Vers, próza / Egy mondat a szabadságról

Markó Béla
Egy mondat a szabadságról[Látó30 - 2020. január]






Most beszélhetnék persze az egyszerre csak
mindenhonnan felbugyborékoló tömegről,
a sortüzekről, a vérről, a rémületről,
a szétfröccsenő, majd újra összeálló dühről,
arról a különös időutazásról, hogy ezernyi
szilánkra törik szét a tükör, aztán ismét
hibátlan egész lesz, és könyörtelen élességgel
mutatja a diktátor arcát, aki szörnyethalt,
amikor belenézett, de az az igazság, hogy van
egy mindennél pontosabb mondat, így hangzik:
„Apu, én mostantól fogva szívesen tanulom
a románt.” Egy tizennégy éves kamasz
szavai ezek, hozzám szól, engem nyugtat,
belém kapaszkodik ezzel a mondattal,
és én egyetértek vele. Mert ilyen a forradalom.
Lehetséges, ami azelőtt lehetetlennek látszott.
Nagyon szeretném, ha megértenétek ezt ti is,
akik ugyanezen a nyelven beszéltek, mint én,
csak valahol máshol éltek, nem emlékezhettek
azokra a réges-régi hazug mondatokra,
amelyeket ez az egyetlenegy őszinte mondat
megpróbált végképp felejtésre ítélni,
de néhány nap is elég volt, hogy kiderüljön,
nincsen még itt az ideje a felejtésnek.
Mint ahogy azt is szeretném, ha ti, akik
azt a másik nyelvet beszélitek, felfognátok,
micsoda esélyt kínált ő végül nektek is,
micsoda lehetőséget szalasztottatok el
egyik pillanatról a másikra, ki tudja,
mikor lesz még egy ilyen alkalom, hogy
már-már belepirulva azt mondja valaki:
„Apu, én mostantól fogva szívesen tanulom
a románt.” És aztán már nem. Hosszú ideig nem.
Ennyi volt a forradalom. Egy mondat.
Ezt a mondatot csúfoltátok meg. Ezt a mondatot
tettétek tönkre. Mégsem szégyellem. Én sem,
akinek mondták. Ő sem, aki mondta. Legalábbis
így képzelem. De ma már nem mondaná.
Ilyen a forradalom. Kimondunk egy mondatot,
amit nem bánunk meg soha, de lassan már
magunk sem értjük, miért jutott eszünkbe.











Kinyomtat
        
E-mailben tovább küldi


A szerzőről:

Markó Béla


A szerzőtől még

   Árterület


Copyrights 2014 Látó Szépirodalmi Folyóirat.