Vers, próza / (Einstein hegedül)

Benő Attila
(Einstein hegedül)

[2011. február]



Hogyha összefolynak a végletek
belső terekben, alagutakban,
merre kanyarodnak a képletek?


A képzelet és a számok elve:
lefordítani a sejtelmeket
mások szavára, érthető nyelvre.


A látomás-való mivel ámít?
Jól tudod, nemcsak ami mérhető,
nemcsak a számra váltható számít.


A távol, mint mindig, testközelben.
Oszladozó köd déli napfényben:
a vélt láthatár újra föllebben,


talányra vetkőznek a rejtelmek,
hogyha a vonó mozgásba lendül,
és a szobák visszhanggal megtelnek.


Akár villanydrótról a madarak,
tünemény röppen a húrokról:
a tömény szürkület fel-felszakad.


Szavak, képek kényszerzubbonyában
a test; és a hang szállni szólít,
suhanni, mint dallam a homályban.


A visszatérés szimfóniája:
körtáncát a szél – kijelölt pályán –
határtalan lendülettel járja.


Majd néhányat mozdul, villan a kéz,
fölsikolt a tér, oszlik a távol,
a csönd befejezetlen, mégis kész.


Aszály kísért és tajtékos nincsen.
Tovább zúg véletlenek összhangja:
mégsem szerencsejátékos Isten.







Kinyomtat
        
E-mailben tovább küldi


A szerzőről:

Benő Attila


A szerzőtől még

   (Visszaszámlálás)
   (Egyidejű évszakok)


Copyrights 2014 Látó Szépirodalmi Folyóirat.