Vers, próza / Cirkusz

Demény Péter
Cirkusz[2019. június]



Barátaimmal cirkuszt alapítottunk.
Fiatalok voltunk, én például két
sorslabdával dekáztam, úgy csináltam
meg a trapézugrást, természetesen
háló nélkül.
Valójában azonban gyáva voltam,
mindig elkerültem az oroszlánokat, és
a fókákkal sem barátkoztam különösebben.
Sokan voltunk és sokfélék, köztünk
Valerij Brusziga, az alkoholzsonglőr,
Johann Dzsurvak, a rettenthetetlen artista,
és a gyönyörű Helga Vityebszka, akit
mindannyian térden állva imádtunk, és aki
álomdobigálásban volt verhetetlen, miközben
kígyók tekeredtek a testére.
A közönség előbb meglepődve
vagy tán inkább ellenségesen fogadta
kezdeményezésünket, de aztán mind jobban
belemelegedett, tapsolni, végül már
őrjöngeni kezdett, Helgát pedig egyenesen
bálványozta. Sokévi munkánk gyümölcse,
mi tagadás, édes zamatot eresztett.
Így éltünk tizenöt esztendeig. Helgát
hol Valerij, hol Johann szerette, én
továbbra is kerültem az elefántokat, és
a dekázást három labdára tökéletesítettem.
Aztán egy különös éjszakán megjelentek
a Lécalatti Álmok. Johann azonnal hozzájuk
szerződött, Valerij néhány hónappal
később, részegen bőgve mesélte el, hogy
ő is elszegődött, és vitte Helgát is
kígyóival, kikről már pattogzott a
pikkely. Új artistákat sehogy sem
találtam, ott maradtam az árnyékban
virágzó, vörösen lobogó szerelemmel az üres cirkuszban,
éjszakákon át hallgattam a tapsvihart,
mondtam nemet fáradhatatlanul a türelmetlenül
ismétlődő könyörgésekre és unszolásokra,
míg meg nem érkezett a hír, hogy Helgát
maga alá temette az elzuhanó rőtverstorony,
Valerijt és Johannt pedig csalódottságában
valósággal széttépte az acsargó tömeg.













Kinyomtat
        
E-mailben tovább küldi


A szerzőről:

Demény Péter


A szerzőtől még

   Rend
   Állatkert


Copyrights 2014 Látó Szépirodalmi Folyóirat.