színház / Disharmonia Caelestis

Pálffy Zsófia
Disharmonia Caelestis

[SzínházLátó - 2009. augusztus-szeptember]




(Nietzsche: – Isten meghalt.
Isten: – Nietzsche meghalt.)



Szereplők


Isten – nagyon huncut. Hosszú szakálla van, ami levehető. Emellett folyton artikulál, gesztikulál, feltűnősködik.
Nietzsche – az ateista filozófus, a legelején mindent komolyan vesz, de aztán ő is „áthuncutul".
Egy kisember – nagyon hívő és naiv.
Pap – aki Pincér is egyben, még más is kiderül róla.


A zene (Pugnani-Kreisler: Preludium and allegro) jól hallatszik. A színpad bal oldalán ül a kisember, kávézik. Tőle jobbra aranyszínű vaskerítésféle, ami kettéválasztja a teret. Nem rács, nem börtön, leginkább barokkos. Az egész azt a benyomást kelti, hogy a balon ülő, a hallgatózó egy kávézó teraszán van, a másik kettő pedig a túloldalon, bent a kávézóban. A terasz semleges, egyetlen kerek asztal, egy szék. A belső részt, ahol a másik 2 ül, fehér, kék és arany színek domináljak, zsúfoltabb.
A kisember belekortyol kávéjába. Unja magát, várakozik. A másik kettő beszélgetni kezd. (A világítás csak rájuk irányul, a zene elhalkul, a teraszrész a kisemberrel együtt elsötétedik.)




NIETZSCHE (meglepetten, derűsen) Szóval te nem is haltál meg? Legalábbis nem úgy néz ki...
ISTEN Na még jó, hogy nem! (Egyet igazít szakállán) De te sem. Fájt?
N: Az átesés nem fájt. Az fájt, hogy te tetted ezt velem.
I: De te is ludas vagy a dologban. Nélküled sem történik meg semmi. (Hátradől a székben)
N: Nem szúrja isteni szemed néhai tébolyultságom?
I: Nem lenne jogos. Én már többször játszottam el a félkegyelműt. Ott lent nagyon jó a közönség, mindent el lehet hitetni velük. Én sem vagyok tökéletes! Mindemellett istenien érzem magam. (Nyújtózkodik, beképzelten vigyorog)
N: (nagyon kérdőn) De ez ugye nem a pokol?
I: (körbemutat olyan igazi istenes gesztussal) Úgy tűnik neked, hogy ez a pokol?
N: Nem tudom. Létezne egyáltalán olyan? Én nem hiszek benne, de kezdek nagyon elbizonytalanodni. Megengeded, hogy filozofáljak egy rövidet?
I: Csak tessék! Hallgatlak.
N: Tegyük fel, ha a pokol rossz, és a menny a jó. De mivel a jó lehet rossz, és a rossz lehet jó, akkor ez is lehet bármelyik, nem? Mondhatjuk, hogy egy pokolmennyország, nem?
I: A lényegre tapintottál! (Magyaráz) Bizonyos értelemben jó, és bizonyos értelemben rossz. Pokol annak, aki nem szeret velem beszélgetni. Pokol annak, aki egyáltalán nem kíváncsi rám, még az úgynevezett halál után sem. Az csak ül itt, mint egy befőtt, és arra gondol, hogy de jó volna tényleg meghalni.
N: (fáradtan fúj egyet) Kérek egy kávét!
I: Ma van az első napod itt! Ma nem kell fizess! (Isten csettint. Egy pap hoz be egy kávét /jobbról, ugyanott megy majd ki/. Nietzsche utánanyúl. Megköszöni)
N: De mi lesz holnap? Miből fizetek majd a többi kávéra? (Belekortyol a kávéba, kortyolás közben is kérdőn néz Istenre)
I: Ha nem vetted volna észre, ez több holmi filozofálgatós beszélgetésnél. Ez egy állásinterjú! Az állásinterjú!
N: (lereagálja) Hogyhogy állásinterjú?
I: Így. (Archaikus, zeuszi mosoly) Curriculum Vitae-ra nincs szükség. Mindent tudok rólad. (Felbiggyeszti a nyakában lógó szemüveget a szemére, és az előtte levő mappában kezd kotorászni. Végre megkapja Nietzschét) Itt is vagy! (Szemkontaktus; hangosabban, kifejezőbben olvassa a nevet) Friedrich Nietzsche. 3 szócikk: Filozófia. Ateizmus. Lovacska. A „Lovacska" mellett zárójelben itt azt írja, hogy „a gyenge pont". (Még egyszer összevont szemöldökkel átfutja. Széles mosollyal, őszinte vidámsággal Nietzsche szemébe néz) Nekem tetszik! Nos, mivel szeretnél foglalkozni?
N: (köhintés) Hmm... (Mondjuk, itt már rágyújthat a sötétségben ülő kisember. Nagy jelentősége nincs, a kis narancssárga pont csak annyit jelent, hogy még ott van, ott lesz, él stb.)
I: (figyelmeztetően) Előre szólok, hogy itt sajnos nem létezik ateizmus... Arról le kell tenned.
N: Gondoltam. (Eljátszadozva a kávésbögrével) Nem tudom, igazán mivel szeretnék foglalkozni.
I: Akkor előbb felteszem a kérdést: Miért jöttél ide?
N: Miért is?... (Kis szünet; megvilágosult arccal, lelkesen) Tudom már! Azért jöttem, hogy bocsánatot kérjek. Nem csak tőled. Ott lent az emberektől is. Küldj le valakit, aki ezt megteszi helyettem. Szégyellem magam. (Szégyelli magát)
I: (megsimogatja Nietzsche fejét, amolyan nagyapai mozdulattal. Puhán szól hozzá, kicsit társadalmi célú hirdetésízűen) Nincs szükség rá! Te csak azt cáfoltad meg, ami nem vagyok. Nem az az isten vagyok. Én nem szeretem a gyenge, siránkozó embereket. Nem a könyörgést szeretem, nem a nyavalygást. Ötleteket akarok hallani, nem imákat. Ez az ateizmus is egy egész jó ötlet volt szerintem.
N: De én már nem is akartam volna ateista lenni! (Az asztalra borul)
I: Badarságokat beszélsz! Te bebizonyítottad, hogy vagyok! Hogy legyen ateizmus, ha nem vagyok? Hogy legyen rossz, ha nincsen jó?
N: (kissé kifakadva, de elismerően) Neked mindig igazad van?
I: Hát... nagyon úgy néz ki.
N: (röhögve) Te rosszabb vagy, mint hittem!
I: (pökhendin) Én inkább azt mondanám, hogy jobb, mint hitted!
N: (kicsit megundorodva, kifújva magából) Istenem...
I: (mint amikor a telefonkagylót vesszük föl) Igen, tessék?
N: (feleszmél. Kicsit idegesen) Nem úgy értettem... (Isten vigyorog) Szeretném hallani, hogy akkor milyen munkát is ajánlasz?
I: (visszafojtott röhögéssel) Lóidomár. (Várja a reakciót)
N: (megsértetten hallgat, mérgesen szólal meg) Ezt most muszáj volt?
(Isten elkezd röhögni. Újra megindul a zene /az Allegro!/. Nietzsche megtépi mérgében Isten szakállát, a kezében marad, Isten az állához kap, megijed, de aztán elkezd vesztesen vigyorogni.)
(Az Isten és Nietzsche tér lassan besötétedik, miközben a kisemberünk „kivilágosodik". Van egy olyan pillanat, mikor mindkét tér ugyanolyan fényben van. Aztán a zene elhalkul.)
(Eloltja cigarettáját, közömbösen a menüt nézi.)



K. e: Pincér!
P: (beviharzik a pap, most éppen alázatos pincér. Marad a paposan reszketeg hang) Miben segíthetek?
K. e: Van bent valami üres hely? Bemennék... (Arrafelé néz)
P: Természetesen. Viszont volna egyetlen feltétel... A félreértések elkerülése végett, kérhetnék egy halotti bizonyítványt? (Kissé bocsánatkérően) Csupán a formalitás kedvéért, mint az ötcsillagos hotelekben a nyakkendő és az öltöny...
K. e: Oh, hát persze! Egy pillanat. (Feláll, farzsebéből előszed egy négybe hajtott, fekete paszpartús papírt. Odanyújtja)
P: (a lapot böngészi, majd felnéz) Uram, minden rendben! Be lehet jönni! (Kinyitja a bevezető aranyozott vaskaput) Még egyszer elnézést kérek a kis kellemetlenségért... (Alázatosan előreengedi a kisembert)
K. e: Kérem, szóra se érdemes! (A kisember beindul)
(Megint be lehet játszani egy kis Allegrót. Közben a pap, vigyázva arra, hogy a kisember nehogy észrevegye, a földi örömökre kiéhezve felhörpinti az otthagyott kávét, majd gyorsan letörli száját. Balra el.
Fény vissza a jobb oldalra, Istenre és Nietzschére. Most Nietzsche viseli Isten hoszszú szakállát, mozgatják, többféle szögbe helyezik /a szakállat/. Végig azon hahotáznak, hogy mennyire rosszul áll Nietzschének. Eközben lép be a mi emberünk is. A zene elhalkul.)

N: Isten hozott! (Cinkosan összeröhögnek)
I: Jaj, és Nietzsche hozott! (Megint röhögnek, az újonc értetlenül nézi őket)
K. e: Adj’Isten! (Szerényen kalapot emel, Isten és Nietzsche kuncognak. Az idegen üres asztalt keres a helyiségben)
I: Kérem, foglaljon helyet mellettünk! (Kihúzza az asztaluknál levő üres széket, és a kezét a székre helyező gesztussal odainvitálja a férfit)
K. e: Köszönöm, de igazán nem szándékszom zavarni az urakat (Mentegetőzve)
I: Ugyan, kérem, ne sértsen meg minket!
(Az idegen kissé félénken, de annál illedelmesebben enged a kérésnek. Eközben Isten az isten-szakállat viselő Nietzsche elé tolja a nagy nyilvántartó-mappát, és Nietzschére kacsint.)
N: (Istent imitálva) Ön bizonyára most jár itt először!
K. e: Oh, igen, kérem...
N: Akkor pincér, kérem, hozzon egy kávét!
(A pincér most nagyon papos. Pléhpofa, lassan jön, mintha szentelt vizet hozna. Kereszt is függhet a nyakában, vagy bármi megjelenhet, ami papos, ami nem volt rajta „pincérkorában".)
K. e: Tisztelendő atyám! (Felpattanva a székről, a bigott hívők mozdulatával hajlong, kezet is csókolna)
P: (pléhpofa, pléhhang) Dicsértessék, gyermekem! (Istenékhez fordulva) Meghoztam a rendelést.
K. e: Magasságos Isten! (Nietzsche felelne a „hívásra", de Isten meglöki, psszt!-et int) Nem fogadhatom el azt, amit a tisztelendő atya szolgál fel nekem, aki bűnös lelkem gyóntatója, üdvözülésem záloga, hitem útmutatója! (Ez nagyon betanult hangsúllyal kell legyen)
P: (felsőbbrendűen válaszol) A tisztelendő atya, aki nemcsak az általad felsorolt erényeket hordozza, hanem Isten szolgája, aki megalázkodik. Még tanuld a Szentírást, drága gyermekem!
K. e: A pontatlanság és lustaság emberi gyarlóság! Ígérem, hogy ezután minden este egy kerek órát a Bibliát lapozom, vasárnap pedig gyónok két legújabb bűnömért is!
P: Azt kétlem, fiam... (Isten–Nietzsche kuncogás. A pap is elmosolyodik finoman)
K. e: Tudom, atyám, hogy bűnösségem már javíthatatlan... Éppen ezért fogadd el, kérlek, a kávét helyettem! Nem érzem méltónak magam hozzá!
(A pap gyorsan kap az alkalmon, leggyorsabban felhörpinti a kávét. A 2 „isten" nagyot néz, meghökken, szóhoz sem jut.)
P: Igazad volt, fiam. Valóban nem volt méltó hozzád. Túl mennyei neked. (Nagyon undok, de a kisember tovább kérné a bocsánatot) Ehhez csak én vagyok méltó!
(Nietzsche és Isten felháborodnak, felpattannak, „na de hogy képzeled", „elég legyen", „te szemtelen", ilyeneket kiáltanak, a pap elmenekül jobbra. A kisember még mindig magábaszálltan görnyedez, a kettő pedig még kicsit mérgelődve, szitkozódva „a pofátlanja", „esküszöm, kirúgom" visszatérnek helyeikre.)

I: Uram, üljön le, kérem! Ne görnyedezzen ott, mint egy kérdőjel!
K. e: Oh, köszönöm. (Odaindul) Nem látták a tisztelendő atyát? Az imént egy üdvözlégymáriát kezdtem el mondani. (Leül) Akkor még itt volt...
N: Nyugodjon meg, uram! (Mintha gyereket nyugtatgatna) Majd visszatér, ha szükség lesz rá!
I: Azt nem ajánlanám, hogy egyhamar visszatérjen... (Magában puffog)
K. e: (rákérdez, nem hallotta) Hogyan, kérem?
I: (házigazda-mosollyal) Ó, igazán szóra sem érdemes! Beszélgessenek csak nyugodtan! Addig hozok önnek egy kávét, amit majd nem fog az atyának (Az atya szót megnyomva) adni!
(Kilép, addig Nietzsche lökötten, idétlenül vigyorog a kisemberre, az kicsit félénken visszamosolyog. Isten bejön közben a kávéval. A pap igyekszik utána. Ez a jelenet hátrébb van, az egymásra vigyorgó Nietzsche és kisember alak mögött, szóval csak a közönség látja.)
P: Van valami jelentősége annak, hogy most te viszed a rendelést, és nem én? (Imára kulcsolt kézzel „szorít" magának a várva várt válaszért)
I: A te szempontodból csupán annyi, hogy ki vagy rúgva, Lucifer!
P: (győztesen szabadul fel, ugorhat is egyet, „yesss!"-t is mondhat) Na végre! Köszi! (Boldogan siet ki, majd visszakiált, gyanúsan) Viszlát!
(Isten értetlenül utánanéz. Vállat von. Beér az asztalhoz. Odanyújtja a vendégnek a kávét.)
K. e: Igazán lekötelez! Mennyibe is kerül tejjel, cukorral?
I: Ma a vendégünk! (Isten a mappa felé bök fejével, Nietzsche, aki hirtelen elfelejtette szerepét, szorgosan keresgélni kezd)
N: Önt bizonyára... hmmm…
I: (odasúgja) Nagy József!
N: Nagy Józsefnek hívják!
K. e: (éppen szájához emelné a kávét, de kellemesen meglepődik) Eltalálta! Honnan tudja?
N: Maradjon egyelőre titok.
K. e: (meglepett képet vág még mindig, de belekortyol a bögrébe) Ez a kávé valóban mennyei!
N: (ezek ketten összenevetnek) A legtökéletesebb minősítés, uram!
I: Speciális recept! (Isten tovább sürgeti Nietzschét)
N: (belenéz a papírokba) Még mielőtt folytatnánk: ez egy állásinterjú. Van egy szabad pincérposztunk…
(A zene felerősödik, tovább társalognak, az idegen meg-meglepődik, a 2 „isten" folyton lenyűgözi a kisembert, nagy mozdulatok, gesztusok stb. A tér homályosul, sötét lesz, egy darabig még szól a zene, aztán az is elhalkul.)


Vége



A Marosvásárhelyi Színművészeti Egyetem drámaírói pályázatának díjnyertes jelenete. A többi díjazott alkotást későbbi számainkban közöljük.



Kinyomtat
        
E-mailben tovább küldi


A szerzőről:

Pálffy Zsófia


Az adatbázis nem tartalmaz hasonló bejegyzéseket.

Copyrights 2014 Látó Szépirodalmi Folyóirat.