Vers, próza / Fehér

Gál Éva Emese
Fehér

[Látó, 2010. február]




Egyre távolodunk a horizonttól,
ahol lelkünk a fénnyel összeér.
A múlt, jelen s jövő egyszerre tombol.
A szív kapál. A gondolat fehér.



Ami közel van, homlokunkra égett.
Erdőn, mezőn úgy lángolt föl az ősz,
hogy parazsából szikrát hányt az élet.
A láng kihunyt. A csend mindent legyőz.


Hűvös szelek fújják el a szerelmet
olyan pőrén dideregnek a kertek,
mintha nem égne fölöttük az ég.


Mintha búcsúznának a horizonttól,
ahol a föld és ég egymásra gondol,
és az árnyék a fénnyel összeég.







Kinyomtat
        
E-mailben tovább küldi


A szerzőről:

Gál Éva Emese


A szerzőtől még

   Esti pillanatkép
   Ablak
   Űr úr


Copyrights 2014 Látó Szépirodalmi Folyóirat.