minden ott!
KÓRUS:
A miénk lesz minden ott!
BARITON:
Számolatlan szolgahad,
Ura lesz a hős lovag,
Lesik kedved, kényedet,
Ragyogtatják fényedet!
Az ágyunkban a szüzek
Vérünkben gyújtnak tüzet,
Megunsz egyet, hozatsz mást,
Viháncoló hozsannást...
KÓRUS:
Megunsz egyet, hozatsz mást,
Viháncoló, hozsannást.
BARITON:
A palotánk cifra, fess,
Gyönyöröknek kertje lesz,
A mennyország nyit kaput,
Örök ifjak maradunk!
Lucullusi lakomán
Iszunk gazdag áldomást,
Nektárt vedlünk, színeket,
Mint a görög istenek.
KÓRUS:
A palotánk cifra lesz,
Gyönyöröknek kertje lesz.
Örök ifjak maradunk,
Mint a görög istenek.


Vár reánk már Eldorádó,
Repülj, hajónk, messzelátó,
Mint harmatra a virág,
Vár miránk az Új Világ.


A hidalgók, katonák, kalandorok kórusa ujjongva fogadja, licitálja tovább a kapitány nagyotmondó álmait. Közben a fedélközből felhallatszik a száműzöttek panasza. Garci Lasso de la Vega Vargas rajtuk gúnyolódik, az eltévelyedettekről, akikből majd a hosszú út alatt embert farag, a spanyol király leghűségesebb katonáivá teszi őket. Megparancsolja, hogy a legnagyobb szájú, lehírhedtebbet hozzák fel. Vascost, a szökött katonát vezetik fel láncokban. A hidalgó parancsára Vascos elmondja szerelmi történetét, szökését a királyi hadseregből, bolyongásait, majd elfogatását.


TENOR:
Halálra sebzett
nyilával Ámor,
balga suhancként
szerelmes voltam,
királyi testőr,
esküm megszegtem,
mint egy rögeszmét,
csak Őt kerestem...
Utakat álltam,
hazudtam százszor,
cigánnyá lettem,
úgy kóboroltam,
nappal álmodtam
félig már holtan,
hogyha ébredtem,
elszállt a mámor...
Züllött szirén volt,
eltűnt, mint kámfor,
az Isten tudja,
hol lesz halálom,
hol lesz halálom,
cédáért mondtam
legszebb fohászom,
szirénért mondtam
legszebb fohászom.


Nem érdekli őt az arany, a meggazdagodás reménye. Bár végezték volna ki, mintsem imádott szülőföldjéről száműzzék. Utálja ő a tengert, Córdobában, Na­varrában érzi csak jól magát. Hiába ígér mennyországot az Új Világ, imádott szenórája nélkül mit sem ér az élete. (Garci Lasso és Vascos duettje) A hidalgó kacagva, gúnyolódva hallgatja, végül kiadja a parancsot, hogy vesszőzzék meg a „baszk disznót”. Az ostorcsapásokat szótlanul tűri Vascos.


TENOR:
Angyali szépség, tündér volt mégis,
Ha rágondoltam, kék volt az ég is,
Nélküle létem csupán csak balsors,
Elveszett végképp, gyönyörű harc volt,
Kék volt az ég is,
Angyali szépség,
Tündér volt mégis.


A hajó elindul. A fedélközből, majd a fedélzeten lévőkkel felerősödve, felhangzik az anyaországtól búcsúzók kórusa.


KÓRUS:
Szállj az égre, szállj föl, fehér sirály,
Repülj a partig, lángban áll a kunyhó,
Üres lett minden, úgy fáj a búcsúszó...
Istenünk megáldjon, édes mostohánk,
Susogó erdők szerelmes árnya,
Sújt az átok, világgá üldöz ezer viszály,
Messzire űzött a zsarnok álma,
Él a reményünk, vonszol tovább.
Árbocunkon a zászlódnak lángja,
Hét tenger árja százfelé fújja,
Álmunkban látunk csupán meg újra,
Vissza már hiába vár anyánk!
Életre kél majd egyszer az átka,
Kockát vetettél, elveszítettünk,
Megőriz mégis mélyén a lelkünk.
Isten megáldjon, elmúlott hazánk!
Ég veled, jó anyánk!



II. FELVONÁS


1. KÉP


NARRÁTOR:
Hajnalt üt a zárdaharang,
Fekete Hold sárga virága:
Menyasszony fátylát szövi
Könnyek közt az inka apáca.
Sűrűn foszlik, szakad a szál,
Mintha átkait szőné bele,
Vérrel átvert súlyos vászon –
Ez lesz Hispánia szemfedele.


Rácsorog a Hold magánya,
Szép hercegnőm, Isabel Ocllo,
Mária kék árvasága
Úgy borul rád, mint inka poncho.


Hajnalt üt a zárdaharang,
Isabel Palla Chimpu Ocllo
Felé repül már a karvaly,
Száll fölé az ibéri holló.


1538. Cuzco főtere. A Casa de Sol, a Nap Háza előtt, amely immár a Domonkos-rendiek temploma, társaival együtt Isabel Palla Chimpu Ocllo bámulja a bevonuló spanyolokat, közöttük a győztes csatából érkező Garci Lasso de la Vega Vargas kapitányt. A zárda növendékei szemérmesen, de vágyakozva csodálják a spanyolokat. Az inka lányok incselkedő, magakellető kórusára az indián férfiak, legények szitkozódó, a hódítókat becsmérlő kórusa felesel. De la Vega kapitány felcsillanó szemekkel választja ki az egész közül a legszebbet, Isabelt. Que linda mujer – kiált fel. Ha tudnád, senior, hogy a szépségéhez rang is társul, hisz királyi vérből származó hercegnő, akkor nem csodálkoznál ennyire – válaszolják a körötte lévők. Még jobban forr a vérem – kiáltja a kapitány –, hisz hónapok óta nem öleltem nőt, lassan már elfeledtem, milyen a forró ölelés. Kell nekem ő, nőmé fogom venni, ágyasommá, hadd szüljön nekem sok-sok meszticet – mondja hencegőn a kapitány. Fra Teresa, félvér zárdafőnökasszony érkezik, aki megfeddi növendékeit az illetlen viselkedés miatt, ismeretlen, jöttment idegenek előtti kacérkodásért. Isabel azt válaszolja neki, hogy bocsásd meg, anyám, de a szív nem hazudik, hisz az idegenek olyan szépek, olyan fényesek, szakálluk, bajszuk, sűrű szemöldökük, lángoló tekintetüktől még a kő is felforrósodik. Én elmegyek vele, hogyha hív.


SZOPRÁN:
Máter, a szívem megszakad, árva,
Rabságba ejtett riadt madárka,
Úgy remeg, jajong, égre kiáltja:
Csillogó ezüst kalitkába,
A fényes grand szemébe zárta.
ALT:
Csak ágyasa leszel,
Sohasem társa.
Oltárhoz nem vezet,
Csak az ágyba.
SZOPRÁN:
Máter, szívem az árva,
Mint a riadt madárka,
Belehullott a lángba,
A fényes fehér vágyba,
Mintha semmi se fájna,
Szívem csak azt kiáltja,
Immár minden hiába.
ALT:
Oltárhoz nem vezet,
Csak az ágyba,
Csak ágyas leszel,
Sohasem párja.


A spanyolok bevonulnak a főtér egyik palotájába, a zárda növendékeit pedig Fra Teresa tereli a Domonkos-rendiek templomába.



2. KÉP


Huayana Cápak, Isabel apjának háza Cuzcóban. Isabel lelkesülten meséli apjának a spanyol hidalgók érkezését. Csillogó szemekkel mondja el, hogy őt a legdaliásabb szemelte ki, s a gringo kapitány is a kedvére való. Huayana Cápac felháborodva utasítja el a lánya vonzalmát a spanyolhoz, mind csalók, rablók és hitszegők, téged sohasem vezet az oltár elé, hiába vagy véle immár egy hiten, hiába vagy hercegnő, csak ágyasának visz magával. Ha mégis elmész vele, nem átkozlak meg, de meg sem áldalak. Cusi Huallpa, Isabel nagybátyja szól az apja után, aki próbálja lebeszélni a lányt a hidalgó iránti szerelemről, sorolja a hódítók gaztetteit, rablásait, királygyilkosságait. Bár a családjukat ők mentették meg Atahualpa vérengzéseitől, hódító tetteiket nem lehet feledni. Mindennél többet, a szabadságot vették el. Trombitaszó, érkezik Garci Lasso de la Vega, aki bejelenti, hogy a lányért jött. Isabel apja rabló, hazugnak nevezi. Ha már mindent elvettetek, vigyed ráadásnak őt is. Elhagyja a termet. Cusi Huallpa könyörgőn csak annyit mond a kapitánynak, hogy vigye, de vezesse az oltár elé, tegye hites feleségévé. Garci Lasso mindent megígér, s azzal távozik Isabellel, hogy rangjához méltó, királyi palotába viszi, mert ott lakik, itt most ő a király.



III. FELVONÁS


Cuzco, 1554, Garci Lasso egyik palotája, amelyben Isabel Palla Chimpu Ocllo, az immár kamaszkorba érkezett, mesztic fiával, teljes nevén Garcilasso de la Vega y Gómez Suárez de Figueroa el Incával és kislányával él. A kitűnő képzettségű fiú lelkesülten meséli anyjának, hogy apját kinevezték Cuzco corregidorának, s ő oly büszke erre, hisz kétszeresen is nemes, egyrészt az apja után, aki legősibb spanyol nemesi nevekkel ruházta fel, elismerte fiának, másrészt pedig az anyjától örökölt inka királyi vére miatt. Örvendj, fiam, válaszolja Isabel, hírhedt apától származol ugyan, aki fiának vall, de alacsonyrendűnek nézi anyád rokonait, még ha az inka királyok véréből származtak is. Hiába vettük fel a keresztséget, nem vezetett oltár elé, csupán nustájává tett. Tudjad, fiam, a corregidori rang azt is megköveteli, hogy fehér asszony spanyol szenyórát vezessen oltár elé. Apád elköltözik tő­lünk nagyobb, fényesebb palotába. Azt én nem engedem, inkább apámnak gyilkosa leszek – kiált fel a fiú. De minden hiába, máris érkezik egy mulatozó, jobbára spanyolokból álló társasággal Garci Lasso corregidor és Luisa Martel de los Rios, az új asszony, akit másnap az oltár elé vezet. Felhangzik a menyasszonyt dicsérő kórus. Ezt követeli a törvény, a király, az egyház, a szent inkvizíció, hogy spanyol nemesnek spanyol asszonytól szülessenek a birodalom oszlopai. De gondoskodni fogok rólatok – fordul Isabel és a fia felé –, ebben a palotában lesz továbbra is az otthonotok. Luisa Martel Isabel és gyermekei felé fordul, s kéri, hogy fogadják el jó barátnőnek és anyjuknak. Isabel ridegen válaszol, hogy te soha nem lehetsz az én gyermekeim anyja. A gyermekeim apjához sem szerelemből mész férjhez, hanem a rangja meg a vagyona miatt. Öreg már, a halálát fogod nap mint nap várni, hogy majd egy fiatal szeretővel dőzsölhess a vagyonában. Hamis, alaptalan ez a vád, válaszolja Luisa Martel, én szeretem őt, igazi utódokkal, fiúkkal, fehér, igazi spanyolokkal, nemes utódokkal fogom megajándékozni őt. Úgy, mint én, sohasem tudod majd szeretni, s nem fogsz te néki fiakat szülni soha, fekete szívem látja a jövőd. Lányokat fogsz szülni, de azok is meghalnak kiskorukban.


SZOPRÁN:
Fekete szívem
Látja jövődet.
Halálba visznek
Csókjaid ölnek.


Holtakat hordoz,
Hullát a méhed.
Csak az aranytól
Forr fel a véred.


Halálát fogod
Nap mint nap várni,
Az Isten előtt
Te lész akárki.


Hulljon rád hamu,
Nászra a gyásznap.
Ágyadra holnap
Keselyűk szállnak.


Megátkozott ez a fekete boszorkány – kiáltja Garci Lasso felé Luisa Martel –, de neki sem lesz nyugta, amíg élni fog. Adjátok férjhez egy erős, ostorcsattogtató királyi katonához, hogy ne maradjon üresen az ágya ennek a nősténynek, nustának, mert nem Cuzco ura miatt, hanem az elmaradó légyottok miatt szórja szitkait. Garci Lasso kétszínűen békíteni próbálja a két asszonyt, de inkább a fia felé fordul, és kiadja parancsba, hogy költözzön át az új palotába, legyen néki a jobbkeze. A fiú elrohan.



IV. FELVONÁS


1. KÉP


1559. Cuzco. Isabel háza. Cusi Huallpa, az Isabel nagybátyja várja unokahúgát és annak fiát, a 20 éves Garcilasso de la Vegát, az Inkát, az apja temetéséről. Eltemettük jó atyámat – meséli a fiú –, eltemettük vele a múltat. Gyarló volt ő, a széljárástól függően csatlakozott egyik vagy másik táborhoz, de jó szándék vezette, otthont, hazát akart szerezni utódainak. Hazát, hazát, új hazát – válaszolja Cusi Huallpa, de ennek az ártatlanok kiontott vére lett az ára. Ami az egyiknek szabadságot, az a másiknak rabságot hozott. Itt maradtunk kisemmizve, hiába vagyunk királyi sarjak, a kincseinket, birtokainkat mind elvették, apád vagyona is a feleségére szállt, azt a szép kokaültetvényt is, amit te bírtál, azt is elveszik, miből fogunk megélni, én okos, szép fiam – fordul fiához kétségbeesetten Isabel Palla Chimpu Ocllo. Az életemet is feláldozom értetek, anyám, hogy szükséget ne szenvedjetek. Cusi Huallpa anya és fia közé áll, s arra biztatja az Inkát, hogy utazzon el a spanyol királyhoz, ott keressen igazságot. Te okos vagy, felkészült, írástudó, nyelveket beszélsz, menj, tudasd a nagyvilággal, mondd el az igazunk, mondd el, hogy egy fenséges, gazdag és szabad népet mint hajtott igába a fehér ember, mint irtotta ki ősi hitét, gyalázta meg asszonyait, lányait. Ha majd te mondod el, akkor elhiszik, mert a te nemes voltod az aranynál is értékesebb. Az inka megígéri anyjának és dédnagybátyjának, hogy útra kél, elindul Spanyolország felé, reméli, szívesen látják majd az apja rokonai.


2. KÉP


Folyóparti kikötő. Egy kisebb dereglyébe utazóládákat raknak be. Érkezik Garcilasso de la Vega, anyja, Isabel Palla Chimpu Ocllo, dédnagybátyja, Cusi Huallpa és indián barátai, barátnői kíséretében. Isabel búcsúzik fiától, arra kéri, vigyázzon magára, viselkedjen méltósággal, ne feledje, hogy az inka királyok és egy spanyol grand vére csörgedez ereiben. Óvja a Napisten és Krisztus Király, a Földanya és Mária. Térj meg hozzánk szerencsével, bár én nem tudom, megérem-e visszatértedet. Az ég áldjon meg, méhemnek, szentséges szerelmemnek első és legdrágább gyümölcse. S ne feledd el, hogy te vagy az Inka. Visszatérek, jó hírt hozok, visszaszerzem elbitorolt földjeink – válaszolja, vigasztalja az anyját s barátait a fiú.


TENOR:
A mennyei kondor
Vállamra szállt,
Messzire indulok
Érted, anyám,
Nem veszítettük el
Minden csatánk,
A szívemben őrzöm
Népem dalát,
Szabad lesz majd egyszer
Inka hazám!


Vissza ha térek,
Akár az árnyék,
Föltámad büszkén
Tűzből az inka,
Szabad lesz újból
Majd ez a tájék,
Egyesül újból
A föld és az ég,
Betölti völgyünk
A hálaima.


Mondd el ott abban a messzi országban, amelyet apád anyaországként emlegetett, mondd el az igazat – búcsúzik tőle Cusi Huallpa –, mondd el, hogy eljön az idő, megunjuk majd a rabságot és a gyámkodást, és egyszer mi is szabadok leszünk. Ne feledd el soha, hogy te vagy az Inka. Nem feledek semmit, mert nem feledhetek – énekli az Inka. A búcsútercett belehullámzik a parton álló indiánok kórusába. A kis hajót mind messzibbre sodorják a folyó hullámai.


INDIÁN KÓRUS:
Te vagy az andesi kondor,
Akit a sors messze sodor,
Te vagy a messzire szálló,
A jajszót égbe kiáltó,
A tündöklő andesi hó.


Hív a titok, a messzeség,
Ahonnan tán vissza se térsz.
De te ottan is, akkor is szólj,
Mint akit a földbe tiport
Az utolsó inka sikoly.


Hajódra várnak a partok,
Mondd el, mit művelt a zsarnok,
Esküt szegett, gyilkolt, rabolt,
Kifosztott a szőke kalóz,
Vért ivott a hős martalóc.
Bármerre mész, bármerre jársz,
Ne felejtsd el, hogy nagyon fáj,
Ezer sebtől jajgat a táj,
Hol százezer testvéri árny
Bolyong hazátlan – visszavár!



Garcilasso de la Vega el Inca 1539-ben született Cuzcóban. Apja Sebastian Garci Lasso de la Vega y Vargas, Pizzaro seregének kapitánya, spanyol nemesi családból származott. Cuzcóba érkezésekor rögtön kiszemeli Palla Chimpu Ocllo hercegnőt, az utolsó inka király, Tupac Yipangui fivérének, Huayana Cápacnak a lányát, aki a keresztségben az Isabel Suarez Chimpu Ocllo nevet kapta, és a Domonkos-rendi apácák zárdájában nevelkedett. A család némiképp megbékélve fogadta a spanyolokat, mert Atahualpa vérengzéseitől a konkvisztádorok mentették meg. Sebastian nustájává (magyarul ágyasává) teszi a szép inka hercegnőt, aki egy fiú- és egy leánygyermekkel ajándékozza meg. A hidalgó nevét adja, vállalja a gyermekeket, fiát a legjobb iskolákba járatja. Az akkori gyakorlat szerint azonban egy Hispániából érkező fehér hölgyet, Luisa Martelt veszi el feleségül, aki két leánygyermeket szül neki, azonban mindkettő meghal. Az akkori jogszokások szerint a közben Cuzco corregidorává (kormányzó) kinevezett Sebastian Garci Lasso de la Vega egész vagyona a fehér nőre száll. A konkvisztádor halála után (1559), Isabel gyermekeivel kisemmizetten próbálja keresni igazát, eredménytelenül. Ezért küldi 1560-ban a fiát Spanyolországba, hátha apja rokonai révén a királynál meghallgatásra talál. Az apa rokonai befogadják a sötét bőrű fiút, aki érdekeinek érvényesítése miatt a király szolgálatába áll, katona lesz. Próbálkozásai azonban kudarcot vallanak. Ekkor húzódik vissza az egyik nagybátya birtokára, Montillába. Itt írja meg Peru igaz történetét és a többi munkáját. Peruba többé sohasem tér vissza, 1616-ban hal meg, rangjához méltóan a córdobai katedrálisban temetik el. Tulajdonképpen ő az első mesztic értelmiségiek egyike, akinek művei nagy hatással voltak Latin-Ame­rika történelmére, nagyban hozzájárultak a földrész öntudatosodásához, a függetlenségi mozgalmakhoz. „Többet tett ő, mint némely forradalmárok” – jegyzi meg Zazpi. Az inkvizíció az Inka műveit betiltotta. Tupac Amaru 1781-es szabadságharca előtt nyilvánosan elégetik Peru igaz történetét. Zazpi gyakorlatilag a család történetéből ihletődött, amikor operalibrettó megírásába kezdett.


FERENCZES ISTVÁN átköltése








Kinyomtat
        
E-mailben tovább küldi


A szerzőről:

Esteban Zazpi de Vascos


Az adatbázis nem tartalmaz hasonló bejegyzéseket.

Copyrights 2014 Látó Szépirodalmi Folyóirat.