Vers, próza / Egyik életrajzunk

Báthori Csaba
Egyik életrajzunk

[Látó, 2009. június]



Csak anyja volt és istene apának, –
már születéskor kihullott minden
képzeletből. Bölcsője körül kín és
kegyelem. Újszülöttek erőszakos
halála nyitja meg a teremtés új kiadását.


Hogy megszülessen, lejárja lábát
apja-anyja. Akiért sokat járnak, úgy
tűnik, messzire vezeti híveit. Nem
otthon születik meg, hanem tízezer
lépés után, a forró fészekben, a célban.


Mégis foganása, nem születése helyéről
nevezik el. Kiteszik, hogy a túlélés
legyen iskolája, de aztán megmenekül,
mint minden csecsemő, üdvhozó balek.
Öregséget és magányt teremt szívében,


mielőtt kimerészkedne a térre. De most már
apja és magánya a kábítószere. Megkísérti
a képzet, hogy ne legyen, mielőtt mindenkiért
van. A lemondás érdekében a gonosz
felkínálja a másságot, az egész világot.


De törvény, hogy magából röppenjen fel,
az űrből. Te meg én boldogok lehetünk, de
boldog volt-e az ő apja, anyja? Furcsa eltűrni
minden szenvedést, áthidalni a halált is,
hogy ígéretekkel frissítse az emberiséget.


Porszem, de a legbölcsebb porszem. Szellem
vagy lélek? Nem tudják sem a bölcsek, sem
a lelkek. Megmenti még a rosszat is, de nem
mondja meg, ezentúl mi a rossz, és mi a jó.
Egy sejtbe zárja a kettőt, fájjanak időtlen.


Hogy megsemmisüljön, azt üzeni még a
végén: Beteljesedett. Reng és hasad föld,
megreped az ég, most válik megoldhatatlan
feladattá a világ. Kitaláltuk és benyeltük,
hogy örökké éljen és öljön Heraklész.







Kinyomtat
        
E-mailben tovább küldi


A szerzőről:

Báthori Csaba


A szerzőtől még

   Litánia


Copyrights 2014 Látó Szépirodalmi Folyóirat.