Géczi János emlékére

Szerettem furcsa orrodat,
homlokodon a dudort,
őszülő szakálladat,
fémszürke elveidet.

Szerettem rekedtes hangodat,
száraz szereteted –
nem kacérkodott,
csak élni tudtam vele.

Szerettem szálkás humorod,
ahogy megbújt a ráncaidban,
duplafedelű udvarlásodat
s a fémszürkét a szép szavak mögött.

Férfibarátság, karcos szeretet,
nehéz szavak súlyos mögöttese,
vágy, hogy elmondjam,
rohamozó gátlás,
elmondhatatlan
most már mindörökre.

[Látó, 2008. július]