Vers, próza / Betonősz

Tóth Ágnes
Betonősz


Nem izzanak színek, rőtszínű lángok,
műfák közt művirág-illatú lányok
méla egykedvűséggel andalognak,
és semmiféle őszről nem dalolnak.
Festményeken az ősz seszínű talány
formájaként függ szobák betonfalán,
már a versekben sem hull őszi levél,
műgallyak közt a bús szél úgy zenél,
mintha csak kidobott, ócska zongora
törött fogsorán botlana bocskora.
A kisemmizett ősz dátumként csupán
naptárakon ül szemlesütve, sután
sírhat, tiszta marad tér, utca, árok,
nem dagasztanak sarat pajkos srácok,
s ha még akad a betonkertekben rigó,
nem fütyül, mert nem tudja, mi a dió.
De lesz majd egy betonmúzeum talán,
amelynek hatalmas betonasztalán
hermetikus üvegdobozba árva,
szivárványszínű falevél lesz zárva,
lesz egy teremőr, bajusza, feje ősz,
s rábökve bölcsen így szól: – Ez az Ősz!






Kinyomtat
        
E-mailben tovább küldi


A szerzőről:

Tóth Ágnes


A szerzőtől még

   Te
   Gyermekkor
   Városom
   Halottak napjára


Copyrights 2014 Látó Szépirodalmi Folyóirat.