Vers, próza / Esti pillanatkép

Gál Éva Emese
Esti pillanatkép

[Látó, 2010. február]




Visszalátom a kis asztalt egy égen,
ahogy a lámpa fénye szerteszáll,
a fény mögött én ülök a sötétben,
és rajtam túl már nincs látóhatár.


Mintha az egész világ ködbe veszne,
eltűnik a képernyő, a szoba.
Ami eddig önmagát teremtette,
visszalép oda, ahonnan soha


nem folytatódhat többé mint valóság,
csak mint torz álom vagy torz képzelet.
A tekintetről leszakított rózsát
magába öli az emlékezet,


s kis asztalom síkja a végtelennek,
a saját irányával összenő.
A galaxisok csillagot teremnek,
nagy múltból kiszakadjon a jövő,


de itt marad az asztalon az élet,
a mindennapi, hulló gondolat.
A papírlap a hónál is fehérebb,
míg nem tapossák versek a havat.







Kinyomtat
        
E-mailben tovább küldi


A szerzőről:

Gál Éva Emese


A szerzőtől még

   Fehér
   Ablak
   Űr úr


Copyrights 2014 Látó Szépirodalmi Folyóirat.