Klikkrec / Az organikus drón (Fekete Vince: Vargaváros c. kötetéről)

Láng Zsolt - Tamás Dénes
Az organikus drón (Fekete Vince: Vargaváros c. kötetéről)[2020. november]



FEKETE VINCE: VARGAVÁROS. MAGVETŐ KIADÓ,
BUDAPEST, 2019.


LZS: Egyik fontos törekvése ennek a kötetnek, hogy lebontsa a sztereotípiákat. A sokféle formai megoldás szerintem ezt szolgálja. Például számtalan, jól körülírható olyan funkciót vállal fel, amit a próza szokott elvégezni.
TD: Itt egyszerre a kötet két lényegi sajátosságára tettél utalást. Szerintem külön-külön is el kell időzni mindegyiknél, mert sajátos módon mutatkoznak meg. Ha a sztereotípiák lebontására fókuszálunk, akkor kettős lesz a kérdésünk. Egyrészt, hogy mi a viszonya a kötetnek a múlthoz, a hagyományhoz? Hiszen, áruljuk el, a Vargaváros egy háromszéki kisváros szinte panoramikus képét próbálja nyújtani. Másrészt valóban, hogy mit kezdenek a versek az erről a vidékről kialakult sztereotípiákkal, közhelyekkel, konkrétabban szólva, a székely giccsel. A választ szerintem a beszédmódban kell keresni, amit röviden úgy lehet jellemezni, hogy a szeretetteljes irónia. Te hogyan viszonyultál a kötetnek ehhez a hangoltságához?
LZS: Kiindulhatunk a beszédmódból is, de amin keresztül tárgyalhatunk róla, az is formai eszköz. Hogy például, keveri a bedekkert és a litá­niaszerű ráolvasást. Ahogy bemutatja a tájat, az árvalányhajas ablakokat, a házakat, az embereket stb., miközben az ismétlődő, megakadó sorok, az újrakezdések, neki-nekiiramlások lírai ellenjátékában megjelenik maga az a személy, aki körbevezet minket:
„nézd meg lélek ki masíroz honnan
jöttek hová mennek lent a téren lent a parkban lent a város
közepében kinek hangja ki zenél ott milyen kürtök
rézfúvósok nézd meg lélek mi az isten senki nem jár arra
nem jár csak a vargák csak a népek inasok ők a segédek nézd
meg lélek kinek hangja ki az aki csattogtatja csizmáján
a sarkantyúját lovak jönnek masíroznak lovagolnak nézd
meg lélek” (64. o.)
TD: Igen, nagyon furcsán ér egybe a kötetben a polifonikusság és az egy­neműség. Hiszen valóban nagyon sok típusú megszólalással találkozhatunk, amelyek a táj tipikus alakjait, jellegzetes tevékenységformáit viszik színre. Másrészt ott van a versekre jellemző epikusság, amit te is kiemeltél, hogy gyakorlatilag csak néhány poétikai eszköz, mint a felsorolás, halmozás, ismétlés, stílusparódia, sortördelés, hordozza a bemutatott világokat – ami, ha így belegondolok, végső soron nem is kevés. A versek azonban nagyon hasonlítanak egymáshoz, amit szerintem lehet a kötet erényének és fogyatékosságának is érzékelni. Én például azt éreztem, hogy a végére egy kicsit kifárad, de ugyanakkor szépen lekerekedik. Amit most kiemelnék, a teljességre törekvés, szerinted hogyan tesz eleget ennek a kötet?
LZS: A teljesség leltárilag megvan, nem kétséges, aki itt leírja, nagyon jól ismeri ezt a tájékot. Talán dramaturgiai oka van annak, amit mondasz arról, hogy túlságosan hasonlítanak a versek. De nehéz szétfeszíteni a drámai erőteret ott, ahol a szemlélő egészen közelről látja a szemlélt tárgyat, közelállóan. Az irónia ilyen helyzetben nem lehet annyira húsbavágó, lecsupaszító, inkább a szó eredeti értelmét („tudatlanságot színlelő kérdezgetés”) hordozza.
TD: Igen, leltárilag megvan, és csak néhány hangnál éreztem, hogy kidolgozatlan, és csak azért került bele, hogy kész legyen a leltár. Másrészt, hogyne lehetne az irónia húsbavágó, lecsupaszító, csak éppen ebben a kötetben nem ez a célja. Ezért neveztem szeretetteljesnek. A kötet egyszerre érzékeli a megjelenített létmódnak a parodizálhatóságát, karikírozhatóságát, alaposan rá is játszik erre, de a közelség, az átéltség át is lelkesíti a dolgokat, és ettől, ami egyik vonatkozásban parodizálódik, a másik vonatkozásban igazi emberi drámákat képes kihordani. Hogy ez a két dolog egybeér, szerintem ez az egyik legnagyobb erénye. De ez feszültség forrása is. A kötet utolsó szava, „az organikus lét”, amit egy templom leírása révén tapasztalhatunk meg. Hogy állunk most ezzel? Lehet-e új esélyt adni neki, vagy csak a nosztalgia hordozhatja? Hiszen a templomok már nem épülnek tovább, esetleg új, stílustalan épületek emelkednek ki helyettük a tájból. Gondolj arra, hogy a kulcsversnek az a címe, hogy Drón, vagy ott van a Hőkamera című nagyvers. Mind a kettő valami mesterséges, mechanikus dologra utal, ami mégis az organikus létet teszi megtapasztalhatóvá. Érdekes feszültség.
LZS: Szerintem az emlegetett közelségből adódik a leírójelleg, az epikusság és az elégikusság. Másfelől például a Gömblámpafényben van egy kérdés, hogy vannak-e szavaink a térre és az időre, és a válasz, még ha bizonytalan is, azt mondja, hogy a szavaink a felmenők, apáink, anyáink szavai, vagyis a tér is, az idő is az övék. Egy ilyen viszony eleve a szelíd iróniát engedi meg. (A lázadásnak, a tagadásnak nem is biztos, hogy van iróniája.) Na most akkor az „organikus lét”-ről. Én is fennakadtam ezen a kifejezésen. Valahogy nem illik bele a kötetbe. Egy másik térből való. Nyilvánvaló, nem az apák és anyák szava. De ha jobban megvizsgáljuk, abban a másik térben eléggé „sztereotip ízű”. Szóval, ennek a kifejezésnek a használata azt sugallja, nem biztos, hogy van értelme az eltávolodásnak, a kívülkerülés­nek, a lázadásnak.
TD: Nincs is lázadás, vagy ha van, az szelíd, ahogy te mondod. Ezért érdekes megnézni, hogyan viszonyul ez a verseskötet a „székölyködő” irodalomhoz, aminek nagy keletje van manapság. Az azokra a művekre jellemző kivagyiság, vaskos, halmozott humor helyett itt mi van? Talán a részvét, amibe most a részvételt is belehallom.
LZS: De ahhoz a „székölyködő irodalom”-hoz, ahogy te nevezed, ez a költészet semmiképp nem társítható. Az talán nem is irodalom.
TD: Ennek ellenére irodalomnak nevezi magát, és én ebből a kötetből is ki tudnám szedni azokat a sorokat, amelyek egy nem is olyan vékony paródiakötetet eredményeznek. Lásd a Székelyfőd című verset. De ennek ellenére valóban nem a társítás a lényeg, hanem a leválás, ami egy szuverén költői művé teszi.
Ugyanakkor érdekes látni ennek a kötetnek a helyét Vince életművében. Én úgy érzékelem, mint egy felfele haladó spirált, ami kö­tetről kötetre ledobja magáról azt, ami felesleges, ami idegen, hogy végül ide érkezzen el. Szerintem ez már folytathatatlan. Vajon mivel fog előállni ezután? Én szerelmes verseket várok tőle.











Kinyomtat
        
E-mailben tovább küldi




Az adatbázis nem tartalmaz hasonló bejegyzéseket.

Copyrights 2014 Látó Szépirodalmi Folyóirat.