Vers, próza / Elégia az őstengerről

Jánosházy György
Elégia az őstengerről


Bús életünk mesés bölcsője, tenger:
tebenned nőtt fel rusnya és idétlen,
legősibb ősünk, messzi ősidőkben,
mikor nem szennyezett be még az ember;


innen mászott kalandvágyón a földre,
sok milliónyi éve, kacska lábán,
és lett belőle végül Mister Ádám,
hogy a világot hatalmába törje.


Mért nem maradt habjaid közt örökre?
Ha durva lábát nem teszi a rögre,
ma tisztább vagy, és bolygónk színe kék,


nem omlik annyi vér és könny a földön,
nincs AIDS, se adóhivatal, se börtön,
de több az erdő, fényesebb az ég.






Kinyomtat
        
E-mailben tovább küldi


A szerzőről:

Jánosházy György


A szerzőtől még

   Álarcban
   Harmadik évezred
   Tavasz, ifjúság
   Csak a pillanat…
   Rideg a csók is


Copyrights 2014 Látó Szépirodalmi Folyóirat.