Vers, próza / Benti fák

Hajós Eszter
Benti fák[2018. március]



Hildur Guðnadóttir: Erupting Light (Without Sinking, 2009)

Három fekete szálon függő kerek, fehér búra, egyenlő szárú háromszög, középen a kábel szürke felfelé tekergőzése. Az nem feszül. Széncinege kapaszkodik rajta. Nem látok jól, félek, hogy engem néz. Hallja a zenét, biztos, meg hogy gépelek. Meg hogy nézem, hogy néz-e. Eddig legalább próbálkozott, most meg ez, tuti bámul, hogy ki ez, meg mit akar itt, bejött valahol, hol jött be.
Kőpadló, vagy csempe. Polc, asztal, szék. Monokróm Mondriaan. Asztalláb, széktámla. A kövek közötti szürke útvonalak. Polc, de akkor mi volt az előzőnek a neve, polcos szekrény? Szobanövény, könyv. Szirom, betű. Erezet, gerinc. Párkány, ajtófélfa. Üveg. Néz, vagy az üveget nézi. Nem fér át az üvegen, próbálta. Az üveg az nem fény. Levegő. Ég.
Kilincs, ablakon a kilincs, vagy mi a neve annak. A bukóablakok vízszintes mianeve kinyitókái, lefelé kell húzni őket és úgy. Egy kilincses, három bukóablak nyitva, a cinege meg bámul rám, hogy mit nyitogatom az ablakokat, én meg rá, hogy mit ül a lámpabúrában, meg mit repked. Meg mit bámul. Sárga más nincs is a szobában. Tűzoltó készülék. Konnektor.
A másik lámpa búrája, vezeték fel, három fekete szál le. Három búra van. Középen nem fehérek. Gyűjtemény. Sár az asztallapon, mianeve ad hoc majdhogynem vízszintes ablak kilinccsel, hogy kell kinyitni. Néz a búrából, a csőre erre fordul. Kőpadló, vagy csempe? Kopogás üvegen, csettintés. Fütty. Azt hiszem, nem ért. Bámul, érdekes, nem válaszol. Szonáta, mazurka, siralmas.
Fehér fal. Pókhálók. A nemrég kinyitott bukóablak és a mianeve ablakfélfa között is. Árnyék. Ja, keret. Nézeget be a Nap. A monitoron a kinti fák. Leragasztott billentyűkről lekopott betűk, É, Á, ezek szerint. Egyenes ülő­felület. Ablaktéglalapok, monitortéglalap, négyzet billentyűk. Téglalap bil­lentyűk. Hatszög billentyű, ez kivételesen nem konvex. Ujjlenyomat, szellő.
Szögletes vonómozdulatok, gömbölyű dallam. Lehetnének rombuszok is a billentyűk, vagy a monitor. Az ablak. A tekinteted, amikor nem ide nézel. Vagy ide, de nem engem. Vagy engem, de. A fák, a felhők. Alaprajzát tekintve egészen átlátható, csak az alaprajzra épp rá van épülve az, ami rá van. Meg ami nincs, mégis ráépül az épületekre. Meg az, ami az épületekre épült épületekre épül.
És vagy van, vagy nincs, vagy. Meg az épületeknek az ajtói meg ablakai, padlói meg plafonjai, székei, asztalai, polca. Szobanövénye. Betűi. Egymásra ráépülve, körös-körül, mérműves rózsaablak. És akkor a mondhattad volna, hogy nem fogod mondani, vagy a félregombol, patenttal, tépőzár­ral, kulccsal, a mit gondoltam közben, az azt gondolja, hogy mást gondol, vagy mi a neve ennek.
A cinege közben már kint, én meg bent, de úgy, hogy kint. Kő vagy csempe érdessége. Fa egyenesre csiszolt bordázottsága. Festékréteg a falon, festék a könyvek borítóján, a levelek színanyaga, betűk. Lakk. Papír. Szemhéj, szem, szemhéj. Szem. Fehér, színes, fekete, színes, fehér. Néz, vagy nézem. A madarak nyelvi környezete. Nem tudok találkozni. Kitalálni.





Kinyomtat
        
E-mailben tovább küldi


A szerzőről:

Hajós Eszter


A szerzőtől még

   Szobanövény, eső
   Vízszintes nappal


Copyrights 2014 Látó Szépirodalmi Folyóirat.