Vers, próza / Egy város története (2. rész)

Szaltikov-Scsedrin
Egy város története (2. rész)[2018. október]







HONTI REZSŐ FORDÍTÁSA ALAPJÁN
RÁDIÓRA/TÉVÉRE/SZÍNPADRA ALKALMAZTA
MESTERHÁZI MÁRTON
.

Folytatás augusztus-szeptemberi számunkból.

10.

Busulkin, Eraszt Andrejevics, államtanácsos.
BUSULKIN: Vannak errefelé fajdok?
TITKÁR: Hogyne, méltóságos uram.
BUSULKIN: Engem könnyekig meghat, mikor a fajdkakas és a tojó... mikor a fajdkakas a tojót...
TITKÁR: Hogy elpirult méltóságod. Bátorkodom jelenteni, hogy van nálunk, ami azt illeti, különb látvány is.
BUSULKIN: Csakugyan?
TITKÁR: Méltóságod elődje a népszínházba telepített egy csapat kis kokottot: azok minden este produkálják magukat, dobálják a lábacskájukat, miegyéb...
BUSULKIN: Érdemes lenne megnézni.

BUSULKIN: A minap láttam egy figyelemre méltó felvonulást. Hat lenge leányka hordozott egy figurát.
POLGÁRMESTER: A Perun-napi körmenet volt, méltóságos uram.
BUSULKIN: És ezek a Perun-leánykák... vannak?
FŐKAPITÁNY: Állnak rendelkezésre!
BUSULKIN: Ami a kormányzói javadalmazást illeti...
POLGÁRMESTER: Állunk rendelkezésére méltóságodnak. Másfélszeres megfelelne?
BUSULKIN: Kétszeres csinosabb lenne, ha nem bánják.
POLGÁRMESTER: Dehogy bánjuk, távol legyen!
BUSULKIN: Önöknél gyakran vesszőznek?
TISZTIORVOS: Felhagytunk ezzel a divattal, méltóságos uram. Inkább csak szép szóval...
BUSULKIN: Nohát! Én vesszőztetni fogom ezeket a... leánykákat.
POLGÁRMESTER: Ohó! Ez esetben elvárjuk méltóságodat a ma esti jelmezbálba. Hetenként háromszor tartunk. Ott kedvére utazgathat méltóságod a szerelem szigetére, ha érti, mire gondolok.

(Báli zene)
BUSULKIN: Egy hónapja járok már ebbe a bálba, de magácskát soha nem láttam. Pedig magácska észveszejtően gyönyörű.
PFEIFERNÉ: Ébredj föl, bukott testvérem!
BUSULKIN: Éberebb nem is lehetnék, husikám!
PFEIFERNÉ: Nem a test alszik itt, hanem a lélek... A lélek mélyen alszik...
BUSULKIN: Térítő vagy? A hit megszállottja?
PFEIFERNÉ: Bűnös vagyok, akár te... Ám ugyanakkor a te lelked hangja is vagyok! Azért küldtek, hogy megmutassam a világosságot, melyet te keresel anélkül, hogy magad is tudnád.
BUSULKIN: De hát ki vagy te?
PFEIFERNÉ: A balga szűz vagyok, akinek lámpása kialudt. De ki volt az én utam jelölve! Sokáig küszködtem, hogy kijussak a világosságra... Aztán elvett a patikus Pfeifer, és idehozott Glupovba. És megismerkedtem a hitvalló Akszinyuskával, és megvilágosodtam: egész lényemet lángra gyújtotta az inspiráció!
BUSULKIN: A te lángod engem is felgyújt, gyönyörűségem!
PFEIFERNÉ: Vedd hát kezemet! Nem testi érintéssel, csak lelkileg érints, hogy meghallgasd, amit föl kell fednem.
BUSULKIN: Nem lenne jobb, ha visszavonulnánk az egyik magányos kis szobába?
PFEIFERNÉ: Tárjuk fel egymásnak lelkünket. Jer!

(Mise végi harangszó)
BUSULKIN: Épüléstekre szolgált a misehallgatás, legények?
RENDŐRÖK: Épülésünkre szolgált!
BUSULKIN: Fejenként egy picula jutalom!
RENDŐRÖK: Egészségünkre váljék!
BUSULKIN: Lám, így hat az erő, melyet nagyságos asszonyom oly találóan a lélek hangjának nevezett. Akkor is, ha a piculát elisszák a kocsmában.
PFEIFERNÉ: Erényes cselekedettel szerezték.
BUSULKIN: A mi lelki egyesülésünk új embert csinált belőlem. És jobb embert.
PFEIFERNÉ: Föl kell keresnünk Akszinyuskát – és a vele erényben együtt élő Paramont – hogy az új emberré válásodat betetőzzük.

(Mocskos lakószoba)
BUSULKIN: Jézus, de büdös van...
AKSZINYUSKA: Királyi illat! Mennyei illat! Tán nem tetszik? Alszik a te lelked, ifiúr, mélyen alszik! Ne hencegj azzal, hogy elmentél misére! Nesze a pofádba, Istenke küldi.
BUSULKIN: Hagyjon engem, ne hajigáljon!
PFEIFERNÉ: Gondolj a lélek szavára, kishitű, és tűrj!
BUSULKIN: Anyuskám, Akszinya Jegorovna, oldozz fel!
AKSZINYUSKA: Jegorovna-papolovna! Táltos-utáltos! Mért nem terem a föld? Mert bálványt imádtok! Perun bálvány, fúj! De Paramon okos.
PARAMON: Pusztulj, sátán! A kakas már kukorékolt!
PFEIFERNÉ: Paramon Melentyics előtt kell hódolnod.
BUSULKIN: Atyuskám, Paramon Melentyics, kérlek szépen, oldozz fel!
AKSZINYUSKA: Mélyebben hajolj meg, ifiúr, ne sajnáld a hátad!
PARAMON: Nem dolgozol, ne is egyél! Nem dolgozol, ne is egyél!
BUSULKIN: Kérlek, oldozz fel!
AKSZINYUSKA és PARAMON: Pusztul a sátán, pusztul a sátán! (Zokogva, vinnyogva, röhögve ismétlik) Kész a bocsánat, kész a bocsánat!
PFEIFERNÉ: Ez a lélek ihletett hangja. Hódolj a szent életűeknek!
BUSULKIN: Kész a bocsánat, kész a bocsánat. Köszönöm, Akszinya Jegorovna, köszönöm, Paramon Melentyics. (Elkotródik.)

BUSULKIN: „Drága lelki testvérem, íme, vezeklésem bizonysága.” (Korbács) Úristen, ez az ingen át nagyon fáj! (Korbács) Ha mellényt öltök, akkor is csíp. (Korbács) Kabátban már egész kellemes. (Korbács) Csináltathatnék korbácsot finomabb anyagból. Bársonyból esetleg. „Drága lelki testvérem, bármily megerőltető a kormányzás, vezeklésül heti három böjtös napot is kimérek magamra.” Kecsege zöldségkörettel meg is felelne mára.

(Tömeg a háttérben: Segíts meg minket, tápláló atyuskánk! Sújts le a pogányságra!)
AKSZINYUSKA: Régen a templomi alamizsnálkodásból tisztesen megélt a szegénység – hová lett az alamizsnálkodás erénye?
BUSULKIN: Egyre többen járnak misére.
PARAMON: Még mindig úr a pogányság!
BUSULKIN: Minden tisztségviselő templomba jár. Perun háza kong az üres­ségtől.
AKSZINYUSKA: Attól a szegény nép még nem lakik jól.
PARAMON: Attól a termés ugyanolyan silány lesz, mint tavaly.
AKSZINYUSKA: Intézkedj, atyuskánk, hogy ennivalót vehessünk magunknak.
PARAMON: Intézkedj, különben fellázítjuk a szegénységet.
AKSZINYUSKA: Ugye hallod a hangjukat?

PFEIFERNÉ: „A tarisznya-adó kivetését minden tekintetben támogatom, lelki testvérem, ezt Akszinyuskával is egyeztettem. Figyelmeztetlek azonban, hogy kedvező álmok után ma éjszaka másfélét láttam, melyet sietek közölni. Sötét, fojtó levegőjű helyen, oszlophoz kötözve álltál, kötelékeid kígyók voltak. Melleden tábla függött, mely szerint minden hitetlen gazembernek pártfogója vagy. Az ördögök ujjongva körülsereglettek, az igaz lelkűek könnyeket ontva néztek a távolból. Vizsgáld meg szívedet, lelki testvérem.”
BUSULKIN: „Drága lelki testvérem, elegendő lesz-e, ha Paramon Melentyicset kinevezem az iskolák tanfelügyelőjének, Akszinya Jegorovnát pedig a megalapítandó filozófiai és hittudományi akadémia rektorának?”

(Körmenet érkezik, zene zár)
Népség: Könyörülj rajtunk, Mennyei Atyánk, szánj meg minket bő terméssel! Ámen.
AKSZINYUSKA: Ez a világ, amiről azt hiszitek, hogy látjátok, puszta álombeli kép, és mi csak vándorok vagyunk benne, akik a földből jöttünk, és ugyanoda vagyunk visszatérendők. Ami pedig a vetést illeti: bűneink miatt nem zöldült még ki. Hiába dobtátok a bálványokat a folyóba, sekélyes a ti bűnbánatotok. Rójatok ki magatokra penitenciát, száz meghajlást naponta, böjtöt, tegyetek szent fogadalmat, míg foganatja nem lesz.
GLUPOVI: Szentéletű prófétanő! Nem kéne kimenni a földekre az ekével?
AKSZINYUSKA: Sátán fattya! Verjétek be a pofáját!
(Kravál)


POLGÁRMESTER: Lassan összegyűlünk, méltóságos uram.
BUSULKIN: Az üdvös cél érdekében, Polgármester úr.
FŐKAPITÁNY: De csak magunk között, jobb emberek között.
TISZTIORVOS: Akár annak idején...
POLGÁRMESTER: Ne is említse, Főorvos úr.
TISZTIORVOS: Könnyelmű vétkeink idején.
TITKÁR: Azt hiszem, együtt vagyunk.
BUSULKIN: Kezdődjék hát az önkívületbe-ragadtatás. (Diadalittasan) Pusztul a sátán!
Többiek: Pusztul a sátán!
BUSULKIN (sírva): Kész a bocsánat.
Többiek: Kész a bocsánat.
(Fokozzák.)

TÖRZSTISZT: „A város vezetői éjnek idején a veteránok valamikori szállásán titkos összejöveteleket rendeznek. Ordítoznak, énekelnek, táncolnak, röhögnek végkimerülésig, s az egészet önkívületbe-ragadtatásnak csúfolják. A gyanús gyakorlat kivizsgálására kérem különbizottságot kiküldeni. N. N. törzstiszt.”

KRÓNIKÁS: 1825 telén a bizottsági vizsgálat kezdetekor Busulkin Eraszt Andrejevics volt kormányzó búskomorságban elhunyt.

11.

Zordon-Morcov volt katonai foglár és pribék.
(Főhatósági meghallgatás)
ZORDON-MORCOV: Tisztelt fölöttes bizottság. Az én mintavárosom közepén a főtér van, abból futnak szét az utcák. Ezeket két megerődített körút metszi. Minden ház világosszürke, három ablaka van, előtte kiskert. Minden házban két öreg, két felnőtt, két serdült és két gyermekkorú él. Külön utcában a magas növésűek, külön utcában a kis termetűek. Fogyatékos csecsemők, munkaképtelen öregek elpusztítandók. Minden ház egy pár haszonállatot tart és szaporít.
A főtéren kőházakban a parancsnokság és a sportcsarnokok; a sportok: vívás, alaki kiképzés, közös térdhajlítás. Iskola fölösleges, tehát nincs.
Minden háznak van egy parancsnoka és egy kéme. Tíz ház egy szakasz, külön parancsnokkal és kémmel. Öt szakasz egy század, öt század egy ezred. Mindösszesen négy ezred, azaz két brigád, azaz egy hadosztály. Minden alakulatnál külön parancsnok és kém.
Reggel a háznép fölkel, a kormányzó által tervezett formaruhába öltözik, tisztálkodik, meghúzza a derékszíjat. Gyermekek, öregek a házban maradnak, hasznos munkára. A kémek igyekeznek jelentéstételre. A többi siet a térdhajlítás-térre, rövid ima, testgyakorlás. A táplálékfelvételi csarnokban só és fekete kenyér. Utána a kormányzó utasítása szerinti munka, vezényszóra, ütemesen: szántás, gereblyézés, ásás, kaszálás, fegyveres felügyelet alatt. Délben irány a táplálékfelvétel, só, fekete kenyér. Pihentető alaki kiképzés, majd munka estig. Só, fekete kenyér, alvás.
Gyermekszülés téli időszakban, a termelő munka kényszerű szünetében. Családalapítás termet és testalkat szerint. Kéthavonta egy ünnepnap: közös menetgyakorlatok a szabadban.

(A háttérben Zordon-Morcov menetel)
GLUPOVIAK: Járja a várost.
A csupasz földön alszik, követ rak a feje alá párnának.
Végigmegy egy utcán, aztán végigmegy a másikon.
Állítólag hozta a családját is, a parancsnokság pincéjében tartja őket kenyéren és vízen.
Veri a lépést, közben halkan vezényel magának.
Mindig halkan beszél.
Most ért a folyóhoz.

(Folyó, halkan)
ZORDON-MORCOV: Mi ez? Van itt valaki?
RENDŐR: Folyó, jelentem alássan. A Ganajka.
ZORDON-MORCOV: Mit keres itt?
RENDŐR: Én?
ZORDON-MORCOV: Nem maga. Ez.
RENDŐR: Hát... folyik.
ZORDON-MORCOV: Le kell szerelni. Én leszerelem. Elsőnek a várost, aztán ezt az izét. Hirdessék ki a lakosságnak: Péter-Pál utáni napon készüljenek!

(Goszpogyi pomiluj a háttérben)
GLUPOVIAK: Nem fog lövetni, az ágyúk bent maradtak a parancsnokság udvarán.
Házkutatás lesz az egész városban.
Alapos házkutatás. A pénzt biztos helyre eldugom.
A leveleket is.
Legokosabb az ikonokat is, nehogy az legyen a terhelő bizonyíték.
Ki tudja, miféle hitű. Neadjisten szabadkőműves.
Hívjatok papot, én fölveszem az utolsó kenetet.

ZORDON-MORCOV: Lakosság! Szakaszonként sorakozó! Újjáépítést megkezdeni! Nincs pityergés, nincs sopánkodás!
(Dobszó, rombolás)
Minden szakasz a káplárja vezetésével, minden szakasz a kémje felügyeletével.
(Rombolás)
Leszerelni, az izéhez hordani!
(Rombolás)
Irány a marharét, pihenőre indulj!
(Dobszó)

ZORDON-MORCOV: A cölöpgáttal elrekesztjük az izét. Rajta!
(Effektek)
A gát elé hulladékot, szemetet. Törmeléket. Még! Még! Rajta!
(Effektek)
Torlódik. Sodorja a gátat. Majd holnap!

ZORDON-MORCOV: A cölöpgát elé az új építőanyagot. Még! Még! Rajta! Mindet!
Megtorpan. Kiárad a lapos part felé. Betölti. Visszafelé folyik.
(Effektek)
Itt lesz az én tengerem. Büszke hadiflottám. Ágyúnaszádjaim.
(Effekt: a folyó elsöpri a gátat, s visszatér medrébe.)

ZORDON-MORCOV: Átkozott izé, nem engedelmeskedik. Itt hagyom. Utálatos hely!
Irány az egyenes, lépés indulj!
(Tömeg menetel)

ZORDON-MORCOV: Menet, állj, egy, kettő.
Főtér. Sugárutak. Körutak. Házak. Három ablak, világosszürke. Formaruhák.
(Montázs)
Az új város fölépült. Az alkalom tiszteletére ünnepi menetgyakorlat.
Lakosság, lépés... inn... (Elalszik, hortyog.)
GLUPOVIAK: Ilyen ócskák vagyunk?
Hány gyalázatos idióta ült már a nyakunkon!
Most, hogy nem tombol, most látni, milyen határtalanul hülye.
Még csak nem is gonosztevő: egy hortyogó hülye.
Fel fog ébredni, és újra dirigál, életünk hosszáiglan.
Míg az ördög el nem viszi.

ZORDON-MORCOV: Ébresztő! Térdhajlítás! Munka! Sós kenyér! Alvás!
(Közben dobszó)
Csinálják, de valami nincs rendben. Alkonyatkor árnyak kószálnak az utcákon. Összegyűlnek, szétszélednek. Szervezkednek, nyilván. Kimegyek, és szétütök köztük. De hátha boszorkányok meg ördögök. Vagy kísértetek.

ZORDON-MORCOV: „Lakosság! Új városunkban mind ez idáig nem történt meg a kémek kijelölése. Ma délután öt órakor megtörténik. Fönt­ről lefelé parancs szerint, a hadosztály-kémtől a szakaszok és lakóegységek kémeiig. Hely: a főtér. Megjelenés kötelező.”
GLUPOVIAK: Ezt nem lehet eltűrni.
Megint kémkedjünk egymásra?
Mert egy kártékony hülye a fejébe vette?
Hát nem.
Ma lesz az ideje, hogy ezt a gyalázatos idiótát elvigye az ördög.

ZORDON-MORCOV: Lakosság! Megparancsolom... (Félrevert harangok, állatok bőgése, orkán közepette elviszi az ördög.)

KRÓNIKÁS: Ily módon ért véget Glupov város története.



















Kinyomtat
        
E-mailben tovább küldi


A szerzőről:

Szaltikov-Scsedrin


Az adatbázis nem tartalmaz hasonló bejegyzéseket.

Copyrights 2014 Látó Szépirodalmi Folyóirat.