Vers, próza / Bűbájosságra megtörő tilosban

Eszteró István
Bűbájosságra megtörő tilosban[2017. november]



A vers csupán egy hajladozó fáról
szakított egyszeri, lelkes virágfürt,
mely szirmai közt poklot, mennyet tárol,
gyötrelmes hévvel beporzott világűrt,

egy leheletnyi eskü csak szerelme,
hol zsibong már a hiúság vására,
de százszor inkább viszonzó kebelbe
lopózna, üde nüánszok nászára,

ó, szín és illat vérkeringésében,
amíg a bomló pillanat kilobban,
tisztán ragyogni valaki szemében
bűbájosságra megtörő tilosban,

aztán mint vázán fonnyadozó emlék
felissza tán a hitegető nedvet
a talaj íze nélkül, melyből nemrég
szívott kelyhébe illatozó kedvet,

s még eltűnődik, él-e versek fája,
vagy állhatatlan múzsákat okolván,
zörgő avarnak terítve alája
már leszaggatta rímét is az orkán,

pedig jó volna lengedezni ágán
hunyorgó fénnyel teleírt egekre
a zizzenő zöngék oldott határán
levelek szóközein derengve.





Kinyomtat
        
E-mailben tovább küldi


A szerzőről:

Eszteró István




Copyrights 2014 Látó Szépirodalmi Folyóirat.